Esztergom és Vidéke, 1908
1908-05-24 / 42.szám
dőben fog eltölteni. Távollétében Hoffmann Ferenc h. polgármester pénzű, tanácsos helyettesíti. — Hymen. Oriskó János, Kolos-kórház 1 gondnok csütörtökön vezette oltárhoz szive választottját, Kreutz Jolánkát, a kenyérmezei vasúti állomásfőnök kedves leányát. — Tudományos felolvasás. Prikkel Marián dr., a bencésrend helybeli székházának tagja f. hó 12-én ismételten tartott felolvasást a Magyar Nyelvtudományi Társaságban Budapesten. Nagy tetszést aratott felolvasásának címe ez volt: „Három szócsoport." — Miniszteri biztos a polgári iskola Dan. A helybeli róm kath. polgári leány iskolának meglátogatására dr. Vangel Jenő egyetemi tanár^ a polgári tanárképző igazgatója csütörtökön városunkba érkezett s a vízivárosi zárda polgári leányiskolájában, mint miniszteri iskolalátogató, Keményffy Kálmán igazgató kíséretében megtekintette az intézetet, a szertárakat, meghallgatta az egyes osztályokban a feleleteket. — A kaszinóból. A kaszinó választmánya pénteken este 6 órakor Istvánffy Elemér igazgató elnöklete alatt ülést tartott, mely alkalommal a Széchényi pályatételre beérkezett egy pályamunkának bírálatára dr. Földváry István küldetett ki. Elhatározta továbbá a választmány, hogy június első napjaiban Visegrádra kirándulást rendez, tagjai és hozzátartozói részére. A Havasi család 200 koronás adományát a választmány őszinte köszönettel vette. Elhatároztatott továbbá, hogy a Széchényi pályatételek ez évben még a nyári szünidő előtt fognak kitü2etni. — Gyógytárak munkaszünete Ma d. u. 2 órától egyedül Kerschbaummayer Károly Kossuth Lajos-utcai gyógytára less nyitva. — Angyal szállott az égbe. Irigy szemmel nézték társai, mint játszadozott idelenn a földön kis társuk, az élettől duzzadó kis Miklóska, aki mindössze a hatodik tavasz virágfakadást látta s magukhoz hívták fel az égbe. Öröme volt szüleinek s egyszer csak észrevétlenül a vörheny pusztító csirája fészkelte be magát .az ártatlan lélek testébe és gyötörte, kínozta fájón, mignem hosszas szenvedés után, felszállt társaihoz. A szomorú hir, mely dr. Vándor Ödönt és nejét borította mély gyászba, általános és igaz részvétre talált. Enyhítse a bánatos szülők nagy fájdalmát az a részvét, mely osztozik fájdalmukban. — Népszövetségi értekezlet, A vízivárosi plébániai kerületben vasárnap volt a kath. népszövetség hivatalos megalakulása. A népes értekezlet helyi igazgatóul Keményffy Kálmánt választotta, csoportfelügyelőkül pedig a következőket: Bleszl .Ferencet, Neményi Károlyt, Helling Ferencet, Török Józsefet, Gabanitz Ferencet, Majthényi Józsefet, Miltner Mihályt, Trexler Sándort, Bellas Gyulát, Szimhardt Károlyt és Gál Andrást. — A polgáristák tanulmányi kirándulása. Hasznos és emlékekben kellemes kiránduláson vett részt a helybeli polgári leányiskola 70 növendéke. Szerdán reggel 8 órakor indultak Tata felé Keményfy Kálmán igazgató vezetésével. Délelőtt 3 A 11 órakor érkeztek a Tata-kert állomáshoz, ahol a tatai községi polgári leányiskola tanári karának küldöttsége fogadta a kirándulókat. Egyenesen a híres park megtekintésére indultak. Egy óra felé végeztek az ott látottakkal, mire a polgári iskolába vonultak podgyászaik letevésére. Itt Korchmaris Irma igazgató a tanári kar többi tagjaival fogadta a társaságot s csakhamar az Eszterházy szálló terraszán ebédhez ültek. A vendéglős elismerésre méltó gyorsan szervírozta fel az ízletes jó ebédet, mely levesből, borjú pecsenyéből fejes salátával 2 féle ré tesből állott. A kirándulás sikerének előmozdításában a tatai tanári kar élén a finom lelkű s művelt igazgatóval Korchmaris Irmával fáradhatlan buzgósággal, szellemes leleményességgel munkálkodott közre dacára, hogy ép az nap dr. Kovács János miniszteri biztos ép hivatalos látogatását végezte náluk. A tantestület testvéries fáradtságát kollegiális szavakkal köszönte meg Keményfy Kálmán toasztjában, melyet a tatai tanári karra mondott. Ebéd után a város nevezetességeit, a Mátyás király korabeli várkastélyt nézték meg a kirándulók. Ozsonna után a nagy tó körül séta s hátterében az erdős részen játék volt. Visszautazás a tatai nagy pályaudvarról volt, ahol a tantestülettől hálás búcsút véve, 10 órakor a vig és eleven, kiránduló sereg haza érkezett. Itthon a pályaháznál az igazgatóság előzetes intézkedésére a szülők s hozzátartozóik várták a leánykákat. Érdemes helybeli utánzás céljából megjegyezzük, hogy a tatai „Eszterházy" szálló vendéglőse a 3 fogásos ebédért az ozsonnáért (vajas kenyér és hideg fölvágott) csak 1 K 60 f. számított. Ha ehhez a tisztaságot, a gyors kiszolgálást is vesszük, a tatai vendéglő jó cégér a kirándulásra. — Ugyancsak az nap a polgári iskola belnövendékei s az elemi iskolák a Kovácspatakhoz majálisra indultak ki Renkő Szerénának, a lelkes, fáradhatlan főnöknőnek vezetésével. Este felé tértek vissza a nap kedves emlékével eltelve. — Érettségi vizsgálatok a gimnáziumban. A főgimnáziumban a szóbeli érettségi vizsgálatok június 19-én veszik kezdetüket és tartanak 23-ig bezárólag. — Rajz és kézügyességi kiállítás az érseki tanítóképző-intézetben. F. hó 28kán d. e. 10 órakor nyilik meg az érs. tanítóképző-intézetben ezúttal először a tanmenethez szigorúan alkalmazkodó rajz és kézügyességi (slöjd) kiállítás. Ezzel az intézet az ifjúságnak a tantervtől megkövetelt azon művészi és gyakorlati tevékenységét kívánja a hivatalos tényezőknek, a tanítóságnak és a nagy közönségnek bemutatni, amely a legszélesebb szociális kultúrpolitika alapelvével: az embernevelés esztétikai képességének kiterjesztésével legteljesebb összhangban áll. Ez pedig megköveteli, hogy ily irányú neveléssel a gyermekek már a népiskolában a szép felismerése által nemesbüljenek, bennük a művészi szép iránt való fogékonyságot felébresztve, az igazi tudás, az igazi szép, az igazi jó és az emberi élet művészete által nyújtott belső örömök megismerésébe és birtokába jussanak. E kiállítás feltünteti a növendékek rajzbeli és kézi előadásmódját az első rajztól és kézi munkától kezdve az utolsóig az általános pedagógiai és módszertani szempontok alapján. A kiállítás f. hó 28—31-ig tart és megtekinthető a jelzett napokon d. e. 9'—12, d. u. 2—5 óráig. — A szanatórium-egylet esztergomi fiókjának megalakítása, A „József kir. herceg Szanatórium-Egyesület" esztergomi fiókjának alakuló gyűlése folyó hó 21-én d. u. 4 órakor nagyszámú és előkelő hölgyközönség jelenlétében a vármegyeháza nagytermében folyt le. Almásy Lajos, a központ kiküldöttje ismertetvén az egyesület áldásos célját, kilátásba helyezte, hogy már 6—8 hét múlva két esztergom ; tüdőbeteg fog a szanatóriumban ingyenes ellátásra és gyógykezelésre felvétetni s a tagok számának növekedésével városunkra e téren nagyobb áldozatokat hozand az egyesület. A tisztikar közfelkiáltással a következőkép alakult meg: a bizottság védnökéül nagy lelkesedéssel Gyapay Pálné, tiszteletbeli elnöknővé : dr. Perényi Kálmánné, ügyvezető elnöknővé: dr. Földváry Istvánné, társelnökökül: Vimmer Imréné, dr. Janits Imréné, alelnökökké : dr. Berényi Gyuláné és dr. Gó?iczi Béláné, pénztárnokká : Grósz Férencné; ellenőrré : Czéner Andorné, titkárrá: dr. Reviczky Gábor, orvossá: dr. Seyler Emil, ügyészszé: dr. Berényi Zoltán választattak meg. A választmányi tagok a május hó 28-án ugyancsak a vármegyeház nagytermében d. ti. 4 órakor tartandó gyűlésen fognak megválasztatni, melyen való minél számosabb megjelenésre a tagokul beiratkozott hölgyeket ezúton is kéri az egyesület. Ezen, városunkra áldásos egyesület minél szélesebb körben való támogatását uj tagok szerzése utján a közönség jóindulatú pártfogásába ajánljuk. — A pünkösdi hangverseny iránt, melyet az esztergomi könyvnyomdászok rendeznek a budapesti „Ébredés" nyomdász dalárda 60 tagjának közreműküdésével, városszerte élénk az érdeklődés. A műsort, mely 11, szebbnél-szebb számból áll, tegnap vette kézhez a rendezőség s még e hét folyamán szétküldetnek a meghívók. A hangversenyt a dalárda jeles karmestere, dr. Ujj József, a budapesti szervita-téri templom karnagya személyesen fogja vezetni. Minthogy az' ülőhelyek számozva lesznek, a közönség saját érdekében cselekszik, ha a jegyek megváltásáról idejében gondoskodik. Jegyek előre válthatók: Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésben és a „Hunnia" papirkereskedésében. — A Kereskedelmi Társulat csütörtökön délután választmányi ülést tartott, melyen a jövő vasárnap tartandó közgyűlés tárgyai készíttettek elő, mely közgyűlésen ugy a tisztikar, mint az egész választmány egészen újból fog választatni. Egyben elhatározta, hogy felir a kereskedelemügyi miniszterhez azon kedvezmény megadásáért, hogy a távbeszélő-előfizetők Budapesttel ingyen beszélhessenek, — Ifjúsági céllövő tanfolyam Esztergomban- A „Szemere Miklós céllövő társaság" nagy nevű alapitójának és fenntartójának eszméjét, a céllövészetet van hivatva fejleszteni. Szemere Miklós a köbölkuti kerület képviselője fejedelmi bőkezűséggel nem hiába áldozott, nem hiába irt és beszélt a hadierények fejlesztésének szükségéről, mert kezdi már észrevenni a nemzet, hogy e téren a külfölddel Szemben mily végtelen sokat mulasztott. A „Szemere Miklós céllövő társaság" már az ország különböző városaiban megszervezte az ifjúsági céllövő tanfolyamot. Ezen fáradságos és nagy nemzeti missziót a kormány is pártfogolja most már és a tanfolyamok részére teljesen ingyen felszereléseket ad. Esztergomban e nagy fontosságú mozgalom élén dr. Perényi Kálmán alispán áll, a cél megvalósításában pedig a hajós-egylet lelkes gárdája segédkezik. A hajós-egylet az alispán elnökletével a tanfolyam szervezése céljából áldozó csütörtökön, délelőtt ii órakor a városház tanácstermében egy értekezletet hiv egybe, melyen a köbölkuti követ eszméjének terjesztői közül Szemere Huba országgyűlési képviselő és dr. Barbul Jenő a társaság titkára fogják ismertetni a mozgalmat, annak célját és a tanfolyam szervezésének módját. Az értekezletre az alispán és a rendező hajós-egyesület nevében már ez uton is meghivatnak: a helyőrség tisztikara, a tisztviselői kar, tanintézetek igazgatósága és tanári kara, az egyesületek vezetői közül különösen azok, melyben ifjúsági osztályok vannak, akár a tanuló, kereskedő, iparos vagy földművelő osztályból, továbbá a régi lövészegylet volt tagjai és végül a nagyközönség részéről — beleértve a hölgyeket is — kik érdeklődéssel vannak a céllövészetnek nemzeti kultusszá való fejlesztése iránt. — A történelmi és régészeti társulat választmánya szerdán este Gyapay Pál főispán-elnök vezetése mellett ülést tartott, melynek főtárgya a múzeumi helyiség kérdése volt. A választmány elhatározta, miszerint a székeskáptalanhoz kérvényt nyújt be aziránt, hogy ha lehetséges, bocsásson valamely helyiséget a régiségek ideiglenes elhelyezésére, a társulat rendelkezésére. A közgyűlés határnapja június közepére tüzetett ki. — Tiszti számonkérőszék. F. hó 25-én, hétfőn lesz a vármegyénél a tiszti számonkérő szék az alispán elnöklete alatt, mely alkalommal az összes megyei és városi hivatalok veze ( tői számolnak be a mult év októberétől f. évi május hó l-ig terjedő idő alatt végzett munkásságukról. — Az Üveggyár SOrsa. Drága pénzen épitett üveggyárunknak sorsa ugylátszik immár meg van pecsételve. Az első magyar üveggyár részvénytársaság ugyanis arról értesítette a város közönségét, hogy miután a katonai kincstár az üveggyárat megveszi, a gyárral végleg felhagy és kéri egyben a város közönségét, hogy a kvarchasználat cimén évente fizetni szokott összeg további fizetése alól mentse fel, s elégedjék meg azzal, hogy egyszer s mindenkorra 1000 koronát fizet és a gyári iskola berendezését átengedi a városnak. — Kérelem. Azon tisztelt gazdákat, kiknek az idei vetésnél alkalmuk volt az időkülönbséget az impregnált és nem impregnált tatcarmányrépamag kikelése között megfigyelni, felkérjük, szíveskedjenek ez iránti tapasztalataikat, akárhonnan szerezték is be a nem impregnált répamagot, közvetlenül Mauthner Ödön magkereskedésével, Budapest, Rottenbiller-utca 33. közölni. Miután az idei pontos megfigyelésekre a Mauthner cégnek ugy a tiszta igazság, mint a közérdek szempontjából szüksége van, nagyon kéri, előzetes köszönetének hálás kifejezése mellett, a tényleges adatokat 8 nap alatt akár levelezőlapon is, vele tudatni. = „A tuberkulózisról és az ellene való Védekezésről." Irta dr. Mosonyi Albert. Kapható Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban. Ára 6Q fillér.. = Korona Bíoskop állandó mozgófénykép szinház a Korona szálloda színházzá alakított nagytermében. E műsorra különösen felhívjuk a n. k. b. figyelmét miután ismét sikerült csupa új, attraktiós elsőrendű képeket kapni; tehát aki jót és szépet akar látni az el ne mulassza a Korona Bioskopot felkeresni és ez igazán érdekes műsort átélvezni. Május hó 24., 25. és 26-án szinre kerül : 1. Ámor csinjei, nagyhatású szines varázskép. — 2., Világító torony, nagy látványosság. —3. Nyakleves következményei, nagyon mu-> láttató. — Éltető viz, komikus. — 5. Cake Walk a pokolban, nagy szines va-; rázskép. — 6. Babi verseny, komikus. — 7. 1908. évi Liverpóli akadály verseny, nagy látványosság. — 8. A vándor balha, nagyon nevettető komikus. Mai naptól kezdve az előadás kezdete hétköznapokon este pont 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 6, fél 8 és este pont 9 órakor.