Esztergom és Vidéke, 1908

1908-05-31 / 44.szám

Elemi népiskolai rajz- és kézimunka-kiállítás a tanítóképzőintézetben. Afőegyházmegye tanítóképzésének Alma Materjában egy minden tekintetben tanulságul szolgáló és a jövő tanítói nemzedék oly munkakörét mutatja be, amely a mai modern népoktatás fokozásának ugyan eléggé szokott és körülirt vesszőparipája, de annál kevésbbé annak effektualása. Az elemi népoktatás terén ma jóformán a kísérletezés idejét éljük. Bizonyos tekintetekben nem ismerünk megállapodást és anélkül, hogy bevárnók kétségtelenül a bizonyos felületes tervszerűséggel elvégzett munka valódi eredményét, ujabb és ujabb térre kalandozunk, tervezünk és kísérletezünk. A népoktatásügy terén azonképpen észleljük a bizonyos tekintetekben terrorizáló és etika ellenes irányzatokat, mint a társadalom ujabb keletű berendezkedést követelő különféle irányzatokban, amelyekben nem a munka, hanem a szórakozást dédelgető henyélés szeretet a fő motívum. Pedig hát minden, az ember jólétét Firer úr, Veréb. A szakaszban ő volt a teljhatalmú úr. Ágya, ponyvával elkerített helyen állott. A „bundások" csák félve pislogtak arra felé. Rettegtek tőle alantasai. Ha firer úr Veréb kilépett elrekesztett „szentélyéből" s égnek meredő, pomádéval toldott bajuszát nekik szegezé, még a „három évesek" is szepegve néztek a vihar elé. Mert, habár minden a maga helyén volt s ragyogott a tisztaságtól, firer úr Veréb — ha akart — talált hibát. Most is mit csinál a kiálhatatlan ember. Most fújták épen az ébresztőt. A kaszárnya élénkülni kezd. Ahol jó az altiszt, ott még heverész a legénység. De ő azt nem engedi meg. . . Kirohan a sarokból s lerángatja róluk a takarót. Auf! Föl lusta dögök ! Meddig akarnátok még heverni ?! A legénység magába fojtott dühvel kezd öltözködni. Egyik a másik után szalad a kúthoz. Mosakodnak. Ott találkoznak néhányan. Savanyú ábrázattal néznek egymásra. Körülnéznek. Aztán kezdődik a szemenszedett káromkodás. Ez a reggeli imádságuk. kereső helyes irányzatnak első és elengedhetlen etikai kelléke a munkaszeretet és annak megbecsülése. Aki a munkát szereti, annak az élete drága kincs, mert nem tékozolja el azt az időt, amelyet átélnie neki a Gondviselés részéről megadatott. De a munkaszeretet kizárólag nem azt kérdi, hogy mit és mennyit, mily feltételekkel dolgozzon az ember, hanem csak a munka valódi értékének megállapítását és kiszogáltatását. A népoktatás egyik sarkalatos alaptétele a munkára való szoktatás, a munka szeretetének elsajátítása, a munkában való etikai képzése a szépnek, a jónak, a hasznosnak felismerése, művelése, gyakorlati alkalmazása. Azt hiszem, mélyen tisztelt olvasóim megértik azt, hogy a fenti sorokban a népnevelő szól a szülőkhöz, kiknek a figyelmét hivom fel a kedves keretben mozgó rajzés kézimunka-kiállításra. Mindazt, amit ott látunk, az a népiskola tananyaga, amelynek produktumait mutatja be a kézimunka szaktanára, tán jobban fejezhetem ki: szakmestere Klinda Károly és rajz-szaktanára Haber János tanitóképző-intézeti tanár urak. „Mit szóltok ehhez a komisz Verébhöz? A többi még nem is mozdul. Mi meg már föl vagyunk zavarva. Hogy a . . . sülyesztené el a komisz gazembert!" Szól a többihez egy „öreg baka". „No még 28 nap. Aztán megszabadulok. Mert ha még sokáig kellene itt szenvednem, ki nem birnám. Leszúrnám Jézus uccse!" „Mit ugatsz kutya?!" hangzik most a hátuk mögött. Azok ijedten néznek hátra. Firer úr Veréb áll ott. Gúnyosan néz rajok. „No ennek a beszédnek megiszod a levét ! mordul a beszélőre Veréb. „Hallottam, hogy mit beszéltél. Hát leszúrnál ? No lám a hires Öreg bakát. Hogyan ? Lázítod a többit ? Lesz még a 28 napodból több is, ne félj semmit. Ti fogtok tanúskodni, hogyan beszélt ez a jómadár. Mars be öltözni! !" Fogcsikorgatva hagyta ott őket. Azok meg összenéznek. „Szépen vagyunk fiúk! Jól nézünk ki. Hallod Szenes nem irigylem a helyzetedet. Baj lesz, ha följelent". Jelentsen ha akar! Istennyila üsse nyakon. Ha rám fáj a foga hát jól van. Bevallom még ott is, hogy rosszabb a hóhérnál. Tegyenek velem, amit akarnak. De ... No többet nem szólok. Gyerünk !" „De majd kibeszélünk ám pajtás, ha Az ott látható munkálatok fokozatosan és csoportosan mutatják be, mily irányban kell haladni a népiskolai rajzra, kézimunkára való képzésnek, amelynek egyúttal nevelői hatása mérhetetlen a gyermek lelkületében, amennyiben öntevékenységre, találékonyságra gerjeszt és serkent, hogy a munka becsével az idő, az élet becse is velejárjon. Fejleszti a szép ízlést, amely pedig etikai szempontokon kivül a rend és nem kis mérvben a köztisztaság és közegészség tekintetéből is nagyon is figyelemre méltó ! A mi népünk a múltban tagadhatatlan munkás nép volt s az volna ma is, ha a téves irányzatú szociális eszmék által idegenkedni nem kezdene a munkától, amelyből csak annyit akar elvégezni és teljesíteni, amennyit a tisztelt szakszervezetek kegyesen megengedni méltóztatnak. De ez nemcsak a földmivelő munkásságra áll, hanem úgy van ez az iparosnál sőt a hivatalnok-osztálynál is. Keveset, minél kevesebbet dolgozni és az elvégzett munkát a huszonnégy órához viszonyítva akként értékelni, mintha legalább is teljes félnapon át dolgozott volna. ránk hivatkozik a cudar. Nem hagyunk csak úgy magadra. Hisz csak a keserűség mondatta veled. Úgysem tennéd meg." Szóltak hozzá a többiek, befelé menet. „Köszönöm testvérek. Azonban érzem, hogy nyakam szegi ez a . . . Nem fog használni . . . Elitélnek . . . Verje meg a Teremtő . . . ! Hanem akkor ... No akkor aztán imádkozzék, hogy soha az életben össze ne hozza velem a sors!" ... Negyed óra múlva firer úr Veréb szakasza már az udvaron állott, kikenve, kifenve. A szokásos reggeli „gelengibung" járta. Firer úr Veréb emberevő kedvében volt. Ott is talált hibát, ahol még talán maga a jó Isten sem. A szakasz minden embere úgy állott előtte, mintha nem keménymagos levest, hanem szőllőkarót reggelizett volna mindentkök. És mégis! Hej! Nem volt velük megelégedve. „Infanterist Szenes! Hogy áll maga? Még ez is hapták ? Ugy áll ott mint a 95 éves öreganyám. Húzza ki magát! Ki azt a heftikás mellet , .. Hát te zöld fülű mit tátod ki a szádot? Csukd be azt az istállóajtót ! Nem vagyok kíváncsi arra a görbe agyaraidra. Ha erre jönne a kapitány úr Kellemes, a lova megbokrosodna Nos ennek akar gátat vetni az elemi népiskolai kézimunka-oktatás, hogy a gyermeket a munkaszeretetre nevelje és a munkára szoktassa nem kisebb okból, minthogy az időt, tehát az életet, munkával töltse be, az szerezzen neki örömet, boldogulást, folyton nemesbbitve a szép, a jó, a hasznos iránti érzéket. A kézimunka-oktatás tehát a rajzoktatással egy oly társadalmi problémának megoldására való paedagogiai törekvés, amit mindenoldalról támogatni kell és támogatni minden hazafiúnak, honleánynak erkölcsi kötelességében áll. Ezek után mit sem tartok ezídőszerint ajánlatosabbnak, minthogy a város közönsége minél nagyobb számban tekintse meg a kiállítást. Nagyszámú látogatásával nemcsak a kultúra iránt való érzékéről ad tanúságot, hanem okulva munkatársává szegődik a paedagogusnak, aki gyermekeinek javáért bizalommal munkálkodik, oktat, nevel a munkára, a munka szeretetére. Méltóztassék erről személyesen meggyőződni. Látni ott a szemléleti rajz első fokozatától a művészi tökéletességig fejlett rajzott, festést. Amely utóbbitőletek. Igazán szégyenlem magam, hogy ily komisz szakaszom van." „Mi is, hogy a firerünk ilyen pokróc" gondolták az agyonszekirozottak. De az arcuk merev volt . . . Másnap Szenes a kapitány elé került... Hasztalan panaszkodott. Hasztalan védekezett. A regula úgy hozta magával, hogy mint izgatót, — aki a köteles tiszteletet is megtagadta, illetve életveszélyes fenyegetést mert hangoztatni — elitélték kilenc hónapra. Hogy mért épen kilenc hónapra, azt kutatni nem áll érdekünkben. Kilenc hó a szabad embernek hamar elmegy. De aki be van börtönözve . . . Én még nem próbáltam. De kellemes semmi esetre sem lehet. . . Szenes szerencsésen kitölté idejét shazabocsájtották, azzal a tanáccsal, hogy ,fogja be a száját". Nem is szólt semmit. De amikor a kaszárnya mellett ballagott el, fenyegetőleg emelte fel öklét, arra felé, ahol firer úr Veréb, már az utolsó évet szolgálta. „Hej ! ha a körmeim közé kerülnél !" S haza ballagott falujába, ahol a szenvedéseket elfelejteté vele Zsófikája, aki szivszakadva várta már. Hamarosan meg is esküdtek s boldogul éltek. Ezzel aztán vége is volna a történetnek, de nem is sokat érne, mert valami