Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-19 / 72.szám

Bottyánnak, hogy a földnépe iránti részvéte és elismerése egész életén mint egy vörös fonál húzódik át. Mikor a császári hadakat szolgálta, különös gondot forditott mindenütt arra, hogy alantasai a nép zsarolását meg ne kíséreljék. Ha tudomására jött, ezt a vétséget kérlelhetlenül büntette. Különösen üldözte a rácokat, akik a szegény föld népének sanyargatásából gazdagodtak. Számos levelét találjuk, melyek végpontjai a földmives gazdák védelmével foglalkoznak, igy, csak például hozom fel Sopron vármegye alispánjához 1707. augusztus 16-áról, a táborból irt levelét: „ . . . az ellenség Pápa tájára való érkezésével, tudom a föld népe nem kevéssé consternáltatott, sok pusztítása és égetése után . . . most a szegénység csak lásson a maga dolgához s takarodásához ..." (Nyilván betakarításhoz.) Avagy 1707. október , 17-éről levele világos tanúsága Esztergom szegény népe iránti szeretetének, amidőn az újvári hadbiztoshoz, Szluha Ferenchez irja: „Örülök azon, hogy az magát elbizó esztergomi labancoknak megütötték az orrát és az istentelen Iliának (rác hadi főnök) elfogatásán; hadd szenvedjen, mert gonosz, a szegénységre. Az mi pedig esztergomi lakosokhoz való kegyetlenségét illeti, kegyelmed kitanulván, irja meg ; azon leszek, hova hamarabb rajtok küldhessek." Általában katonái, de különösen a föld népe mindenütt valódi atyjának tekintette vak Bottyánt. A hozzá fordulókat soha el nem hagyta s az egész országban „Jöttevő János generális" néven volt ismeretes. Ebben rejlett egyúttal sikeres hadműveleteinek, fényes győzelmeinek egyik titka, mert a nép mindenütt kezére járt, katonái pedig vakon biztak benne s mentek utána. Mint minden nagy hadvezérről, el volt terjedve a néphit, hogy a golyó nem járja testét, amely hitet ő elég ügyesen táplált is, mert sebesüléseit titkolta s másod harmad napon, ha még oly nagy kínokkal is, de megjelent csapatai élén az ő közismert vezéri díszében : párducbőrösen, darutollasan. A nép mindenütt az ő egyszerű formáival adott kifejezést iránta való ragaszkodásának, a Duna—Tisza közén számos kisebb erődítményt neveztek Bottyán várnak, — itt Nyergesujfalun „Bottyán sáncnak", — de különösen városunkban ma, kétszáz év után is meg van a nép ajkán a „Bottyán tó", „Bottyán parlag", „Bottyán ér" elnevezés. Ámde térjünk vissza hősünk életfolyásához s fussuk végig győzelmeinek hoszszú láncolatát. Mint Rákóczi tábornoka első győzelmét Érsekújvárnál vivta, melyből a németet kiverte s ezzel a Vág és Garam mentét a kurucoknak biztositá. Majd a Tisza- Dunaköz tábornokává neveztetett ki. Ezt a földrészt jól ismerte Titelig. Paksnál, Földvárnál erődített helyeket készített. Földvár mellett igen elől járván ezrede élén, megsebesül arcán és combján s ugy viszik őt vissza az imsódi sáncokba. 1705-ben egyik legfényesebb hadi ténye volt Simontornya várának bevétele. Ezt az erődöt hősi elszántsággal, rohammal vette be, személyesen járván esztergomi fiukból összeállított ezrede élén. Apróbb győzelmek után a fejedelem a Dunántúl főparancsnokának nevezte ki. Ezt a földet a kurucok ismételve elfoglalták, de ismételve ki is szoríttattak a császári hadak, Heister és Pálfy hadai által. Ahol veszély volt, ahol hősi elszántság, vagy nagy hadvezéri talentumra volt szükség, oda Vak Bottyánt küldik. Benne biztak, benne hittek. Ezt mutatja Bercsényi levele, melyben azt irja Bottyán küldetéséről Károlyinak 1705 ápr. 8-ról. „Az JBakony és Somogyság nyelte el az kurucot. Csak menjen által Bottyán uram haddal : meglátja kegyelmed micsoda fordítást tesz sziveken." És Bottyán a „terra fatalist", mint a dunántult nevezek, rövid időn át megtisztította a némettől és sokszor felkalandozott Laxenburgig, ahol a császári kerteket és vadászterületeket riaszgatta s páni félelembe ejtette a bécsi udvart. Bevette Tatát, Pálffyval Győr táján mérkőzik, ostrommal beveszi Pápát, ahol a harc hevében maga is ismét megsebesül. Az öreg kuruc túlságosan előre nyargalt s egyszerre a kartács tűz közé került mely arcán, vállán, nyakán érte. Erről irta Károlyinak 1705 okt. 27-ről. „Én Pápán, bezzeg édes fiam,, csak alig hogy el nem rúgtam az patkót, mivel az vállamat, fejemet és orcámat csak alig hogy el nem vitte az kartács. Az testamentum tételen sem lehetett volna nagyságod jelen." Gyors iramban Sopron alatt terem, mint irja : Egy etetéssel 24 óra alatt jártunk 20 mérföldet" de ezt dacára heves ostromának, a soproniak szívós védelme miatt bevennie ezúttal nem sikerült. 1706 szept 14-én, mint tudjuk, Rákóczi heves támadás után Bottyán segítségével beveszi Esztergomot s Te Deumot mondat a Bakács kápolnában. Egervárnál a harc döntő pillanatában jelenik meg hadaival s győzelemre segiti Bezerédy Imre brigadérost, aki ebben az ütközetben elfogja magát a német fővezért, Heistert összes kíséretével, 22 zászlóval. Bottyán Heistert Érsekújvárba küldi erős fedezet alatt, hadi zsákmányát, a diadal jelvényeit a fejedelemhez inditja. Ezen fényes, döntő győzelem után Bottyán Karván át Bátorkeszi kastélyába vonul rövid időre, mialatt lakodalmát ülte második feleségével gróf Forgách Júliával. Nem soká élvezte azonban az uj házasság mézes heteit, mert rövid idő multán ismét a harcmezőn találjuk őt. Fényes diadala volt még Bottyánnak Sopron bevétele, melyet kitartó, úgyszólván kardhegyig menő ostrommal mégis megvív. Ámde lehetetlen e rövid előadás keretében sorra követni vak Bottyán járását kelését, hiszen ahol veszedelem volt, ahol hadvezérre vala szükség, ott van Bottyán. A Dunán tul minden erősebb positiojánál, hol vezetve, hol segítve s majd Zala és Vas megyében látjuk őt, majd ismét az Aldunánál, mindig kifáradhatlan legyőzhetetlen energiával. Midőn a magyarok hadi szerencséje hanyatlani kezd, 1708-ban ismét mint Érsekújvár és a Vág vidék főparancsnoka tűnik fel. Innen portyázván Nyitrán foglyul veszi át gróf Starenberg Miksát a császári hadak egyik fővezérét, ámde a talaj már ingadozni kezd, a magyarokat csüggedés szállja meg s ő hiába küzd és végez emberfölötti erővel, a németek legtöbbnyire az elfoglalt positiókat az elcsüggedő, a reményét vesztő lakosság gyöngeségéből vagy álnokságából — újból elfoglalják. Hadvezér társai nem jártak oly szerencsével s nem egy, de 10 Bottyánra lett volna a kurucoknak szükségük. Hogy mily áldozatkész volt, hogy mily végső erőfeszítéseket tett még a szerencsétlen trencséni csata után is, legfényesebben igazolja az, hogy sokszor sajátjából fizeti és élelmezi hadait — e célból zálogba veti Bátorkeszi, Köbölkút, Kis és Nagy-Bény, Kígyós-Gyarmat (ma Kőhid-Gyarmat), Gyiva, Béla, Jánd, Madár Szt. Péter, Alsó-Szűd, Újfalu (most Kis Újfalu), Vinár, Bagonya, Varsány Csata községekben levő terjedelmes birtokait, melyeket részben maga adomány vagy vétel utján, részben két rendbeli gazdag házassága utján szerzett. Egy izben7000 frttal, ismét máskor 5000 frttal tartozik neki a hadi kincstár, amelyek abban az időben igen magas nagy summák. Rákóczi külön meg is köszöni ősz vezére áldozatkészségét, irja neki 1708. aug. 1-3-ról, hogy nagy áldozatait el nemfogadhatja. „Nem is kívánjuk kegyelmedet arra juttatni . ; .mindazonáltal ebből hazánk közjavához való szívbeli hazafiság szeretetit és Hozzánk való tökéletes hívséget mírtékelvén . . . Kegyelmességünkben fogjuk . . . tartani. Körülbelül 4000 emberrel járt ekkor Bottyán s hogy mily aprólékos gonddal volt katonái iránt, jellemzi a fejedelemhez 1708 augusztusban küldött jelentésének utóirata. „Kérem fölségedet, patkót vagy vasat parancsoltasson, mivel pénzért sem találunk ; az száraz útban fél nyomra az katona nem mehet." Lassan az egész hadjárat gondja Bottyánra szakad s panaszkodik is egyik levelében 1708-ban szeptemberben, hogy „sok a német . . . ingadoznak a magyarok" — ami azt mutatja, hogy a magyar szabadság harc napja leáldozóban van. De Bottyán energiája nem hanyatlik, még igen szép győzelmek egész sorozata disziti babérral homlokát, még megszerzi fejedelmének azt az örömet hogy az Érsekújvárt újból ostromló Heistert, Érsekújvár alól egész Nyitráig ü

!

dözi. Ekkor már többször személyesen jár a fejedelem udvarába Nyitra-szerdahelyen, majd utóbb Szerencsen és szóval tanácskozik a teendők felől. Látszik, hogy Bottyán tekintélye dominált s a fejedelem első tábornoka s tanácsosa lőn. A 70-ik életévéhez közeledő embert azonban bármily hatalmas szervezete volt, mégis őrölte az idő, mert 1709. márciusában már a Szécsényi táborból azt irja : „Orvossággal élvén igen gyönge állapottal érzem magamat." Ennek dacára, hol a Dunán túl van, hol ismét a Tisza közön, mindenütt viaskodik, győz, szervez, de már ez a végső erőfeszítés, már ekkor 1709. augusztusban igy ir a fejedelemhez: „Isten vére hullásáért alázatosan kérem Felségedet magam is, úgy siessen Felséged szegényeket segíteni, hogy desperatióba esvén, mind labanczá ne légyenek!" Bottyán hősi bátorságán, nagy hadvezéri talentumán kivül mint már kiemeltem a szegény nép iránti nagy szeretetével tündökölt, minden rendelkezésében, minden gondoskodásában jele van ennek, felcsillámlik az igazán érző magyar sziv s az a tudat, hogy a hadvezér legnagyobb ereje katonáinak és a népnek szeretetében rejlik, a nemzeti lelkesedés csodákat mivel. Ezt mutatja a magyar történelem s az ellene küzdő túlerő is sokszor lelketlen géppé, használhatlan eszközzé válik. Midőn már a foszlás jelei mutatkoznak, a hadi fegyelem meglazult és nemcsak a német, de a kuruc hadak is pusztítják az országot, Bottyán elkeseredetten lép föl a nép érdekében és irja a fejedelemnek 1709. februárban. „Kérem Nagyságodat Istenre tekintvén, méltóztassék tisztjeit megfenyíteni, ne engedjék ruinálni az szegénységet!" Esztergom pedig mindig különösen kedvelt városa volt, levéltárunkban fekvő számos levele igazolja gondoskodását igy a Csorna alatti táborából 1707-ben irja: „Hogy pen ig külső városiak szőleiket szabadon mivelhessék s ugy egész határjukat uzuálhassák megengedtetik s kívánom és protegálom stb. — s. t. b." Utoljára ismét a Duna Tisza-köz vezénylő tábornoka volt s a Lőrinc-kátai táborból siet Hatvanba, ahol valami árulás készült, lappangott. Röviden rendet csinált, de valóban nagyon felizgulva tért vissza, mert már rövid néhány nap multán agyvelő gyulladásban hirtelen elhunyt. Gyászba borult a Lőrinc-kátai tábor! A harcok nagy mestere, az oroszlán szivű férfiú 1709. szeptember 25-én örökre lehunyta szemét. Körülötte voltak érte rajongó tisztjei s főleg hű barátja Boldogfalvi Kiss János, az ő tábori papja, aki elhagyta érette esztergomi kanonoki stallumát és változó sorsának minden viszontagságok között osztozó igaz társa, hűséges titkára volt. Hogy mily veszteség volt az ő halála a magyar ügyre, hogy mily leverő hatással volt az amúgy is bomlásnak indult Rákóczi hadára, annak méltatása a történetíró feladata, — én aki csak az alkalom adtán, városunk jeles fiának életéből akartam egyet-mást e diszes hallgatóság, az én kedves polgártársaim előtt kiemelni, hevenyészve felújítani, az ő elvesztésének históriai méltatását az én avatatlan tollammal meg sem kísérlem. Bottyánnak gyermekei nem lévén, nagy hagyatékán özvegye és oldalági rokonai osztoztak, sokat a kincstár kobozott el s nagy palotáját Kuckländer özvegyétől, aki holtáig birta, illetve a hadi kincstártól Esztergom sz. kir. város szerezte meg s tette a közügyek csarnokává, hivatalainak központjává. * Meghalt ! De talán mégsem örökre! Mert ime két század év után egy kegyeletes utókor új életre kelti nevét s a nemzet emlékezetébe hivja alakját, igaza van Berzsenyinek: „A derék nem fél az idők mohától!" mert ime közel kétszáz esztendő multán, mintha megnyílt volna a lőrinc-kátai régi temetőnek most kalászt termő földje, s Vak Bottyán mintha párducbőrös kacagánya, tollas kalpagja díszében, elfeledett jeltelen sírjából törne elő! El van temetve, nem tudni hol ? — De nincs elfeledve, nincs sehol! Régi palotája nagytermébe, leverve immár kétszázados mohát: neve, eszméi, alakja a mai ünnepi hangulatunk s tiszteletadásunk közepette visszatér. Ha a nemzet hosszú küzdelmek árán visszahozta Rodostóból a magyar szabadságért mindenét feláldozó száműzött vezérét, Rákóczi Ferencet, s lelkesedéssel vett részt ez a város a halott vezérek diadalmenetében, vissza kellett jönnie valamely alakban az ő leghívebb, legvitézebb tábornokának, az általa forrón szeretett öreg Bottyánnak is ! Visszahozni : őt ünnepelni, ennek a városnak szent kötelessége volt! Legyen e kép időtlen időkön át látható jele annak a nemes lelkesedésnek, melylyel e szab. kir. város mostani szegény polgársága, a magyar nemzet szabadságáért, az ország függetlenségeért kétszázad év előtt vérüket, vagyonukat, életüket vesztő hazafiak emlékezetét ünnepelte és legyen és maradjon emléke annak a hős férfiúnak, akit annyi szeretet és ragaszkodás, életének annyi fonala fűzött e városhoz. Mert t. Uraim „Nyelvében él a nemzet" — de őseiben isi Mert ahol az ősökről többé nem dalolnak, ahol a dicső elődök példáin többé nem lelkesednek, — ott hideg közöny, az elmúlás szele ütötte meg a népet s a nemzeti egyéniség veszendőnek indult! Az éljenek és tapsviharok elhangzása után dr. Szentpáli István állott fel ismét azért, hogy polgármester társai nevében kegyelettel adózzék a vitéz generális emlékének, majd a kongresszusra egybegyűlt polgármesterek nevében impozáns koszorút helyezett el a kuruc generális képe alá, melynek nemzeti szinű selyem szallagján ez állott: „Bottyán János emlékének" „A r. t. városok polgármesterei." A díszközgyűlésnek egy szép és örökké emlékezetessé maradó része következett ezután. Tátus János földművesember, képviselőtestületi tag szóllott fel váratlanul. Di-