Esztergom és Vidéke, 1907

1907-03-21 / 23.szám

Meddő harc. Amilyen erős és hatalmas volt a legutóbbi két-három esztendőben a nemzetellenes áramlat, ép olyan volt ennek ellenhatása, a hazafias felbuzdulás is. A magyarság belátta, hogy minden küzdelem alapja, minden győzelem legelső feltétele a pénz, a gazdasági és anyagi önállas es függetlenség és e tudat szülte a nemzet azon elhatározását, hogy elsősorban is anyagi javakra fog szert tenni, hogy további harcaiban kudarcot ne kelljen vallania. Ha a nemzetnek, a társadalomnak kitartása csak olyan erős, hatalmas, rendületlen lett volna, amilyen komoly és lelkes volt a jó szándék, akkor törekvése feltétlenül sikerrel is járt volna. De sajna, régi hibája a magyarnak, hogy könnyen tervez nagy dolgokat, de amikor azok kivitelére kerül a sor, kitartása fogyóban van es ereje gyöngének mutatkozik a nagy eszmék megvalósítására. Ilyen volt ez az eset is. Divattá lett a tulipán viselése, de ép azért, mert csak divatból hódoltak neki, csakhamar le is járta magát. Az még nem valami rettenetes baj, hogy egymásután szép csendben lekerültek a kábátokról a szépen, csillogóra zománcozott jelvények, sokkal nagyobb hiba, sokkal nagyobb, hogy e jelvényekkel együtt Hazugságok. J2éhány korán lehulló napsugár ^avas^l hozott a hosszú léi uián fü %öld teil, a rét virága farka. J^Z. & tetet, a dalt is visszacsalta. 2)e hazudott a fényes, tarka J2ap : j£ kis virágokat kicsalta csak. & megölte őket mind a nő, a tél, 9fföi sokszor újra vissza-visszatér. 3£azug, korán lehulló volt a csók, j£ szeretem s hazugok mind a szók, Sfföikel elmondott J2éked akkor ajkam. S a lelked szép virágait kicsaltam. J[ szó, a sziv csak hazudott J2eked: jgZ visszahozta a telet. Oh jaj nekem! Szived kinyilt virága J^Z tgazi tavaszi már meg se tátja... Budapest, 1907. III.-6. Pártos Zoltán kivesztek a szivekből azon eszmék is, melyek a tulipánjelvény hordásával szorosan egybe voltak forrva. Szalmaláng volt minden lelkesedés, mely a hazai ipar pártolása mellett kardoskodott, gyorsan és hirtelen elpuffanó frázis minden fogadalom, melyet százezernyi ajkak a hazai ipar védelmében tettek. Ma már, mikor körülbelül egy esztendeje mullott a tulipánmozgalomnak, sajnálattal vallhatjuk be, hogy a mozgalom, csakúgy, mint sok egyéb, szinte teljesen eredménytelen maradt. Hiába minden álszemérem, a tudomány tényeivel szemben kárba veszett minden ékesen szóló mentegetődzés. A statisztika nem hazudik, már pedig éppen ez a tudomány bizonyította be, hogy a legutolsó félesztendőben, azaz a tulipán virágzása korában, 333,000 koronával több értékű árut hoztak be hazánkba Ausztriából, mint az előző félesztendőben. Hát. érdemes volt ezt az egész mozgalmat megindítani, ha csak annyit érhettünk el vele, hogy nevetségesekké váltunk vele legnagyobb ellenségeink szemében ? Mert hiszen azt talán bizonyítgatnunk sem kell, hogy mekkora öröm üt tanyát az osztrák szomszédaink szivében, látván, hogy a magyar ipar pártolása kizárólag arra jó, hogy fokozottabb kedvvel vegyék a jó öreg magyarok azokat az osztMárcios idusán.*) A magyar nemzetnek két nagy ünnepe van ! Az egyik tavasszal, virágfakadáskor, mikor szabad szellők suhannak végig a rónákon, a föld lerázza magáról nehéz téli jármát ... a másik ősszel, a hervadás és haldoklás szomorú napjaiban, mikor a természet elveti minden diszét s romboló viharok zúgnak végig a néma, kihalt ligeteken és erdőkön . . . Szinte gondviselésszerűnek látom, hogy nemzetünk két nagy ünnepe, jelentőségét tekintve, olyannyira megegyezik a két emiitett évszakkal! Az egyik a tettre ébredés, a szabadság, a dicsőség ünnepe! S a másik ... ó bár ne is kellene említenem, bárcsak emlékét végkép kitéphetnők történetünk könyvéből! . . . ez a másik a gyász, a bukás, az akasztófák, börtönök ünnepe . . . Mégis ünnepnek nevezem mindkettőt! Mert ünnep szerintem minden olyan alkalom, mikor a lélek a mindennapiság körén felülemelkedik és egyes, akár dicsőséget, akár bukást, veszteséget jelentő emlékekből erőt, lelkesedést, vigasztalást rák ipari termékeket, melyek nemzeti szinű szallaggal vannak átkötve, vagy legalább is piros-íehér-zöld papírba csomagoltattak. A sopánkodással azonban nem érünk célt és ha nem akarunk továbbra is kebel barátaink maró gúnyjának martalékául szolgálni, akkor cselekednünk kell, még pedig minél előbb és minél hatásosabban. Igen sokat lehetne arról vitatkozni, mi ennek legjobb és legcélravezetőbb módja; mi a magunk részéről ugy hisszük, hogy csakis igen radikális uton lehetne eredményeket elérni. Legradikálisabbnak pedig azt a módot találnók, hogy a közönség tegyen lehetetlenné minden olyan kereskedőt, aki külföldről veszi azon árukat is, melyek hazánk határain belül is hasonlóan jó minőségben szerezhetők be. Ezt pedig legkönnyebben ugy érhetnők el, hogy mindazon kereskedőket, akik önkényt nem bizonyítják áruik magyar származását, a közönség egyszerűen kerülje, bojkottálja. Elhisszük, hogy r

minden vásárlóra nézve kellemetlen dolog lenne az, hogy az őt kiszolgáló segéddel vitatkozásba bocsátkozzék az áruk eredetére vonatkozólag és épen azért arra kell szoktatnunk a közönséget, hogy egyáltalán, be se lépjen olyan boltoshoz, ki |már előre is nem nyújt megfelelő bizonyité*) Mondotta a szerző a Kath. Legényegylet vasárnapi ünnepélyén. merit. Mert felemelő az a tudat, hogy annyi megalázás és csapás sem tudott megtörni, tönkre tenni. De ma nem gyászról, nem fájdalomról, nem sötét emlékekről akarok szólni! Dicső, nagy napok fénye sugárzik felém ! Egy történetünkben páratlanul álló korszak fenséges mozgalmaiba ragad a képzeletem. Mily szép napok, mily gyönyörű idők voltak azok. Egy 30 éves nagy munkának, melyet ész, erő, szent akarat kezdett és folytatott: a márciusi nap hozta meg gyümölcsét, győzelmét. A nemzeti újjászületés törekvése valósággá, tetté vált. Nehéz harcokat kellett vívnia a nemzetnek az ármánykodó bécsi kormánnyal, sőt itthon is igen sok kishitűvel, kik nem mertek bizni a nemzet jövőjében, életerejében. De a nemzet egy szívvel egy lélekkel talpra állt s dicsőséggel oldotta meg a rá várakozó nehéz feladatokat. Pedig nehéz feladatok voltak ezek! A régi korhadt, hűbéri alapokon épült alkotmányt újjal kellett felcserélni; a jogtalan népet be kellett vonni a politikai nemzet körébe, jogokat kellett neki adni s a törvény előtt meg kellett dőlnie ama régi, igazságtalan választófalnak, mely eddig úr és jobbágy közt volt: a törvény előtt egyenlővé kellett tenni e hon minden gyermekét; Erdélyt, ezt a második magyar hazát, mely a külföldi s különösen kot arra, hogy nem helyezkedik szembe a köz óhajával. Ezt természetesen csak egyöntetű eljárással érhetnők el, mely ugy a hazai gyárosokat, mint kereskedőket és a közönséget is magába foglalná. A gyárosoknak saját és legnagyobb érdekük lenne az, hogy valami olyan közös jegyben vagy jelzésben állapodjanak meg, mely minden visszaélést kizár s egyszeriben végét veti annak az anomáliának, hogy a külföldi gyárosok hamis lobogó alatt csempészhessék be magyar gyártmány gyanánt cikkeiket. Ha lenne az a közösen megállapított magyar védjegy minden magyar ipari termék jelzésére, ha továbbá az állam venné védelmébe ezt a jegyet is, szigorúan megtorolva minden vele üzott visszaélést, és ha végül minden hatóságnak, melynek kezén külföldön bejövő áru megfordul (vasút, pénzügyőrség) módjában álland ellenőrizni az ilyen esetleges visszaéléseket, már is hatalmas lépést tettünk a magyar ipar védelmében. . A közönség lassankint szintén meg fog mozdulni, ha garanciája van arra, hogy nem válik nevetségessé akkor, amikor magyar árut vél venni és idegent kap, és végül követné a közönséget a kereskedői kar is, mely ugyancsak hamar megérezné, mi a külömbség, ha vaaz osztrák befolyásnak jobban engedő Magyarországgal szemben az ősi erkölcsöket, szokásokat, érzéseket sértetlenebbül, tisztábban őrizte meg, össze kellett megint kapcsolni a magyar anyafölddel;. fel kellett szabadítani a sajtót, a szót, a gondolatot: egyszóval el kellett törölni a cenzúrát, mely eddig magyar irók és költők szellemi termékeinek megjelenését az osztrák cenzorok szeszélyétől tette függővé ; felelős központi kormányt kellett alakítani népképviseleti, évenkénti országgyűléssel Pesten ; közössé kellett tenni a teherviselést, hogy benne az eddig nem adózó nemesek is részt vegyenek. És még sok nagy feladata volt a nemzetnek! De ezek voltak a legfontosabbak! Csak ezek megvalósításával lehetett diadalra juttatni a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas nagy eszméjét. S eleinte mintha a sors is kedvezett volna nemzetünknek! A márc. 15-iki nagy napon legelőször is felszabadult a sajtó: s ennek első terméke Petőfi „Talpra magyar"-ja. Micsoda leirhatatlan lelkesedés és diadal volt az, mikor Irinyi József a Landerer-Heckenast nyomdája előtt várakozó népnek egy kis papírlapot mutatott fel s azt monda: íme a szabadsajtó első szülöttje! Nagy vívmány volt ez! A gondolat, mely vagy 70 éven át rabbilincseken nyögött, egyszerre szárnyra