Esztergom és Vidéke, 1907

1907-02-21 / 15.szám

Háziipari tanfolyam váro­sunkban. Kosárfonás. — Füztermelés. Febr. 20. Ez év elején nyitotta meg az Esz­tergom-vármegyei Gazdasági Egye­sület a földműveiésügyi minisztérium segítségével és a város anyagi tá­mogatásával városunkban a házi­ipari tanfolyamot, melyben 30—40 földműves nyer a kosárfonás, szalma és söprő kötésben oktatást. A tanfolyamot, dicséretre legyen mondva, szorgalmasan látogatják. Igyekezetre, törekvésre vall azon körülmény, hogy a kezdők már ed­dig háromszáznál.több kosarat, söp­rőt stb. készítettek, melyeket meg­tekinteni érdemes. Vannak, kik ügyet sem vetve a tanfolyamra, kicsinyes dolgot látnak abban, azok azonban, akik annak nagy horderejét mérlegelni tudják, látják, hogy nemcsak közvetlen, de még inkább a közvetett haszna az, a tartfolyamnak, mi figyelemre méltó, sőt ami kell, hogy hatóságunkat támogatásra serkentse. Haszna a tanfolyamnak kettős. Első sorban is elvonja azok láto­gatóit a dévajság, duhajkodás, korcs­Uj Versek. A néma dal. &gy csoda nótát érzek. Jftfom lágy-siralmas, 6us melódiáját. gitáron jáis^a a legszebb Tlajád .S%omorús%emü, atkony-barna lányról Jlagy-távoíi vizek Setyem-búgású csobogása mellett. <5 nótát érzem, hallom. &Z,ÓZ. öttö óta gémberedik ajkam rá £s nem tudok egy dalos rimet 3£iejteni belőle. Csak búg e nóta. Ö$úg. T2em zengett igy se Orfeusz, se {Pán, se %ávid. Sgy dal-bolond se- Senki. Senkise. <5 vén dal nap-íüze, ös-íángja 3£> ev ^ 11 a kéklő eremben Ss világítja köd-szemem &s perzseli szitajröpíü vad álmom <£s csat tajtékos tengerörvényekbe, hot fuldokolva, részegen, recsegve, bolondul bömbölöm: 'Vivát nagy Elet! Vivát! mai látogatás erkölcsre és egész­ségre egyaránt káros következmé nyeitől, a henyélés helyett munkára szoktatja a népet, keresethez jut tatja a téli hónapokban. Mindezeknél nagyobb azonban a közvetett haszna, különösen vidé­künkön, mely szőlőt termő, s ame­lyen a gyümölcs kivitel is számot­tevőleg kezd szerepelni. Az abnormális időjárások a bor­termelésnek kevésbbé kedveznek, mig a szőlő, mint gyümölcs, nagyobb keresletnek örvend és e gazdálko­dás jövedelmezőbb a gazdára és igy a kosárfonás meghonosítása, köz­gazdaságunk számot tevő tényező­jeként szerepel. Úgy tudjuk, hogy a város ható­sága támogatásban részesiti a tan­folyamot, ad ingyen tüzelőt, talán egyebet is. Ez szép. De a városnak kötelessége is, hogy a tanfolyamot támogassa. Évekkel ezelőtt, van vagy 3—5 éve, ha több nem, komolyan fog­lalkozott a város hatósága azzal a kérdéssel, hogy a szőlő és gyümölcs­kivitel fellendítése érdekében, hóna alá nyúl a kosárfonásnak és pedig aképen és azáltal, hogy a kosárfo­náshoz szükséges fűzvessző terme­^jlötad szót ez az öreg nóta Szomorúszemü, atkony-barna lány. JQt, egy magad jobban szeretlek, 9ffíint Visnú az ö miltjó feleségét. JQ. szebb vagy, mint a Qangesz partján j£ legszebb bajadér, J£ibe az istenek szerelmesek. h a eltudnám dalolni j£ csoda-nótát, amit érzek, nagy viho^ással Csak azt suttogja: mennyire szerettek : J2omád, vad lantos-féle, én lennék j£ világ első poétája. (Bécs, február hava.) Drozdy Győző. fokozat a — szerelemben. Ne tessék megijedni nyájas olvasó, aki talán már bevégezvén a polgári iskolát, gazdasszonyi minőségben jobb keze az édes mamának s néhány meglopott pilla­natban regényeket is olvas, — ne tessék megijedni. Nem akarok én itt holmi szerelmi sta­tisztikát állítani az olvasó elé, Isten ment­sen, ilyen száraz dolgokkal nem lehet agyon traktálni senkit a „vonal" alatt. lésére fűztelepet létesít. A gazda­sági bizottság több ülésen át fog­lalkozott a fűztelep lélesitésével, egy kisebb bizottságot is küldött ki a telep helyének kijelölése céljából, szóval egész hévvel folyamatban volt a mozgalom, de miért, miért nem, a fűztelep eszméje el is aludt. Nyugszik. Szendereg. Pedig ha elgondoljuk, hogy a szükséges fűzvesszőt messze vidék­ről kénytelen az egyesület besze­rezni, látjuk, hogy vétkezünk ön­magunk ellen, ha a fűztelepet mihamarább meg nem teremtjük. A város gazdasági tanácsosához fordulunk, mert az ügy tudomásunk szerint nála rekedt meg. Tűzze an­nak tárgyalását újból napirendre, hogy végre az ige testté legyen. —n. A szociális kérdések kulcsa. Kevés ember akad manapság ha­zánkban, ki helyzetével, sorsával tel­jesen meg van elégedve. Mindenki többet akarna a földi javakból, örö­mökből s minél kevesebbet a mun­kából. Ezért hangzik aztán a pa­nasz a fönnálló jogrend, a külön­böző intézmények, a mivelődési, gazdasági, ipari és kereskedelmi viszonyok mostohasága ellen. Egyszerűen képeket akarok bemutatni a szerelem dús mezejéről, képeket, melyek a diskréciót nem sértik s melyekkel el­vezettem az olvasót azon a kedves lai­torján, melyet fokozatnak neveznek a szerelemben. Tekintsünk csak egy pillanatra a gyer­mekszobába.. Abba az édes, aranyos gyermekszobába, melyben az élet kezdő­dik s melynek vissza nem hozható vará­zsát oly sokszor siratja vissza az emlé­kezet. Ott ül a két apróság egymás mellett, édesen ölelve egymást, hamvas kis arcuk kipirultán simul össze. — Szeretsz-e Didi ? — kérdi az egyik. — Szeretlek Maca — felel a másik. Annyi tisztaság, annyi igazság nyilvánul meg a kis emberkék vallomásában, hogy nem lehet csodálni, ha az édes mamák elragadtatással csókolják össze örömükben az apróságokat. Ez a babaszerelem. * Csakhogy, hála égnek, nem örökre maradunk babák. Nem ám ! Az évek el­suhannak s egy szép napon azt mondja a papa komoly, majdnem szigorú arccal: Fiam, tanulni fogsz! Az, akinek ezt mondják, megijed. Ter­mészetesen. De hát jogos-e a panasz ? Any­nyira rosszak-e nálunk a közállapo­tok, hogy ezekkel szemben nincs más orvosságunk, mint a panasz­kodás, rombolás és ezen vérrel szerzett, ezet éves szép hazánknak hűtlen elhagyása? Hiszen hazánk és nemzetünk tör­ténete azt bizonyítja, hogy láttunk mi már a mostaniaknál sokkal nehe­zebb napokat, de azért mégsem csüg­gedtünk mégsem vesztünk el. Miért várjuk most valami csudá­tól helyzetünk javítását, mikor az egészen a mi hatalmunkban, a mi kezünkben van ? ÜS mégsem állunk ott, a hol áll­hatnánk és a hói állanunk kellene. Összetartani a jóban ; a haza védel­mében és felvirágoztatásában ; tenni és pedig önzetlenül, nemcsak ma­gunkért, hanem a közért, az embe­riség boldogitásáért; kevesebbet él­vezni és sokkal többet dolgozni : aki ezekre megtanítaná a magyart, az lenne e honnak második meg­alapítója. És mivel hazánk — mezőgazda­sággal foglalkozó állam lévén — legnagyobb részben földmivelő elem­mel bír: nagyon természetes, hogy leginkább ennek a népnek sorsa ér­dekli mindazokat, kiket hazánk és nemzetünk jövője érdekel. „Ez az osztály — mint egy hires nemzet­gazdász mondja, — a nemzet fájá­nak gyökere. A korona virágai, le­Hát kinek van a világon kedve tanulni ? Aztán meg ha valami szép dolgot tanulna az ember! De nem. Az iskolában agyontraktálnak bennünket mindenféle tudománnyal, csak azzal nem, amit már az első éves gimnazista is érez, ha egy babaarcú, kurtaszoknyás kis leánnyal találkozik. Mi sem természetesebb, mint hogy a gimnazista szerelmes lesz. De csak vegyük a dolgot rendén. A latinnyelv és matézis felette unalmas dolgok, melyek a szivet legkevésbbé érintik. Annyira unalmasak, hogy sokszor meg is bukunk belőlük. Már ezen nem segithet senki, csak egy kis szöszke gyerek. Tudniillik az, aki miatt megbukunk. Édes apánk odahaza megrak derekasan, mi végtelen szomorúságunkban elszökünk hazulról s aki könyeink árját letörli, az senki más, mint az első ideál, az a bájos kis szőke gyermek, aki együtt sir velünk, aki együtt kacag velünk s akivel együtt költjük el az ozsonnai — vajas kenye­rünket. V — Látod, látod — panaszkodik a fiú. — Ne sirj, majd jobban lesz — vi­gasztalja a másik. S a leányka szemében csakugyan ott csillog a reménysugár s a fiú nem sir Esztergom és Vidéke" tárcája

Next

/
Oldalképek
Tartalom