Esztergom és Vidéke, 1907

1907-10-06 / 77.szám

iratai? — kérdem. Előveszi: a kórház bizonyítványa, házassági okmány, a gyermekeinek születési okmányai. Miután az adatok megegyezőknek találtattak, a pénzsegélyt átveszi. Könnyektől fuldokló hangon köszön a szegény asszony és eltávozik. Ugyan mennyi időre elég ez a segély a nyolc szeméhmek ! Talán egy hétre ! Mi történik azután a hat gyermekkel ? Képzeletemben, magam előtt látom az éhező, gondozatlan gyermekeket! Az apa beteg! Az anya kétségbe esve! Mily könnyen nyújt kezet egymásnak ily körülmények között a nyomor, a sinlődés és a bűntény! A 2. szám lép be. Korosabb férfi. Kötélgyártó. ;

Heti 15 márka bérből kellett feleségét, nég}' gyermekét és öreg, beteges arnyát eltartania. Végre maga is beteg lett és állását elvesztette. A felesége küldönc szolgálatokkal keres néhány garast. Az asszony tizennégy nap óta fekvő beteg, ő maga pedig hasztalan keres munkát. Az inség szürnyű. A gyermekeket a jószívű házbeliek táplálják. A lakbérrel már negyed év óta adósok. Ami holmijuknak csak csekélyebb értéke is volt, mind a zsibárushoz vándorolt. A férfi könyörögve nyújtja kezét : „Uram, segítsen, könyörüljön rajtunk!" Miután iratai rendben találtattak, megkapta a pénzsegélyt. Két vagy három hét múlva, fájdalom, bizonyára ismét viszontlátjuk. 3. szám. Gyászruhás nő lép az irodába. Jobb karján kicsiny gyermeke, balján két esztendős leánykát vezet. Három apró gyermeke van otthon még, a város keleti részén lévő lakásán. Megtörten, könynyezve beszél: a férje szabó. Barátai unszolták, hogy hagyjon fel hazájában a munkával. Berlinbe csalogatták, ahol állítólag kincsek várnak az iparosra. Oh, mily keserűen csalódtunk! Nemcsak, hogy rosszul fizetik, de röviddel ezelőtt munkahiány miatt felmondtak neki. Négy hétig szaladgál körül a városban, hogy valami munkát találjon, de eredmény nélkül. Mindenütt azt a választ kapta: nincs hely, a műhely túlzsúfolt! A munkakeresők sokasága felülmúlja a szükségletet! Végre is a varrógépét kellett eladnia. A kapott pénz egy részéből a határig utazott, ahonnan gyalog fogja az utat hazáig megtenni. • A megmaradt pénzből férje elutazása óta éldegél gyermekeivel. Most az utolsó fillér is elfogyott s minden A Nilus hidjánál (szintén angol pénzből) álldogál a villamos, s amint a vashídon átrobog, mintha az ördögök hajtanák, oly sebesenfcvágtat. Itt is arabs a kormányzója. Mintha ezen emberek mind soff őrök volnának, csak ugy kéjelegnek a gyorsaságban. Végre ott megtehetik, mert a szabad pusztán futnak, csak a beduinok lovai ágaskodnak, melyek még nem szokták meg az ördögi masinát. Jó negyvenöt perc alatt ott van az ember a gúláknál. Van ott jó vendéglő, tulajdonosa mosoni sváb ember, aki örökös harcban áll a beduinokkal, mert azok helyiségeibe betörve dézsmálják italait. A vén gúlákról mit írjak, hisz annyiszor leirták már azokat. Az ember visszaretten a zsarnokságtól, mely e kolosszusokat annyi emberi vér árán összehordatta. Ott izzik a Mokkattam hegylánc 6 kilóméter távolságban, mészkövei csak ugy ontják a hőséget. Innen szállították a rabszolgák a nagy fáraók hatalmas hekatombáit. Felmászni azonban nem másztam fel. Másfélméter magas kőlépcsőkon jut fel az utazó s az őt toló és huzó beduin nem ismer kíméletet s az ember ugy odavághatja lábát az éles kövekbe, hogy életén át azon koldul. S ha Dárius erszényét nyitná is meg az utazó a beduinnak, az sem volna elég, harmincával-negyvenével kisérik a merész felszállót, szitkozódva s szájuk csakúgy tajtékzik a dühtől, melyet az európai ellen táplálnak. segítség nélkül áll itt. Nem akar koldulni, csak utaztassák gyermekeivel haza. Holnapután ki kell költöznie a lakásból és az utcára kerül. Nyomban pénzsegélyt kapott és másnapra rendeltetett be. Közben felkerestem a házat, amelyben lakik, hogy közvetlen értesülést szerezzek be. A házfelügyelőnő, egy pék felesége adta meg a kivánt felvilágosítást. Szegény honfitársnőnk igazat beszélt. Elmondta a jó lelkű házfelügyelőnő, hogy néhány nap óta ő adogat a gyermekeknek kenyeret, hogy éhen ne vesszenek, — „ez volt bizonnyal az egyedüli táplálékuk, mert nekik még burgonyára való sem kerülhetett" — tette hozzá szánalommal. Beléptem a szűk, piszkos, sötét udvarba, hogy a család által lakott helyiséget megszemléljem. Jobbról nyitott tehénistálló, ezzel szemközt a keresztépület, ez előtt szemétdomb bűzlik. E szemet domb mögött van a keresztépületben a család „lakása". Konyha és szoba. Az előbbiben egy takaréktűzhely — semmi más ! Az edény itt fölösleges ! Minek is, hiszen ügy sincsen mit főzni! . . . A szobában egy ágy. A kopár falakon néhány ruhadarab csüng, amolyan ronggyá viselt foszlányok; alkalmasint a gyermokek párnája. Amint az asszonynak tudtára adtam, hogy hazautazásáról gondoskodni fogunk, megragadta kezemet, hogy hálás megindulással emelje ajkaihoz. „Bársoh'se hagytuk volna el hazánkat" — sóhajtotta. „Otthon legalább meg volt a mindennapi kenyerünk. Verje meg az Isten azokat, akik bennünket nyugodt otthonunkból az idegenbe csaltak!" E kitérés után térjünk vissza a többi szűkölködőkhöz. 4. szám. Egy nem épen fiatal házaspár. A férfi csak tótul, a nő anyanyelvén kivül törve németül is beszél. Munkások. Gyalog jöttek Berlinbe. Nem találnak foglalkozást. Két nap óta hajléktalanok. Tegnap óta egy,.darabka kenyeret sem ettek. Hazautazni szeretnének innen. Mihelyt az utánvizsgálat állításuk valóságát igazolja, hazaküldetnek. 5. szám. Egy még meglehetősen fiatal ember, rokonszenves külsővel. Öltözéke erősen megrongálódott. Szakadozott cipőjéből a lábujjak kandikálnak ki. Fehérnemű nélkül, szakadt nadrágba és rongyos kabátba öltözötten. Sápadt, beesett arca nélkülözést árult el, sovány kezében Leirjam-e a kairói nagy egyptológiai muzeumot? Ez lehetetlen. Fel van itt halmozva mindaz, ami csak a régi egyptomiak háztartásához, művészetéhez, szokásaihoz, temetéseihez tartoztak. Egész dereglyék vannak kiállítva, gyermekjátékok, ruházati cikkek, főző edények (az úgynevezett scarabeus) talizmán, pávián és a szent bogár ereklyék. Külön teremben a pharaok leányai és asszonyai ékszerei, arany filigrán mell-láncokkal, óriási karika fülbevalókkal, lábperecekkel, gyűrűk garmadával. Múmiák koporsói százszámra. Érdekes egy hathetes csecsemő múmiája. A fejecskén rajta van a rőtvörös haj, a szem meredten néz a levegőbe. Ott csodálkozik az idő múlásán a nagy Ramses a gulaépitő, a zsarnokok zsarnoka, most egy fekete összeaszott bőrű múmia, akinek fogai kivigyorognak és haja ziláltan hullik a ráncos bőrű koponyájára. Mindenre itt ki nem terjeszkedhetem. Ki tudná ezt emlékében tartani, hisz tudós archeológusok éveken át találnak itt tanulmányozni valót. Csak még egyet. Kirándultam a Kairótól vagy hatvan kilóméterre fekvő Mattariehbe. Majdnem teljesen európaiak, főleg görögök lakják. Középen a pusztának, a hol már a láthatáron vadon a struccok is megfordulnak. S itt, a pusztán remek parkokoan villák épülnek s itt is szürcsölhető ugy a cseh árpáié, mint az ideges mohósággal lóbálja elrongyolódott kalapját. Egy kis faluból való, ahol at3'ja egy szegény zsidó iparos, még 5 gyermekkel é

1

. Jó iskoláztatásban részesült. Kevés pénzzel Amerikába ment. Állást nem talált s ehhez még beteg is lett. Honfitársak szánalmából jutott Hamburgig szólló hajójegyhez. Berlinben is hasztalan keres foglalkozást. Beteges állapota miatt nehezebb munkát nem végezhet. Több kórházból utasították el túlzsúfoltság miatt. Minthogy igazoló iratokat nem tudott felmutatni, abbeli kívánságának, hogy hazautazhassák, nem tehettünk nyomban eleget. Pénzsegélylyel és egy kórháznak szóló ajánlással láttatott el. 6. szám. Intelligens arckifejezésű, jómodorú férfi. Kereskedő. Meglátszik rajta, hogy jobb napokban volt része. Családapa. Hosszas betegség mindenét fölemésztette. Amint vagyonúnknak és viszonyainknak megfelelő segél}'t nyújtottunk át neki, mély sóhajtással fakadt e szavakra, „Ezzel a pénzzel vigyek feleségemnek és gyermekeimnek segítséget! Mit tegyek, ha ez elfogy és én állást nem találok ! ? Ha legalább módomban volna hazámba viszszatérni!"— „Jó ember, nézzen csak az előszobába! Látja, hányan várakoznak még enyhítő adományra. Igazságosan kell eljárnunk és mindegyiknek — amennyire pénzbeli eszközünk megengedi — kell valamit juttatnunk". Nehéz szívvel távozott el. És igy még számtalan jelenetről számolhatnék be. De majd valamennyinek ugyanegy a tartalma; amint Tolstoj Karenina Annájában mondja . . . „minden család a maga módja szerint szerencsétlen". Mindegyik kérelmezőnek ugyanaz a kívánsága, hazautazhatni oda, ahol mindenütt az általa legjobban ismert és leghívebben szeretett göröngyre léphet. De miből ? Napipénztárunk kimerült. Az irodát bezárják. Akik ma nem kaphatlak már segélyt, a legközelebbi fizetési napon jönnek vissza és ismét a szükség és nyomor kerül napirendre. Akik elintézés nélkül bocsájtatnak el, azokból a kétségbeesés szavai törnek ki: „Lehetséges ez ? Tovább éhezzünk ? Tovább kóboroljunk hajléktalanul? Mihez kezdjünk a legközelebbi fizetőnapig?" És mégis! Igy kell történnie! A pénztár üres és ahol nincs, onnan — sajnos — nem lehet kivenni. Alexandriában készült. Meghatva néztem az öreg sycamoret, melynek őse alatt (az már kiszáradt, ezt már 1680-ban ültették) a szent család pihente ki az egyptomi futás fáradalmait. A nagy üdvözítő emlékére magam is hoztam pár levelet ezen szent helyről, és szeretetteljesen őrzöm. Itt van a világhírű structenyészde. Vagy 1200 darabot táplálnak itt ketrecekben az örök forró szabad ég alatt. Láthatni pihés két hónapos struc fiókákat, fel az egész farm strucdoyeneéig, a 40 éves Aliig, mely állat kemény csőrével négy szegény arab áldozatot küldött másvilágra jól bevervén koponyáikat. Mikor Alexandriában a tükörbe néztem, szinte visszariadtam. Oly fekete voltam, mintha kindrusszal kentek volna be. Virágh Béla barátomtól, családjától elbúcsúzva ismét osztrák magyar területen, a bizalmas jó hajón voltam. Hogy az európaiak mily elővigyázók, mutatja azon körülmény, hogy amint a hajó felszedi horgonyát, az egészségügyi vizsgálat jő s az egész utas sereget megvizsgálja. Egy szegény olasz munkás két éves fia hörghurutban szenvedett s az apa átkozódása ellenére is kitették őket a partra. A hajó, mint inficiált területről jövő, sárga lobogó alatt halad. A kapitány udvariassága folytán befutunk az egei tenger szigetei közé, hol a szigetek közt Ti szegény alattvalói a magvar hazának ! A legtöbbje ezeknek szorgalmas, becsületes iparos, munkás, kereskedő, a kik csalfa reménnyel buczúznak el hazájuktól, hogv az idegenbe jobb munkabérre találjanak. Sajnálatosan igazolják az egylet statisztikai kimutatásai, hogy ezen úgynevezett kivándorlók 99°/

0-a ábrándot hajszol, 80°/

0 ezek közül minden pénzkészlet nélkül veszi kezébe a vándorbotot. Elárasztják a német fővárost, hogy innen a tengerentúlra juthassanak. Megkísérlik előbb Berlinben jó szerencsével foglalkozásra szert tenni. Mégis 1000 munkakereső közül, ha 3—4 talál néha keresetet. És még mielőtt Hamburgba, vagy valamely más kikötő állomáshoz jutnak, igy szenvednek hajótörést. Mi marad más hátra számukra, mint koldulni és embertársaik szánalmára appellálni. 22% valamelyes készpénzzel rendelkezik. Ez azonban csak rövid időre elegendő. Csakhamar felemésztik — mert munka, vagy éppen biztos állás ritka, mint a fehér holló. Csakhamar megkezdődik a küzdelem a napi táplálkozásért; küzdelem az éhséggel és a nélkülözéssel. És mi az eredmény ? A hazába való visszatérés vágya, a hazába, amely előttünk az idegenben oázisként tűnik fel. De a haza meszsze van, pénz meg nincs az utazásra. Nem marad hátra egyéb — mint a koldulás. Hány honfitársunk jutott eme meggondolatlan, könnyelmű lépéssel lelkileg és testileg tönkre ! Hánynak hiányzik jelleme, hogy a legnagyobb nyomorban is tisztességes és becsületes maradjon! A világváros talaja süppedékeny! Mennyi veszélyt és kísértést rejteget ! Mennyit nyel el. • * A fenti sorokat, mint a királyunk Ü felségének védnöksége alatt álló „Berlini Osztrák-Magyar Segélyegylet" tagja irtam le. Az egylet ideális, nemes célt követ: szükségbe jutott, elszegényedett, beteg honfitársainkat támogatni, nekik a hazába való visszatérést lehetővé tenni, hogy ismét hasznos tagjává lehessenek hazánk társadalmának. Ezren és ezren élvezik évenként e jótéteményt. Hányat mentett meg már az egylet a teljes süllyedéstől, hányat terelt a becsületes munka s a kötelességteljesítés útjára ! Mégis! Jótéteményt gyakorolhatni, ahhoz pénz kell, pénz és újra csak pénz. a tenger nagy folyamhoz hasonlít, melyen még csak habfodrot sem láthatni. Előttünk fekszik korfu szigete az Achileionnal. Márványfalai ide csillognak. Elszorul az ember szive. Isten áldása legyen a nagy királyné emlékén. A szirén sip hangját az egymás mellett levő szigetek sziklái tízszeresen verik vissza. Egy orosz Bankár Kairóból, aki Bécsben óhajtott gyógyulást szerezni szívbajára, a fedélzeten meghalt. Hogy hajóstemetés szomorú látványában nem volt részünk, ugy a trieszti karanténban, annak köszönhetjük, hogy a boldogult Brindisi előtt halt meg s átadták az anyaföldnek. Brindisi előtt használt fehér és ágyneműeket kis gőzös kiviszi a partra, (mert a hajó, mint inficált be nem juthat) ott gőzön dezinficiálják. Triesztben kikötés előtt ismétlődik az egészségügyi vizsgálat s az orvos engedélye mellett hagyjuk el hajónkat. Leszálláskor a trieszti vámőr hangosan kikacagott, hogy csak negyven darab egyptomi cigarettet mertem hozni, s az elvámolás alá eső műhimzések, melyeket magammal hoztam, nem ujak s igy meg sem vámolhatok, dacára annak, hogy újként vettem. Hej, ha tudtam volna. Bizony eldugtam volna vagy 10 structollat. Jó üzletet lehetett volna velük csinálni. Sztojanovics Sándor.