Esztergom és Vidéke, 1908

1908-06-28 / 52.szám

Az aratás. Néma lett a szüret, csendes az aratás. Zene, dal, pajzánság, munkakedv, mint üldözött hagyta el valamikor — nem is oly rég — kedves otthonát : a nép szivét. A nép szivét, amelyben nyugalom és imavágy honolt. Szeretett dolgozni s vágyai nem terjedtek tovább : boldogan élni abban a kis körben, ahova őt a Gondviselés rendelte. Nem voltak elérhetlen vágyai s egyszerű volt ősei erényei és szokásai között, amelyekhez szívósan ragaszkodott. Nem kereste a tudás ama határait, amelynek mesgyéjét átlépve, kellő előképzettség hiányában egy ismeretlen világ örvényeibe vesse magát. Megelégedett azzal, hogy önmagát és családját szerény vágyainak kis körében boldogítsa. Boldogságának fénye a hit volt, ez a csodálatos erő, mely éppenséggel nem tette fatalistává, hanem az élet küzdelmeiben, veszélyeiben, csapásaiban az Istenben való bizalma a munkakedvben erősítette meg. S jött a daemon, az a gondolatUtolsó akkord. nyári éjnek Sarna csendje Séfed, ^ftingat a lomha, meleg álom. 2)alos, s^ép szomorú szavak nótádnak. végakkordot megtalálom. 9$ta Sékülök ki először magammal. 9día siralom meg csak a mufíam. Sftia kacagom el kincses, léha lelkem é^s mindent, amit öss^edultam. 9día jaj les^ a% én öítös vétkeimnek: 9$tegSánom minden büszke Sünöm. 9Wa egy pengői, nagyot fogok nevetni S a Sánatomat s%erteü\öm. 9$Ca vérSen akarok még megfürödni: Vén arcomat SiSorra festem. 9$ündenki fássá.- háSorúóan vofíam, Viaskodtam, győztem, — elestem. 9Ka nagy fájdalmakkal fogok csatázni. 9ffía emelem utolszor dárdám. 9Ka Se\u\öm egy s\ent s\w érckapuját 3 SeSúvok résen. őr^em : vár rám. szörny, mely az Isten létét tagadásba véve, az embert kétkedővé, ingadozóvá, majd hatalmába kerítve, a szabadgondolkozás révén azon munkálkodik,hogy félelmessé, akaratossá, követelővé és zsarnokká tegye. Tetszetős szavakkal, ígéretekkel adja elő tanait, pallérozza az észt, ezt az isteni alkotmányt, amely szerinte nagyon messze áll az istenségből eredés fogalmától. Simítja, élesre feni, felállítván az egyed társadalmi boldogulás alaptételét: az emberre nézve, nemüket nem tekintve, nincs különbség az élet viselésének terheiben, szabad rendelkezes alá.esvén egyik a másikának s a tulajdonjog nem szentség, csak közösség, mely akként rendezendő be, hogy megszűnjék a magánjog, az észfensőbbség. Ime a mai szoc

?

áldemokratizmus tana ama világításban, amely végső következtetés, de csattanósan ellentmond Önmagának vezéreiben, akik e tan hirdetéséből élnek és hizlalják magukat. Ha a mai szociáldemokratizmust megtagadom, azt azért teszem, mert ellenkezésben van önmagával. És ezt annál is inkább tehetem, mert ismerem kiindulási pontját, szervezetét, tendenciáját és vezéreit. 9díaja s^ivéSen akarok meghalni. Qyás^t ériem más s^iv sose öltsön; 3)e ennek a% egy szívnek ^okogása Riadjon és mindent Seíöfísön. '(DÓrifényü, Ságyadt, szomorú szememnek fíjöntöm még ma minden könnyét. 9$Ca irom meg utolsó nagy mesémet ős — eldoSom a mesék könyvéi. Drozdy Győző. s^V Vízirózsa. Irta : Drozdy Győző. Karácson y éjjelén legszebb a harangszó. Mikor a vihar legszomorúbb nótáit orgonázza és harmonikusan beleriadnak a harangok a szelek zsolozsmáiba. És a legszebb mise : az éjféli mise. Ekkor a gyertyák még fényesebbek, a tömjén bódítóbb. Az áhítatunk pajzánkodóvá válik. És, aki tud imádkozni: ezen a misén legőszintébb az imádsága. Mindenki megnézi az imitált jászolt, melyben kövér, mosolygó, gömbölyded képpel alszik a viaszból formált Ige : aki ekkor született. Itt áll szt. József; magas botjára támaszkodva nézi az ártatlan istenarcot. Ott állnak a pásztorok, a Valójában egyik sem a nép java előmozdításának tényezője, hanem a társadalmi rend olyképpen való megzavarása, amelyben a népboldogító (?) auktorok oly osztálynak akarják megvetni alapját, amely messzire túlszárnyalná a rabszolgaságot, hogy a kiválasztott nagy szocialisták kormányozzák a tömeget, kényük-kedvük alárendelvén azt, A nép java, boldogulása az igazában — nézetem szerint — nem más, mint csalétek, amit kellően körzitenek a szabadgondolkozás eszméjével, az istentagadással és olyan jogegyenlőség hirdetésével, amit legkevésbbé maguk hisznek el a hires szociáldemokraták. Mert biz az, ha nem ugy volna, amint azt én a jelen sorokban mondom, aligha fejlődött volna oda a sztrájk, amelyben a szabadakarat csak érdekében korlátozva, egyébként szabad folyást enged tetteinek, amelynek következménye a fokozottan emelkedő drágaság és ennek nyomán a társadalmi nyomor abban a cifra köntösben, amelyben közöttünk jár, hogy egymást bolondithassuk. Ez a cifra köntösbe bujtatott bolonditás a nép azon rétegébe is befészkelte magát, amely egyébként bölcsek, a napkeleti királyok brokát ruhában, akik arannyal, drágakövekkel és myrrhával akarják lekenyerezni a gyermek-Istent királyi lelkük számára. A háttérben a csillag és az angyalok, akik a békét hirdetik. Az ima, azok számára, kik hisznek benne: csoda, eledel és mindenható varázslat. A legszebb az ember arca, mikor imádkozik, mikor az Istennel beszél. Az imádság lelki-mámor és boldogok azok, akik imádkozni tudnak. Az oltárnál lévő padkában térdelt egy fiatal leány. Esztergályozott finomságú, fehér kezeit összetéve, merően a gyermek-Jézusra nézett. Zavaros-zöld szemei most olyan tiszták és olyan zöldek voltak, mint a tavasz első falevelei, melyet még porszem sosem érintett. Imádkozoit. Barna hajának csigái hanyagul gurultak végig a fülén. Az arca meg halovány volt, mint az egyiptomi Aalu mezők kalászt tépő leányaié. O volt a legszomorúbb a templomban. A szomszédjai szórakozottan néztek jobbra, balra. De ő az áhitat szárnyán repült az Isten felé. Észre sem vette, hogy Csényi Kázmér az egész mise alatt őt nézi. Sokan voltak. Ilyesmi senkinek sem tűnhetett fel. Hiszen ők most látták egymást először. S a leány most sem nézte meg Csényi Kázmért jobban, mint a többit. páratlan volt józan és egyszerű gondolkozásában. A mindmegannyi külföldről átplántált és minden kétséget kizárólag klikk-uralomra törő szociáldemokrata nagyságok által hirdetett tantétel-fogalom zavarttá tették a mindenkor létező szocializmussal szemben a demokratizmus fogalmát. E kettőt összeházasítva, oly eszméket hirdetnek, amelyeknek megvalósítása egyenlő az általunk annyira megbélyegzett szabad, vándor-cigányélet követésével. Demokrata és szocialista a szó szoros értelemben véve, mert szerzeménye, asszonya, élete közös; ha sorsa ugy kívánja, hazátlan s mert az Isten megismerésétől távol, lelkiismerete nem furdalja : tesz, amit tesz korlátlan szabadságának tudatában. A mi népünk kétkedővé, gyanakodóvá lett s nem csoda, ha hideg, bizalmatlan mindenkivel, még azokkal szemben is, akik valójában javát akarják. Ehhez járul az aszály, mely korán avarrá teszi mezőit. És mivel a legfelsőbb Hatalom ellen nem lehet sztrájkolni, úgy segit magán, amint tud: felemeli az élelmi szerek árát s ha napszámba megy, joggal követelheti, hogy az De Kázmér tudta már, hogy számára is ezen az éjen született meg az Ige, akit vajúdó, szomjas lelke annyira áhított. ' Csényi Kázmér még az nap vizitelt Szebehelyi őrnagyéknál. Az öreg nyugalmazott, özvegy, ideges úr volt, aki szívesen bizta egyetlen leányára a vendéget. Az öregek már nem törődnek az etikettel. — Klára, kináld cigarettával Csényi urat. Klára előszedte a dohánykészletet. Az öreg úr meg bocsánatot kért s otthagyta őket. Maguk maradtak. Csényi elpirult és dalolt a szive: „Boldog vagyok, hisz színről-színre látom Klárát." De az öreg beküldte garde-des- dames-nak a nála is öregebb rokonát, kit Klára Pepi tante-nak szólított s ki egy szót sem tudott magyarul. Pepi tante valami horgolást szedett elő s mélyen elmerült a munkába. Később már dúdolgatott is. Klára beszélt. Kérdezett sokat. Csényinek égett arca és hallgatott. Csak nézte Klárát avval a figyelő tekintettel, ahogyan csak a festők tudnak nézni. Mert Csényi festő volt. Huszonhárom éves volt már. De eddig még senki sem szerette őt. Az talán természetében rejlett. S most elha-