Esztergom és Vidéke, 1908

1908-04-09 / 29.szám

Népnevelési liga. A kulturélet első feltétele a nép­nevelés. Oktatás, és ezzel össze­függő hasznos ismeretek nélkül sem közgazdasági tevékenység s ezzel vagyonosodás, sem politikai jogok élvezete s ezzel önkormányzás nem lehet tökéletes, mert a népeknek a papiron megadott jogok mindaddig a papiron maradnak s azok annak tökéletes élvezetébe nem lépnek, mig arra nem nevelték. A jog fej­lődésével a nevelés fejlődésének párhuzamban kell haladnia, hogy a nép szabadságát és jogait ön­maga, embertársai és az állam ja­vára felhasználni képes legyen. Nem óhaj már, hanem követelés ma, hogy a nép széles rétegei, az ország minden polgára, az állam és községi élet kormányzásában részt vegyen. Természetes tehát az a követelés is, hogy az állam min­den polgárát e kulturföladatra rá kell nevelni. E nélkül az egyed­uralkodók abszolutizmusa szélesebb mederbe terelve mindaddig él, mig a nép a nevelés által a felvilágoso­dás, az intellektuális képesség oly birtokába nem jut, hogy sorsának Klárika. Irta : Sugár Miksa. Egyszerre ketten voltunk szerelmesek Klárikába, én és ifjabb Kormos Nepomuk János. Muki joggyakornok volt a törvény­széknél, de az irodába csak jelesebb na­pokon látogatott el, egyébbként a kávéhá­zakban és Klárikáéknál tanyázott. A kávéházakba azért járt, mert passio­nátus kibicz volt, Klárikáékhoz pedig — eltekintve, hogy a szive vonzotta — azért, hogy engem boszantson. Korát tekintve beillett volna ugyan már törvényszéki jegyzőnek is, de mivel a „büntető kódex­nél" többre becsülte a bibliát, még pedig a „32 levelűt", tehát kétszer is megbu kott a birói vizsgán. Én effölött való ke­servemben legalább is főbelőttem volna magamat, de Muki nyugodtan nézett a jövő elébe, s azt a speciális hazai köz­mondást hozta fel, hogy „három a ma­gyar igazság". Én akkortájt a „Kalamuka és Vidéke" hetenkint háromszor megjelenő politikai és szépirodalmi lapnak voltam felelős szerkesztője és egész női ismeretségem Klárikában összpontosult, kik átellenében összefüggését az egyetemévei meg­érteni, átérezni és intézni képes. De nemcsak a szabadság és jog kiterjesztése, hanem az állam ereje is követeli a kultúra széles terje­dését, mert hatalmát csak a polgá­rok értelmi képességében találhatja fel. Minden apró polgárnak megvan ahhoz a joga, hogy nevelésben, ok­tatásban részesüljön, mert az állam minden polgárától nemcsak elvárja, de meg is követeli, hogy az állam­élet fenntartásánál és céljainak, a minél több ember boldogságának előmozdításánál közremunkáljon. Ha pedig ez igy van, aminthogy kétségtelenül igy van, követelheti a kis polgár, hogy eme feladatra ké­pessé is tegyék. Vájjon gondoskodás történik-e, hogy minden gyermek oktatásban és nevelésben részesüljön ? Tudjuk, hogy nem. Vagy elég az, hogy a szülők, állásuknak és vagyoni viszonyaik­nak megfelelően gyermekeik neve­léséről gondoskodjanak, s a sze­gényt semmi nevelés, oktatás, ér­telmi és erkölcsi kifejlődésének le­hetősége se illesse meg? A legret­tentőbb igazságtalanság rejlik abban, laktak a szerkesztőségi irodának. — Klá­rika minden kora reggel menyecskésen bekötött fejjel, s kezében óriási portörlő­vel megjelent az ablaknál; egy napon azonban hiába vetettem kutató pillantá­sokat az ablak felé, nem jelent meg és pedig azért — mint később értesültem — mert a nagymamája, egy barátságos képű Ősz matróna elköltözött oda, hova a jó nagymamák rendszerint elkívánkoznak, ha 80 év súlya nyomja vállaikat. Magam is el akartam kisérni a jó nagy­mamát utolsó útjára, jóllehet ebbeli ke­gyeletes cselekedetem értékét nagymérték­ben szállította le az a körülmény, hogy ked­vem kerekedett egy kis potya fiakkere­zésre, és szerettem volna látni, milyen Klárika, mikor sir. A fiakkerezésből nem lett semmi, mert csak a rokonságnak ju­tott ki, s Klárikának pedig minden arra irá­nyuló igyekezete, hogy nefelejtskék sze­meiből fehér csipkekendőjével csak egy árva könnyet is kipréseljen — sikertelen maradt. A temetést követő napon épp avval voltam, hogy az „ 1763. számú hű előfi Zető" ama kérdésére, hogy igaz-e mikép a hurkának nem két, hanem négy vége van, — mint ázt az oda való kántorta­nító állítja, — valami velős szerkesztői üzenetben óhajtottam válaszolni, midőn ebbeli munkámban az iroda ajtó előtt hogy egyik gyermeknek meg van adva a lehetőség, hogy testi és lelki erejét, tehetségét kifejleszthesse, mig a másik teljesen el van zárva a tudás, a megismerés forrásaitól. Mert a szegényül született magára van hagyatva, küzdenie kell a lét anyagi és ebből eredő erkölcsi nyo­morával, a sötétséggel, önmagával, nem segitve senkitől sem arra, hogy emberi létet élhessen. A gyermek nevelésének és taní­tásának joga a családé. Azután az iskoláé. Am legyen. De az állam és társadalom egészséges fejlődése ér­dekében szükséges, hogy nevelésben és oktatásban a társadalom minden egyes tagja részesüljön, minden kö­rülményre való tekintet nélkül. Országos Gyermekvédő Liga védi már a gyermekeket a testi nyomo­rúság, a bűn fertőjétől; a belügy­miniszter segítségére siet: mert ez a társadalmi feladat, állami köte­lesség. Védje a gyermeket a társadalom a tudatlanság sötétségétől is, ez az előbbinél nem kevésbbé fontos s egy millió ember vár erre. Kelljen életre egy országos nép­nevelési liga, száz meg száz fiók­kal, ezer karokkal a gyermek, a hallatszó erős lábcsoszogás zavart meg. A lábcsoszogást háromszori kopogtatás követte, s azután kinyillott az ajtó, s azon egy báránybőr süvegbe, s mándliba buj­tatott alak kecmergett be. A süvegről meg a mándliról nyom ban konstatáltam, hogy meglehetősen fényle­nek a zsírtól, s Klárikáék mindenesének képezik becses tulajdonát. „Dicsértessék" köszöntött az atyafi bá­natos hangon. — Mindörökké, felelém én — a hurka kérdés hatása alatt — nem csekélyebb búbánattal. Egy levelet hoztam a tekintetes úrnak, e hol van ni, rajta van az egész Hidvéghy família, s köszönetet kék mondani mind­azoknak, kik szívesek voltak az öreg „tejs"-asszonyt utolsó útjára elkísérni, azonkívül kikék hirdetni a Pfloki kutyát, „a ki" a temetés alatt valahová elkóvály­gott. — Hány éves volt ? •— Öreg cseléd volt velem együtt te­kintetes uram, lehetett úgy 15 éves. — Nem a Pflokit értettem, hanem az Öreg Hidvéghynét! — Vagy ugy ! Az már más, hát lehe­tett ugy 80 év körül. —: Mi baja volt ? — Hát kérem szeretettel mi baja lehetne egy 80 éves öreg asszonynak. nép szellemi védelmére; ez társa­dalmi feladat. És siessen segítsé­gére a parlament, a kultuszminisz­ter, mert ez állami kötelesség. K. U. Tisztújítás a városnál. Esztergom szab. kir. város tisz­tikarának mandátuma, miként már jeleztük, e hó 6-án lejárván, a kép­viselőtestület ugyanazon napon tar­totta az alispán elnöklete alatt tiszt­újító közgyűlését. Miután Vimmer Imre polgármes­ter az ülést megnyitotta, három rendbeli bejelentést tett, nevezete­sen, hogy dr. Csernoch János p. kanonok, csanádi püspökké történt kinevezése folytán képviselői jogá­ról lemondott, mely lemondása kap­csán a városi szegényeknek 2000 koronát adományozott. A közgyűlés a lemondást sajnálattal vette tudo­másul és a kegyes adományért há­lás köszönetét fejezte ki. Bejelen­tette továbbá a polgármester, mi­szerint özv. Steyszkál Károlyné vi­rilisi jogát Pelczmann László, mig dr. Krausz Izidor virilisi jogának gyakorlását dr. Goldner Fülöp ügy­védre ruházta át. Megérkezvén az alispán az érte ment küldöttséggel, a polgármester felkérte azt, a tisztújító közgyűlés megtartására. — Most már a Pflokáról szeretnék egyet­mást megtudni ? — Tessék csak kérdezni, jól ismerte m szegény párát. — A szőre milyen szinű volt ? — Hát kérem azt nem lehessen bizto­san tudni, mert tegnap esőre járt az idő, s lemoshatta hátáról a kulimászt, egyéb­iránt fekete volt, mert, mert föstöttük. — A bőre milyen volt ? — Mint a féle kutyá-é ! — Sohse tudom én ha meg nem mondja. — Hát v olyan mint az enyém, vagy a tekintetes uré, ez mind egy kutya. — Valami ismertető jele volt-e ? — Igenis ! a hátulsó lábán a balfelőlin lefelé, a jobbfelölin pedig fölfelé volt gör­bülve a körme, azonkívül az utolsó fer­tályra nem fizettük meg utána a kutya adót. — Na jól van, most elmehet, minden rendben lesz, s megmondhatja Klárika kisasszonynak, hogy én velem beszélt Madzag Kálmán felelős szerkesztővel: — Nini a tekintetes urat „Madzagnak" hijják. Ugy hegyről, végről akkor roko­nok is volnánk, lévén az én becsületes' nevem Köteles János. — Isten éltesse Köteles János uramat a kor legvégső határáig, mondám, s mi­dőn látta az atyafi, hogy a rokonság dol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom