Esztergom és Vidéke, 1908

1908-08-09 / 64.szám

mészét rendje, hogy egy ember le­gyen milliók szabadságának kor­látlan ura. A bomba, vérpad és guilottine csak a forradalmi eszme mellett csinál propagandát. De so­hasem íékez. De inkább bukjon el a próféta zászlója, mint egy állam autokrata maradjon. Oh mily szép, ha elképzeljük, hogy az izlám fanatizmusával fen­tartott Ottoman birodalomban em­ber lesz az ember. Egj forma lesz a muzulmán mufti, a latin püspök, a metropolita és a rabbi. Eddig a török alkotmány csak ennyiből ál­lott: biztosíttatik az alattvalók élete. S meg voltak boldogan. Sosem lá­zadoztak. Mert az a nép és az az ember a legboldogabb, akinek törté­netében kevés a — történet. Egy nyomorult, koldus unalmas élete boldogabb lehet, mint a kirá­lyoké, akiknek könyvet irtak cse­lekedeteikről. Hiszen a minap halt meg a csehországi Aussigban egy imádságos koldusasszony, aki ke­serves miatyánkokkal egy félmilliót koldult össze. Már most ki merné azt mondani, hogy ez a Mattausch Franciska boldogtalan volt. A kol­dus ajkán a jaj, a ^keserv, a sopán­kodás csak huncutéri a, raffináltság ; csak ipari technika a kincsesek ki­szipolyozására. Mert ugyan mi oka lenne a félmilliomos Mattausch Fran­ciskának a koldulásra ? Ő csak ra­jongója annak a bohém életnek, a mely kétségtelenül lehet bol'dog is. A koldusnak nincs irigye; nincs hízelgője; nem retteg a tűztől,- víz­től, háborútól; nem boszantják az adósok; nem zaklatja a hitelezője; nem lesik a rokonok a halálát; ki őt kedveli, csak magáért kedveli. A legagyafurtabbtrükDkkel szipolyozza ki az ügyes koldus-mesterem­Igazi magyar vérbeli földesúr. Benne a nemesi büszkeség párosulva volt a földesúri jobbágyi szeretettel, aki köz­ségének nemcsak ura, de igazi gondos atyja is volt, aki a község lakosainak ügyét mindenkor szivén hordta, s a kihez tanácsért, anyagi segélyért nemcsak a hozzá tartozó, de messze vidék lakosai is fordultak és sohasem hiába. Gazdaságát, mint a régi nemes urak szokták, maga vezette, de nagy elfoglalt­sága mellett is talált időt és módot arra is, hogy a község ügyeinek vezetése mellett, lévén egy időben Sárkány község birája is, a megyei életet is irányítsa. Szava döntő súllyal bírt a közgyűlés termében, el lehet mondani, hogy fiata­labb éveiben Sárkányból irányították a megyei életet, s a restauratio már csak halvány visszfénye volt „Tóni bácsi" cu­riáján megtartott tisztújító széknek. Puritán egyszerűségű, igazi magyar föl­des úr volt, a kit nem csüggesztett az, ha legnemesbb intentiói hálás talajra nem találnak. Valóságos nagy lélek volt, ki reményei romjain emelkedett, tudva azt, hogy a nagy emberek rendes tragédiája az, hogy korukban csalódnak. Csüggedni azonban nem tanult és nem tudott, mert a tapasztalás megtanította, hogy az élet gyönyörűségeinek javarésze az, mely re­ményből és várakozásból áll. A mindennapi élet csalódásait megéde­sítették a családi élet apró boldog örö­mei. Házas élete maga volt a boldogság. Övéi körében feledte a világot, mely csak ber még a nálánál szegényebbet is. A világ felfogása az, hogy az általános művelődés fogja megszün­tetni a koldusok nagy számát. Az én szerény meggyőződésem pedig ellenkezőt vitatja. T. i. hogy a kol­dusok a kultúra gyümölcsei. Mert, hogy van az, hogy Angliában-, Francia-, Olasz-, és Németország­ban legtöbb a koldus, mig a vad népek között egyáltalán nincsen ? Ez mind akkor jut eszünkbe, mi­kor Mattausch Franciskát parentál­ják a lapok. Nemzeti ünnep. Három évvel ezelőtt határozta el a város képviselőtestülete, hogy a Szt. István-kultusz históriailag Örököltkö­zéppontjává Esztergomot teszi. Ezen elhatározás nagy visszhangra talált a közönség lelkében, ki az eszter­gomi vár ezredéves bércfoka alatt a fenséges mult lángoló dicsőségé­től lángragyújtva, egy másik ezredév lobogó reményétől lelkesítve, min­denkor megragadta az alkalmat, ha történelmi nagyjai emlékének ün­nepléséről volt szó. De nem ünne­pel-e akkor az egész ország, mikor a legrégibb magyar városban a leg­első magyar király emlékének ün­neplésére megkondulnak a zúgó ha­rangok és a bömbölő mozsárágyuk durrogása végig hömpölyög a szo­morú, szőke Duna völgyén? A nemzet történelmének első fejezete a mienk, a magyar Sioné. De a történet a nemzeté. Ünnepeljen hát velünk az egész ország, ahová a Beszkidek ormáról ellát a Nap. Le­gyen ez az ünnep ennek az ősi vá­rosnak utolsó öröme. A nemzeti ünnep alkalmából a rendező bizottság a következő fal­ragaszokat bocsátotta ki: Nemzeti ünnepünk. Esztergom szab. kir. város közönsége ködfelhő a mindenségben, s örömei csak szerte foszló aranyos párázat. Tudta azt, hogy a benső, szemünket elhomályositó földi érzület csak önámitás, s csak egy van, a mi kibékít az élet küzdelmeivel — a szerelem. De nem az a szerelem, a melyet a férfiak meghami­sítanak az élvezet kedvéért, a kik szerint egy pillanatnyi mámor felér egy élet jó­zanságával, hanem az az erős, tiszta sze­relem, mely csak az erős és tiszta . szi­vekben ébred fel. Hogy a férfi sorsa a nő, ezt legjobban bizonyítja az ő családi élete. Angyal jó­ságú neje mindig szivével gondolkodott, tudva azt, hogy a csak szeretni és sze­rettetni vágyó nő vonz és elbájol, meg­hódit, de nem tud megtartani és hogy nincs boldog élet, csak boldog napok van­nak. Segitő társa, fele segítsége volt ő férjének nemcsak a házi szentély küszö­béig, de azon tul is. Kivette részét bőven ott, a hol az ir­galmasságot gyakorolni, s a nyomort eny­híteni, a keservet és fájdalmat csillapítani és a szenvedők könnyét törülni lehetett. Ő tudta azt, hogy a világgal való meg­elégedés csak a jó'éttől függ, s iparko­dott is mindent elkövetni, hogy a nyo­mor keserű könnyeit, a hol lehet eny­hítse, mert bár vallásos életével is pél­dányképe volt környezetének és közsé­gének, azért tudta azt, hogy arra a vi­gasztalásra, hogy : boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa ; a refrein : de csak haláluk után. Tudta azt, hogy áthatva a primási székváros ezeréves múltjából merített hazafias érzelmektől Szent Istvánnak, az első magyar apostoli királyunk, a magyar államiság és alkotmány megal­kotójának emlékét hálás kegyelettel meg­őrizni és ápolni kívánja. Evégből a nagy király szülőhelyének és székvárosának ősi falai között /. évi augusztus hó ig én és 20-án kegyeletes és hazafias ünnepségeket rendez,- melyek alkalmából az ünneprendező bizottság ne­vében felkérem a vármegye méltóságos főispánját, tisztikarát, a szab. kir. város közönségét, képviselőtestületét és tiszti­karát, testületeit és minden egyes polgá­rát, hogy az ünnepségen résztvenni szí­veskedjenek. A háztulajdonos urakat fel­kérem, hogy házaikat az ünnep napjaiban fellobogózni, a kereskedő urakat pedig, hogy szt. István napján az ünnep nagy jelentőségének kifejezésére üzleteiket egész nap zárva tartani szíveskedjenek. Az ünnepség sorretidje a következő; . augusztus hó 19-én, azaz szerdán este 8 órakor a várfok kivilágítása és to­ronyzene a bástyafokon. Ugyanaznap d. e. 10—11-ig a székesegyházi kincstár, a szent István kápolna és a sírboltok, 11 órától 1 óráig a primási képtár a közön­ség által megtekinthetők. Aug. 20-án, azaz sz. István napján: A kora reggeli órákban mozsárlövések jelzik az ünnep kezdetét. Reggel fél 8 órakor a vármegye meghívott küldöttsége, a város képviselőtestülete és tisztikara a városház tanácstermében, az egyesületek, a társulatok, a helybeli és vidéki körme­netek és a nagyközönség a Széchenyi-té­ren gyülekeznek. Innen 8 órakor a város zászlajának elővitele mellett fölvonulás a főszékesegyházba. Az ünnepi nagy mise Q órakor és szent beszéd. Az ünnepi szent­beszédet Mátéffy Viktor belvárosi plébános úr mondja. Az ünnepi istentisztelet után szt. István király születési helyének megkoszorúzása a a város polgármestere által a nagyemlékű Simor János prímás által művészileg és kitörülhetetlenül van az a nép szivébe vésve, hogy a boldogság a gazdag em­bereket illeti meg, vagy a halottakat. Min : dig szemei előtt lebegtek a britt iró szavai: Mit ér a keservet gyökerestől kitépni, ha az emléke megmarad. Lelkendezve ipar­kodott azon, hegy egyetlen perce se ma­radjon üresen, siváron, de a jó emléke­zés virágait teremje. De igazán is, ha mindenki, a kinek módjában van, enyhítené a nyomort, nem kellene félni attól, hogy jöhet idő, a mi­kor a nyomor kimerithetlensége útját vágja majd a gyakorlati humanismusnak, s akkor igazán nem marad hátra más, mint ölbe tett kézzel sirva nézni, hogy dúlja fel, rabolja ki a társadalmi jólét pa­lotáit a társadalmi inség. Különben szinte nevetséges a nyomo­rúságos élet mysteriumairól irni. Hiszen mindenki tudja azt, hogy az élet csupa önzés és önfeláldozás, csupa követelés és tartozás. De bármilyen gyönyörűség és nyomo­moruság is az élet mindnyájunknak, Ön­magunk iránt való kötelesség azon a mennyiben módunkban áll könnyíteni. Igaz ugyan, hogy a felebaráti szeretet azt parancsolja, hogy nemcsak magunk, de a más baján, szenvedésén, életén is könnyitsünk, de a bibliai parancs teljesí­tése rég kiment divatból, úgy, hogy a fe­lebaráti szeretet gyakorlása ma már csak a jó kívánságokra redukálódik. De nem mindenütt. Koller Antal és neje halálával a fele­korhűen restauráltatott várkápolnában. Utána a főszékesegyházi kincstár megte­kintése. Déli 12 órakor zenetörténeti előadás a főszékesegyházban. A ünnepi körmenetben való részvétel f. hó 17-ig a polgármesteri hivatalnál be­jelentendő. Kedvezőtlen idő esetén az ün­nepélyes felvonulás elmarad. Esztergom 1908. augusztus 8-án. Az ünneprendező bizottság nevében : Vimmer Imre, polgármester. AZ ESZTERGOMI HAJOS EGYLET KÖZLEMÉNYEI. Többször volt már szó, hogy evezős­versenyt rendezzünk. De egy ilyen vállal­kozás nem csekély nehézségei és kezdet ideje eddig erre módot nem igen engedtek. De köztudat lett végre az egyletben egy fontos körülmény : az, hogy a versenyzést és rendezését főképen tanulni kell. Most már biztosan elnyertük, hogy a jövő évi nagy verseny nálunk lesz. Hogy tehát akkor, midőn a szövetséges egyletek itt meg­jelennek hajóikkal, járatlanságot ebben ne tanúsítsunk, az igazgatóság elhatározta, hogy erőkróbakép már idén rendezzen az egylet egy kisebb mérkőzést. Evégből a következő felszólítást intézte a társegyle­tekhez : Tekintetes Elnökségi Bizonnyal méltóztatott tudomásul venni, hogy az országos evezős szövetség jövő évi vidéki versenyét Esztergomban ren­dezi. Hogy ezen versenyig az evezős­sport eszméjét, különösen a jövő evezős nemzedék, a mostani „hajós-növendékek" között terjesszük, továbbá, hogy a rende­zés itteni körülményeit még a verseny előtt kiismerjük, f. aug. 20-án szt. István ünnepére egy ifjúsági evezős-versenyt és evézős-felvonulást kívánunk városunkban rögtönözni. A hajós-növendékek versenyének terve : Palánkos hajók. Táv 750 méter. 1. Négyes hajók. Egyletünk 1. négyest állit. 2. Esetleg pár-kettős hajók cox doubló kormányossal. baráti szeretet nem halt ki Sárkányfalván. Bár külső alakjában változott is a község és benne a régi Curia, de a belső élet marad a régi. A modern élet és a haladás vívmánya a gőz és villany zakatolása nem altatta el a mult emlékeit, nem Ölték ki az em­lékezést és a mult hagyományait. A százados tölgyek és hársak lombjai alatt emelkedő művészi Ízlésről tanúskodó főúri lak bár külső méreteiben uj, de ter­meiben a régi magyar vendégszeretet él. És habár a mostani földes úr Boron­kay Jenő nem is veszi ki a közéletben az őt megillető szerepet nyilvánosan, azért ő élénk részt vesz minden oly társadalmi mozgalomban, melynek oltárán a közjó­nak áldozatot gyújtanak. Mintha lelkében maradt volna tövise annak a virágnak, a melynek gyökerét oly szeretettel és buzgósággal szeretik ápolni az emberek, a hálátlanságnak, mellyel viseltetett a vár­megye nagy szivű, nagy tudású, kedves emlékű atyjával szemben. És talán ennek lehet tulajdonítani azt az óvatosságot, azt a rigorozitást, mely­lyel mindent vizsgál, mellyel önmagát a legnagyobb biztonság közepette is mérsé­kelni tudja. Nem barátja a népszerűségnek. Azt tartja, hogy az eolhárfa hangja szép, de skálája rövid, nincs meg benne a válto­zatosság ; a hegyi patak vize is szép tiszta, de átlátszósága miatt gyorsan fe­nekére lát az ember. Jelszava : inkább semmit, mint félig. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom