Esztergom és Vidéke, 1907

1907-12-19 / 98.szám

Visszavándorlás. Esztergom, december 17. Nincs rettenetesebb érzés, mint keservesen csalódni abban, amiben az ember sorsának javulását reményiette; amiért saját magáért, övéiért képes volt elhagyni családját, hazáját, hogy messze idegenben részese legyen a forrásnak, melyből a jólét, a gazdagság buggyan fel. Elgondolom, mily szivetfacsaró érzés honol azoknak szivében, kik reményben szárnyaszegetten térnek vissza az édes haza földjére. Az édes haza földjére ? Hát hova? Nincs a szegény magyarnak más védőhelye, oltalmat nyújtó otthona, mint a haza. Kifosztva mindenétől, elrongyolódva térnek vissza honfitársaink, megátkozva még a pillanatot is, mikor hitelt adtak a gaz csábitóknak, mikor káprázatos Ígéretekért itt hagyták keresetforrásukat. A nemzetközi szocializmus ideáin ringatódzva hagyták el a hazát s most kiábrándulva, munkáért, kenyérért esedeznek. A nyomorultak sorsát csak növeli a tél, melynek küszöbén lépték át az édes haza földjét. „Esztergom és Vidéke" tárcája Le. A • • • hoz. Közömbösen indultunk el Az állomás felé, Hej ! de mire oda értünk Nyugtát, egy se leié. Szótlan utunk, hogy véget ért, Kínzó volt ránk a némaság, Ereztük óh nyugodni már Szivünk többé soha se hágy. A midőn már válni kellett S füttyentett ránk a szörnyű gép S szivünkbe szált a szerelem, Láttuk, a lét nekünk mi szép. S amit az ajk elhallgatott, Erezte a fájó kebel, Megértettük, hogy bennünket Már csak a sir szakithat el. Esztergom, 1907. IV/23. Szőllösy „Laura Bocsáss meg!" (Folyt, és vége.) Irta : Walter György. Egy nedves őszi délután a két hölgy az üveges verendán tartózkodott. . Etus egy érdekes könyvet olvasott fönhángon. Egyszerre a nyitott rácsos kapun egy Az állam megmozdul, a társadalom az a része, mely a szociáldemokrácia előtt vörösposztó, keresi a módozatokat, miként lehetne a reményükben csalódottaknak sorsát enyhíteni^ keresetforrásokat biztosítani. Nem volna az nehéz feladat tavaszszal, . avagy nyáron, mikor a kézierő a kivándorlások által oly jelentékenyen megcsappant, hanem most télen kétszerte nehezebb. Azt hinné az ember, hogy az a nagy szociáldemokrata tábor, amelynek vezérei az emberjog hatalmas frázisaival oly könnyen dobálódzanak, szinte megmozdult, hogy a bérharcra^ összegyűjtött ezrekbői készségesen támogassa a hazatérőket. Dehogy mozdul meg! Pedig lám, ha nemzetközi, akkor már ott a messze Amerikában közbeléphetett volna az ottani elvtársaknál, hogy legalább ne a kimerültségig fokozódott nyomorral indítsa útra a nagy Óceánra, de nem tette. Ime, a nemzetközi szociáldemokrácia a maga megvilágításában. Vagy tán egyszerű földmivesékről, földmivesfaju munkásokróllévén szó, a kiket, mert föld mívesek, nem soroz a divatos ne7nzetközi demokrata pro„nyakig sáros" automobil kanyarodik- be s megáll a lépcső előtt. Utiruhás férfi ugrik le róla, s a gép eltávozik. Laura odafönt igy szól társához,.: „Ez a férjem. Haza jött". — De semmi különös izgalom nem vehető észre a fiatal höj yön. A férfi észreveszi a hölgyeket s feléjük tart. Nejének kezét csókol s

: kérdően tekint a másikra. „Megérkeztem végre. . ." „Hozta Isten. Barátnőm és társalkodónőmet van szerencsém bemutatni Önnek. Sajnos még nem ismerheti Etuskámat, mert ő „még csak alig 10 hónapja van mellettem." S gúnyosan tekint férjére csintalan mosolygással. „Nagyon örvendek, hogy kedves ,nőm barátnőjét van szerencsém üdvözölhetni. Így hát nem unatkozott Laurácska távollétemben." „Óh kérem, már hogy gondolhat ilyet. . . . Sőt, „De most bocsánat, rohanok átöltözni." Egy forró pillantást vetve a vendégre — amit neje is észrevehetett, mély meghajlással eltávozik. „A viszontlátásra hölgyeim !" Szobájába érve inasa már várta. „Sokáig tetszik itthon maradni nagyságos uram?" kérdi bizalmaskodó hangon, a beavatott ravaszpofájú inas. letároknak: nem érdemes sikra szdlni mivel nem egyranguak fl Annyi bizonyos, hogy ha még oly népboldogító jelszavaknak éljen is a szociáldemókratikus. hivő, a földmivest'vajmi kevésre becsüli és ha becsüli, azt csak akkor, teszi, ha vele malmára hajthatja a vizet, de legkevesebbet ő érte, mert -hisz előtte is, mint sok más ember előtt a földmives, csak földmives marad. És ha az marad, jól teszi. Nem ismerek én hatalmasabb nemzeti erőt, mint a földmivest. Az ő kérges tenyere az én életem java. Java volt akkor is mikor jobbágy volt s mennyire az lesz a jövőben, mikor minden ábránd szétfoszlik, mint a szélvihar korbácsolta felleg. A kenyeret, az ipart termő .földnek művelője, a kinek a kapa, kasza szerszáma,, az előttem az első tényező minden osztály előtt s a lelkem Örül, ha látom, ha tudom, hogy megvetve mindént, földmiveshek marad, a szabad nemzet legerősebb támaszának, ha lato™» ha tudom, hogy boldogulni. tud. és. i fajának fen tartását tűzte ki célul* És azokért mindent meg keli tenni ! Da: - meg ám ! és véreit, kiket hiú ábrándokkal csaltak ki * a hatalmas .„Szemtelen kölyök hisz még csak most értem haza és már is szeretnéd ha ismét mennék. Ugylátszik megbolondultál ?." „Tudja az Ég jobban éreztem magam ott lent a tengerparton az olasz szépségek között" szólt az inas. „Vigyen hát az ördög vissza,. Én egy darabig most pihenek. És pedig itthon. Érted', itthon ! !" „Értem. Nagyon is értem Nagyságos uram." Ezt olyan mimikával kisérte, hogy gazdája rengeteg hahotába tőrt ki.. . . Mikor vissza ment a hölgyekhez cseppet sem látszottak rajta az út fáradalmai. S mintha nem is lett volna egyfolytában egy évig távol, oly elfogulatlanul kezdte, folytatta és vezette a társalgást . . . „Elemében van" .gondolta neje, s valami a szivébe nyilallott. „Miért is nem tudom szeretni őt?!" A férj szeme is gyakran siklott neje arcáról a másikéra. „Szép mindkettő az tagadhatlan. De az idegen „szebb" - mert van benne, valami „ismeretlen." és a demokráciát színlelő Unióba, tárt karokkal, szeretettel kell fogadni nekünk, kik ugyan hivei vagyunk a jövő szocializmusnak, de nem az osztályuralomra törő szociáldemokráciának, mely egyedül maga-magát tartja az egyedül üdvözítő társadalmi rend vezéréül. Különbségek mindig voltak és lesznek az emberek között s intézmény, melynek nincsenek meg az értelmi és gazdasági fórumai, az önönmagát zúzza szét, nem kevesebb eszközzel, mint az annyira gyűlölt terrorizmussal és abszolutizmussal A visszavándorlásban tehát én egyebet nem találok, mint a nemzetközi szociáldemokratizmusnak egy csődjét és tehetetlenségét, vagy pedig megkülönböztetését az ember és ember között, amennyiben egyes osztályát kevesebbre becsüli a saját pártjához tartozó- embereknél. Nem"? Ugyan ! Vájjon melyik szakszervezetbe foglalkoztak a visszavándorlók sorsával oly melegen ? Melyik szakszervezet ujong az örvendetes eseménynek, hogy -visszatértek hazájukba véreink? Egyik sem. Hanem azok igen, akik ellen napról-napra harcot folytatnak, hogy láb alul téve^ vigalmat üljenek fölöttük, A világutazó és nőhódító még mindig otthon, pedig már tavaszodik. Barátai csodálkoznak szörnyen. „Hát tudjátok most egy hosszút pihenek, aztán ismét megyek valahova. Hogy mikor ? Az bizonytalan. Lehet hogy holnap, lehet fél év múlva." . . . , Etus már kényelmetlenül érezte magát. S ha barátnőjenem kéri, hogy maradjon, régen eltávozott volna. Ámde nagy változás történt Laura szivében. Megszerette férjét. Ki akarta gyógyítani a kószálásból és maga részére hódítani . . . Ebben pedig Etuska segélyére volt szüksége. Mert ameddig Ő itt lesz a háznál, férje sem utazik, az biztos s neki lesz ideje kifejteni összes tehetségeit. . . Egy tavaszi reggelen kopogtat valaki a leány.ajtaján. Ismeretlen alak levelet nyom kezébe és sebesen távozik. Föltöri s olvassa : „Imádott hölgy 1 Ha szivében csak egy szikrája is van az irgalomnak, halgassa meg könyörgésemet. Elsorvadok. Elégek a kimondhatatlan szerelmi gyötrelmek tüzében. Éjjel, nappal önre gondolok. Végtelen szerelmem bizonyságául kívánjon próbára tenni. Szeretem! Imádom! Nem élhetek nélküle. Szeressen, ha tud. Lábához rakom mindenemet. Megőrülök. Jöjjön, mentsen ki a kétségbeesésből. . . Este 7 órakor az utca sarkon várja automobilom. Várni fogom. Jöjjön. Elelszáguldunk ki a nagy világba . . . Ha nem jön, reggel már nem élek. Csodáló imádója. \ \ ' Ő."