Esztergom és Vidéke, 1908

1908-08-06 / 63.szám

Tármegyénk és a tuberkulózis. Esztergom, aug. 4. Már Korányi Frigyes megmondta, hogy a XX. század legfontosabb feladata lesz megtörni a tuberkulózist. Ez a század a humanitás ' jegyében született. Mutatja ezt azon körülmény is, hogy a tömeg kezd törődni a tömeg bajával. Minden szem ott függ a tuberkulózis problémáján. Teljesen szolgálatába állt századunk iránytűje : az exakt tudomány és a kis faluk, puszták csodagyökerekkel, hókuszpókuszokkal és néha a szugeszcióval sikeresen gyógyító kuruzslója. A sajtó naponként hirt ad egy-egy új gyógymódról, melynek feltalálója fanatikusan veri a mellét annak sikeréért. Orvosok nyilatkoznak, népgyűléseket tartanak, szövetkezik ellene az egész emberség. De ez a konok szörny, a tuberkulózis, dacolva pusztít és beférkőzik a legszívósabb fizikumokba is. A természettudományok: a fizika, kémia, sőt maga a természet is csütörtököt mond ennél a problémánál. Kudarc, kudarc után. Napról-napra emelkedik a statisztikák Magyar szonettek. I. A Véróceánon. Hajnal. Az ablak bibor függönyén Parázson forralt vért szűr át a Nap. Pirosra festi fehér ágyamat; Vértenger ringat langyos, lágy ölén. A Vér óceán boszorkány-vizén Alomhajómon ringatózom át, Babonás lelkem vár egy uj csodát, Uj lángirást a selyem ég ivén. Kószálok túl az Óperencián. Rubin gyöngyöket szórnak a habok. S eszembe int, hogy élek és vagyok. Igy is csak vagyok, jobb élet hiján. Babonás hévvel harsog a tenger: „Addig, amig él: mit ér az ember?" II. A sziv temetésén. Ki halni készül: el ne halassza. Minden nap jobban csalja az élet S szive, az álmok máglyája éget Halomra mindent, ami marasztja. Sorsát dalokra ne bízza senki, Mert, aki hisz a rímben, dalokban: percentje. A tuberkulózis dacán megtörik minden zseni energiája. De az emberiség nem tud desistálni. Igyekszik és mindenekfölött akar segíteni e bajon. Akar : szervezkedik, egyesületeket alapit, szanatóriumokat épít ellene s szinte humánus rögeszméjévé vált: meg kell törni a tuberkulózist. Es nem akar engedni az ex hypothesiből, hogy ezt a betegséget valaha gyógyítani lehet. Májusban megalakították végre nálunk is, a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület esztergomi fiókját. De az egyesület eddig a megalakulásnál nem tehetett többet. Most végre nálunk is szót kér magának a vármegye egészségügyi bizottsága és egy hatalmas impulzussal előbbre akarja vinni a szervezkedést. F. hó 22-én ülést tart, megbeszélendő a tuberkulózis elleni védekezés módozatait. A mi vármegyénk eddig úgyszólván semmit sem tett. Nem mintha megyénkben nem lenne talaja a tuberkulózisnak, hanem a mi ős közönyünk, a mi eltekintésünk a feneketlen vizek felett, a motívuma semmittevésünknek. Nekünk itt Esztergomban nagy bajunk az, Annák a szive titokba dobban, Mikor azt sehol, senkisem sejti. Aki örökké szeretni óhajt, . Fehér csodákon elmerengni hűn: Olyat szeressen, kii szeretni bűn. Hahó Iáival űzze a sóhajt, Kacagjon sokat a szive vérén És káromkodjon a temetésén. Drozdy Gyó'zŐ. A lelkiismeret. Irta : Nagy Vince. ... A nádas mellett ment végig. Megmeg állt a nád suhogását figyelve. Talán tanácsot akart-tőle kérni. Csakhogy rossz tanácsadó ez nagyon ; nem tud egyébről beszélni, mint a lemondásról. Aki végignézte már az élet játékát s megutálta an nak hiábavalóságait, az jöjjön ide, épitsen magának, sárkunyhót a nádak közé, bújjon el azjemberek elől s beszélgessen a suttogó náddal, meg a vad madarakkal. Mikor kirtyilik a tavasz, járja körül a fakadó virágokat, meg a kis fiókákat takaró madárfészkeket ; figyelje meg, hogy lesz az egyik virágból áldás, a másikból bogáncs ; az egyik fiókából pacsirta, a másikból hogy nem merünk akarni. S mivel már sokat csalódtunk, nagy szkepszisszel fogadunk minden új mozgalmat. De ez az egy legyen kivétel. Cselekedjünk. Merjünk akarni. Merjünk nekivágni a feneketlen vizeknek. És amiért Cormack, Brehmer, Koch, Maragliano stb. tudós egész életét, minden zseniális energiáját feláldozta, mi is törődjünk végre a mi bajunkkal. Értsük meg a humanizmus századát s keltsen részvétre millió embertársunk, a kik magukkal hordják az átkot s nem tudják melyik nap alszanak el Örökre. Hiszen kevés az, mit a szenvedő emberiség érdekében tehetünk. Egyenlőre annyi az egész, amit kérnek tőlünk, hogy lépjünk be tagokul a József Kir. Herceg SzanatóriumEgyesület esztergomi fiókjába. Mert ez az áldásos egyesület van arra hivatva, hogy majdan oltalmat nyújtson megyénkben azoknak, kiket elmúlással ijesztget a tuberkulózis, az emberiség réme. (—y.) A drágaság Sokkal többet irtak és tárgyaltak már nálunk a kivándorlás okairól vércse: aztán menjen vissza a kunyhójába s ne legyen többet kiváncsi se a virágokra, se a madárfiókákra; mert az emberekről beszélnek azok mind. Ne figyeljen semmi másra, csak a nád suttogására, az legalább megtanítja — álmodni egy szebb világról . . . Gondolataiból egy pacsirta zavarta ki. Épen előle röppent fel. A feje fölé szállva, megállott lebegve s elkezdett énekelni. Ő is megállott. Hallgatta a szépséges szép éneket, — aztán mintegy a saját gondolatára felelve, megszólalt: „Nem, nem leleszek vércse." Aztán kettőzött gyorsasággal indult tovább. A mint a nádastól a cserjésbe kanyarodott, ló dobogás ütötte meg a fülét s pár pillanat múlva a környék legszebb lovasa, Teszéry Kata léptetett elébe a keresztúton. Mindketten meglepődve néztek egymásra. Elsőnek a leány szólalt meg. — Ni, hát maga gyalog megy haza ? — Gyalog. Jól esik a reggeli üde levegőn kiszellőztetni a fejem a muri után. — No, akkor egy szándék vezet bennünket. Én is épen azért lovagoltam ki egy kicsit. De ha már a szándékunk igy összetalálkozott, legyen egy az utunk is. Elkísérem a cserjés széléig; legyen egyszer fiatal embernek is lány-kisérője — monda Kata játszi mosolygással. és ezek megszüntetéséről, semhogy e kérdés taglalásába újból belefogni megokoltnak látszanék. Kétségtelen azonban az, hogy ha munkásaink itthon megfelelő foglalkozást és munkabért kapnának, ha lakásviszonyaink jobbak, élelmiszereink olcsóbbak lennének, ha a munkást és munkáját jobban megbecsülnék, a kivándorlás nem menne túl azon a normális mértéken, amely mindenütt észlelhető és semmiesetre sem vált volna nemzeti szerencsétlenséggé és veszedelemmé. Tudván a kivándorlás okait, mindent el kellene követnünk annak megszüntetésére. Gondolkodni kellene arról, hogy minden munkáskéznek jusson munka az év minden szakában, mert csodálatos módon az egyik oldalon a munkáshiányrói panaszkodnak, a másik oldalon a munkanélküliek jajgatása hangzik fel. A munkanélküliség ellenszerei a fővárosban szervezett állami munkakaközvetitő hivatalokon kivül a foglalkoztató műhelyeknek nagy mértékben való szaporítása, és főleg a közmunkák, amelyek sohsem fogynak ki és a melynek ellátása, amellett, hogy közhasznú és állandó munkát biztosithat nagyszámú munkásnak^ még azzal az előnnyel is jár, hogy csökkenti az alamizsnáskodásra, közsegélyre szorulók számát, aminek ismét társadalmi és erkölcsi szem— Csakhogy majd én nem birok a lóval tartani. — Oh, nem lovon kisérem, hanem igy ni — s könnyedén leugorva a lóról, odanyújtotta kezét Erőssnekj köszöntve: — Adjon Isten jó reggelt. — Az ám, köszönni meg el Í3 feledtem. — Elfeledtünk. Ugy elbámultunk egymásra, mintha sohasem találkoztunk volna még, pedig az éjjel is együtt táncoltunk. Az ám, — dicsérje meg már a mulatságunkat. — Pompás muri volt. — De ezt olyan szárazon mondja, mintha csak csupa udvariasságból mondaná. — Tiszta őszinteségből mondhatom, hogy pompás volt. — S maga mégis olyan szótalan volt, mintha nem lett volna valami a kedvére. Mintha elkivánkozott volna közülünk. Olyan hangon mondta Kata e szavakat, hogy Erőss akartalanul is rátekintett. Szeme találkozott Kata szemével s valami olyan fényt látott abban, a mi megrezegtette a hangját, midőn azt válaszolta: — Nem, nem kívánkoztam el, hanem vannak az életnek olyan játékai, melyek szótalanná, zárkózottá teszik az embert. — S magával ilyen fiatalon játszott volna igy az élet? Ej, ej, hát ilyen ag