Esztergom és Vidéke, 1908

1908-08-02 / 62.szám

Uj nevek. Irta: Mosonvi Albert dr. (Annavölgy.) A londoni olimpiai versenyekről két győztes magyar ifjú nevét kapta fel a sebesszárnyalású hir és e két névvel kapcsolatban magasan lengett ott, a nemzetközi porondon, a magyar trikolór, hirdetve, hogy van érzékünk a művelt népek kulturtörekvései iránt és van tehetségünk, hogy az egész világ előtt sikerrel tudjunk akarni. A lobogó, melyeta két ifjú győzelmi jeléül felvontak, a magyar trikolór volt, de vájjon a két új világbajnok neve is magyar-e ? Ha Weisz és Fuchs urak nevét végig röpíti a telegráf a két féltekén, vájjon elfogadják-e e két nevet a magyarság reprezentánsának ? Vájjon nem csökkenti-e e győzelmek jelentőségét a magyarság szempontjából az a tény, hogy a győzőket Weisznak és Fuchsnak hívják ? Vájjon a germán világ az Óceánon innen és túl — soweit die deutsche Zunge reicht — nem fogja-e e győzelmeket a magyarságtól elvitatni, mondván, hogy a győzők nem is magyarok, a mint az nevük után kétségbe sem vonható ? És vájjon itthon akkora-e a magyarság szeJjj Versek. i. A Hajnal csókja. Arcom az álmok szőke zsombékján A rózsazápor bíborra verte. Kavargó, vérszin rózsazuhatag Édes illatát lehelte szerte. Apró koboldok tömjént lóbáztak, Táncot tipegtek csigázó hajjal. Végsőt lobbant az álom — 5 ajkamról Perzselő csókot lopott a Hajnal. II. Gyűlölök minden virágot. Ma, ha lenne még elyseum : Lázas marokkal letarolnám Virágjait nagy halomba. Ha itt lenne, nem maradna Egy szál virág, egy szál rózsa sem Az illatos Babilonba'. Fakóvá tenném a százszinű Paradicsomot. Kiirtanám A nagy Perzsa rózsaerdőt. S ha fogna átok, megátkoznám retete, a mindent átfogó nemzeti érzés, hogy mindenki elfogulatlanul tudna örülni a magyar lobogó dicsőségének, akkor is, ha azt egy Fuchs és Weisz vitték diadalra? Ime, ezek kérdések, melyek nem jogosulatlanok és amelyek mutatják, hogy a magyar még egy-egy ritka győzelmének sem örülhet igazán. Gróf Széchenyi István már hetven év előtt kimondta, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmeznünk, oly kevesen vagyunk. De a magyar társadalom még ma sem jutott el az elfogulatlanságnak arra a fokára, hogy nem az apagyilkosnak, de egy békés produktiv polgárnak meg tudna bocsátani, ha történetesen foglalkozása nem felelne meg az úri konvenciónak, ha vallási viszonyai rendezetlenek, vagy ha neve nem x, de y. És mig Amerikába szakadt véreink gyermekei büszkén vallják : Én a szabad Amerika polgára vagyok, mert senki sem veti szemökre, hogy atyjok mint földönfutó fedélközi utas a nyomorúság elől vándorolt ki, addig nálunk hiába válsz ki eszeddel, jellemeddel és munkáddal ; ha Weisz vagy Fuchs a neved, nem lehetsz a kaszinó tagja, A barna földet, a televényt, A humuszt, a virágtermőt. Minden virágot gyűlölők ma: Az iriszt, lótuszt, levendulát; Lágy fehéret, selyem-bordót. Minden virágot gyűlölök, mert — Hejh, mert ma kaptam Majától egy Csúnya, sárga napraforgót. III. A latrok imája. Ma éjjel vig álmok, jobb lesz, Hogyha magamra hagytok. Szent, zengő csoda történik: Imádkoznak a latrok. Vezeklő latrok ajkáról Bűnös zsolozsma rebben — Kik szépen éltek: azok sem Imádkozhatnak szebben. Izzó, szikrázó szeszéllyel En is közéjük rontok '• Szivem fenséges vétkéért Imát és könnyet ontok. Drozdy Győző. 4^ érdemed türetik, de el nem ismertetik és hazafiságod csak másodrendű hazafiság. És jámbor rajongó, ó hiába gondolod : Bár idegen név alatt is érzületem tiszta és mély, munkám hasznos és hazafias, de én szívesen feláldozom apáim idegen hangzású nevét, hogy magyar nevem hirdesse magyar szivem dobbanását. Mind evvel a szabadalmazott hazafiság monopolizálóit le nem fegyverzed. Legföljebb szánakozóan mosolyognak egykoronás neveden és a hátad mögött el nem mulasztják megkérdezni : Hogy hivták azelőtt? Ez a szűkkeblű és szűk látókörű magatartás teszi aztán lehetővé, hogy sokan haboznak, a magyarsággal név szerint is egybeolvadni és innen van, hogy a világverseny küzdőterén a :i agyarság legkiválóbb]'áival egy Fuchsot és Weiszt kell bemutatnunk. És ez nincs rendjén igy. Mert a ki a haza közösségét, a hazához való tartozóságot a másiktól elvitatja, az evvel a hazát kisebbíti meg, mert valamint a közmondás szerint : a megfelezett öröm, kétszeres ór'óm, úgy a haza is annál hatalmasabb, mentül többen és többen mondhatják azt magukénak. Már Kaland. Irta; Bodor Aladár. A vonat berobogott a püspökladányi állomás füstös eresze alá. Vécsey nyomban fölugrott rá, megpróbált helyet keresni. Hiába, minden fülkében aludt hatnyolc hortyogós ember. De hopp ! Itt egy fülkében egy ember sincs, csak néhány csomag, gazdája 'tán pár perce távozott. A lámpa lecsavarva . . , itt jó lesz megragadni. Kis táskáját földobta a polckosárba, azután levágta magát egy sarokülésbe és elkezdett unalmas dolgokról gondolkozni, hogy minél hamarább elálmosodjék. Már tovaindult a vonat, mikor a sötét fülkébe visszatért a már itt talált poggyászok hihető tulajdonosa. Karcsú, édesillatú menyecske forma teremtés, ki bepördülvén, — se szó, se beszéd — otthonosan odatrillázott a meglepett Vécsey ölébe és kedveskedő duzzogással szólt: — És aztán mi történt ? No, Balikám, folytasd a mesét. Vécsey rögtön tisztában volt vele, hogy ez a kis pacsirta férjével téveszti őt öszsze, ki hihetőleg csak imént távozhatott ez ülésről. Zavartan ki akarta magát fejteni az asszonyka öleléséből, de mielőtt szólhatott volna, letapasztotta száját a kipedig minden egyes új magyar név meghódolás a magyar Géniusz előtt, hazafias érzésünknek hangos konfeszsziója és külsőleg való megpecsételése. Dicső és fölemelő az ősök emléke és méltán lehet büszke az, ki őseinek nagy múltjára hivatkoznánk. De azért az uj neveket is kár lekicsinyelni, mert nem a kamarások teljes számú őseivel lehet a hazát naggyá és magyarrá tenni, hanem csak a küzdő és dolgozó polgárok minél nagyobb számával ; azokéval, kik szivvel-szóval, de névvel is magyarok. Tisztelet-becsület tehát annak, ki derékségével, tudásával és tetterejével magának és hazájának a nagyvilág előtt is elismerést szerez; de kétszeresen illeti meg a hazafiak hálája azt, ki tettével a világot egy magyar név megtanulására és megbecsülésére kényszeríti. Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete csütörtökön délután 4 órakor közgyűlést tartott, melyen az érdeklődést a napirendre kitűzött reáliskolai tanári választások okozták, ámbár a tárgycsikének meleg ajka s Vécsey rögtön érezte, hogy nem egy-két napos nászutazóval van dolga, mert ez lám már ugy érti a csókot, hogy az emberben tetőtőltalpig végigcsikland a forróság. — Pali! — kiáltott végül — miért nem beszélsz ? Mindjárt leharapom a füledet! Hamm ! — Már bocsánat, én . . . — Hahaha ! Hogy elváltoztatod a hangodat, mintha . . . hahaha! — De kérem, én . . . — Pali! Ne ijesztgess, mert bizonyisten megharaplak ! Vécsey igazán szívesen hagyta volna tovább is haladni az asszonykát, de végre is föl kellett világosítania : — Dr. Vécsey vagyok . . . Az asszonyka hirtelen megrázkódott, azután rémülten fölsikoltott s ki akart menekülni, de zavarában nem tudott, mert bejövetelkor maga zárta volt le az ajtót. Eközben folyton rémüldözött: — Pali, Pali 1 Az égre Pali, hol vagy ? Ments meg ! Nem tudom kinyitni! — Bocsánat asszonyom, de . . . — Ah uram, ön . . . ön . . . gyalázatosan tett . . . — É-én ? De hisz nem is mozdulhattam ? Sőt, mondhatom, oly kábitólag, elnémitólag tud csókolni, hogy . . . Oh nyomorult! Csak térjen vissza a