Esztergom és Vidéke, 1907
1907-08-15 / 63.szám
Nagyasszony napja. Esztergom, aug. 15. (B.) Történeti jelentőségén kivül elnevezése teszi oly kegyeletessé az ünnep megtartását. Nagyasszony ! Van ebben a szóban egy oly fenséges és tiszteletre inditó mélységes érzelem, amely minden igaz magyar szivében osztatlanul megnyilvánul. Ez a tiszteletgerjesztő érzés több a szeretetnél, jóformán a szeretetnek édes gyümölcse, melynek élvezése erősit a hitben, a bizalomban, feltárva a remény andalgó gyermekét azzal a biztatással: ne félj, veled leszek, őrködöm fölötted! A szeplőtelenül fogantatott Boldogságos Szűz menybemenetelének napja van ma. Az én hitem világánál a nő megdicsőülésének legszebb napja; az én ősi magyar voltom tudatában egy édes dallamú, költői, zengő gerjedelem ebben a könyörgésben : Nagyasszonyunk, hazánk reménye, Bús nemzeted zokogva esd. Nyújtsd irgalom jobbod feléje, Botlásiért oh ! meg ne vesd ! Mi lesz belőlünk, ha Te elhagysz ?! Ha árvaságunk sirba hervaszt! ? Minden reményünk csak Te vagy : Ó Szűz Anyánk, oh el ne hagyj !. M ar a kÖnyVe. Bús legényszobámból kirepült a bánat. Ringó rózsaszálam itt vagy közelemben, SzinrŐI-szinre látlak. Pompásan mulatok reggeltől napestig: Gondolataimat az álom-tündérek Oly szépen kifestik. Tűzben ég a szemed, rám mosolyg az ajkad. Oh, minden, de minden mámorító, édes Gyönyörűség rajtad. Nézlek ábrándozva, méla áhítattal S nagy merengésemben nincs ami megnyugtat, Nincs, ami vigasztal. Arcképedre búsan ráborulva kérdlek : Titkos valóságban mikor szoríthatlak Kebelemre téged ? Tuba Károly. A csók. Feleljetek, ábrándos leánykák, fiatal asszonyok, akiknek ajkáról egykor valami haszontalan férfiember ellopta az első csókot, az elsőt, az édeset, a tiltottat, a mitől megremegett a lelketek, nagyot dobbant bohó kis szivecskétek s aminek a hevétől pirosra gyúlt hamvas orcátok, — feleljetek, gondoltatok-e arra a történeti, No mondjátok, hogy csak én érzek igy. Ne mondjátok, hogy csak mi érzünk igy katholikus magyarok. Ne ... ne mondjátok. Egyet érzünk mi mindnyájan osztatlanul. Osztatlanul abból az Ősi kegyeletből, melynek forrása az összes erényekben tündöklő nő iránti szeretet, tisztelet és mélységes bizalom, mely a veszély pillanatában önkénytelenül megnyilatkozik, mikor felkiáltunk: Jézus! Mária! Az első az élő hit, a második az oltalomért való esdés, mint mikor a gyermek édes anyjához simulva, kérő tekintettel segítségért, oltalomért esedezik. A Nagyasszony iránt viseltető tiszteletünkben, bizalmunkban az oltalom reménye csillámlik fel, amelyben a költői érzelem, az erkölcsi érzelemmel ölelkezik, mint amely érzelmek nemcsak az ősi kegyelet értékei, hanem egy szebb jövőnek zálogai is. Zálogát pedig a megdicsőülésben birja, ami őt kiválasztotta'és a nők eszményévé, a magyarok nagyasszonyává, oltáraink ékességévé tették. A magyar vészben, viharaiban ezer éven át győzelmet, gyógy irt talált nevében. Ezért fohászkodik igy hozzá: jogi és orvosi alapon tárgyalt értekezésre, amit világgá bocsájtott jó doktor utriusque Silicius, Vindobona városában? Ugy-e, hogy nem ! S nem is kívánható tőletek, hogy ebben az édes pillanatban másra is gondoljatok, mint arra a selymes bajuszra, amely az orcátokat simogatja, arra az ajakra, amely a tiéteken izzik, arra a csattanásra, amely a csók nyomán kél. .. Pedig a jó doktor ebben a stúdiumában a csókról értekezik. Igen. Képzeljétek el, amint nagy pápaszemével fölfegyverkezve beletemetkezik a foliánsaiba és nagy rézveretü csattos ódon könyveiből kiböngészi az ő nevének nagyobb dicsőségére, hogy hol és mikor csókolták meg egymás orrát a régi kinaiak, miképen és mely körülmények közt jutott a bolyongó Odiszszeusz arra a bohó gondolatra, hogy csókot leheljen a Kalipszo nimfa finom ajkaira, ott az oszlopos barlangban, ahol nem hallatszott más, mint az örökké morgó, zugó hullámok zaja és édes, csilingelő kacagása annak a bohókás nimfának . . . Ezt böngészi az öreg s mintha látnám szegényt, hogy mint csapja össze ijedt arccal szúette könyveit, látva annak a leányseregnek gúnyos mosolygását, amely értesül az ő nagy munkájáról. Mert, hogy is meri egy öreg ur pertraktálni azt a tárgyat! Tekints kegyes szívvel és irgalmas szemmel a mi szent eleink kérelmére. Jöjj örökségednek, rettegő népednek, jöjj kérünk oh anyánk védelmére! Mig bennünk egy ér mozdul vagy csép vér. Téged híven fogunk mi tisztelni, kegyes jóvoltodat emlegetni. Nemzeti ünnepünk sorrendje. Esztergom szab. kir. város közönsége áthatva a primási székváros ezeréves múltjából mentett hazafias érzelmektől Szent Istvánnak, az első apostoli magyar királynak, a magyar államiság és alkotmány megalkotójának emlékét hálás kegyelettel megőrizni és ápolni kívánja. Evégből a nagy király szülőhelyének és székvárosának ősi falai között f. évi augusztus hó 19-én és 20-án kegyeletes és hazafias ünnepségeket rendez, melyek alkalmából az ünnep rendező-bizottság nevében felkérem a vármegye méltóságos főispánját, tisztikarát, a szab. kir. város közönségét és képviselőtestület, tisztikarát, testületeit és minden egyes polgárát, hogy az ünnepségen résztvenni kegyeskedjenek. Azon kezdi, hogy a csók feltalálója ismeretlen. Abba a kérdésbe nem mer belemenni a jó doktor, hogy férfi volt-e a feltaláló, vagy nőszemély; annyi bizonyos, hogy világraszóló, zseniális volt a találmánya. Valószínűnek tartja, hogy a galamboktól tanulta el a csókolódzást az emberiség. Bármint van a dolog, annyi bizonyos, hogy a régi rómaiak, görögök, zsidók már ismerték a csókot; Salamon, a bölcs király ezt mondja : „Csókolj meg engem a te ajkaidnak csókjával" és a világ szép poémáinak legszebbike, az Énekek Éneke csak ugy csattog a csókoktól. Homérosz megírta Odysseájában, hogy az Artimeszhez hasonló szép Penelope megcsókolta kedves Telemakhus fiának orcáját s csillogó két szemét. A zsidók, ugy mint perzsák nagy tisztelet jelének tartották a csókot, csak ugy mint a görögök és rómaik, akik még isteneik szobrait is megcsókolták a szertartás alatt. A pontifex maximus csókra nyújtotta kezét és a márciusi összeesküvők megcsókolták Caesar kezét, arcát és mellét, mielőtt beledöfték tőreiket. Diocletianus divattá tette a lábcsókot. A római pápánál az volt a szokás, hogy cárok az ajkát, bibornokok a jobbkezét, püspökök a térdét, közönséges emberek a lábát, zsidók és pogányok azonban csakis a földet csókolhatták meg, amely elég A háztulajdonos urakat felkérem, hogy házaikat az ünnep napjaiban fellobogózni, a kereskedő urakat pedig, hogy Szt. István napján az ünnep jelentőségének kifejezésére üzleteiket egész nap zárva tartani szíveskedjenek. Az ünnepség sorrendje a következő. augusztus hó 19-én, azaz hétfőn délelőtt 10—11-ig a székesegyházi kincstár, a szt. István kápolna és a sírboltok; 11 órától 1 óráig a primási képtár megtekintése. Este 8 órakor a várfok kivilágítása és toronyzene a bástyafokon. Aug. 20-án, azaz sz. István napján. A kora reggeli órákban mozsárlövések jelzik az ünnep kezdetét. Reggel fél 8 órakor a vármegye meghívott küldöttsége, a város képviselőtestülete és tisztikara a városház tanácstermében; az egyesületek, társulatok, a helybeli és vidéki körmenetek és a nagyközönség a Széchenyi-téren gyülekeznek. Innen 8 órakor a város zászlajának elővite'le mellett felvonulás a főszékesegyházba. Az ünnepi nagymise 9 órakor és a szent beszéd. Az ünnepi szent beszédet dr. Walter Gyula praelátus kanonok ur mondja. Az ünnepi istentisztelet után szt. István király születési helyének szerencsés, hogy a római pápát viselhesse méltatlan szinén. A kézcsók régi időben vallásos szokás volt. A pogány népek ujjaik hegyét megcsókolva üdvözölték a kelő és lenyugvó napot, holdat és csillagokat. A rómaiak csak későn fogadták be a kézcsókot és még Cato idejében furcsának találták volna, ha katonák kezet csókolnak a hadvezérnek, mig később nagy kegy volt, ha valakinek megengedték, hogy kezet csókoljon a konzulnak, vagy a tribunusnak. Hogy mennyire emberies, mintegy velünk született dolog a csók, bizonyítja az, hogy mikor Cortez az amerikai partokra szállott a vadak, akik közé aligha jutott annakelőtte európai civilizáció, kézcsókkal fejezték ki tiszteletüket. Odisszeusz s Agamemnon megcsókolták a földet, a mint hazájuk területére léptek, valamint, hogy ismeretes a földet, mint anyát megcsókoló Junius Brutus esete is. A középkor békét kötő fejedelmei is megcsókolták egymást, kelletlenül ugyan, de azért ennek is csók volt a neve. Igy ir és beszél jó doktor Silicius, aki oly alapos histori co-medicó-juridikus tanulmányt szerzett vala a csókról, anélkül, hogy valaha része lett volna abban. Szegény doktor! „Esztergom és Vile" tárcája
