Esztergom és Vidéke, 1907

1907-10-03 / 76.szám

Hess Rezső. Esztergom, okt. 2. Kedden a helyben állomásozó hetvenhatodik gyalogezred ünnepet ült. Az ünnepség tisztán katonai jellegű volt, mely a katonai laktanya falai között folyt le, az ezred tisztikarának és legénységének jelenlétében. • A diszbe öltözött legénység parancsszóra vonult ki az ünnepségre. Ennek dacára az arcokról azt olvastuk le, hogy midőn a parancsnak engedelmeskednek, valami titkos érzés lappang a mundér alatt, melyet bármiként is fékezett kitö'résében a fegyelem, előtört az az arcok izmain, az örömkifejezésében. S méltán, mert az ezred, nemcsak ünnepelt, de örömünnepet ült. Örömünnepet azon alkalomból, - hogy Hess Rezső parancsnokló ezredes, O Felsége, a legfőbb hadúr által, a vaskorona renddel lett kitüntetve, mely rendjellel az ezred jelenlétében lőn felékesítve. Hírrovatunkban beszámolunk olvasóinknak a kitüntetésről, mely felett, tekintve azt, hogy a kitüntetés az ezrednek inkább belügye, napirendre kellene térnünk, van Kairóig. — Uti jegyzetek. — III. A meglehetősen keletiesen piszkos pályaudvaron készen áll a vonat, hogy Kairóba szállítson. A közlekedés meglehetősen kényelmes, mert naponta két ' gyorsvonat áll rendelkezésre. Waggon-restaurantok is közlekednek, — s francia konyhájuk izes, nem drága. A beszállás nem ugy történik, mint nálunk. Rámpáról száll be az utas egyenesen a kocsiba. A kocsik kényelmesek — győri gyártmányok — s mindegyikén ott a felírás: „Opasno je van se nagnuti". S ez tény. Ablakaik salugáterrel (mondjuk redőny) van ellátva, mert amint a vonat Alexandriát elhagyja, a lybiai pusztán száguld végig. A finom homok behúzódik a kocsikba, be a torokba, a garatra s kényszeríti az embert a köhécselésre. Természetesen olyan szürke lesz az utazó ruhája, mint a fogoly madár tolla. Elég gyorsan is haladnak. Óránként 80 kilóméteres sebességgel. A pusztán őrháznak, korlátnak, figyelmeztető oszlopazonban a kitüntetésnek egy mo mentuma, mely figyelmünket kell, hogy megragadja, s ez az érdem kerete. A katonai rideg szempont a katonai érdemeket jutalmazza, jelesül jelen esetben az ezred vezetése körüli erdemeket. Ezeket számba venni és jutalmazni, a katonai szempont feladata. A kitüntetettnek vannak azonban az ezred vezetése körül oly érdemei is, melyeket elhallgatni ez alkalommal nem lehet. S ez; a szeretet, mellyel az ezred Hess Rezsőt övezi, mely szeretet a militarizmus érdeke mellett, hogy meg tudott teremni, fényes bizonyítéka annak, hogy a nevezett ezredes nemcsak jeles vezető, de oly vezető, ki mig a legfelsőbb elismerést vivta ki magának, addig másrészt szeretetét ezredének. S ez adja kezünkbe a tollat, hogy véle e helyen foglalkozzunk, hogy az ő kitüntetése a kaszárnya falain kivül is visszhangra talál. S amidőn az ezred igaz, szeretetteljes öröme visszhangra kél a kaszárnya falain kivül is, kívánjuk, hogy legyenek a hadseregnek oly vezetői, kik nemcsak felfelé vívják ki maguknak az elismerés babérnak hire, hamva sincs. A nagy Allah vigyáz itt az egész társaságra. Száguld a rozsda-vörös homokra fektetett sineken. A karambol sem ritka. A tüzesvérű arab mozdonyvezető nem sajnálja az angol, szenet, hajt lóhalálában állomásokon át is és ha a mozdony neki döccen egy szilárd tárgynak, pár vérző koponya, törött láb, — ez nem baj. Nem kürtölik világgá a lapok s ismétlődhetik újból pár hónap multán. A kocsiban csupán arabok ülnek. Illetve guggolnak. Lábaikat maguk alá hűzva, papucsaikat levetve lomhán tekintgetnek az európaiakra. Ez esetben csupán magam képviseltem az occidenst. Képzelhető minő aroma az ötven fokos melegben a harisnyából előtörő izzadság szag. Ravasz szemeik néha felvillannak s ha az ember eréllyel rájuk tekint, sunyi módon elfordítják fejőket. Útitársaim közt volt egy 80 éves arab, valódi pátriárka alak, hófehér, mellre érő szakállal, fején a tarbus, mely megkülömbözteti őt a többitől, mint egy jelvény, mely tudatja, hogy az öreg Mekkában megcsókolta a szent követ, mely az égből hullott le. Különben mindegyik szájában ott fityeg az egyptomi cigaretta. A világhírű cigarettek gyártói is görögök. Csupán kézzel készítik s oly ügyesek, hogy egy jó munkás naponkint kétezret megtölt. A dohányt, mint hallom, Kis-Ázsia jait, de akik lefelé is oly szeretetet, ragaszkodást tudnak maguknak bi tositani, mint Hess Rezső. —a. Gyermekvédelem. Az állami gyermekmenhelyeket a kormány abból a célból állíttatta fei, hogy az apátlan-anyátlan árva gyermekeket az elpusztulástól megmentse. Ezt a célt szolgálják a több helyen valóban bámulatos eredménnyel működő árvaházak is. . És jó lélekkel mondhatjuk, hogy mind a két említett intézmény szigorúan eleget* is tesz a reá bizott nemes missiónak s az árva gyermekek sorsáért addig nem is aggódunk, mig akár a gyermekmenhelyen, akár az árvaházban vannak. Sokkal több gyermek pusztul el azonban maguknál a nép alsóbb köreihez tartozó családoknál, a hol az egy gyermekrendszer és a hanyag nevelés következtében alig marad család fenntartó. Pedig hát Magyarország jövő sorsa a gyermekéhez van fűzve. Az a jövő, melytől az ország istápolását várják. Nem, hiába mondják az ország fiatalságát az ország oszlopának: rajtuk van minden lelkesedésük, bennük van minden reménységünk. És méltán. Annyi pessimizmussal nézzük az ország állapotját, hogy Magyarország és Hercegovina szolgáltatja. Nagyon olcsók. 50 darab 2 frank s ráadásul az árus még 5—6 darabot ad. Itt jegyzem meg, hogy a mi aranyunk, mely sokkal jobb arany a sterlingnél, a Napóleonnál, bizony háttérbe van szorítva. A ravasz görög minden husz koronásból 3 frankot lehúz. Koronásainkat el sem veszik. Papírpénzeinkből horribilis összegeket vonnak le. A vonat keresztül robog Daman hournál a Nilusdeltát áthidaló hidon s innen csupa gyapot földek mellett halad el, miután a lybiai pusztából jó darabot átmetszett. Mint nálunk rozs, tengeri, buza, árpa vetések mellett, ugy száguld itt a gőzgép a gyapot földek mellett, persze hiányzik a hanguletteljes búzavirág, a bibor pipacs s a felzengő pitypalaty szó. A gyapot ép virágzik, s fehér virágja kilométerek hoszszán ugy tűnik fel, mintha finom fehér szőnyeggel lenne a fold betakarva. A gyapot ültetői, az egyptomi őslakók, a fellahok pedig ott guggolnak viskóik mellett, rőt fénnyel lobog a tűz, amint főzelékeiket elkészítik. Dolgos, jámbor földmives emberek, akik nehéz munkájukkal törik a földet. Hűséges segitő társaik a széleshátú bivalyok, melyek tejükkel szaporítják élelmiszereik számát. Kár, hogy ezen hasznos állatokat annyira pusztítja a keleti marhavész, ezért nem is tanácsos kell jönni a megváltásnak is, hiszen nyakig vagyunk a bajban. Reményeinket azonban nem szabad szétmálló homokra építeni. Vizsgáljuk meg, hogy az az alapzat, melyre az a sok remény épül, kibirja-e a vihart, szembe tud-e nézni a terheivel? Vájjon, ha az a közmondás: lesz még az rosszabul is, beválik adomának, itt-ott kimondják hitnek, van-e olyan erős az ország ifjúsága, hogy kibírja azt a sok veszélyt, mely annyira rajostul lepi meg a társadalmat? A szegényes házakban nyomorgó családokon megdöbben a szivünk. Összefacsarodik a szivünk, ha arra gondolunk, hogy mikor odakünn sivít a szél, sok ember nem vesz meleg ételt magába, a fakó gyermekek egész tömegével fekszenek az ágyakon, — betegen. Itt is, amott is tizenkint temetnek ifjú embereket és a hazai temetők telnek, egyre telnek. A mig a temetőkben sírhelyet vés a csákány, apák-anyák azon siránkoznak, hogy uj szülött jött megint a házhoz. Borzasztó lelki üresség is az az emberi lélekben, mely itt-ott a hazában, már az egy gyermekrendszert áhitozza. Szerencse, hogy a törvény még az anyahiénákra reá teszi a kezét, rút bűnük napfényre kerültekor. A szép Garamvölgyén hiányzik ott idegennek tejet inni. Hanem igenis — pardon a kitérésért — ott minden művelt náció fogyaszja a „Hunyadi János" vizet. Nagyon természetes okból. A forró levegő renyhévé teszi a bélműködést. Ezért kell a gyomorsavat is izgatni, melyet citromsavval, sózott, fűszeres kis halakkal érnek el, sok gyümölcsöt esznek és segítségül hívják a keserűvizet. Egyik amerikai útitársam Canadából kérdezte is hogy ki volt az a Hunyadi János. Megmondtam. Csodálkozott azon, hogy miért kell épen egy hősnek nevéről elnevezni az eau purgatif-ot. Erre nem tudtam mit felelni. Benhánál robog a vonat. Az egész arab falu képe piros. Piros a lecsüngő gránátalmáktól, a most érő gyermekököl nagyságú narancsoktól, a tüzvörös szekfűktől, a piros rózsáktól. A keleti rajongóan szereti a virágot. A vásárokon garmada számra illatoznak a legnemesebb rózsák, melyekből itt is készítik a remek illatú rózsaolajat, a szép arab nők, (mert köztük is vannak szépek) pacsuliját. Menynyivel inkább is édes illat ez, mint a szeszbe bezucsmákolt, elhalt ibolya, rezeda, mosusz és a jó ég tudja minő szagosító. No de tünedeznek Kairó villamos lámpái, a koromsötét égbolton ezüst fehér sávokat húzva.