Esztergom és Vidéke, 1907

1907-02-10 / 12.szám

és egyes tisztviselők esetleges dijánál megállapítása, alapszabályok módosítása és az egyesület feloszlásának elhatáro­zása. 5. Tiszteletbeli tagok választása. 6. A közgyűlési jegyzőkönyv a köz­gyűlés által kiküldött két bizalmi tag és az elnök aláírásával hitelesíttetik. 11. §. Az alapszabály és az egyesület felosz­lására vonatkozó indítványok a közgyűlés előtt 14 nappal a választmány elé írásban feltérj esztendők. Azon közgyűlés, mely az egyesület feloszlását kimondja, határoz az egyesület vagyona felett is, amely az egyesület neve alatt, mint alapítvány csak hasonló célú intézmény javára fordítható. 12. §. Az egyesület törzsvagyonát ala pitványok és esetleg hagyományok képezik. A forgó vagyon a tagsági dijakból, a törzsvagyon kamataiból s esetleges adományokból áll. 13. §. Az esetben, ha az egyesület az alap­szabályokban meghatározott célt vagy el­járást, illetőleg hatáskörét meg nem tartja, a m. kir. kormány által, mennyiben to­vábbi működésének folytatása által az állam vagy az egyesületi tagok vagyoni érdeke veszélyeztetnék, az 1875. évi május 2-ról kelt 1508. ein. szám belügy­miniszteri rendelet mellékletének 9-ik pontja értelmében haladéktalanul felfüggesztetik s a felfüggesztés után elrendelendő sza­bályos vizsgálat eredményéhez képest vég­leg fel is oszlattatik, vagy esetleg az alapszabályok legpontosabb megtartására különbeni feloszlás terhe alatt kötelezte­tik. HÍREK. Farsangi naptár. Febr. 10-én Az esztergomi kath. legényegyésület ifjúságának farsangzáró estélye saját helyiségeben. „ 11-én. A Kaszinó tea estélye saját helyisé­gében. — Hymen- Germán János főkáptalani gazdasági intéző f. hó 6-án vezette oltár­hoz Kisváradon szive választottját, Koszi­val Annát. — Személyi hír. Dr. Kohl Medárd püs­pök Rómából szombaton Budapestre ér­kezett. — A kaszinói tea estély, A holnapi teaestéllyel záródik be az idei farsang. A kaszinói műkedvelő gárda mindent el­követett, hogy a jó kedvet és hangulatot biztosítsa. Az estélyre ugy városunkból, mint a vidékről sokan készülődnek. Meg­lepetést is készit a rendezőség, amit azon­ban a teljes siker érdekében el nem árul­hatunk. — A tornaegyleti korcsolyapálya tükör­sima jegén, naponta vidám társaság ad találkát. Halifax hivei örvendve sietnek az esti órákban a pályára, hogy a hasznosat a kellemes szórakozással párosítva, minél jobban kiaknázzák az évad még hátralevő napjait. — Elismerés- Az „Esztergom-Szentta­más és Vízivárosi Kath. Kör" műkedvelői f. hó 7-én, Neményi Károly, a kör titkárjá­nak tiszteletére társasvacsorát rendeztek az Otthon vendéglőben, mely alkalommal az ünnepeltnek egy ezüst cigaretta tárcát nyújtottak át emlékül és elismerésül, a kör legutóbbi estélyének ügyes rendezé­zéseért. A tárcára ez van bevésve: „Esz­tergom-Szenttamás és Vízivárosi Kath. Kör műkedvelői." — Kirendelés. Bertalan József okleveles középiskolai tanárt, ki a helybeli községi reáliskolánál működik, a vallás és közok­tatásügyi miniszter a verseci állami íőre­áliskolához rendelte ki tanári minőségben. — Farsangzárd. A kath. legényegye­sület ifjúsága a házépítési költségek fede­zésére ma, vasárnap saját helyiségében táncpróbával egybekötött farsangzáró es­tély t ad. Kezdete este 8 órakor. Belépő dij: személyjegy 1 kor., családjegy (3 sze­mélyre) 2 kor. — Uj istentiszteleti rend. A vízivárosi plébánia templomban, a vasár és ünnep­napi 7 órai plébániai mise jövő vasárnap­tól fél nyolckor lesz. A 8 órai diák-mise be lett szüntetve. A tanulóifjúság a plé­bániai misén fog részt venni. — BÚCSÚ estély- A katholikus kör szer­dán este társas vacsorát adott dr. Bárdos Rémig bencés tanárnak, a kör volt agilis titkárának tiszteletére, kőszegi gimnázi­umi igazgatóvá történt kineveztetése al­kalmából. A kör tagjai, a tisztelők és jó­barátok ez alkalommal vettek érzékeny búcsút attól a férfiútól, akinek munkás­sága és tevékenysége a kör felvirágzását nagyban előmozdította és akit városunk­bani hosszabb tartózkodása alatt csak megszeretni tudtak. A vacsora alatt dr. Walter Gyula a következő szavakkal vett búcsút a távozótól: „Mélyen tisztelt Uraim! A magyar Monte Cassino és a magyar Sión ormai évezredes összeköttetésben álla­nak. Azokat az eseményeket, amelyek az öröm bíborába öltöztették, vagy a szo­morúság szőrmezé beburkolták Pannon­halma csúcsait, élénken viszhangoztatták mindig azok a sziklafalak, amelyek nem­zetünk viszontagságos századainak meg­illetődést keltő tanúi. Néma részvéttel pil­lantanak ma is abba az űrbe, amely Pan­nonhalma nagyszellemű főpapjának köze­lebbi intézkedése nyomán keletkezik. Bá natosan hallják a hirt, hogy főgimnáziu­munk jeles tanári karának egyik közszere­tetben és általános tiszteltben álló tagját — mint Bacsányi mondja — „a gyors kerekeken siető kocsi" a Jurisicsok karjai közé ragadja! A törökverő hősökkel — sajnos — nem mérkőzhetünk. Akik feltar­tóztatták egykor a tarfejű ellenség hangya­számú seregeit, diadalt aratnak azok felett is, akiket a magasabb érdekek még attól az egyetlen Bárdostól is megfosz­tanak, aki súlyos fegyverével védelmet nyújthatna! Elviszik tehát a jelest. Emlé­kének mélyen ülő gyökereit azonban szi­veinkből ki nem téphetik. Nem fogják e falak elfeledni az aranyos ifjúság nagy ké­szültségű tanárát, szeretetteljes nevelőjét. Erezni fogják a társadalom melegkeblű, nemes jellemű tagjának hiányát. Emlegetni fogják e körnek azt a lelkes, fáradhatlan tényezőjét, aki szivének-lelkének kivált­ságos tulajdonaival éltető eleme, tápláló forrása volt. Egy vigaszunk azonban van a yálás nem könnyű perceiben. Dúsan megérdemelt kitüntetésének öröme. Mérsé­kelhetjük tehát "sajnálkozásunkat. Szívesen elkísérhetjük a búcsúzót tevékenységének ujabb színhelyére, ahol tágasabb mező nyilik törekvései számára. Ismervén ezer nemes célját, szivünk mélyéből kívánjuk, árasszák el Kőszeg uj igazgatóját minél gazdagabban Istennek áldásai, hogy amint lesújt bennünket váratlan távozása, akként boldogítson másokat közhasznú munkás­sága. Éljen! Majd Mattyasóvszky Lajos elnök és még mások köszöntötték fel az ünnepeltet, aki a meghatottságtól elérzékenyülve köszönte meg a nem várt ovációkat. Az estély kedélyes hangulat­ban az éjféli órákban ért véget. — MeghiTÓ Az Országos Állatvédő Egyesület Esztergomvármegyei Fiókja -folyó évi február 13-án délután 3 órakor a városháza nagytermében alakuló közgyű­lést tart, a melyre a már beiratkozott tagokat és az érdeklődő közönséget, kü­lönösen a hölgyeket, tisztelettel meghívja a rendező bizottság. A megjelenés semmi­féle kötelezettséggel nem jár. — Bagyar böjti szónoklat a Víziváros­ban- Regi óhaj teljesült a viziváros, szt. tamási városrészben. Miután a németajkú hivek csaknem teljesen kihaltak, tekintet­tel a városrészek megmagyarosodására, a hercegprímás nevében dr. Rajner Lajos püspök, érseki áltaiános helynök az ezidő­szerinti lelkész, Keményffy Kálmán elő­terjesztésének meghallgatásával elrendelte, hogy az eddigi vasárnapi német böjti prédikációk magyar nyelven tartassanak. A püspök ezen hazafias intézkedésével városunkban a német nyelvű istentiszte­letnek utolsó maradványa is megszűnt. Örömmel jelentve ezen hirt, tudomásukra hozzuk olvasóinknak, hogy a vízivárosi plébánia templomban a böjti szent be­szédek a böjt vasárnapjain délután $ órakor kezdődnek. A beszédeket minden alkalommal más-más egyházi szónok fogja mondani. — A tisztikar szini estélye. Csütörtö­kön este tartotta a helyőrség tisztikara második farsangi estélyét, melyen előkelő és nagyszámú közönség vett részt. Az estélyen a Drei Frauenhüte cimű német és a Katonásan cimű magyar vígjátékot adták. Már régen láttunk műkedvelőktől oly igazán mesteri és hivatásos színészekre is dicséretes játékot. A szereplők, úgy a nők, mint a férfiak egyaránt kitűnően megoldották feladatukat. Az édesen és temperamentumosán csacsogó b. Szabó Klárika, az elegáns és diszkrét megjele­nésű Tóbiás Frigyesné, a leghelyesebb és legkedvesebb szobacicus Büttner Ir­mike, a szerelmes özvegy ügyes alakítá­sával feltűnő Istvánfy Elemérné és az igazán kedves és a színpadon egész ott­honias Pfbram Emiké, valamint a férfi szereplők közül Setét, Pott, . Grivicic és Marcsa hadnagyok a komikus jelenetek­nek, élethű és a kacagtatásig menő ki­domboritásával, az intrikák ügyes szövé­sével és mesteri alakításaikkal a jelen­voltakat töbször kacajra és tapsra kész­tették. A hölgy szereplők özönével kap­ták a virágcsokrokat. A színielőadás után tánc következett, mely a legvidá­mabb hangulatban a reggeli órákig tar­tott. A négyeseket 80 pár táncolta. A jelenvolt hölgyek névsora a következő: Asszonyok: Babitsch Frigyesné, Barta Arminné, Beck Jánosné, Bedros Józsefné (Nagysalló), Berán Károlyné, Bürány Er­nőné, Büttner Róbertné, Brutsy Gyuláné, Bohn Gusztávné, Csupor Istvánné, S. Dankó Sári, Dobó Jenőné, Deseő Leóné, Dreischok Károlyné, Etter Ödönné, Etter Gyuláné (Kernend), Frey Ferencné, Günther Antalné, Grósz Ferencné, Häuser Károlyné, Holub Antalné, Hess Rezsőné, Hüke Kál­mánné, Heischmann Ferencné, Istvánffy Elemérné, Jedlicska Rezsőné, di. Katona Sándorné, Környei Imréné, Kersch Fe­rencné, Kottler Lászlóné, Kräutner Adal­bertné, Kruplanicz Kálmánné, Leimdörfer Nándorné, Löwy Lajosné, Leitgeb Jánosné, Mack Edéné, Marosi Ferencné, Magyarász Béláné, Magos Sándorné, Mattyasóvszky Lajosné, Marton Gézáné, özv. Müller Gyu­láné, Müller Ernőné (Süttő), Niedermann lánosné, Nedeczky Mikiósné, Obert Gusz­távné, Oltósy Lajosné, Perényi Árpádné, dr. Perényi Kálmánné, Rajky Kornélné, Reviczky Gáborné, Rochlitz Arturné, B. Szabó Mihályné, Szecskay Antalné, dr. Szilárd Béláné, Szvoboda Románné, Steysz­kál Károlyné, dr. Simonyi Adolfné, Schön­beck Mihályné, Spányi Jenőné, dr. Tannert Jakabné,Tóbiás Frigyesné, Vimmer Imréné, Waldhauser Rezsőné, Vrklján Mártonné, Závár Jánosné. — Leányok : Büttner Ir­in uska, Bartha Erzsike, Brutsy Ilonka, Bedros Erzsike és Margitka (Nagysalló), Dreischock Anna (Oroszka), Farkas Sárika (P.-Vértes) Groux Jenny, Hüke Erzsébet, Kis Anna (Komárom), Kis Margit (Buda­pest), Mack Micike, Müller Herminke, Ma­gos Bertike, Mattyasóvszky Marianna, Márfy Helén, Niedermann Elza, Nedeczky Erzsike, Oltósy Herminke, Píbam Emiké, Reviczky Erzsike, B. Szabó Klárika, Si­monyi Margit, Szecskay Valika, Salamon Dusika, Schönbeck Stefiké, Vimmer Ma­rianna, Vajand Ilonka. — Ismeretterjesztő előadás a főgimná­ziumban. Tauszk Ferenc dr., egyetemi ta­nár ma délután 5 órakor tartja meg a fő­gimnázium dísztermében a mult vasárnap elmaradt előadását a tüdő tuberkulózisról. F. hó 17-én, vagyis jövő vasárnap pedig Rózsa Vitái tanár tart felolvasást „A gö­rög mythologiából kölcsönzött szállóigék­ről." — Esztergom vízivárosi plébánia tem­plom ünnepélyes istentiszteletei, A farsang három utolsó napján a nevezett templom­ban leendő Szentségimádás alkalmával nagyméretű ünnepélyes isteni tiszteletek fognak tartatni. A délelőtt tartandó nagy­miséken a szenttamási elemi népiskola és a vízivárosi nőnevelő intézet növendékei felváltva fognak karban énekelni. Az előb­biek gregoriánus dallamokkal fogják az ájtatosságot emelni, mint újév napján s mondhatnánk teljesen kielégítve a vára­kozást. Szentségbetét alkalmával égő gyertyák fényénél fogják a szertartásokat végezni. Az adoramusra pedig a városrész polgárai felváltva fognak járulni. Igy van ez helyesen és bizonyára lélekemelőn. A viziváros új plébánosa mindent elkövet, hogy a hitéletet fokozza s e tekintetben nem ismer fáradságot. — Vidéki rendőrkapitányok kongressnsa. A törvényhatósági joggal felruházott sza­bad királyi és rendezett tanácsú városok rendőrkapitányai f. hó 18-án Budapesten országos rendőrkapitányi kongressust tar­tanak a vidéki rendőrség közérdekű dol­gainak megvitatása és a vidéki rendőr­ség újjászervezése érdekében. — Arvizbizottsági Ülés. A megye alis­pánja, hogy az esetleg közelgő árviz ve­szedelem készületlenül ne találjon, elren­delte, hogy az árvédelmi bizottság tevékenységet kezdje meg, minek foly­tán az árvizügyi bizottság holnap délután 4 órakor a városháza tanácstermében ülést tart. — NyílvánOS nyugtázás- Az esztergomi kereskedő ifjak önképző egyesületének f. hó 3-án tartott táncmulatsága alkal­mával felülfizettek: Frey Ferenc, Oltósy Lajos, Philipp Konrád, Schramm Kristóf (Bpest), Törley József (Bpest). 10—10 kor., Havasy Imre, Schönbeck Imre. 8—8 kor., Édeskuthy L. (Bpest), Topits József fia (Bpest), Martin R. (Világos) 6—6 kor., Bogisith Mihály, Brilly Gyula, Keményffy Dániel, Laiszky János, 5—5 kor., Beck János, Müller testvérek (Bpest), dr. Perényi Kálmán, Ürge Zs. A. 4—4 kor., dr. Csárszky István, Neübauer János, Porgesz Béla, Schönbeck Mihály, Scheiber Rezső, Schvarcz Lajos, Schvarcz Sándor (N.­Sáró), Tölgyesy László, 3—3 kor, Berger Herman, Cseicsner János, Hollósy Rupert, Jedlicska Rezső, Kemény Lajos, Király Angela, Kloman Nándor, Kuhn Gábor, Leier Herman, Leitgeb János, Marosy Ferenc, Nathera Pál, N. N., Rózsa Vitái, Sípos Antal, Sördén Jenő, Schmiedeg Soma, Schvarc Adolf, Weisz Mihály, Ver­mes Ignác, Willner Jakab, Virág és Szántó Weisz Mór, Seyler Vilmos, 2—2 kor., Garai Ernő, Groszman Simon, Király Mór, Mandl Jabab, N. N. N. N. Pálfy Rezső, Pauer Károly, Renner Géza, Skoda János, Szenczy István, Schvarcz Viktor, Widder Mór, 1 — 1 kor. A kegyes ado­mányokért hálás köszönetet mond a ren­dezőség. — Országos borvásár Pozsonyban, A „Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesü­lete" által f. é. március hó 23—25-én Pozsonyban rendezendő IV. orsz. borvá­sár iránt a vásárló körökben óriási az ér­deklődés. Jelzett egyesület a mult héten küldte szét 10.000 példányban bel- és kül­földi borkereskedőknek és vendéglősöknek bornyilvántartó lapjait, melyeken 120.000 hl. termelőknél heverő bor beszerzési for­rása van megjelölve: Ennek alapján a bel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom