Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-19 / 72.szám

Ünnep ntán. Hiába keresnénk kutatnánk végig bármiféle naptárt is, annak, hogy mostanában miféle ünnep volt, nyo­mára ugyan nem akadnánk. Sem egyházi, sem világi naptárban az ünnepnek nyoma nincs, de van szi­vünkben, bensőnkben. Esztergom város közönsége szi­vében ülte az ünnepet, hol a kö­zelmúlt napokban kettős oltárt emelt, melyen a hálás és kegyeletes meg­emlékezésnek, majd tisztelete és elismerése jeléül azoknak áldozott, akik a haza boldogulásának nagy munkáján fáradozva, kétszer hu­szonnégy órára a mi szívesen látott .vendégeink voltak. A szabadságharc messze kima­gasló alakja, a nagyságos fejedelem legvitézebb, elrettenthetlen vezére, vak Bottyán dicsfénnyel övezett emlékének gyújtott örök szövét­neket városunk közönsége, hogy annak fényénél a késő utódok is bá­mulva nézzék a honszeretet pél­dányképét s merítsenek erőt .arra a küzdelemre, mely hazája szabadsá­gának megőrzésénél, a magyarnak osztályrésze. A véletlen akarta úgy, hogy az egész ország tanuja legyen váro­sunk hazafias felbuzdulásának, hogy épp akkor kellett annak megtörtén­nie, midőn az ország rendezett ta­nácsú városainak polgármestereit látta vendégekül ősi falai között, kiknek megjelenése, kettős ünneppé avatta a küzdelmes élet szürke hét­köznapiasságát. Városunk kettős ünnepéről szóló tudósításunk a következő. Szeptember 14-én. Polgármesterek megérkezése. Ismerkedési estély. A rendezett tanácsú városok polgármes­tereinek II. országos nagygyűlésére váro­sunkba sereglett polgármesterek nagyrésze (53-an) 14-én délután, majd az esti órák­ban jött meg. A vasúti állomásoknál, a hajó és csavargőzös állomásnál a város tisztikara várta és fogadta polgármeste­rünkkel élén az érkező vendégeket, kik szállásukra hajtattak. A kongresszusra ér­kező, vendégek magánházakban voltak el­szállásolva. Összesen 68 polgármester jött a kongresszusra. Esti 8 órakor ismerkedési estély volt a Magyar Királyban, hol a kongresszus tag­jai, majd többen szállásadóííTközül jelen­tek meg. Ott volt a város tisztikara és a polgárság közül számosan. Mintegy két­százan lehettek. A vacsora elköltése közben Vimmer Imre polgármester emelkedett szólásra, üd­vözölve az idegenből jött vendégeket, mire Majerszky Béla nyíregyházi polgármester, társai nevében megköszönte azt a szives fogadtatást, melyben részük volt. Majd ugyancsak Majerszky a kongresz­szus jegyzőjét, O'sváth Andort éltette, köszönetet mondva neki folytonos, kitartó és eredményes tevékenységeért, általa és kartársai által mindenkor támogatott mun­kásságához sikert kívánván, kifejezésre juttatta szónok azon meggyőződését, hogy őt, t. i. O'sváthot méltán nevezheti vala­mennyié közös nótáriusának. Basilides Gusztáv jolsvai polgármester a vendégszerető város közönségét éltette. O'sváth Andor tanács- és kongresz­szusi jegyző, köszönetet mondott azon ovációért, melyben része volt, s szavait a polgármesterek éltetésével végezte. Számos felköszöntő hangzott még ezu­tán el. Kedélyes és kitűnő jó hangulatban az éjféli órákig maradt együtt a társaság s ezután a Koronába és a Központiba ment. Felemiitjük e helyütt, hogy Meizler Já­nos kitűnő konyhája, figyelmes és előzé­keny kiszolgálása nemcsak, hogy hozzá­járult a kedélyes hangulat emeléséhez, hanem általános elismeréssel is találko­zott. ! Szeptember 15-én. Díszközgyűlés. A város nevezetességeinek megtekintése. A kongresszus végrehajtó bizottsága vasárnap reggel 9 órakor tartotta ülését a városházán, hogy előkészítse a nagy­gyűlés napirendjére kitűzött tárgyakat. A délelőtt folyamán a vidékről jött vendégek a város nevezetességeit, külö­nösen pedig a főszékesegyházat, a kincs­tárt tekintették meg, hol őket Maszlaghy Ferenc kincstárőr gyengélkedése folytán dr. Walter Gyula p. kanonok kalauzolta, akiről a legnagyobb elismeréssel emlékez­tek meg vendégeink, dicsérvén annak kedves modorát, tanulságos előadását, is­mertetését. Vak Bottyán képének leleplezése. Délelőtt 11 órakor tartotta a város kép­viselőtestülete díszközgyűlését, melyben Bottyán Jánosnak a közgyűlési terem ré­szére festett képét leplezték le. Zsúfolva telt meg a képviselőtestület tagjaival, a nagyközönséggel a közgyűlési terem, mely­nek zöld posztóval bevont patkó-alaku asz­tala, a vendégek részére volt fenntartva, akik a körül foglaltak helyet. A város tisztikara, tanácsa diszmagyar­ban az emelvényen foglalt helyet. Ugyan­ott ült a polgármester jobbján dr. Szent­páli István miskolci polgármester, a kong­resszus elnöke. A díszközgyűlés napirendje két. pontból állott. A kongresszusra jött polgármeste­rek üdvözlése a polgármester által és a Bottyán arcképének leleplezése. Üdvözölvén polgármesterünk a megje­lenteket s megnyitván a díszközgyűlést, áttért a napirend első tárgyára, a nagygyű­lésre érkezett polgármesterek üdvözlésére mi így hangzott: ­- Tekintetes Képviselőtestület! A mai napra egybehívott díszközgyű­lésünk egyik kedves tárgya és feladata, hogy a rendezett tanácsú városok igen tisztelt polgármestereinek képviselőtestüle­tünk szives meghívására városunkban egybegyűlt kongresszusát üdvözöljük ; örömmel és szivünk egész melegével tesszük ezt, mert érdeme szerint méltat­juk a feladat nagy horderejét, melyet e szövetkezés maga elé tűzött. E faladat nagyságát igazságosan mél­tatva el kell ismernünk, hogy az még a városok összességének jogos érdekeiben sem merül ki, hanem kiterjed a hazai közérdeknek mindennél magasabban álló komplexumára ; annál jólesőbb lelki elég­tétellel emlékezhetünk vissza az immár ténnyé vált szövetség szerény kiinduló pontjára, mely a városok tisztviselői tart­hatatlan anyagi helyzetének felsegélésére irányuló célzattal épen városunkban moz­dult meg; örömmel konstatáljuk, hogy az elvetett szerény magból a városok ve­zetői fát neveltek, amelynek termést igérő hajtásait ma vendéglátó városunk elisme­résétől környezve ápolják. Hogy a városok polgármestereinek, s általuk a város érdekképviseletének szö­vetkezése eminens hazai közérdeket szol­gál, annak igazolására nem mondanék eleget azzal, hogy minden rész erősítése egészének is erősbitésére s előnyére vá­lik ; hanem közelebb jutok az igazsághoz, ha a városokat oszlopokhoz hasonlítom, melyeken a hazai kultúra fenséges épü­letének kívánatos biztosság és fejlődő ké­pessége súlyának igen jelentékeny részé­vel nyugszik. Minden vitatáson felül áll ugyanis az, hogy állam és nemzet erőinek alkalmas gyűjtőhelyei és ezeknek centrifugális vonzó és szétárasztó hatása nélkül nem fejlőd­hetnek. Nagy közületekben az egyéni törekvés magára hagyatva elzsibbad, vagy posvá­nyos talajon erőlködve kifárad; csak a tényleges gyakorta'i élet erős gyűjtőpont­jaiban van biztos talaja a folytonos fej­lődésnek. Fokozott mértékben is érvényesül ezen igazság hazánkban, hol a nemzeti erőnek izmait támadó ellenhatásokkal is küzde­nie kell; s hol a nemzeti ideál a létért folytatott korszakos mérkőzés tusai közt nem haladhat előre a tömeg oly zárt fa­lanxainak fedezete alatt, mint azon sze­rencsésebb országokban, melyek az egy­nyelvűségből táplálkozó nemzeti önérzet és állameszme védelmezésének közbeeső kátyúi nélkül haladhatnak nagy céljaik felé. A városok missziójának túlbecsülhetet­len fontosságát a nagy küzdelemben és fejlődésben senki meg nem tagadhatja, ha magát a dolgok logikus igazságával el­lentétbe helyezni nem törekszik. Igen, — de ha vezető erők tömörülése nélkül nincs és nem lehet kívánatos ha­ladás a fejlődés nagy utjain, a történelmi multu birtokos középosztály vezető ké­pességének gyöngültével, hogy ne mond­juk letört ével, hol van az intellektuális és közgazdasági hajtó erőnek állandó és tö­mörült találkozása, ha nem a városok­ban ? Vagy képesek az alkotó életnek és gyakorlatnak a városok forgalmában na­ponta megújuló mozgékonyságát és ké­pező cselekvő erejét más intézmények, alkalmi egyesülések, vagy akár szervezett s állandó álladalmi vagy társulati szövet­kezések pótolni ? Bizonyára nem — és sohasem. Honnét táplálkozzék tehát állandóan és életerősen a kultúra erkölcsi erejével ható nemzeti Géniusz, ha nem a hazafias irányban fejlesztett közművelődés és köz­forgalom nagy gyűjtő helyeiből és erős váraiból, a hazai közélet nagy gyakor­lati képző műhelyeiből — a városok­ból ? Csakhogy a városok ilyen missziója ere­jüket meghaladó béklók ellenhatása alatt nemcsak hogy kívánatos érvényre nem juthat, sőt saját polgáraiknak méltán igé­nyelhető közjóléte is áldozatul esik; töb­bet vagy kevesebbet ugyanis az érintet­tem béklók szorítása mellett is kénytele­nek áldozni a városias jelleg s a vidék­nek ettől el nem utasítható igényei ér­dekében ; de ha erre is csak pótadókkal való túlerőltetésük árán képesek, kulturá­lis hivatásuk követelményei és saját jobb létük megszorított jogos igénye között szárnyszegetten kimerülnek. Kisebb vagy nagyobb sebekkel ezen circulus vitiósusban vesztegelnek városa­ink, s ha kérdjük, hogy miért — az oko­kat főkép két anachronismusban találhat­juk fel. Az egyik az, hogy az egykori városi feladatokhoz mért közjövedelmek, melyek a fokozott igényekhez aránylag fejleszt­hetők nem voltak, messze mögötte marad­nak a mai szükségletnek; a fokozott igé­nyek közé tartozik első sorban azon sok állami érdekű teendő, mely miatt a váro­sok oly nagy létszámú tisztikart kényte­lenek fentartani, amelynek költségeihez ha csak a legelutasithatatlanabb kulturigé­nyeket számítjuk, összehasonlitólag a kö­telesség és teljesítés oly torzképéhez ju­tunk, mintha például az állam valamely városnak egykorhoz képest megsokszo­rosodott posta forgalmát, melyet valami­kor két alkalmazott látott el s mely ma 25 egyént foglalkoztat, ugyanazon költ­séggel akarná végeztetni, amennyibe az akkor került, mikor még 'két alkalmazott is meggyőzhette ; vagy mintha az iskolák raj módjára megszaporodott gyermek né­pét ma 22 tanitó által kell is tanitattni s neveltetni, több költség rendelkezésünkre

Next

/
Oldalképek
Tartalom