Esztergom és Vidéke, 1907

1907-09-08 / 69.szám

Kovácspatak és a csavargőzös eladása. Huszonhárom éve annak, hogy Esztergom áldozatkész polgárai, leg többje a kereskedői osztályból, megalakították a helyi gőzhajó részvénytársaságot. Hangsúlyozzuk, hogy áldozatkész polgárai, mert a részvényt aláirók célja, nem anyagi haszon produkálása, hanem az volt, hogy — ha kell, áldozatok árán is — a Duna két partja között, különösen a téli időben, fenntartassák és biztositassék az összeköttetés, a forgalom, mi az akkori hajóhíd kikötése folytán jégzajláskor, nem egyszer napokig szünetelt. Ha volt osztalék, miért ne vágták volna zsebre a tőkéjüket kockáztatók. Ha a cél áldozatot követelt a közjó érdekéken, minden habozás, utógondolat nélkül hozták azt meg. Hogy vájjon a vezetőség üzleti szelleme, avagy a körülmények ébresztették e föl a társulatban a nyerészkedés vágyát, az mellékes. A társulat, lehet célszerűségi okokból, bérbe vette a primatialis hajóhíd vámszedési jogát, majd a hajóhidA Vásárfia. Lita: Barangó. — Szeret . . . szívből . . . színből . .. igazán. Szeret . . . szívből . . . színből. Páccs. Az élek-e, halok-e, félgömbalakú sárga vacokja nagy ivet irt le a levegőben és loccsanva tünt el néhány másodpercig a kis, csöndes folyócska vizében, hogy a másik szempillantásban felszínre kerülve, ringatódzva közeledjék a part felé, ahol a lehajló füzfaágak szelíden simogatva a víz felszínét, egy csomóba takarítottak minden arra úszkáló gallyat, levelet. A leány, aki előbb még az egyik fűzfa ágán ülve, csöndes figyelemmel tépegetve a fehér szirmokat, haragosan ugrott fel. Összeszorított öklét haragosan megrázta, mintha valami láthatatlan ellenfélt fenyegetne meg s úgy sziszegte bele a levegőbe : — Megálj Treszka — becsaptál. Te . .. te . . . vén ... utálatos! Az a Treszka ugyan alapjába véve nem volt se vén, se utálatos, hanem épen olyan fekete hajú, fehér fogú, csillogó szemű eleven cigányleány, mint ez itt, aki emiatt dal akkor még szerves kapcsolatban lévő fűrésztelepet, amivel a társulat busás jövedelmekre tett szert. A virágzásnak indult vállalat az utazó közönség kényelmére megteremtette a csavargőzös vasúti állomást, mellyel rendes hajójáratokkal állandó összeköttetést létesített. A kies fekvésű, vadregényes Kovácspatakban erdőbirtokot szerzett azzal a szándékkal, hogy ott egy nyaraló telepet létesít. A tisztán a forgalom biztosítása céljából alakult vállalat üzleti köre mint nagyobb dimensioket öltött és napról-napra mindjobban virágzásnak indult. Azonban az idők, a körülmények változtak. A nagydunai vashid építésével megszűnt a vámbérlet, célját vesztette a fürésztelep és a társulatnak busás jövedelmei mindjobban összezsugorodtak. Multak az évek és egyszer csak a virágzó vállalat vezetősége arra ébredt, hogy létét megingató adósságokkal kell küzdenie. Hogy miképen jutott erre a lejtőre a virágzó társulat, tudja mindenki, aki ismeri, hogy a rég és nem rég múltban miféle gazdálkodás sorvasztotta az életképes vállalatot. De számoljunk le a múlttal s irányítsuk figyelmünket a jövőre! most valószínűleg nagyot csuklik és boldog mosollyal gondolja magában : — Ugyan ki emlegethet? És megvan róla győződve, hogy eltalálta, ha a Banda Gábrisra gondolt, aki bár télen Amerikába ment át, de megigérte, hogy amint összehegedült annyit, hogy sokat, hát visszajön és . . . Addig persze a Treszkának lehet még csuklania eleget, sőt bőven marad ideje arra is, hogy megkeresse azt a bizonyos botot, amivet ütni lesz kénytelen a Gábris nyomát. Egyelőre azonban esze ágában sincs, hogy ilyesmire gondoljon, ellenben a többek között ráért arra is, hogy a Mezey Zsófit egy csalhatatlan jóslási módra megtanítsa. Mert a Zsófi csak igy feleltetett eddig magának a pásztor táskával, meg a élek-e, halok-e-vaí is : Szeret . . . nem . . . szeret . . . stb. De aztán, hogy a Treszka felvilágosította, megpróbálta emígy is : — Szeret . . . szívből . . . színből . . . igazán . . . S íme, mindjárt az első kísérlet milyen rosszul ütött ki. Már csak világos, hogy a Treszka babonázta meg, a Czirok Trezka. Hogyan is tudott annak a leánynak hinni. Jobb is lesz, ha abba hagyja az egészet. Lecsillapodva ült vissza helyére s a Csütörtökön tartotta közgyűlését a csavargőzös társulat, melynek tárgysorozatában megdöbbenve olvastuk, hogy a Kovácspatak és csavargőzös eladó. Midőn jelenlegi vezetősége a társulatnak, mely immár második éve vezeti önzetlenül, kitartó fáradtsággal, céltudatos kormányzással a társulat ügyeit, komolyan foglalkozik az eladás eszméjével, teszi ezt azért, mert belátta, hogy ha csak áldozatkész kezek hóna alá nem nyúlnak a társulatnak egy bizonyos átmeneti időre, a kinos vergődésnek halál lesz a vége. De kik legyenek segítségére ? A válasz egyszerű! A polgárok, a közület, melynek javára immár második évtizedet meghaladó időn át hozott áldozatot a részvényesek összesége, mert a társulat önerejéből tartós életre kelni nem képes. Jelenlegi vezérigazgatója, pénztárosa páratlan önzetlenséggel munkálják a társulat ügyét, szolgálják annak javát, kik már megválasztásuk pillanatában eleve lemondottak évi dij ázásaikról, amivel közel kétezer koronát takarítanak meg a társulatnak. De ez mind kevés! A ritka népes közgyűlés komoly kezében egy másik szál virággal rákezde úgy, ahogy az anyja mutatta neki. — Szeret . . . nem . . . Tessék. Ez már ér valamit. — Szeret . . . mondja az utolsó levélke s a sárga vacok most nem is repül bele a vízbe, mert azt estére a vánkosa alá teszi, hogy minden jóra fordulhasson. De már alighanem most kisül, hogy mi igaz a virágbeszédből. Mert a Zsófi éles szeme valami mozgó emberalakot vett észre, ahogy a szántóföldek felől erre tartott. S amint a két szeme meglátta, a szive abban a szempillantásban nagyott dobbant. Csalhatatlan jel ez arra, hogy abból, a még homályos, alig sejthető, elmosódott szürkeségből az Andris közeledő, deli alakja fog kibontakozni. A Dusa Andrisé, aki miatt tulajdonképen kilépett Zsófi a cigányi sorból. »Ott hagyta a gyümölcsárulást, meg egyéb naplopó foglalkozást és lett belőle takaros, rendes munkás leány. Az igaz, a szerencse is kedvezett neki. Épen a legnagyobb dologidőben megbetegedett a Kelemen Jánosék Lidijük, s most őt fogadták be helyette. Csak úgy hétszámra bejáró cselédnek ugyan — este mindig hazajárogatott — de hát ez is csak valami. Az Andris is ott szolgált s ő vihette ki neki a földekre az ebédet. megfontolás után húzta meg a lélekharangot, s nem emelkedett csak egy hang fel, hogy meg kell azt menteni minden áron, mert a város forgalma követeli azt. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy ha a vállalat el lesz adva, az meg nem szűnik, csak más kezekbe megy át. Igaz! De azoknak is igazat kell adnunk, akik aggodalommal adnák a Vállalatot más, esetleg idegen kézbe, melyeknek céljuk a vállalat megvásárlásával bizonyára egyedül a nyerészkedés lesz, kiknek a nyerészkedésre alapított vállalatnál sem közvetve, sem pedig közvetlen nem fog érdekükben állani a város közönségének, forgalmának áldozatot hozni. Esztergom varos forgalmáról van szó, nem is említve a kényelmes és olcsó vasúti összeköttetést, melyet a társulat városunk érdekében tart fenn. Esztergom város közönségének elsőrendű és evidens érdeke, hogy a csavargőzös azok kezében maradjon továbbra is, akiknek kezében ez idő szerint van, mivel csak igy látjuk garantálva a város nagyfontosságú érdekeit. S ha ez így van, a város közönségének feladata elIlyenkor szótlan gyönyörűséggel el-elnézte, amint belevágta a lekaszált sarjuba a favellát, hetykén megcsóválta a feje fölött s úgy eresztette bele a szekérbe. Ha Zsófi ismerte volna a mythologiát, okvetlen valamelyik szépséges görög istenhez hasonlította volna magában az Andrist. Lett is volna jussa ehhez Andrisnak, nemcsak a szépsége, hanem egy másik tulajdonsága révén is. Csapodár volt mód felett. Ellenálhatatlansága paraszti elbizakodott tudatában játszott a leányszivekkel kedvére. A Zsófit azt meg épen fel se vette. Hízelgett a hiúságának a leány együgyű* néma hódolata s juitatott neki is egyegy nyájas, akárhányszor tüzes pillantást sőt még beszédet, dévaj kötekedést is kezdett vele, amit a lány mind készpénznek vett és titokban csodaszép légvárakat épített a legkisebb gyújtó anyagtól is hatalmas lángra gyulladó fantáziája. Most is, hogy egyre jobban közeledett a legény, biztosra vette, hogy ő érte tévedt erre. Mit is keresne másképen itt a cigány fertály közelében. Az igaz, hogy amarra balra még befordulhat a fasorba, az akácfák közé. És csakugyan arra is tart. De. nem, mégsem. Csak lehajolt, mintha valamit felvett volna a földről és' lám visszafor-