Esztergom és Vidéke, 1908

1908-05-07 / 37.szám

Ecclesia et Pontifice" érdemrenddel lőn kitüntetve. Az érdemkeresztet a f. hó 4-én d. u. 4 V2 órakor tartott választmányi ülés, helyesebben szép ünnepség keretében, nagyszámú, előkelő közönség jelenléte mellett nyújtotta át dr. Walter Gyula p. prelátus, kanonok, az Oltáregylet elnöke. Megnyitván a választmányi ülést, jelezte annak egyetlen tárgyát és felkérte a nagy számban jelenlevőket, hogy küldjenek ki egy bizottságot az ünnepelt meghívására. Reviczky Gáborné, Zubcsek Mihályné és Laczkó Pálné úrnők kérettek fel a küldött ség tagjai gyanánt. A küldöttség távozása után az elnök felfüggesztette a tanácsko zást, mig az ünnepelt meg nem érkezik Belépvén rövid idő múlva Vaszary Lász Ióné a terembe, lelkesen megéljenezték. Majd kezdetét vette a diszgyűlés. Walter Gyula elnök igen- szép szavakkal méltatta a kitüntetés jelentőségét és az ünnepelt érdemeit, amelyeket a Szentatya maga akart legmagasabb elismerésével jutal mázni. Tolmácsolván az egyesület köszö' netét az elnöknő sokoldalú fáradozásaiért és a tagok jó kivánatait, átnyújtotta az érdemkeresztet. Az éljenzés lecsendesedése után Zubcsek Mihályné egy remek virág­csokorral kezében lépett a könyekig meg­hatott ünnepelt elé és azt néhány szivből jövő szó kíséretében adta át. Meghatottan fejezte ki aztán az elnöknő hálája érzel­meit ő Szentsége, továbbá a biboros Her­cegprímás iránt, akiknek ez örömnapját köszönheti. Szívesen fog tovább is — igy szólott egyebek között — munkálkodni az Oltáregylet érdekében, mert ismeri annak nagyon nemes céljait. Befejezvén szép szavait, elnök indítványozta, nyilvá nitsa a gyűlés hálás köszönetét sürgönyi­leg Ő Eminenciájának. A jelenlevők lelkes éljenzések mellett fogadták el az indít­ványt, amelynek értelmében a következő távirat küldetett Balatonfüredre: „Főma­gasságú Vaszary Kolos bibornok úrnak Balatonfüred. Vaszary Lászlóné elnöknőnek Ő Szentsége kitüntetésével történt feldi szitése alkalmából a legmélyebb hódolattal tolmácsolja Oltáregyletünk Főmagasságod előtt a rendjel kegyes kieszközléseért hálás köszönetét. Walter Gyula elnök, Reviczky Gáborné alelnök, Babura László titkár." A távirat felolvasása után az elnök .megújította az ünnepelt előtt az összes jelenlevők üdvkivánatait és a diszülést befejezettnek nyilvánította. — Adomány. Pór Antal p. praelátus-ka nonok a helybeli papnövendékek magyar egyházirodalmi iskolájának 100 koronát adományozott. — A főrabbi kitüntetése alkalmából vettük az alábbi meghívót. „Dicsőségesen uralkodó királyunk I. Ferenc József, dr. Weisz Izsák főrabbinkat a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. Amidőn ezen örömhírről t. Címedet értesítjük, egyszer­smind tudósítjuk arról is, hogy e kitün­tetést Gyapay Pál főispán úr ő méltósága fogja 1908. május 12-én (kedden) delelőtt 11 órakor Esztergom szab. kir. város közgyűlési termében, a kitüntettnek átadni. A kitüntetés ezen ünnepélyes átadásához t. Címedet ezennel tisztelettel meghívja, az esztergomi izr. hitközség nevében. dr. Berényi Gyula, hitközségi elnök. Geiger Miksa, hitközségi titkár. — Áthelyezés. Általánosan őszinte saj­nálattal találkozik az a hir, mely- Mráz Sándor 26-ik gyalogezredbeli századosnak szokatlan áthelyezéséről szóll. A váratlan áthelyezés nem hozza fel a szolgálati érde­ket indokul, hanem egyszerűen intézke­dik. Nem tartozik hozzánk az okokat ku­tatni, csupán konstatálni kívánjuk, hogy társaséletünk egy derék, közkedvelt egyén­nel megfogyott. Jó katona volt, aki e mellett összetudta egyeztetni a polgárok érdekét a militarizmus érdekével is, ezért szerettük őt. De nem veszünk tőle vég­leg bucsut, mert hisszük, hogy az a tit­kos katonai érdek, mely őt a házi ezred jelenlegi tartózkodási helyére, Győrbe szól­litotta, visszafogja őt adni nekünk. — Negyven év. Nóvák János, Bajna köz­ség érdemes jegyzője e hó 19-én tölti be a közszolgálatban eltöltött negyvenedik évet, mely alkalomból a jegyzői kar ugyanaz nap d. e. 11 órakor Bajnán ün­nepélyt rendez. — Uj gazdasági tudósító. A földműve­lésügyi miniszter az esztergomi járás szá­mára a gazdasági tudósítói tiszttel Fran­csik Gyula főkáptalani uradalmi intézőt bizta meg. — Az elemi iskolák új épülete, A leány és fiú elemi iskolák elhelyezésének rég va­júdó kérdése immár lassan közeledik a meg­oldáshoz. Tiefenthal Gyula városi mérnök az iskolákra vonatkozó terv- és költség­vetéssel elkészült és azt már be is ter­jesztette, melyek szerint az uj épület, mely a plébánia templom mellé van ter­vezve, 212000 koronába fog kerülni. A tervet és költségvetést a kiküldött ad hoc bizottság, mely a tanács, pénzügyi bizott­ság és az iskolaszék tagjaiból áll, ma d u. 4 órakor tartandó ülésén fogja átvizs gálni és fog azok felett véleményt adni. — A kamara közgyűlése, A győri ke reskedelmi és iparkamara folyó hó 12-én (kedden) délután fél 3 órakor saját szék­házának üléstermében rendes közgyűlést tart. A közgyűlés főbb tárgyai: Az ipa rosok és kereskedők képviselete az adó­kivető bizottságokban. A kereskedelmi al­kalmazottak kitüntetéséről és jutalmazá­sáról. Az adóreform ellen megindított akció végrehajtásáról. A 600 koronás uta­zási ösztöndíjra vonatkozó pályázat ki­hirdetéséről. A képviselői összeférhetetlen­ségről szóló törvén}'' módosítása. A tu­berkulózissal terhelt állatok egészséges husrészeinek a közfogyasztás céljaira való felhasználhatása. A szeszadó törvény mó­dosítása. Az ácsmesterségnek régi jogon való gyakorolhatása. — Az első kirándulás Kovácspatakra. Kies és kedves nyaralótelepünk messze vidéken" ismeretes, melynek látogatottsága az elmúlt évben a természet szeszélye folytán kissé megcsappant. Úgylátszik azonban, a veszteséget pótlandó, annál nagyobb lesz annak látogatottsága ez év ben, ami az általános érdeklődésből joggal következtethető. Az első kirándulást a budapesti tudományegyetem bölcsészei­hallgatók segitő egyesülete rendezi ma, melyről lapunkban már hirt is adtunk. Nevezett egyesület levelet intézett polgár­mesterünkhöz, melyben a kirándulást tu­datja és egyben felkéri a polgármestert, hogy a helyi lapok utján, minél szélesebb körben tudassa a kirándulást, illetve a kirándulók szívélyes meghívását, mely a város intelligenciájához szól. A levél igy hangzik: „Nagyságos "Polgármester Ur! A bölcsészifjuság képviselője, a „Bölcsészet­hallgatók Segitő Egyesülete" 1908. május 7-én, csütörtökön, az egyetemi tanárok részvétele mellett tanulmányi kirándulást rendez Esztergom—Kovácspatakra, hogy tagjai körében minél inkább gyarapítsa és növelje azt az ismeretkört, amelyre nekik, mint leendő tanároknak az ifjúság és a jövendő nemzedék majdani nevelőinek és vezetőinek okvetlen szükségük lesz. Ezt a célt óhajtjuk szolgálni akkor, amidőn tagjainkat azon városba óhajtjuk vezetni, mely nemzetünk történetében, a művelődés fejlesztésében, a művészet terjesztésében év­századokon keresztül erős bástyáid szolgált s aminek eredményeként tárul elénk a bazilika, kincs-, kép- és könyvtár. Amidőn ezen lerándulásunkról Nagyságodat értesi­tem van szerencsém, egyúttal bátorkodom mellékelni egy felhívást is, kérve Nagysá­godat, méltóztassék ezen felhívásunkat a helyi lapokban közzététetni, meghiván nevünkben Esztergom intelligenciáját a délután Kovácspatakon rendesendő majálisunkra." A felhívás szövege pedig ez: „Felhívás! A Bölcsészethallgatók Segitő Egyesülete a Természettudom. Szövetség belevonásával 1907. évi május hó 7-én csü­törtön az egyetemi tanárok részvétele mellett tanulmányi kirándulást rendez Esztergom Kovácspatakra. Útiterv: Gyülekezés 7-én reggel 8 A6—6 óra között a nyugati pá­lyaudvar nagycsarnokában. Indulás 6*10 a személyvonattal. Érkezés Esztergomba 8"50 órakor. — Érkezés után a városon át gyalog a bazilikába megyünk, ahol méltóságos Maszlaghy Ferenc kanonok úr vezetése és magyarázata mellett megte­kintjük a kincstárt, majd főtisztelendő Ke­ményffy K. D. könyvtáros úr kalauzolása mellett a 120.000 kötetre rúgó könyvtárt és képtárt nézzük meg. 12 órakor ebéd a „Fürdő szállodában." Délután 3 A2 óra­kor propelleren átkelés Kovácspatakra. Felmenetel a „Gloriett"-hez, az „Ilona pihenő"-höz s -innen az Ámor forráshoz. Ozsonna, s utánna mulatság. Visszauta­zás 3 A7, vagy VélO órakor este, esetleg másnap reggel. A kirándulásra eddig Fe­jérpataky L., Fröchlich J., Hegedűs J., Kövesligetby R., Marczali H., Ponori-Thew­rewk Emil tanár urak ígérték meg rész­vételüket. A részvétel szemelyenkint 6, azaz 6 korona. Ebben benfoglaltatik az utazás oda és vissza; a propeller Eszter­gomból Kovácspatakra; ebéd és ozsonna. Jelentkezéseket elfogad a Bélcsészethall­gatók Segitő Egyesülete és a Term. Tud. Szövetség elnöksége május hó 3-ig. — Jelentkezés alkalmával a részvételi dij azonnal lefizetendő. Budapest, 1908. áp­rilis hó." — Szülők figyelmébe. A honvédelmi miniszter a napokban tette közzé rende­letét, amely a honvéd-állatorvos akadé­mikusok felvételéről szól. A felvétel a m. kir. honvédségben teljesítendő hét évi tényleges honvédállatorvosi szolgálat kö­telezettségével van összekötve. A honvéd­állatorvosi akadémikusok tanulmányidejük alatt a Ludovika Akadémia honvédakadé­mikusaihoz hasonló módon a honvédelmi tárca költségén együttesen helyeztetnek el, élelmeztetnek, ruháztatnak, szereltetnek fel és láttatnak el fegyverrel. Az akadé­mikusok a tandijat, az előszigorlati dijak, valamint a látogatási bizonyítvány és az állatorvosi oklevél kiállításáért járó dijak fizetése alól fel vannak mentve. A saját­kezűleg irt és kellően felbélyegzett folya­modványokat, a honvédelmi miniszterhez címezve, július l-ig a m. kir. budapesti I. honvédkerületi parancsnoksághoz kell be­nyújtani. — UtÓállitáS volt kedden városunkban, amidőn is állíttatott 73, besoroztatott 22, visszahelyeztetett 31, fegyverképtelennek találtatott 17. Megvizsgáltatott ugyanak­kor 7 apa, kik közül 4 keresetképtéle'nnek találtatott. — A kivándorlás és házasság- A ki­vándorlás kérdésével szoros összefüggés­ben van a házasság intézménye, amit a belügyminiszter által legutóbb összeállított statisztika bizonyít. A kivándorlóknak ugyanis alig 25 százaléka nős, mig 75 százaléka nőtlen s ezek legnagyobb részt el is vesznek a haza számára, mert semmi sem köti őket a hazai röghöz. A minisz­tériumban oly megoldást keresnek, mint lehetne a kivándorolni szándékozók nősü­lését elősegíteni és igy őket a házasság által a honi földhöz lekötni. — Gimbejelentő lapok a postánál, A cimbejelentő lapok arra szolgálnak, hogy a közönség a fürdő-, nyaraló- és üdülő­helyeken megérkezés után ily lapokat kellően kitöltvén, az illető helyen levő postahivatallal lakcímét közölje. A kellően kitöltött lap a levélszekrénybe is bedob­ható. Címlapokat csak helybeli, vagyis azon hivatalnak lehet küldeni, ahol a feladó tartózkodik. A címlapokat egyik postahivatal a másikhoz nem küldi el. Cimbejelentő lapon közölheti a közönség elutazása előtt azon cimet, ahova a kül­deményei után küldendők. A bejelentő lapok 5 darabja 2 fillér és minden posta­hivatalnál kaphatók. Azokat külön bér­mentesíteni nem kell. — Volt úrbéri birtokosságok gazdaság ügyviteli szabályzataira vonatkozólag a m. kir. földmivelésügyi miniszter azon elvi jelentőségű döntést hozta, hogy a természetben gyakorolható haszonvétele­zés s ezek közül különösen a legeltetési szabályoknak egyesek részéről be nem tar­tása a kár okozása nélkül is erdei kihá­gást képez s az állami erdőtisztek azt kö­telesek feljelenteni. Ugyancsak ezen dön­tésben szigorúan meghagyja az államerdé­szeti tiszteknek, hogy az úrbéres birto­kossági gyűléseken mindenkor vegyenek részt — hacsak egyéb teendőik azt nem gátolják. Figyelmébe ajánljuk ezt minden érdekelt birtokosságnak. = Korona BÍOSkop állandó mozgófény­kép szinház a Korona szálloda színházzá alakított nagytermében. Ma és 8-án szinre kerül: 1. A hét főbűn. — 2. A mikroskop táncosné. — 3. Szigetvilág. — 4. Angol tájkép. — 5. Futóhomok. — 6. Asztrahán halászat. — 7. Az élő képek. — 8 Hold egy méterről. — 9. A két tolvajtárs. — 10. Az iszákos. Az előadár sok esti 7 és 8 és fél órakor tartatnak. Foulard ­Nyers Bast­Chiné Skdt Selyem és , Henneberg' selyem 75 kr.-tól feljebb bér­mentve és vmá­mentesen. Minta postafordultával Megrendelések bármely nyelven intézendők: 4 an Seidenfabikt. Henneberg in Zürich. NYILT-TÉR*) *) É rovatban közlőitekért nem vállal felelőssége A Szerk. A divat. — A Divat Ujság-bö\. — Gyakran halljuk felvetni a kérdést, váj­jon ki csinálja a divatot? Kinek az agyá­ban születnek meg azok a formák, me­lyek a viselőjük ízléstelensége folytán gyakran képtelenségekké fajulnak? Ter­mészetesen a nőt vádolják egy-egy divat­nak a megteremtésével és őt teszik fele­lőssé érte akár szép, akár csúnya. No hát engedjék meg kijelentenünk, hogy ez az állítás csak részben állhat meg. Mi tudjuk, hogy a divatot a szabók teremtik és a nők csak terjesztik. A kétkedők te­gyék meg azt, amit mi megteszünk. Az idény beáltával járják végig az előkelő szabók műtermeit és meg fogják látni, milyen tengersok csodabogarat eszelnek ki a tervezők itthon és idegenben. Igaz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom