Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-12 / 70.szám

Esztergom város jövője. Ennek a városnak a gazdagság, megelégedés és boldogság városának kellene lenni. Történeti múltja gyúpontot képez Magyarország ezereves fennállásában. Földrajzi fekvése stratégiai szempontból páratlan. Földje termékeny és környéke a természet kincseitől pazarul megáldva. Mégis szegénynek van minősítve s lakói egy szebb jövőbe vetett vágyakkal sóhajtanak fel. Sokan vannak, kik a város szegénységét vezető körei tehetetlenségének róják íel. Én nem teszem azt. Sőt állítom, hogy mindent elkövetnek arra nézve, hogy a város gazdasági, kultúrai felvirulása lehetővé tétessék. Nem rajtuk múlik, hogy nincs meg ami után vágyakoznak, hanem küzdelmeken, amelyeknek sajnos nincsenek még azon támogató tényezői, amelyek biztosítanák annak eredményét. Csodálatos, hogy város, melyet Magyarország anyavárosának kell neveznem, oly mostoha elbánásban részesül azon magasabb körök részéről, amelyek az ország állami vezetésének szálait tartják kezükben. Pedig ha más egyébért nem, kegyeA kapus fia. Az urasági kastély, egy remek park kellős közepén állott. Nyílegyenes, kövecses széles út vezetett a vaskaputól a bejárat elé. A kapuhoz közel, egy csinos épület látszott, óriási lombos fáktól árnyékolva. Csak az eleje. A többi része elmosódott a lombok sűrűjében. Ebben a kis nyugalmas fészekbe lakott a kapus, az ő élete párjával. Az öreg Bakos bácsi. Már 25 éve volt az uraság szolgálatában. S ha az Isten engedi, még 15—20 évig könnyen szolgálhat. Ha ugyan szolgálatnak lehet nevezni azt, mikor az embernek jóformán semmi dolga. Nem is cseléd ő. Egész más. A grófi családnak, s az egész környéknek Bakos bácsija. Hát a felesége, a jóságos Tercsi néni ? Az is olyan áldott teremtés mint ő. Egymás nélkül, lehetetlen őket elképzelni. Nagyon ide szoktak. Nem tudnának ők innen sehová sem menni. Hová is mennének, mikor mindenük ott van hátul a kis kertben, egy szomorúfűz alatt domboruló virágos sirhalom alatt . . . Hogy is volt csak ? Igen. Volt nekik egy fiuk. Nyolc év előtt jutott oda, ahonletes emlékezetért is dédelgetett gyermekének kellene lenni az országnak, egybekapcsolva a rohamosan haladó fővárossal. És mi a szomorú való? A közöny és elfeledtetés. Nem törődnek velünk. Akárcsak egy jelentéktelen faluval, úgy bánnak Esztergom városával. Történeti -múlt, földrajzi helyzet, természeti kincsekkel való megáldottság hidegen hagyják az ország vezető férfiait annak dacára, hogy száz és egy okból ennek a városnak kellene lenni, hogy úgy mondjam, a főváros nyugalomszerző városának. A mai technikai vívmányok során a távolság nem akadály, csupán a menetdijat kell. redukálni, ami tekintve a feltétlenül megszaporodó utast, legkevésbbé sem csökkentené az államvasutak jövedelmét. Országos intézményeket létesítenek, de nekünk egy sem jut belőle. Szóval nem törődnek velünk. Vigasztaló azonban, hogy a város vezető férfiai annak dacára, hogy bizonyos oldalról a legarcátlanabb tekintélytiprással üldöztetnek, kedvüket nem vesztve, felfogva a város anyagi helyzetét, szép jövőre való kilátását, ha lassan is, de fokozatosan lendítenek a város sorsán. nan nincs többé visszatérés. Nagy sora van annak. Nagyon szomorú egy történet . . . Már tiz éves volt a fiú, mikor ide kerültek. Nagyon virgonc egy gyerek volt. A tanulásban bámulatosan haladt. S ami már akkor is feltűnt szüleinek és tanítójának : a rajzoláshoz különös hajlamot mutatott. Sokszor — vakációban — fél napokig is barangolt az óriási terjedelmű parkban s hazajövet mindenféle rajzokat mutogatott szüleinek. Akik csak elálmélkodtak rajta. Meg kell jegyezni, hogy a gróféknak egy aranyhajú 5 "éves leánykájuk volt. Aki, ha csak szerét tehette, elszökött nevelőnőjétől s együtt barangolt a kapus fiával. Szülei eleinte megtiltották neki. De mikor látták, hogy a kis leány mennyire kívánkozik játszópajtása után, elnevették magukat. „Hadd mászkáljanak. Most még nincs rangkülönbség köziük. Hisz gyerekek". Pali meg tanítgatta és magyarázgatott neki kószálás közben. Mindkét gyermek a folytonos levegőn tartózkodástól, majd kicsattant az egészségtől. S amit a nevelőnők nem tudtak a kis Leontinnak fejecskéjébe rágni, azt — a szülők legnagyobb csodálkozására — Palitól játszva megtanulta. Igy multak az évek. Pali 13 éves korában — egy emIgaz, a pótadó nagy, de hát édes Istenem, hol hasznot, kényelmet várunk, oda befektetések, költségek kellenek és bitangnak nevezném azt, ki a legkisebb gyanút is kockáztatná bárkire, hogy meg nem engedetten és haszontalan összegekre költi, a város javát. Nem akarok tömjénezni. Nincs érdekemben. A várostól nem élvezek semmit. Bátran kimondhatom, azonban, hogy városunk Vimmer Imre polgármestersége alatt csínban, tisztaságban és azt hiszem jövedelemre nézve is haladt. Hogy drágaság van, az általános és országos, s legkevésbbé rajta függ, hogy városa kivételt képezzen. A drágaságot az igényeket kereső szociális mozgalmaknak kell betudnunk, mely az ipar nyújtotta keresettel kihívja a mezőgazdaság megokolt drágaságát, mert a mezőgazdaságnak is meg vannak a bajai, amelyek orvoslása, a termény minél nagyobb fokban . való értékesítése, amihez hozzájárul, hogy a gazda a rosztermés és állathullás ellen nem léphet bérharcra az elemekkel szemben. Kárát valahogy, valamivel kárpótolni kell, hogy a termelő megsokszorozott igényeit kielégíthesse. berbarát által segélyezve — elhagyta a szülői házat, hogy oda csak hosszú évek múlva térjen vissza, mint végzett ember. Fölment a grófékhoz is, hogy megköszönje a hozzávaló jóságukat és hogyha megengedik Leontinnak is kezet nyújthasson. Elfogultan — nem úgy, mint máskor — lépett a grófi pár elé s néhány szóval köszönetet mondott s kezeiket csókolva, húzódozva indult kifelé. A házaspár meghatva néz egymásra. „Pali", szól utána a gróf — „hát kis pajtásodtól nem óhajtanál elbúcsúzni ?" A fiú visszafordul. Szemeiből kiolvasható az esengő kérelem. Megáll. „Ha kegyelmes úr megengedi, ... ha szabad volna — igen" s szemeibe könynyek szöknek. Most kinyílik az ajtó, s egy gyönyörű gyermek, bámész szemekkel áll meg a küszöbön. Sötétkék szemeit kérdőleg hordozza körül. „Gyermekem!" szól hozzá édes anyja „Pali elutazik. Elmegy tanulni. Följött, hogy tőled is elbúcsúzzék. Nyújtsatok egymásnak hát kezet." A leányka, halavány arccal megy Palihoz. Nyolc éves még csak; egészen gyermek. „Igaz, hogy elmégysz Pali?" kérdi. És Igen is Vimmer polgármestersége alatt fejlődött a város és fejlődés alatt van. Ezt lépésről-lépésre bizonyítják a legutóbb lefolyt építkezések, a város útteste, a villamvilágitás. Hogy több nincs, annak legkevésbbé oka a magisztrátus. Kulturális szempontból pedig otthont adott immár a főreálískolának is. Nem kevésbbé dicsérettel kell megemlékeznem a helybeli takarékpénztárról is. Agilis igazgatója volt a nem rég elhunyt igazgatója, Reusz József, akinek minden tekintetben széles körű műveltséggel, tapasztalati érzékkel városának jövője iránt csüggedhetlen szeretettel, ügybuzgósággal viseltető követője Bleszl Ferenc. 0 az úgynevezett „Malya" fürdőt a legnagyobb konforttaj ellátott fürdővé óhajtja fejleszteni. Evégből megvéteti a körülötte fekvő és valószínű dús forrásokkal bővelkedő telkeket, hogy rajta illatos virággal telitett parkot és fürdő telepet rendezzen be. Ennek a fürdőnek még akkor is jövedelemre számító kilátása lesz, ha az idegenek nem is jönnek. De jönni fognak, mert a terv, amelynek alapján a fejlesztés muszáj elmenned? . . . Hát ki fog ezután velem játszani ? Ki fog olyan szép történeteket mesélni nekem ? Maradj itthon ! Hallod-e! Papa, édes mama mondják, parancsolják meg neki, hogy itthon maradjon ! Én nem akarom, hogy elmenjen." S zokogva fogja meg Pali kezét. „De édes gyermekem Palinak el kell mennie. Tanulnia kell. Még hires ember lehet. Mit csinálna itthon ? Légy hát okos és ne sirj. Nyújtsatok egymásnak kezet." A gyermekek égő arccal bámulnak egymásra. Egy szó sem hagyja el ajkukat. Végre Pali töri meg a csendet: „Az Isten oltalmazza méltóságos kisasszony. Legyen boldog!" „Mit én neked méltóságos kisasszony nem vagyok" sikolt a kis lány. . . „Hisz még tegnap is Leontin voltam. Az is akarok maradni. Mondd, hogy Leontin!" A szülők csodálkozva s meghatva nézik ezt a ragaszkodást. Nem gőgösek. Keresztül villan agyukon egy gondolat. Hátha ... ki tudja? Mire viheti még ez a fiú. Nem lehet tudni. Mai világban minden lehetséges. Oda szóll hát a gróf a fiúhoz: „Megengedem, hogy homlokon csókold Leontint s aztán az Ég vezéreljen. Azt