Esztergom és Vidéke, 1907
1907-09-01 / 67.szám
mindig szemei előtt: Az élet csak akkor szép, ha nagy és szent céloknak szenteltetik. Nagyrabecsülte, szerette pályáját, mert tudta, hogy valóban „nagy és szent célok" szolgálatára van hivatva. Érezte, hogy munkaköre ne:n szorítkozik az értelem fejlesztésére és egyes készségek begyakorlására. Ismerte fontosabb kötelmeit. Tudta, hogy nemesítenie kell a kedélyt. Irányítania az akaratot. Alakítania a jellemet. Tudta, hogy nemcsak tanítania, hanem nevelnie is kell a társadalom leendő tagjait. Azért is alapozni igyekezett a vallásosságot. Meggyökereztetni az erkölcsösséget. Éleszti azt a prometheusi tüzet, a melynek lángjai munkásságra hevítenek, önzetlen törekvésekre lelkesítenek, erényes cselekedetekre gyullasztanak. Nem feledte soha, hogy e tevékenysége által drága kincsek birtokába juttatja a serdülő nemzedéket. A hitnek és erkölcsösségnek magvaiból u. i., amelyek fogékony keblébe hintetnek, a mély vallásos meggyőződés, a gyöngéd lelkület és az erélyes jellem hajtásai fakadnak. Ezek gyümölcsei növelik később és fokozzák azt a nemzeti erőt, a mely a haza fejlődését, emelkedését, virágzását szolgálja. Minő fontos az a szerep, amelyet a vallás szellemétől áthatott és a nemzeti érzületet gondosan ápoló népiskola betölteni hivatva van, bizonyítják a következő érdekes szavak. Ballagi (akkor még Bloch) Mór 1843ban a „Pesti Hirlap" hasábjain egy magyar izraelita tanítóképző intézet létesitése érdekében kardoskodott. Indítványának indoklására egyebek között igy szóll: „Végre hitsorsosaim is át kezdik látni, hogy ha Magyarországnak valaha polgárai akarnak lenni, gyermekeiket magyaroknak kell nevelniük." Azután folytatja : „A zsidók vonakodnak gyermekeiket más hitfelekezetű iskolába járatni és ebben igazuk is van. A más hitfelekezetű iskolából kikerülő zsidó ifjak rendesen vallásnélküliek és ennek természetes következésében jobbára romlott erkölcsüek." (Erdélyi Lipót. A zsidó népiskolai vallásoktatás módszertana. 1890. 15., 16. lap) A valláserkölcsös nevelés áldásos hatásairól táplált meggyőződés mindig visszatükröződött a katholikus tanítóság munkásságán. A vallásosság és erkölcsösség fénylő zománcával igyekezett ékesíteni az ifjúság lelkületét. Az a változás, amelyet az 1907. évi XXVII. t.-c. anyagi helyzetére nézve fog előidézni, nem fog befolyást gyakorolni működésének irányára és szellemére. A könnyebbülés folytán nem fogja könnyíteni munkáját. Nem fogja engedni, hogy ügybuzgalma lohadjon, kitartása lankadjon. Nincs is kívánatosabb, mint az, hogy semmise zavarja az ily nemes tevékenység folyamát. Az élet esélyeit azonban nem lehet előre látni. Nem lehet kiszámítani. Az okosság sugalja ennélfogva, hogy gondoskodjunk azokról az eszközökről, amelyek enyhíthetik a lét küzdelmei által okozható kellemetlenségeket, behegeszthetik a fájó sebeket. Legyen szabad azért is a m. t. tanitói kar becses figyelmét ez alkalommal is különös hangsúlyozással felhívni a segélyalap meleg felkarolására. Sajnálatos az a tény, hogy tagjainak száma alig kétezer, holott a katholikus tanitók összesen közel 20000-en vannak a hazában. A segélyalap támogatásával összekapcsolt kötelezettség valóban csekély. A körülmények mostohasága folytán eddigelé talán teher gyanánt tűnhetett fel a segély-1 alap pártolása. A jövőben azonban alig lehet erre hivatkozni. Erősen hiszem ennélfogva, hogy nem lesz katholikus tanitó, aki ne tartoznék a segélyalap kötelékébe és ne járulna hozzá erősítéséhez és izmositásához. Ha tömörülne a katholikus tanítóság a segélyalap körül, akkor könnyen megfelelhetne azoknak a feladatoknak és céloknak, amelyeknek szolgálatára a Nagyméltóságú Püspöki Kar bőkezűsége és nagylelkűsége létesített. Altalános felkarolását és támogatását az a körülmény is indokolhatja, hogy előmozdítaná az Orsz. Kath. Tanitói Árvaház létesítését, ami pedig rendkívül kívánatos és szükséges lenne. Ismételten kérem ezeknél fogva a m. t. tanitói kart, sorakozzék a Segélyalap tagjai közé és hozza meg ugy saját érdekében, mint a kartársak tekintetéből az évi két korona áldozatot! Ezen kérésem kapcsán hálás köszönetemet nyilvánítom a méltóságos egri főfőkáptalannak és különösen Begovcsevich Róbert püspök úr ő méltóságának az alap anyagi ügyeinek gondozása körül tanúsított kegyes fáradozásaiért. Forró köszönetet mondok az alap minden jótevőjének minden legcsekélyebb adományért. Hálám érzelmeit tolmácsolom a m. t. Középponti Bizottság tagjainak is szives megjelenésükért és azon támogatásért, amelyben csekélységemet részesíteni méltóztatnak. Megújítva forró köszönetem és hálám kifejezését, a legmélyebb tisztelettel üdvözlöm a m. t. Középponti Bizottságot és a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom. Áttérvén a gyűlés a folyó ügyekre és a segélyezéssel foglalkozván, az esztergomi főegyházmegyei tanitók közül az alábbiaknak Ítélte oda a 40 koronás segélyeket : Fekete István Nána, Gerley Mátyás Nyitra, Glonek Ferenc Szénavár, Halmos János Mezőkeszi, Hlaványi János Garamkeszi, Horák Bernát H.-Nádas, Horvát István Farkasd, Janda Rezsőné Vág-Szt.-Kereszt, Karsay István Vágujhely, Luzsicza Sándor Alsórécsény, Palásthy Antal Szentkereszt, Stibló István Dejtár, Terstyánszky Adolf Nagykereskény. Az ülés folyamán tárgyalta még a közközgyűlés az Orsz. Kath. Tanitói Árvaház ügyét. Dr. Walter Gyula előterjesztette idevonatkozó jelentését. E jelentésből megtudjuk, hogy az árvaház-alap az elmúlt évben 50.000 koronával gyarapodott. Ebben a vallásalap 20.000 koronával szerepel, mig a gyűjtésekből befolyt készpénz 25.000 korona. Javasolja, hogy a tanítóság jövedelmező iskolai ünnepségeket rendezzen az Árvaházalap javára. Újólag megkérik a nm. püspöki kart, hogy a mai ujabbi kérelmet, mely minden tanköteles után a beiratáskor 5 fillér beszedésének engedélyezését kéri, megújítsa. Köszönetet mond a sajtónak a buzgó támogatásért. Kérni fogják a pénzügyminisztert, hogy a jótékony államsorsjátékban az árvaházat is részeltesse. Megkeresik az összes katholikus tanítóegyesületeket, kérve, hogy jövedelmeik egy részét az árvaháznak adományozzák. Elfogadták az elnök ama indítványát, mely sorsjegyszerű levelező lapok kibocsátásának engedélyezését kéri a pénzügyminisztertől. Tóth Géza abbeli indítványát, mely a templomi perselygyűjtésnek az árvaház javára való engedélyezését kéri, félretették. Végezetül a bizottság tüntető elismeréssel adózott dr. Walter Gyulának azért a fáradhatatlan buzgóságért, mellyel az árvaház ügyeit intézi s mely odaadó munkásság eredménye az, hogy rövid idő alatt oly szép tőkévé nőtte ki magát az alap. A gyűlést az elnök d. u. 1 órakor zárta be. AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET KÖZLEMÉNYEI, Értesítés.* Miután a „Váci Sport Club" szeptember hó 1-én tartandó házi versenyére meghívott s egyúttal megkért, hogy ez alkalommal a két pair-oart oda leevezzük, kénytelenek vagyunk e napra tervezett visegrádi kirándulást szeptember hó 8-ára halasztani. Kérjük erről' hölgytagjainkat s mindazokat értesíteni, kik részt szándékoztak venni. Vasárnap, 1-én reggel fél 6 órakor találkozó az uszodán, közös indulás 6 órakor. Dress kötelező. Hölg}^ek és nem hajón indulók reggel 8 órakor indulnak a csavargőzössel, érkezés Vácott kb. 10 órakor. Párkány-Nánáról 12 óra 23 p. induló vonattal is lehet menni. Visszautazás esti hajóval. A váratlan változtatásért engedelmet kér az érdeklődőktől az igazgatóság. Az e. pénztáros értesiti a t. tagokat, hogy szeptember első hetében kiküldi a működők egész tagdijáról szóló nyugtákat. A pártolók évi adományáról szóló nyugtákat pedig 2 koronás részletekről fogja kiállítani, miknek szives beváltását — tekintettel a csónak megrendeléseknél most fizetendő előlegekre — tisztelettel kéri az igazgatóság. A Váci Hirlap — mely váci sport társaink helyi közlönye, — a Casinö asztalán a t. tagtársak rendelkezésére áll. * Lapunk legutóbbi számában közöltük még a visegrádi kirándulás meghívóját, melynek megjelenését a lapunk zárta után érkezett visszavonás dacára, technikai okokból nem állott már módunkban megakadályozni. A szerk. ti ÍREK. — Esküvő és aranylakodalom. Wawrecska Rudolf vegyész szeptember 3-án vezeti oltárhoz a főszékesegyházi Bakács kápolnában menyasszonyát, zetényi és loczi Csukass Erzsikét. Ugyanazon napon ülik lovag Kaán János, az esztergomi kereskedelmi iparbank vezérigazgatója és neje, szül. Majortsik Terézia egybekelésük ötvenéves évfordulóját. — Adomány. Az esztergomi főkáptalan az Esztergom-belvárosi kisdedóvóintézet nagyobb tatarozási költségeinek fedezésére 300 koronát adományozott. A kegyes adományért ezúton is hálás köszönetet mond az intézet igazgatósága. — Iskolatársak találkozója. Augusztus 28-án összegyülekeztek városunkban azok a tanférfiak, akik 15 év előtt, a helybeli képezdében tettek képesítő vizsgálatot. Tizenöten voltak akkor. Hármat közülök elragadott már a halál. Néhányan akadályozva voltak megjelenni. Kilencen voltak tehát együtt. Cservik Gábor Budapestről. Fóglein János Budafokról. Halász János Szaárról. Janovits József Vámosladányból. Jankovics Ernő Budapestről. Koller Károly Csobánkáról. Kh'öck Lajos Csolnokról. Minkó István, siketnéma intézeti igazgató Egerből. Scheicher János Gyulaszentgyörgyről. A képezdének díszére váló fiatal tanférfiak 9 órakor misét hallgattak a főszékesegyházban, amelyet dr. Walter Gyula praelátus-kanonok mondott, aki akkor a képezdének igazgatója volt. Azután megtekintették a főszékesegyházi kincstárat. Majd dr. Walter Gyula lakására vonultak, ahol Mlinkó István, igazgató tolmácsolta az iskolatársak hálás érzelmeit. Szép szavaira válaszolva, dr. Walter Gyula őszinte örömét nyilvánította a viszontlátás felett és köszönetet mondott figyelmükért. Igen kellemesen érinti a tudat, hogy amily tehetséges és szorgalmas növendékei voltak az intézetnek, ép oly számottevő tagjai lettek a társadalomnak és buzgó munkásai a tanügynek. Kívánta, hogy lelkes tevékenységüket megelégedésben és boldogságban sokáig folytathassák. Délben a praelátus vendégei voltak. Ebéd alatt Cservik Gábor szólott társai nevében, akiket viszont dr. Walter Gyula meleg szavakkal éltetett. — Bírósági kirendelés. Gergely József járásbirónak a komáromi kir. törvényszékhez történt áthelyezésével megüresedett muzslai járásbiróság vezetésére a miniszter ideiglenesen Lipschitz József járásbirót rendelte ki. — A papi nyugdíjintézet közgyűlése Az „Esztergom főegyházmegyei papi nyugdíjintézet" f. évi aug. hó 30-án tartotta Il-ik rendes közgyűlését a helybeli papnövelde nagytermében a főegyházmegyei papság élénk érdeklődése mellett. A tagok képviselői csaknem teljes számban megjelentek. Az ülést délelőtt 10 órakor dr. Rajner Lajos püspök, érseki általános helynök, mint a közgyűlés elnöke nyitotta meg. A tárgyalásra került ügyek előadója dr. Fehér Gyula cs. és kir. t. udvari káplán, Esztergom sz. kir. városi plébános volt. Az összes javaslatokat változtatás nélkül elfogadta a közgyűlés. Élénkebb vita fejlődött ki a nyugdijak emelését célzó javaslat tárgyalásánál. A .közgyűlés azonban itt is elfogadta a központi bizottságnak az előadó által képviselt javaslatát, mely szerint a nyugdíj kezdő összege az eddigi 1200 koronáról 1400 koronára emeltetett és ezen emelés kiterjesztetett azon nyugdijasokra is, kik az uj intézet alapszabályai szerint 1906. jan. l-től eddig nyugdíjaztattak. Az ülés délután 1 órakor ért véget. A közgyűlés tagjait az érseki papnövelde látta vendégekül. — A beiratás a főgimnáziumban szept. hó 2., 3. és 4. napjain lesz, az igazgatóság részéről a gimnázium épületében, az osztályfőnökök részéről a bencések székházában délelőtt 8 órától 12-ig. Az I-ső osztályba a beiratás első napján csak a helybeliek vétetnek fel valláskülönbség nélkül; a másodikon, ha a törvényes szám (68) még be nem telt, a vidékiek ; ezek között elsőbbségük van a kath. vallásuaknak. Felvételi dij 4 korona, értesítő és könyvtári dij 1 — 1 kor., egész évi tandíj 36 kor. Szept. 5-én reggel 8 órakor lesz az év ünnepi megnyitása Veni Sancteval. Szept. 6-án megkezdődnek az előadások. — A bazilikái kincstár megtekintése. Polgármesterünk kérelmére a főkáptalan elhatározta, miszerént szeptember 15-én, midőn a rendezett tanácsú városok polgármesterei városunkban kongresszust tartanak, a kincstárt nyitva tartja, miről a kérelmezőt értesítette. — Gyógyszerészek munkaszünete. Gyógyszerészeink kérelmet terjesztettek elő a miniszternél, hogy az általános munkaszünet, vasárnap és ünnepnapokra vonatkozólag reájuk is terjesztessék ki olyképen, hogy a nyári évadban vasár- és ünnepnapokon, felváltva mindig csak egy gyógyszertár legyen nyitva. A miniszter a kérvényt véleményezés végett leküldte a városnak, mely miként értesülünk, a gyógyszerészek kérelmét pártolni fogja. — Iskolai beíratások. Az Esztergom sz. kir. város közönsége által föntartott elemi iskolákban a beiratások szeptember hó 2—6 napjain délelőtt 8 — 11 óráig eszközöltetnek. Szeptember 7-én reggel 8 órakor „Veni Sancte". Szeptember 9 én kezdődik a tanitás. Beiratási dijat fizetnek : helybeliek 4 koronát, vidékiek 12 koronát, párkányiak 24 koronát. Az országos tanitói nyugdijalap részére minden beirt tanuló után külön 30 fillér fizetendő. A beiratási dij elengedéséért a helybeliek a polgármesteri hivatalhoz, a vidékiek a városi