Esztergom és Vidéke, 1907

1907-12-08 / 95.szám

Okulj magyar. — megkezdődött a visszavándorlás. — Esztergom, december 6. „A visszavándorlók munkaközvetítése ügyében a földmivelésügyi minisztérium munkásügyi osztálya ezúton is felkéri a munkaadókat, hogy ha bármilyen munkásra van szükségük, szükségletükről a bérfeltételek közlésével levélben, szóval, vagy távirati úton értesítsék a munkásügyi osztályt." Esztergom vármegye főispánjától a mai napon egy sürgős jelzéssel ellátott levelet vettünk, melyben fenti sorok közzétételére kérettünk fel. Mit jelentenek a sorok ? Azt, hogy a külföld, kivált Amerika túl van már tömve, zsúfolva kivándorlókkal, hogy ott már hely nincs, de sőt azt jelenti, hogy azok, akik egy boldogabb hazát keresni vándoroltak ki, mint koldusok, mint földönlutók térnek vissza hazájukba, mert ott a mindennapi kenyeret sem tudják kikeresni. Hetek óta telve a sajtó, hogy ezrével jön vissza az uj világból a kivándorlók serege, de a könynyenhivők, a kincsek után szomjazok, kortes fogásnak, furfangos álElvitték a falu gyöngyét . . . (Rajz.) Irta: Tuba Károly. . . . Hajnalfelé szomorú nótákat húztak a.cigányok. A májusi hajnal levegőjén áttörtek a hegedűn siró hangok. Szált, szált a dal, s az édes, szerelmes hangok befészkeltek a szivbe, az agyba . . . Miért is van az, hogy a dal ugy megrezegteti a sziv húrjait? A dal, melyet már annyiszor hallottunk s szivünket mégis elönti az öröm, vagy a sajgó fájdalom ... Ép ez a nóta titka, ez a dal varázsa. Megtanítja a szivet érezni tudni: örülni, sirni . . . Aztán elmentek a cigányok is. Visszamaradt egy összeszot boldogság vidám emléke. Többé nem is az ajk beszélt, nem is a nóta, hanem a sziv és a szem. Örült is, sirt is egyszerre, egy nemesebb élet ragyogó boldogságának . . . Ki is kételkednék, ki merné tagadni az emberi lét egy nemesebb, egy fönségesebb rendeltetését? Hát azért vitték el a falu gyöngyét is ! Elvitték a hasadó hajnalbimb'ót huszonhireszteléseknek minősítve a sajtó ténybeli registrálását, eszeveszetten rohannak a biztos elpusztulás, a tönkremenés tátongó örvényének. Ime, most a könnyen hivők, a hitetlenek is megbizonyosodhatnak arról, hogy az elpusztulás, a megsemmisülés rémes gondolata ütötte fel sátorát ott, hol még csak röviddel ezelőtt, a hiu remények hamar valóra váló ábrándjaitól dagadtak a vitorlák. Amerika megtelt! Pénzügyi viszonyai megváltoztak, s azok az aranybányák, melyek ellenállhatlan ingerrel csalták ki honfitársainkat, kimerültek. És az a sok száz és ezer és százer kivándorló, felveszi újból a vándorbotot és üres zsebbel, elcsigázott testtel, útra kél hónába. Százával, ezrével tér az édes hazába vissza a kivándorlók serege. Segítség, támasz nélkül áll a nép a fagyos tél küszöbén, s nincs egy falat kenyere, nincs hajléka. Ezek sorsán óhajt enyhíteni a földmivelésügyi kormány, mely atyai gondoskodásába vette s veszi a visszavándoiiók végtelenül nagy számát. A munkaadókhoz fordulunk, szívleljék meg a kormány segítő aktióját, forduljanak hozzá munkaerőért, egy tavaszával. Elvitték egy ismeretlen világba délceg és küzdésre képes ifjú két ölelő karja között. Elvitte a földi üdvösséget, akire az adakozó természet jókedvében ami szépet csak birt, reá halmozá. Egy sötét világ világító drágakövét. Igen. Két szerető lélek, kik megszerették egymást, kik egymás karjaiba omolva a mesebeli tündérország boldogságába röpültek. Szivük mélyéről előtoluló szerelmüket egyesitették arra, hogy együttes boldog jövőjüket megvalósíthassák. [Előttük lebegett ama kicsi, puha fészek, az édes otthon képe, mely felvillanyoz, beragyog, besugároz egy egész életet, azt a bűbájos életet, melynek központja, sugárzó napja egy szépséges drága lény, ami kicsiny falunk gyöngye. • Mégis, óh be megsirattuk, mikor elvitték ! Az a jóságos anya, óh be törülgette szemének hulló harmatát. Csoda-e ? Hisz az édes anyák, kik ezer köny és csók között fölnevelnek bennünket addig, amig saját szárnyainkon repülhetünk, olyan jámbor hiszékenyek, mert azt hiszik, befejeztek mindent s gyönyörködhetnek verejtékük gyümölcsében . . . Pedig a mi életünk csak ott kezdődik, ahol az ő munkájuk, a szülői szeretet munkája végződött. s ne csak az égető szükséglet mérvében, hanem — aki teheti — emberbaráti irgalomból adjon munkát, nyújtson segélyt, az éhhalállal küzdők ezreinek. Azok pedig, akiket még uton ér honfitársaik szomorú sorsának híre, forduljanak vissza a félúton is, jöjjenek vissza az édes haza karjaiba, mentsék meg azt, mit még lehet, s jusson eszükbe, hogy „a nagy világon e kivül, nincsen számodra hely." n. Társadalmi városfejlesztés. A városok fejlődése kettős irányban érvényesül. Egyik a külső, az alaki fejlődés, mely utcák nyitásásában, uj városrészek alakításában, a régi utcavonalok szabályozásában összekötő utcák létesítésében és terek kiképzésében nyer kifejezést. A másik pedig a belső, a tartalmi fejlődés ; mely minél számosabb és kulturális és közgazdasági institúció létesítésében valósul meg. A város külterjes és intenzív fejlesztésének bázisa: egy,* a helyi viszonyok által irányított jól átgondolt és öntudatosan megkonstruált város szabályozási terv, kiegészítve a modern" technika vívmányait magában egyesítő építkezési szabályrendelettel. A belső fejlődés etikai ténye Hiába a sirás, hiába az okoskodás, nem is lehet az máskép. Elvitték a falu gyöngyét. Összeborultak a fürtös akácok és rejtelmesen susogtatták lombjaikat. Hullott a hófehér szirom, mintha köny lett volna. A napsugár se csintalankodott; elnémult a rigó-füttyös erdő, a vadvirágos mező ; nem búgott a vadgalamb se! A szellő is csak félve lebbent. Tépett felhők futottak át az égen. Olyan néma ború ült mindenen. Kérdeztem a bólogató akácot, a suttogó szellőt, illanó felleget . . . mindent. Halk sóhajtás volt a felelet. — Elvitték a falu gyöngyét. Árva maradt az édes, kicsi hajlék ott az országút mentén ; árvák maradtak a kerti virágok. Ki-ki megy egy jóságos öreg asszony, elnézegeti, aztán hull a könye, huldogál pázsitra, virágra . . . Nincs, aki öntözze, öntözi a könnye. Talán azért is olyan szépek a virágok. Azokkal beszél, azoknak nyitja meg a szivét ott a kis kertben, ahol minden ugy van, mint az előtt. Ugy érzi, ugy látja azokon a kis utakon, hogy a tarka muskátlik, petúniák között ott futkos valaki ... kicsike kannából ott öntöz valaki. Minden ugy tűnik fel, mint egy álom, pedig igaz volt. Akkor még itthon volt . . . akkor pedig a kulturális és közgazdasági intézmények programszerű megvavalósulásában domborodik ki, utat nyitván nem pusztán a gazdasági téren érvényesülő közállapotok konszolidációjára, hanem a kulturális fejlődés mindazon követelményeinek érvényesülésére is, melyek a maguk harmonikus egységükben elégségesek a magasabb intellektuális színvonal elérésére. A városok külső és belső fejlődésének méreteit és arányát, a gyakorlatban jelentkező igények szabályozzák. Amely város fejlődésének alapvető tényezők adva vannak és a lakosság szaporodásának roharohamossága garanciát nyújt a megvalósításra váró közintézmények prosperitásának: ott nem szabad ölbetett kézzel, tétlenül nézni az események tovább íejlődésének automatikus játékát, hanem meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat. Alkotni, teremteni kell. Mert, hisz az alkotás tényévé előmozdított örvendetes népesedési mozgalom eredményezi a rentabilitás érdekében jelentkező adótárgyak és adóalanyok rohamos felszaporodását is. Invenció, dologtevés és energia. E három tényezőnek kell megvalósulnia a városok fejlesztésére hivatott tényezők tevékenységében ; még pedig a megfelelő tapasztalatok ezzel a disztingvált érzékével, mely megtudja mindig szabni az életerő és egészséges fejlődésnek objektiv még övék volt. Ugy el-elnézeget arra napnyugat felé, ahol a messzeség ködéből kibontakozik az anyai emlék. De minden búban van vigasztalás. A jövő boldogsága nagyon követelő. Az emberi boldogság éltetője is a fájdalom, a szomorúság. Mikor kilépett a szülői házból, mikor elrobogott a kocsi, mikor elhagyták ami kis falunkat, hogy elrepüljenek a boldogság fészkébe, ahol szerelmet lehel a virág kelyhe, szerelemről dalol a madár — ; ugy megváltozott a kép, ugy vártak valakit . . '. Méla csönd támadt egy pillanatra a természet szentséges ölében, olyan csönd, hogy csak a két szerető sziv dobogása volt hallható. Hát hogy is ne! Szivökben egy uj világ támadt, tele gyönyörrel, boldogsággal nyiló virággal s az isteni harmónia fönséges költészetével. Ismeretlen, soha nem érzett érzelem töltötte be keblöket, bűbájos kép integetett feléjök, a boldog szerelem képe. A szerelem világa, a boldogság örökkévalósága, mely több, mint a világ összes kincse, gazdagsága, fénye, hatalma. Érezte is, tudta is minden, hogy két szerető sziv siet a boldogság kikötőjébe. Pillangó szállt virágról-virágra, dongó méh szedte szorgosan a mézet; langy