Esztergom és Vidéke, 1907
1907-06-09 / 45.szám
ran mondhatjuk, hogy nem, mivel megszoktuk mi azt már, hogy tőlünk csak visznek, de adni még azt sem adják vissza, amit elvittek, annál kevésbbé ujat, mást. És, hogy ebben a mi jelenlegi kormányunk elődei nyomán halad, a példa mutatja. Az ügyes elodázási manőver abból áll, hogy a miniszter azt válaszolta, miszerént érdemleges tárgyalás alá mindaddig nem veheti a város felterjesztését, mig nem ismeri a város álláspontját a tekintetben, hogy mi fog történni, miképen lesz megoldva az épület kérdése akkor, ha már a hetedik osztály is fel lesz állítva? Vagyis, akkor fog-e építeni a város? E tekintetben ujabb felterjesztést vár a miniszter. —. A megyeháza átalakítása ügyében az épitő bizottsága ülést tartott, melyen megválasztotta a szakértőket, akik e hó 18-án a megyeháza jelenlegi épületét építészeti szempontból megvizsgálni fogják. A szakértők ezek : J'endrasek Alfréd műszaki tanácsos, Gosleth Lajos kir. főmérnök, Pfalcz József," Kósik Ferenc és Müller Ernő. — Ünnepség a vízivárosi zárdában, ő Felsége 40 éves koronázási jubileuma alkalmából a vízivárosi, zárda növendékei által tartott ünnepség sorrendje a következő volt: 1. Kéler Béla; Rákóczynyitány, zongorán játszta: Hagyó Erzsébet. 2. Magyarország királyához, Lauka G., Szavalta: Osvald Erzsébet. 3. Magyar zászló, Huber Károlytól ; énekelték a polg. III. IV. o. növendékei. 4. Payer V. Népdalok ; zongorán játszták : Markovits Mária Terézia és Kováts Elvira. 5. Mi a haza? Ábrányi Emiltől; szavalta : Gergelyi Izabella. 6. Erdélyi Dezső. Ábránd ; cimbalmon játszotta: Erhardt Mária, 7. A királykoronázás ; felolvasta : Amancsics Karolin. 8. Liszt Ferenc, Rapszódia ; zongorán előadta: Lázits Stefánia. 9. I. Ferenc József Ő Felsége 40 éves koronázási jubileumára. Szavalta : Jalkóczy Erzsébet. 10. Magyar dalok, cimbalmon játszotta : Babarcsik Szilárdka. 11. Királyhymnusz, Erődi Ernőtől; énekelték a polg. III. IV. oszt. növ. 12. Igazgatói záróbeszéd. Mondotta Keményffy Kálmán igazgató. — A hajós egylet összejövetelei, A hajós egylet igazgatósága elhatározta, miszerént az egyesületi élet fejlesztése érdekében rendes, úgy pártoló tagjai, valamint azok hozzátartozói részére minden hó első szerdáján este,-a Fürdő vendéglőben társas összejövetelt rendez, mig minden hó harmadik szerdáján rendes működő tagjai adnak ugyanott egymásnak találkát. — A villamosság az ipar szolgálatában. A város épitészeti bizottsága csütörtökön délután ülést tartott, melyen két iparos részére véleményezte a villamos motorok engedélyezését. — Évzáró vizsgálatok a városi iskolákban. A városi iskolák évzáró vizsgálatainak sorrendjét dr. Fehér Gyula igazg., iskolaszéki előadó javaslata alapján az iskolaszék a következőképen állapította meg: /. Gazdasági ismétlő iskolában, június 5-én d. u. 2 órakor az I-III-ik ker. gazdasági ismétlő iskolában. Junius 9-én vasárnap d. e. 8 órakor a IV-VI. kerületi gazdasági ismétlőiskolában. //. Hittan vizsgák. Junius 11-én d. e. 8 órakor az elemi leányiskola IV-VI. osztályában. Junius 11-én d. e. 8 órakor a szenttamási fiúiskola III-VI. o.-ban. Junius 12-én d. e. 8 órakor a Deák-Ferenc utcai fiúiskola III-1V. o.-ban. Junius 12-én d. u. 2 órakor az elemi leányiskola III. o.-ban. Junius 13-án d. e. 8 órakor a Kossuth Lajos-utcai fiúiskola IÍI-IV. o.-ban. Egyéb tárgyakból és vegyes vizsgák. Junius 10-én d. e. 8 órakor a Kenyérmezői iskolában az összes tárgyakból. Junius 17-én d. e. 8 órakor a Szentgyörgymezei fiúiskola öszszes osztályaiban az összes tárgyakból. Junius 17-én d. e. a Kossuth Lajos-utcai fiúiskola III-IV. osztályban a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 17-én d. e. 8 órakor a szenttamási fiúiskola IM-VI. osztályaiban a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 18-án d. e. 8 órakor a Kossuth Lajos-utcai fiúiskola MI. osztályaiban az összes tárgyakból. Junius 18kán d. e. 8 órakor a szenttamási fiúiskola Hl. osztályaiban az összes tárgyakból. Junius 19-én d. e. 8 órakor a Deák Ferenc-utcai fiúiskola I-II. osztályaiban az összes tárgyakból. Junius 20-án d. ' e. 8 órakora Deák Ferenc-utcai fiúiskola III-IV. osztályaiban a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 21-én d. e. 8 órakor az elemi leányiskola VI. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 22kén d. e. 8 órakor az elemi leányiskola V. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 24-én d. e. 8 órakor az elemi leányiskola IV. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 25 én d. e. 8 órakor az elemi leányiskola III, osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból. Junius 26-án d. e. 8 órakor az elemi leányiskola II. osztályában az összes tárgyakból. Junius 27-én d. e. 8 órakor az elemi leányiskola I. osztályában az összes tárgyakból. Junius 27-én d. e. magánvizsgák. Junius 29-én d. e. V2 8 órakor „Te Deum". — Jubileumi ünnepély a reáliskolában. 0 Felsége megkoronáztatásának 40-ik évfordulója alkalmából tegnap a reáliskola iskolai ünnepélyt tartott az alábbi műsorral. 1. Erkel-Kölcsey : Himnus előadta az énekkar. 2. Megnyitó beszéd : tartotta az igazgató. 3. Vörösmarthy: Himnus. Szavalta : Wilheim Ferenc IV. o. t. 4. Beleznay .* Nemzeti szin az én szinem: Előadta az énekkar. 5. Alkalmi felolvasás. Tartotta: Várallyai Sándor tanár. 6. Egressy, Vörösmarthy : Szózat Előadta az énekkar. 7. Szász Károly: 1867. pünkösdjén : Szavalta : Demény Géza IV. o. t. 8. Erkel : Hunyadi induló : Előadta az énekkar. 9. Te Deum a királyi városi kegyúri templomban. — Záróvizsga, munka és rajzkiállitás az iparosinas iskolában. A helybeli iparosinas iskolában az 1906-7. évi záróvizsgálat f. hó 16-án d. e. 8—11 óráig tartatik meg. Ezen a napon nyilik meg az iskola által rendezett munka- és rajzkiállitás, mely a Kath. Legényegyesület helyiségében három napig,június 16—18-ig, naponként d. e. 10 órától d. u. 6 óráig tekinthető meg. Az iskola erkölcsös viseletű, szorgalmas tanulói jutalmazására a következő adományok érkeztek : a főkáptalantól 80 kor., a város tanácsától 10 drb. diszkötésű könyv 70 kor. értékben, a takarékpénztártól 50 kor., a keresk. és iparbanktól 40 kor. Ezeken kivül a helybeli ipartestület külön fogja az érdemes tanulókat jutalmazni. A nemes lelkű adakozók fogadják e helyütt is az intézet hálás köszönetét. — Képezdészek nyárimulatsága. Az érseki tanítóképző intézet e hó 15-én (szombaton) a kovácspataki nyaralóhelyen az intézet segitő-egyesülete javára nyári mulatságot rendez. Belépődíj személyenként 1 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Kezdete délután fél 4 órakor. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula üzletében, a mulatság napján pedig a pénztárnál. A csavargőzös a rendes meneteken kivül is közlekedik. Rendező bizottság : Milakovszky László tanár, elnök. Bottka Jenő főrendező. Szölgyémy Bandi táncrendező. Temesváry Oszkár cigánybáró. Borbély János, Bakos Sándor pénztárnokok. Bánfi István, Tihanyi Béla ellenőrök. Bangha János, Dankó József, Feriik Emil, Horváth Géza, Király László, Kocsis Árpád, Kovács József, Makay Endre, Szokoly Lajos, Gabetz József, Hopp József, Vilmos Mihály, Tóth Lajos, Daubner Kálmán, Okányi Lajos és Willand János rendezők. Hisszük, hogy a tanítóképző ifjúság hagyományosan jó sikerű nyári mulatsága úgy erkölcsi, mint anyagi siker tekintetében méltán fog sorakozni az előző évek mulatságaihoz. — Csónakon Budapestre, A hajós eg3 let több tagja tegnap délután csónakon Budapestre rándult le. Délután indultak, az éjjelt Vácon töltik, s ma kora reggel folytatják utjokat a fővárosba, hol a mai napon tartandó regatta-versenyt tekintik meg. E hó 23-án pedig Győrbe mennek, hol ugyancsak a regatta-versen3't tekintik meg. — Szövő gyár városunkban, A pesti magyar leszámítoló bank egyik képviselője járt tegnap polgármesterünknél egy szövő és fonógyár alapítása érdekében, mit a nevezett bank financirozna. A gyár, részvénytársasági alapon létesülne. — Gyermeknap. A gyermeknap, melyet az országos liga helyi szervezete csütörtökön rendezett, anyagi tekintetben lenyes eredményt ért el, mi elsősorban is a könyöradományok gyűjtése körül szorgoskodó szépeinknek köszönhető. ,A liga helybeli fiókjának pénztárába lapunk zártáig a következő összegek folytak be : a csütörtöki Széchenyi téri nyilvános ünnepély jövedelme volt 997 18 kor., magánosok és kereskedők adakozásából a következő összegek folytak be : Dr. Csernoch János 20 K, Dobos Gyula 5 K, Marosi József 2 K, Leitgeb János 10 K, Reusz Ferenc 5 K, Garai Ármin 3 K, Scheiber Rezső 10 K, Koch Dániel fényképész 10 K, Hühl János bányapénztárnok 3 K, Steinbach János 10 K, Popper és Leier 6 K, Kemény Lajos 4 K, Neubauer János Központi kávéháza 10 K, Herczegh G. Lajos 5 K, Laiszky János 5 K, Grószner Berta 2 K, Virág és Szántó 6 K, dr. Prokopp Gyula 2 K. Az összjövedelem 1115"18 K-át tesz ki. A rendező bizottság ezúton is köszönetét fejezi ki a nemes szivű adakozóknak. Nem lesz érdektelen, ha közöljük az adakozások statisztikáját, mely szerint a Széchenyi téri ünnepélyen befolyt: 7 db. 10 K-ás = 70 K, 1 db. 5 K-ás = 5 K, 533 db. 1 K-ás = 533 K, 88 db. 2 K-ás = 176 K, 752 db. 20 F-es == 150 K 40 F, 510 db. 10 F-es = 51 K, 503 db. 2 F-es = 10 K 60 F, 172 db. 1 F-es = 1 K 72 F. Vagyis a legtöbb volt a 20 filléres adakozás. — Medárd napja. Azt tartja a néphit, hogy ha Medárd napján esik, ugy 40 napig fog esni. Nagy csapás lenne, ha a jóslás beválnék, mert tudnunk kell, hogy tegnap volt Medárd napja és hozzá esett is. — Tavaszi kirándulás. A sz. Tamási elemi fiúiskola a szokásos tavaszi kirándulását az idén a sz-györgymezei mexikói völgyben fogja szerdán kedvező idő esetén megtartani. — Háziipari tanfolyam tanítónők számára. A kultuszminiszter rendeletére a folyó iskolai év nagy szünidejében július 1-tŐl hat hétre terjedő csipkeverő tanfolyamot fognak rendezni a budapesti iparművészeti iskola helyiségében elemi iskolai tanítónők részére oly célból, hogy terjesszék ezt a foglalkozási ágat egyrészt a mindennapi és ismétlő tanköteles leánynövendékek között, másrészt az alsó néposztálynak az iskolaköteles koron tul levő, de mellékkeresetre rászorult leányai és asszonyai között. A tanfolyamra összesen százan fognak felvétetni, kik közül nyolcvanan ingyen elszállálásolás mellett egyenként 120 korona államsegélyben és 20 korona útiköltségben fognak részesülni, húszan pedig csak ingyen elszállásolást fognak kapni. Folyamodhatnak bármily jellegű elemi népiskolánál működő tanítónők tanfelügyelőjük utján. — Egészségügy. Esztergom vármegye területén május hó I-ső felében az alábbi hevenyfertőző kórok fordultak elő. Vörheny: Bucs. Hókhurut: Esztergom, Nagysáp, Piszke, Lábatlan. Fültőmirigylob : Sárisáp, Tokod üveggyár. Roncsoló toroklob : Esztergom város, Tokod, Nyergesujfalu, Nagysáp, Kisujfalu, Magyar és Németszőgyén, Nagyölved, Farnád. Kanyaró: Esztergom város, Csév, Köbölkút. CSARNOK. Nyár a kapu alatt. Tanács Rózsika még mindég ott ül a sötét kapu aljában. A sötét kapu aljában egy fehér szekrényben egy nagy skatulya. Ott fűzögeti Tanács Rózsika az ő virágbokrétáit. Most is ott ül a fehér pult mögött, világoskék mosolygó szemével, üde, piros ajkaival és érdekes fiatal arcával. És fehér ujakkal, lányos finom Ízléssel párosítja össze a virágjait. Nagyon sok megrendelése van. . . Tél idején jól esik beülni a sötét kapu alatt a fehér boltba. A falak faragott fából vannak s köröskörül tükörlapok, üvegszekrények, tele viruló, tarka virágokkal. Jóleső illatos melegség .tölti be a kis fészket és egy alacsony fotelbe dőlve és a szép sugár leány sugáros szemeibe nézve, elfelejtem, hogy tél van. Nyár van virágos, illatos szerelmes nyár s madár csicsereg a virágok között, ha Tanács Rózsika fehér fogakkal vidáman kacag. Egy időben azt hittem, hogy nem fog többé kacagni. Ott láttam a templomban Boldizsár József barátom esküvőjén. Karcsú, magas alakja, melyen elegáns fekete foulárd ruha omlott le, fejedelmileg magaslik ki a tömeg közül. És Boldizsár József szeme mindjárt megakadt rajta, a mint a gratuláló sokaságon keresztül vezette az ő kis mennyasszonyát és nyájasan, bizalmasan integetett feléje. És Tanács Rózsika egy pillanatra gyilkos gyűlölettel tekintett a kis gyermek menyaszszonyra, de aztán ő is mosolygott s kacér főhajtással viszonozta az üdvözletet. Aztán egyet gondolt és kebléről lefejtvén az ő kis ibolya csokrát, az előtte állók vállain keresztül nyújtotta a kis fehér aszszonynak, mosolyogva, barátságosan, s lopva az óriási vőlegényre tekintve, mint ha azt mondaná: Látod, egy cseppet sem bánom. És aztán visszatért az ő kis virágos fészkébe, magára csukta az ajtaját és sirt, sirt keservesen. És kisírtak voltak a szemei három, négy héten keresztül és ha kérdeztem tőle: mi baja ? — azt mondta, hogy szemkatarusa van. Ajkáról is eltűnt az örökös mosoly, szomorú volt folytonfolyvást. Ha kérdeztem tőle: miért oly szomorú ? azt mondta, hogy édes anyja beteg. — Majd csak meggyógyul, tette hozzá bágyadtan, mosolyogva és fonta csüggedten a virágait. Szomorú nyár volt az a kapu alatt. Olyan esős, olyan nyírkos, olyan őszies. Jól tudtam, miért kisírtak a szemei és hova lett ajkáról a mosolygás. De nem volt mivel vigasztalni, s mivel odabent egyre esett az eső, egyre tikkadt, szomorú volt a levegő, hát elhagytam. Nem mentem hozzá egészen a mult tavaszig. Egy havas, márciusi este elhaladtam a boltja előtt és kacagást hallottam. Tehát már visszatértek a fecskék? Bementem hozzá. Valami tejfeles szájú uracska udvarolt neki. Vele kacagott oly vidáman. — Hát meggyógyult már az édes anyja ? — Meg, meg; hála Istennek, már egy hónapja. És olyan sajátságosan kacagott. . . Boldizsár barátom mindig vig legény volt. Rajongott a színházért, mert a színházban színésznők vannak. És a gladiator termetű, babonás nézésű gentri fiúnak nem esett nehezére meghódítani minden-