Esztergom és Vidéke, 1908

1908-03-01 / 18.szám

Esztergomi iskoláink. Nem szerelmes ábrándokról van szó, hanem olyanokról, amelyek eszmét képviselnek és jóakarattal, céltudatossággal és ami a fő : önzetlenséggel meg is valósithatók. Ez utóbbit persze úgy értem, hogy a vezetőknek ne a maguk érdekének kielégítése legyen törekvésük. Papnöveldénkkel és főgimnáziumunkkal rendén vagyunk. A reáliskola kifejlesztése érdekében sem irtunk hasztalanul. A felsőből már egy osztály meg van. Következik a fokozatos kifejlesztés. Igaz ugyan, hogy egyelőre még nem kap kultúrpalotát, de valahogy csak ideigóráig el lesz a barátok kolostoriban. A fő : csak meg legyen, a többi magától jön. És a városnak eminens érdeke, hogy az áldozatot meghozza, amelynek ellenében bizonnyára a közoktatásügyi kormány sem fog elzárkózni a többitől, ami már nem íogja a város adózó közönségét terhelni. A főreáliskolával párhuzamosan kell az elemi népiskolák modern elhelyezéséről gondoskodni. Ma még lehet, mert itt is, ott is kaphatók telkek, ahol a gyermeknevelés és Álmok a rózsa paraszton. Dalok melódia nélkül. Ina: Drozdy Győző. Lefelé. Bukolikus ének. Mily jó lenne a Gangesz partján pásztornak lenni. Királyságról álmodozni a tikkadt fövényen. Mily jó lenne a berkek mélyéből meglesni a hold imádó bajadérok parázna, diabolus táncát. Aztán rabolni közülük egyet s avval szikkadt lótoszlevelen, illatos rózsaharaszton, vértgyújtó álmokra kelni. Oh, milyen lehet az, mikor egy gangeszi pásztor mámoros, isteni álmokra kel egy fekete, szagos bajadérral? Mikor mindkettőjüknek viharzik, tombol a vére és egy nagy, csoda-mámor után lecsendesül ? Mikor nagy tüzek után kiég a vérük ? . Aztán az utolsó álom után megjelenik nekik a bűnboszuló, Ítélkező Kali istenasszony és szól: — Vessétek magatokat a Gangeszba. képzés szentelt hajléka a kor igényeinek megfelelően felépülhet. Később azonban aligha és ha igen, akkor számottevően többe fog kerülni, mert a város belső fejlődésével a telkek drágasága is lépést tart. És per tangentem megemlítem, mily okos dolog volna egy erdei iskolát is létesíteni, amelyben vérszegényebb gyermekeink nyernének elhelyezést. De hát miből? Ez az adófizetők előtt a legrettenetesebb szó! Hát bizony miből?! Ha azt akarjuk, hogy a jelleg kath. legyen, építtesse a prímás és a káptalan; ha nem vállalkoznak reá, legyen állami. Mintha bizony az állam ingyen állítana iskolát! De a város nem bírja! Hát az bizony szomorú valóság, de legszomorúbb abban az, hogy Magyaroi szagban majd mindenütt az elemi népoktatás kezd nagy teher lenni. Pedig édes Istenem, ezen alapvető intézményt kellene, nem pusztán államilag, hanem társadalmilag is a legnagyobb áldozatkészség határáig felkarolni, hogy ha teher is, de. a legédesebb teher legyen. Szociológiai szempontból pedig mi sem kívánatosabb, minthogy Pusztuljatok el benne,; mint a kiégett hullócsillagok. Halkan duruzsol, muzsikál a lilavizű Gangesz. Egy nagy csobbanás. Összeborzad ráncosra a selyem-fölyó, mint egy agg költő homloka. Sosem találják meg a bajadér és a pásztor sirját. A csobbanásra riadt futással a partnál terem az ődöngő nyáj. És béget keservesen, sokáig. Óh, mily boldogság lenne a Gangesz bársonyos, szagos parfüm-vizében meghalni. Együtt a Lánnyal. Azt mondják: aki a Gangeszban hal meg, egyenesen a Brahma paradicsomába jut. Aszaljon a mámor. Csókold az én piszkos-kék, lobogó, szomorú, szilaj szememet, mely képeket lopott rólad. Csókold az én hideg, kíváncsi fülemet, melybe, mint fonográfba, belezengted álmaid. Csókold a fonográf trombitáját, a számat, mely lemuzsikálja azokat az álmokat, melyeket fülembe zengtél. Csókold nagy, gyűrött mártírhomlokomat, melyet először megszerettél. Csókold és szídd. Ha kiserked sűrű, forró, bíborpiros, tapadó vére: fesse be tűzajkad. Csókold — és én ölellek. Mintha karomban pihegne a pőre Vénusz öltőjének ezen iskolák felekezeti jellegűek legyenek, ahol a képzés és nevelés vallásossága széles alapon van biztosítva, mert a tanítás és képzés szelleme nem lehet más, mint valláserkölcsös irányú. E tekintetben az esztergomi iskolák kifogástalanok. Mi sem kívánatosabb továbbá, hogy különösen a városokban, ahol annyifele gondolkozású egyén torlódik össze, az iskola megtartsa vallásos jellegű karakterét. Mert elvégre is akármint iparkodjunk jó magunkról a hit köteíekeit lerázni, mint lélekben egymagunkra hagyatottak összes gondolatmenetünk végső következtetése: a hit boldogít. Már pedig a boldogító tudatnak megszerzését ott kell minden erővel lehetővé tenni, hol leginkább forrong a társadalom átalakulására törekvő tömeg: a városokban. Mert tudni kell a forrongó tömeg, amely ma uralomra akar jutni, alapjában véve az ész uralmát ép úgy nem ismeri el, mint ahogy nem ismeri el a hitélet szükségességét. O ezeken kivül áll. Az észt megbecsüli ideig-óráig, mert akaratának közvetítő ereje, de az észszerűséget, pláne hatalmát nem, mert útjában áll érvényesülésének. Érvényesülni minden Lánya. Ami meleg, tűz, mámoros vágy, parázna szándék és piros hit van bennem : az legyen mind a tiéd. A csók és a mámor melege aszalja meg a húsunkat. Suhogó csók-zápor verje le a vérszínű, piros patinát orcáinkról. Aztán fehéren, fakón, kiégve váljunk el. Fussunk, mint akikre még mások is várnak. Ecce, a poéta. Nekem a' lángszóró vörös Nap kell. Vagy Grönland fehér hó-világa. De utálom a rekedt, lomha, szürke ködöt. Nekem száz asszony kell, száz selyem nyoszolyán pihegő. Száz fekete, forró, szép, lobogó, nagy asszony. Vagy egy Lány, akiben nincs „test", mámor és szerelem — csak sejtés és lélek. De nem kell tunya-csókos, • iparból szerető, csipkés szerelem-lány. Nekem a te forró lángszerelmed aranyparázsa kell, melyben elsorvadunk, mint napon a rózsa. Vagy rettenetes, sistergő, sajgó gyűlöleted jégverése. De nem kell közönyös mosolyod, talmi csókod és hideg esküvésed. Nekem vihar kell. Tomboló, vad, gyilkoló vihar. Mely után szakad az Égnek szürke vére. Vagy kék, sugaras arcú ég, melyre felhő-szeplőket nem csal a Nap. De borzadok a meddő, borús égtől, mikor tehetetlen, lomha felhő-ponyvákkal betakar. azokon az eszméken tud, amelyeket csak egyoldalulag magyaráz magának, már amint tetszik, de azután a többi a sallang, vagy salak. És ha ez a tömeg átértené, hogy az ész uralma mily fenségesen egyeztethető össze a hitélettel, a vallásos felfogással, a népművelődés biztos mederbe jutna és oda vezetné az egyéneket, hogy a maga szántszándékos hibáján kivül eső sorsában kielégítve megelégedett volna. És bizony mondom, e tekintetben Esztergomot kellene mintavárossá tenni. Magyarország olyan metropolisává, ahol az emberek nemcsak képzettek, hanem vallásosak is, osztály és rétegkülömbség nélkül. S lehetséges volna-e ez ? Már miért nem, ha úgy akarnók. És minő fény derülne Esztergomra a bekövetkezhető nagy khaos idején, mikor zarándokolva jönnének hozzánk a. békés társadalmi élet alapvetésének tanulmányozására. De hát a modern kor gyermekének gondolkozása, azután meg a többi sok ágazata társadalmi baj: hitetlenség, bizalmatlanság, önzőség stb. stb. ma mindenben a ridegség útján rohanva felejti, hogy az álÉletet vagy — halált. Tüzet vagy — jeget. Mindent vagy — semmit. Ilyen páncélos, büszke, szertelen a magyar lantos. Csak imádkozni és káromkodni tud. Ecce, a poéta. Várnak. Néha megroggyanunk a Szerelem-Szaharán. Csömörlünk, ha a végtelenségig nincs más, mint izzó, tikkasztó — szerelem. Sóvárgunk és nyavalygunk ilyenkor. S ha a távolban felkéklik egy lombos, forrásos kopt váz : rohanunk belé. De soká nem maradunk, mert tudjuk, érezzük, hogy vár reánk a Sivatag. És óh, mily boldogság: tudni, hogy szükség van ránk. Várnak. És nekivágunk az új pítikus világnak. Purpurba öltözünk és isszuk tovább a bódító hasist keresztül a Sivatagon. És a kopt vázból kíváncsian tekintgetnek utánunk a zöldhajú hamadryadok. De mi megyünk. Mert várnak minket égő nászokra nagyszerelmű Lányok. Új Madonna. Kékhomályú dóm csipkés oltáránál új, zengő szerelem tömjénfüstje kábít. Üdvözlégy hitemnek új Madonnaképe, te csóktalan, kackiás, nagyálmú Lány. Táncos, fürge lábam megtörött. Vad