Esztergom és Vidéke, 1907

1907-02-07 / 11.szám

A vidéki rendőrség reformja. Ha valaha volt valami sürgős, megoldásra való kérdés, ugy ennek tartjuk a vidéki rendőrség reorganizációját, amelynek szükségességét egyre hangoztatjuk, de érdekében nem tettünk semmit. Sokan gondolkoztak már azon, hogy talán az államosítás adhatná meg a tekintélyt, a melyet ugy a hivatalban, mint kint hiába keresünk. Avagy talán a rendőrlegénység számának szaporítása által növelhetnők annak munkaerejét. Nemrégiben a debreceni rendőrtisztviselők értekezletet tartottak és javaslatot dolgoztak ki, amelyet az összes városi törvényhatóságoknak megküldték tárgyalás végett. Az államosítás ellen foglalnak állást és részletes megokolással mutatják ki, hogy a vidéki rendőrséget csak a városi önkormányzat keretében lehet jól újjászervezni. Kimondják, hogy az állami policia nálunk emberöltők óta keserű emlékű, sőt gyűlölt s a legutóbbi idők tapasztalásai megtanították a közfelfogást arra is, hogy a felsőbb nyomás folytán az állami parancsszót vakon követő rendőrség a törvény becsületes végrehajtását készséggel elcsavarja. A törvényt lebírja a hatalom, amint ezt a nemzeti ellenállás idején a gyászos emlékű budapesti eset mutatta. A debreceni javaslat alapos gondoz öreg zsoltáros. Kis templomunk hátsó padjában Kopott zsoltár búsul magában. Reménykedve várja, csak várja: Mikor jő már öreg gazdája. Csudálkozik egyre felette, Hogy a por már-már belepte. Vasárnapra múlik vasárnap S híre-nyoma sincs a gazdának. Pedig, ha szólt a harang szava, A legelső mindig ö vala, Téli fagyba' s nyári melegbe' Az éneklést mindig ő kezdte. Kedves énekét csak fölcsapta S mint a szarvas hives patakra: Óhajtozott lelke az égbe. Uram! a Te színed elébe. . . S egy mosolygó őszi estelen El-fel is szállt szépen, csendesen. . . S ott hol nem kell többé a zsoltár: Az égi kórusban dalol már. Itt e földön mi mást se hagyott Csak zsoltárját s az üres padot. dal készült tanulmány és sok meg szívlelni való dolgot ad elő. Főbb vonásaiban oda konkludál, hogy a városok az önkormányzat ezen fontos ágát ne adják ki kezükből, mert akkor határozataiknak nem fognak tudni válságos időkben érvényt sze rezni. Mivel pedig a városok a közigazgatás ezen fontos hivatalának viselésével tulajdonképpen állami funkciót teljesítenek, az önkormányzat által tisztviselőik erejével: néhány év óta ezeken a bajokon a köztudat oly módon akar segíteni, hogy a vidéki városok rendőrségének államosítását emlegeti, anélkül, hogy be volna bizonyítva : vájjon az államosítás az az orvosság, mely által a meglevő bajok egyszeriben megszűnnének ? • A vidéki városok rendőrségei a törvények és szabályrendeletek által rájuk utalt teendőkön kivül egész sereg közigazgatási teendőkkel vannak megterhelve, igy tehát a kétféle munkakör és a közigazgatási rész meghagyatván a városoknak, a rendészeti teendők ellátása kizárólag állami kötelességnek tekintessék : ezen fordul meg a jövőbeli fejlődés sorsa, iránya és egész mivolta, mert az elsősorban politikai és csak másodsorban közigazgatási szempontokból megítélendő kérdés. Olyan fontos szervezetnek, mint a rendőri intézmény, nem szabad elszakadni a város önkormányzatától és az állam kiválandó végrehajtó Sopánkodott is a — Eléneklé szegény mindenét. Szánják, mondják szegénynek mások — Mi tudjuk csak, dalos pajtások S a kopott könyv s az az árva pad: — Ő VOlt „Szegény" — a lfld0n.zriatfa.hh Lampérth Géza Kétfilléres. (Folytatás és vége.) Az öreg honvédnek szemei ragyogtak a visszaemlékezéstől a dicső múltra. A jó anyóka meg könnyeit törülgette s csendesen sírdogálva motozott a szegényes szobácskában. Mi meg meghatottan hallgattunk a kopott asztalon. Végre az asszony besöpört mindnyájunkat az asztalitokba. Sötétben voltunk. Rövid idő múlva azonban ismét nyilt a fiók. „Egy kis marhahús levest készítek. Elmegyek bevásárolni" szólt férjéhez. Egészen közel hajolt s válogatni kezdett bennünk. Már ismét beakarta tolni a fiókot, de gondolt egyet s kiemelt még engem is. Aztán elővett egy ócska kosarat s szerető szavakat intézve férjéhez eltávozott. „Ne légy soká édes öregecském" kiáltott még utána a beteg. közegévé átalakulni. Mert nem az a lényeges, hogy az államhatalom csináljon rendet, hanem az, hogy a rendészet általában kifogástalan kezekben, a társadalom és a köz javára tartsa fenn a, személy- és vagyonbiztonságot anélkül, hogy az államhatalom katonai szervezetű policiája ránehezednék a társadalomra, önkormányzati hatóságokra és az egész közéletre. Hiszen minden központosító hatalmi szervezetet az erőszak tart fenn, ennek pedig sem a katonai haderő, sem a rendőrség intézményének múltjában nálunk Magyarországon nincsen nemzeti gyökere. Ha tehát a kétségtelenül javítandó városi közigazgatást is fejleszteni, a mai kor szempontjából modern alapokon kiépíteni és az annak szolgálatában állók anyagi és szellemi kívánalmait kielégíteni akarja az állam; tegye ezt egyöntetűen az összes városok anyagi segítségével és törvénnyel való támogatásával olyképpen, mint a vármegyékkel szemben teszi és megadván a fejlesztésre a kívánt anyagi eszközöket, egész hatalmának erejével emelje a vidéki közigazgatást a városokban olyanná, amilyet a mai kor társadalmi felfogása jogosan megkövetelhet és ennek keretében fejlessze a városok rendőrségi intézményét. A városok az állami közigazgatás teendőinek végzéseért és az ál„Itthon leszek rövidesen Jánoskám" A másik utcában egy templom előtt haladt el. De azonnal vissza is fordul és betért. Letérteid az egyik mellékoltár elé s buzgón imádkozott. Aztán elővett engem, egy perselybe csúsztatott. „Vedd szívesen tőlem én édes szűz Anyám ezt a csekélységet. Szegény vagyok, többet nem adhatok. De ezt szívből adom". Megcsókolva az oltárlapját engem ott hagyva, lassan eltávozott. Még szerencse, hogy az a vas kóter már színig volt hozzám hasonlókkal s legfelülre jutottam, mert máskülömben nem tudom, mikép birtam volna ki sokáig. Eleget nyöszörögtek, jajgattak az alul levők: „Jaj megfulladunk! Végünk van!" Nem lehetett segíteni. Várni kellett. „Ne sivalkodjatok!,, szólt egy deresfejű kétfilléres. „Várjatok ! Voltam én már többször is hasonló helyzetben. Nagyon sokan vagyunk már. Kell jönni valakinek, aki megszabadít minket innen. Csak türelem. És igaza volt. Rövid idő múlva lépések zaja hangzék. Valaki oda jött. Megemelgette börtönünket. „Jó súlyos! Jó formán lehet benne! Megint jut a szegényeknek". Hallottuk beszélni. lami rendnek helyi közegekkel való fentartásáért rekompenzációban volnának részesitendők. A regáliák átengedett jövedelme az állam által átutaltatván a városok kezébe, az ezek folytán nyert jövedelem meghozandó törvény által volna arra rendelendő, hogy a városok közigazgatási tisztviselői, a vármegyei tisztviselők létszáma szerint való beosztással egyenlősittessenek a jogok és illetmények dolgában is, amint a hivatali kötelességek és megkívánt minősítés tekintetében ugyanolyan elbírálás alá esnek. Meg kell vallani, hogy a városok vezetői előtt a rendőrség intézménye eddig még mindig mostoha elbánásban részesült. De azért ugyanazon város közvéleménye rendkívül felháborodik, ha rossz a rendőrsége. Mintha pedig az anyagi helyzet javításának csak az államosítás volna egyedül s kizárólagos módja, mintha nem szerzett volna a magyar politikai világ elég tapasztalatot a múltban arra nézve, hogy közintézményeit ne alakitsa át és ne fejlessze a katonai jellegű államok intézményeinek mintája után. Politikai szempontok teh'át határozottan és ellentmondást alig szenvedő módon az államhatalom kiterjesztése ellen, ennélfogva a rendőrség államosítása ellen is szólanak, annyival inkább, mert hiszen a rendőri intézmény javítása, elér„ Mégis csak van köny őrület az ügyefogyottak iránt" Kivitt bennünket. Odakünn kinyílt a födél s a jó Isten napja ragyogott ránk ismét. A plébánia udvarán voltunk. Nagy tömeg szegény álldogált sorban. Vakok, sánták, beteges kinézésű, rongyos nők, ölükben sovány gyermekekkel. Az öreg férfi — később tudtam meg, hogy a plébános volt —• mindenikhez intézett nyájas szavakat. Egyúttal néhányat közülünk mindegyiknek markába tett. „Áldja meg az Isten" ! hangzék minden adomány után. Én egy beteges kinézésű, sovány fiatal nőhöz kerültem: Ölében egy gyermeket tartott. Szoknyájába meg két nagyobb csimpeszkekett. Voltunk a kezében vagy húszan. „Isten fizesse meg!" s könnyezve csókolt kezet a meghatott papnak. Ezzel megindult, ki az utcára. „Ugy-e anyácska veszesz most kenyerkét. Most van „sok" pénzünk. Eszünk majd. Milyen jó lssz. Igy fogom enni" ... s mutatta az egyik, hogy miképen fogja a szájába tömni az áldott kenyerkét. „Veszünk drágáim. Igen veszünk kenyérkét. Egy pár hagyma van a kosárban is. Azt is megesszük- vele. Ugye éhesek vagytok kicsinykéim ?" Esztergom és fiiéke" tárcája