Esztergom és Vidéke, 1908

1908-07-02 / 53.szám

to bárki a tisztálkodás örömeihez, amely valóra váltaná nálunk a németek programmját, hogy minden magyarnak hetenként egy fürdő jusson. És ne mondják az örökös kétkedők, hogy a népnek egyéb gondjai vannak, hogy a fürdés eddigi alkalmait sem használja ki, mert ne felejtsék el, hogy sokszor a kínálat teremti meg a keresletet, hogy egy ilyen intézménynek a létesülése ébreszti csak fel az illető néprétegben az iránta való szükségérzetet és hogy ez épen egyik célja: a kultúrára ránevelni. Meggyőződésünk, hogy egy céljának megfelelő népfürdő megbecsülhetetlen haszonnal járna a város közegészségi és kulturális állapotára és hogy az, aki ilyen intézményt tudna életre hivni, nevét ez alkotásával maradandóvá tehetné. Mi politizáló és szónokló nemzet vagyunk és a babérokat a zöld asztalnál vagy egy-egy kötet verssel keressük. Pedig aki elsőnek megcsinálja a népfürdőt olyan célzattal, mint azt jelezni próbáltam, aki lehetővé teszi, hogy a népek százai és ezrei csek'ély fillérekért a tisztaság nemes luxusát szerezhessék meg maguknak, az népének jótevője lesz és jobban rászolgál a szoborra, mint sok akadémikus versfaragó. Tessék pályázni! A tanév vége. A tegnapi nappal hivatalosan is bezárult az iskolai esztendő. A népnélkül nem képesek valakiről véleményt mondani. Különben ő volt Erzsinek belső titkos tanácsosa s mikor néha fontoskodó arccal jött haza az iskolából, Erzsi félénken kérdezte : — Talán hallottál valamit ? Viszonzásul a jó hírekért cigarettára válót csúsztatott a kezébe. A ravasz Sanyi felbuzdulva ezen, mindennap talált Bartában valami újonnan felfedezett jó tulajdonságot, az Erzsi megtakarított pénze meg fokozatosan vándorolt Sanyi zsebébe. Most már gyakorta találkoztak Bartával sőt ez egyszer udvarias kézcsók kíséretében engedelmet kért Torlainétól, hogy tiszteletét tehesse. A házban a rendetlenséget gondos tisztogatás váltotta fel és mikor Torlai hevesen kikelt a takarítás nemes intézménye ellen, a lavinaként rázúdult vádak elől kaszinóba kellett me nekülnie. — Micsoda apa! Útját állja leánya szerencséjének. Nem törődik a gyermeke boldogságával. Csak kényelmesen szivarozhasson, aztán elpusztulhat a világ. Pedig ha látja majd Barta, minő jó gazdasszony Erzsi, nyilatkozik. Ez meg Erzsi hiúságát sértette. Durcásan mondta: — Ha szeret valaki, szeressen saját magamért és ne mert jó gazdasszony vagyok. — Már pedig házasulandók reális elveket követnek. Sőt bármely leány is szivesebben tűri egy biztos állású hivatalnok udvarlását, mint egy eladósodott kóbor színészét. Az ész befolyásolja a szivet, a gyakorlati dolog az érzelmeket. Emlékszem, egy kitűnően elkészített vacsora oktatás esztendejének végén talán nem lesz érdektelen egy kis elszámolás félét megejteni. A tanév egyik legérdekesebb újdonsága az ingyenes népoktatás, mivel azonban ez csak az elemi iskolákban fog és pedig az államiakban 1909 évi szeptember 1-én, a felekezetek által fentartottakban 1910. évi szeptember hó 1. napján életbe lépni, bizonyos, hogy nem fog megszűnni az ének a felsőbb iskolai diákok nyomoráról, amely oka annak, hogy a szocializmus üszke már a diákság lelkületét is gyújtogatja. A diákság ma már nem a szoros értelemben vett tanulóifjúság, mert az iskola padjain kivül helyet kér magának a társadalomban is. Természetesen a társadalom legtöbb ferdesége is rájuk ragad s noha egyáltalán nem célunk a tanuló ifjúság törekvése és szorgalma felett pálcát törni, mindamellett lehetetlen megjegyzés nélkül megállanunk azon tünetet, hogy a tanuló ifjúság egy része nem a jövendő életért, de pusztán a kalkulusáért tanul s az ambíció, melyet a tudásvágy sarkalt, buzdított, rohamosan csökkenőben van. Nem vonjuk azért kétségbe a mostani diáknemzedék jövendő hivatásának betöltésére való rátermettségét és alkalmas voltát. Nem, azt egy pillanatra sem akarjuk állítani s másokkal elhitetni még kevésbbé. A jóféle márvány még mostan is megvan s nem kell Phidiászoknak lennünk, hogy abból maradandó értékű alkotást faragjunk. A gyermekszivek fogékonysága még ma is alkalmas talaja annak a nemes munkának, amely bennük felnövessze az élethivatásnak lelkes törekvésre buzdító tudatát. S hogy mégis számtalan esetben azt tapasztaltuk, mintha hiányzaután az öregem szentimentális hangulatba jött s megkérte a kezem. Barta Tamás mindennapos lett a háznál és forrón megszerette Erzsikét. De nem merte megvallani. Sohasem értette az udvarlás leleményes mesterségét. Szerelmes levelet meg végkép nem tudott irni. Megkisérlette néhányszor, de az tele volt „miszerint, ugyanis", és eféle száraz kifejezéssel, végre abba kellett hagyni. Egyszer Erzsike hirtelen rosszul lett mire anyja rákiáltott a Jóska szolgára, hogy fusson a „doktor úrért." Pár perc múlva Barta lépett be, mire a mama ijedten csapta össze kezeit. — Te szerencsétlen, ide merted fárasztani a doktor urat! Hisz orvosért küldtelek. Jóska csodálkozva hebegett. Hát ez a doktor vagy az a doktor nem mindegy ? . . . A mama kiment megleckéztetni Jóskát, a fiatalok egyedül maradtak. Bartha tudhatta volna, betegnek nem ügyvédre, hanem orvosra van szüksége. De hallotta, hogy Erzsit valami baj érte, ész nélkül rohant ide. Elárulta magát. Íme a véletlen. — Erzsi! — — — j Tamás ! — — — — Mi történt ? — Véletlenül megvágtam az ujjam. Magára gondoltam . . . Barta megragadta kezét, megsimogatta a bekötött ujjacskái és végtelen gyöngéd hangon kérdezte: — Édes Erzsikém, hát kellett ez magának ? — Kellett — szólt pajkos mosollyal a leány. — Nos, ha megengedi örökre megtartom ezt a kis kezet . . . nék ennek a mostani generátiónak a lelkéből a magával számotvetésnek az a magva, amely komoly reflexiókat terem már a gondolkodó gyermeki elmében is, mintha a tanulósereg nagy részében hiányoznék az a lohadni nem tudó lelkesedés, az a becsületes törekvés, amelyet egy ideális fényben elénk tündöklő életpálya nagy célja inspirál : ennek az okát talán abban kereshetjük, hogy részint a kor szelleme, részint környezetének nemtörődömsége, részint tanulmányainak irányítása vágja útját annak, hogy a gyermek szivében ébredő álmok komoly életcél után való törekvéssé is váljanak. Vagy nem szolgáltat-e bizonyságot a tapasztalás? Ha megfigyeljük a gyermekek életét, összevetjük szavaikat, amelyekben gondolkozásuk, érzésük világa megnyilatkozik, megtaláljuk-e azokban azt a rajongó szeretetét a munkának és jövendő életpályának, amely biztositéka lehetne annak, hogy él bennük a tudatos törekvés vágya az igazi boldogulás után ? Nem épen gyermekekről, hanem serdülő ifjakról akarom érteni ezeket a megjegyzéseimet. Vannak bizony köztük igen sokan, akik még ebben a korban sem tudnak számot adni maguknak a célról, amely felé törekedniök kellene. Tanulnak, mert rákényszerítik őket a tanulásra. A másik részük meg, amely léhább oldalról fogja fel az életet, kitépi könyvéből azokat a lapokat, melyekre a feladott lecke van nyomtatva, kabátja belső zsebébe elrejti, hogy ne nézze őt senki diáknak. Mert hát ő már gavallér, aki mindennap friss virágot tűzve a gomblyukába, elegánsul hanyag mozdulatokkal megy végig az utcán ; szemmel tartja, el is kiséri a hölgyeket s minden áron arra törekszik, hogy érdekes legyen. Mindenben jártas, ami a felnőttek sikkes szórakozásaihoz tartozik s unatkozó ásitással felel, ha tanulmányai felől meri kérdezni valaki. Nagyon érthető tehát, ha ilyen uton haladva, nem ér rá elmélyedni a fiatal elme azokba a gondolatokba, amelyek hivatásának szeretetére ösztönöznék őt. Ma már nem mindig lehet megőrizni a tanuló szivében azt az ideális világot, amely tisztaságával olyan hatalmas palládiumává tud lenni neki az életben. A mostani generátió sokat tud olyasmit, ami ennek útját állja. A 11—12 eves gyerkőc, még jóformán küszöbére sem lépett a középiskolának, már is elbizakodott rátartisággal jár, kel az utcán. Tanárait kritizálja, sokszor kigúnyolja. Apját, ha emlegeti, csak per „öregem" beszél róla. Pajtásaival, hogyha meg nem tud egyezni valamiben, akkor kész a lovagias elintézése ügyüknek s létre jön a béka-egérharc, akarom mondani a — párbaj. A zsurozó diák, aki estélyekre jár, uzsonnákon udvarolgat, sőt olykor táncmulatságokba is eljut, ma már nem is megy fehér holló számba. 0 tőle békén maradhatnak azután a könyvek, lelkének mélyén bátran szunnyadozhat a hamlett kérdés*: lenni vagy, nem lenni? Illetőleg a „mivé lenni" kérdésének nagy problémája. Egy cseppet sem csodálkozhatunk tehát a felett, ha a mai diákgeneratió ebből a specieséből kivesz lassacskán a komoly élethivatásra törekvő vágy szeretete s ennek folytán a társadalomban majd ritkábbak lesznek azok a karakterek, akik a becsületes munkálkodás dicsőségét legtöbbre becsülik a világon. Nincs szabály kivétel nélkül — tartja a közmondás. Erről mi is meg vagyunk győződve s épen ezért nem is vonatkoztathatjuk ezeket a megfigyeléseket a gyermek és ifjú világ nagy összegére. Nem, mert bizony szomorú ienne a jövendőre való kilátás, ha ezt a megfigyelésünket általánosítani lehetne. Ismerjük, látjuk mi a józan okos diáksereget, a mit az értesítők is bizonyítanak, amely szilárd akaraterővel és kitartással készül arra, hogy majdan a. jövendő Magyarországnak hasznos polgára, a társadalomnak becsületes tagja legyen. A tanév végén azzal zárjuk be elszámolásunkat, hogy alapján nem rossz a diákság s ha vannak is egyes kinövései, azok nem az egésznek hibájából származnak, mert ha jó vezető kezek közé kerül, talpig ember lesz belőle s akként formálható, alakitható, hogy az élet viharában nem egy hamar adja fel a létért való küzdelmet. B—s. HÍREK. — Eljegyzés. Fent az éterikus magasságában két kicsi angyal már régen kovácsolt két arany karikát. Nagy szeretettel buzgólkodtak rajt', dolgozgattak kis arany kalapáccsal, csiszolták, fényesitették, mig végre két csillogó gyűrű vált a karikákból. Megelégedetten gyönyörködtek munkájukban, összesúgtak-búgtak, hogy melyik két földi halandónak adják viselni éltük fogytáig, legboldogabb napjuk örök zálogául. Külön-külön bevéstek egy-egy nevet és elindultak a földre ; a rózsaszínű felhő lassan szállva hozta őket és kutató szemük csakhamar megtalálta útjuk célját. Ma hozott a posta egy kevés szóval sokat mondó levelet erről a két gyűrűről, melyen áll, hogy Szegedy Jolánka és Reusz Ferenc jegyesek. Párkány-Esztergom, 1908. jun. hó. Igaz barátsággal csatlakozunk mi is azon sokakhoz, kik jókívánságaikkal keresték fel az uj párt, megelégedéssel teljes boldogságot kívánva nekik. — Főispáni ebéd- Gyapay Pál vármegyénk főispánja tegnap délben a megyei közgyűlés után vendégül látta a bizottság egy részét a Fürdő vendéglőben ebédre. A vendégszerető házigazda szívélyes szavakban üdvözölte vendégeit azon reményének adva kifejezést, hogy az a szeretet és ragaszkodás, melynek mindenkor tanuja volt, továbbra is fennmarad. Dr. Helc Antal felszólalásában biztosította a főispánt a megye közönségériek állandó szeretetéről és ragaszkodásáról. — Búcsú a belvárosban. Hétfőn, Péter Pál ünnepén volt a belvárosi plébánia búcsúja. A templom ez alkalomból zöld gályákkal volt szépen földiszitve. Az ünnepet kora reggeli órákban mozsár lövések jelezték. Délelőtt 9 órakor volt az ünnepélyes isteni tisztelet, melyen dr. Fehér Gyula prael. kanonok celebrált fényes segédlettel. A magas szárnyalású ünnepi szt. beszédet Mátéffy Viktor belvárosi plébános mondotta. Az istentiszteleten igen sokan vettek részt s megjelent a városi hatóság, a polgármester vezetése mellett. Délben a plébánián ünnepi lakoma volt, melyen a régi szokáshoz hiven, a kegyúr városi hatóság meghívottjai vettek részt. — Áthelyezések a bencéseknél, A pannonhalmi főapát Grátzer Piust Tihanyba