Esztergom és Vidéke, 1907

1907-06-23 / 49.szám

Ünnepélv es és nagy jelentőségű az a pillanat, amely a középiskolai tanulmányok szerencsés befejezését jelenti. Alkonya az ifjúság ábrándos éveinek. Hajnala a komolyabb gondolkozás megfontolt törekvéseinek. Virradata a férfikor messzebbre tekintő vállalkozásainak. Megilletődés nélkül alig lehet a középiskola falaitól véglegesen búcsút venni. Hasonlithatlan érzelmek árasztják el az ifjú keblét, midőn utoljára lépi át annak az intézetnek küszöbét, amely tanulmányainak csendes színhelye, kitartó munkásságának néma tanuja volt. Önkéntelenül felélednek lelkében, élte legszebb korszakának feledhetlen benyomásai. Szemei elé tolulnak a szorgalomnak és fáradságnak azok az áldozatai, a melyeket évek láncolatán keresztül mutatott be a Múzsák oltárain ! Szivének húrjain megrezdülnek azok az üdvös tanítások, jóakaratú tanácsok, megbecsülhetlen útmutatások, amelyekkel a hivatásuk magaslatán álló tanárok és nevelők a szellemet irányítani, a keblet felmelegíteni, az akaratot szilárdítani törekedtek. Végig surran a távozó az ártatlan öröm, a kellemes szórakozás, az önzetlen barátság mindazon derűs mozzanatain, amelyek az életnek állandó kísérői, legkedvesebb emlékei maradnak. Buzdító remények, lelkesítő kilátások, epedő várakozások hullámzanak bensejében. Az az ismeretösszeg, amelyet a középiskola nyújt, kétségkívül nem csekély, változatos és sokoldalú. Mindazonáltal csak alapja annak az anyagi és főleg alaki képzettségnek, amely a majdan rá várakozó feladatokkal sikeresen fog megküzdeni és hasznosan fogja végezni a munkát, amely osztályrészévé lesz. Szorgalommal kell tehát tovább gyűjtögetni a tudományos ismereteket és gyakorlati készségeket. Gondosan kell megszerezni azt a hajtó erőt, amely a szellemi tehetségek titokzatos gépezetét állandóan mozgásban tartja és nemcsak a napi élet követelményeinek teljesítésére képesiti, hanem esetleg a tudomány behatóbb művelésére, maradandó művészi alkotásokra is indíthatja. A képzettséggel azonban annak a lelkületnek is kell párosulnia, amely nélkül alig lehet az élet küzdő terén óhajtott vívmányokat reményleni. Őszi harmat ulán Nagy hegyeknek ormán Fújdogál a hideg szél. Zöld erdő harmatát, Piros csizmám nyomát Hóval lepi be a tél, Hóval lepi be a tél. Szomorú az én sorsom Messzére bujdosom, Hazámat itt hagyom ; Isten vezérli dolgom, Isten vezérli dolgom. A zokogó nótába belebúg egy gyönyörű férfias hang is s megrázó erővel dalolja el megtört szive hattyúdalát a haza határán. A mélabús, érces hang remegve, sikoltva száll alá a völgybe, varázsos erővel markol bele a bujdosók szivébe, aztán fölszáll, föl, mindég följebb a hullámlégbe, végre, mint az orkán süvölt föl a légbe. Majd ellágyul, sikongva, zokogva lebeg a légbe, mindinkább elhaló sóhajokban röpülve körül a magaslatokat. Most már vége mindennek, el kell bujdosnia ! Csillag jár, mely felől Szél zúg, fölyhő röpül, Arra veszem utamat. Ha minden elmarad, Isten el nem marad, — Reá biztam magamat: Nem nehéz belátni, hogy az értelem pengéjét élesíteni mulaszthatlan kötelesség. Épp oly könnyű meggyőződni arról, hogy az akarat vasát sem szabad megrozsdásodni engedni, hanem a szilárd erkölcsi elvek és nemes tettek kohójában kell acélozni A Leonidászok hősiessége, az Aristidesek igazságossága, a Sokratesek bölcsesége, a Zrínyiek hazaszeretete, a sz. Kapisztránok lángoló hite ; a Jurisichok önfeláldozása, a Regulusok kötelességtudása nemcsak jól ismert és szívesen emlegetett tények, hanem készségesen követett események legyenek. Irányító szövétnekek, lankadni nem engedő vezérek gyanánt tündököljenek szemeink előtt az élet bizonytalan ösvényein. Minél mélyebben vésődnek e példák emlékezetünk rejtekeibe ; minél állandóbban táplálják kebleinkben lelkes utánzásuk hő vágyát: annál biztosabban remélhetjük, hogy életünk becses, az egyházra és hazára nézve áldásos tartalmat nyer. A müveit fő és nemes sziv hasznos társadalmi munkásságra fog képesíteni. Lehetővé teszi, hogy megszerezzük a nyugodt öntudat és közbecsülés, a jólét és megelégedés azon kincsét, amelyek az élet keserűségeinek fűszerei, vigaszai. A választott pályák szakismereteinek szorgalmas elsajátítása mellett tehát ne feledkezzenek meg soha a vallásos, erkölcsös és hazafias életelvek megszerzésének elengedhetlen szükségességéről. Szigorú megtartásuk biztos záloga lesz a férfikor azon munkásságának, amely Isten dicsőségének növelésére, a vallásosság mélyítésére, az erkölcsiség szilárdítására és ezek által a szeretett haza virulásának, nagyságának, boldogságának előmozdítására fog szolgálni. Midőn ezt szivem mélyéből kívánom, egyúttal kérem, őrizzék meg kegyeletes hálájukat a m. t. Tanári Kar iránt, amely jövőjük érdekében oly sokat fáradozott. Őrizzék fogyatkozást nem ismerő szeretettel és tisztelettel kedves szülőiket és netáni jótevőiket, akik kiképeztetésükért annyi áldozatot hoztak. A jó Isten áldásainak leggazdagabb bősége kisérje életüknek utjain. Színház. Molnár Ferenc: Az ördög. Az irodalmi széppel a színpad deszkáin manapság A bujdosók remegve ölelik át egymást a völgyben. Szivüket fogva tartja az igézet. Vergődő lélekkel hallgatják a dalt, mely szivükből fakad. Egyszerre csak elhallgatott fönn az ének. Viszhangjai még ott zokognak a lombok között, mikor hirtelen nagy reccsenés hallik. A bujdosó kuruc ketté törte a tárogatót. Nyomban utána keserű kiáltás verődik vissza a sziklák között: — Nem! Nem tudok elmenni! Ez a föld a mienk ! Ha itt hagyjuk, ki vívja vissza? Ha az Isten elvette, majd visszaadja. A bujdosók összenéztek. Egyik a másikat tolta előbbre. Végre előlép Törzsök, a galambősz aggastyán. Remegve csókol kezet a kapitánynak, ki megindultan érzi, mint hullnak kezére az öreg könyei. Sírva, zokogva súgja: — Nemzetes kapitány uram, bocsásson meg, mi nem tudunk elmenni. A vér nem válik vizzé. Itt születtünk ezen a földön, itt vannak eltemetve mind, kiket szerettünk, már csak itt halunk meg mi is ! Berzenceinek remegett a lelke. — Az Isten áldjon meg öreg barátom ! S áldjon meg mindnyájunkat. Többet is szólna, ha tudna. Gyorsan megsarkantyúzza lovát s tovább iramlik. oly ritkán találkozunk, hogy megjelenésekor szinte örömujongásba kell kitörni felette. Annyi banalitást, lehetetlen helyzetet, húsj és vér nélküli embert találunk színdarabjainkban, hogy a dekadencia túltengése már-már nyilvánvalóvá lett. A szimbolikus ördögöt vázolja Molnár Ferenc erős artisztikus vonásokkal e darabjában, egy kellemetlen úr alakjában. Ez a titokzatos, rendkívül éleseszű ember egy csapásra tisztán látja a két egymás iránt önmaguk ellen küzdő fél, a festő és az asszony viszonyát, és számtalan fondorlattal a végsőkig fokozva azok érzelmi húrját, biztos tudással vezeti a fejlemények láncolatát, hogy végre céljait elérve, a két önfeledt embert egymás karjába dobja s nekünk csak annyit mond: Voilá! Emberei küzkődnek bár, de fel kell előtte tárni szivüket s úgyszólván szeme pillantásával vezeti, irányítja őket, feltárja előttük életük főcélját, egy csodás világ misztériumába viszi őket, buzdítván őket, hogy „részegedjetek meg gyermekeim" az élet gyönyöreitől. Megborzong a hátuk a kilátásba helyezett élettől, de a gyávaságuk révén sohsem érték volna el azt, mit az ördög szinte játszva, gyötrelmek utján operált rajtuk. Ez a közéjük csöppent ember győzedelmesen produkálja a véletlennek látszó, de előtte tervszerű alkalmakat, az ő logikája túljár az emberi tudás felett és ő kevésnek veszi a bókot, mely az emberiség összes tudásának birtokosává teszi. Vígjátéknak nevezi a szerző, bár a megszokott sablontól eltérőleg nincsenek szokványos allűrjei. A közönség elejével nevetni is próbált, de az a reprodukáló szinész rovására esik. Ez a valójában való vígjáték, művészettel van megszerkesztve, biztos életre valótudással beállítva, nem számit karzati röhögésre. A mi színészeink, bár elismerjük derekas munkát végeztek, dicsérendő a bátorság is, mellyel érvényre akarták juttatni a szerző mély intencióját, de . . . de csak igyekezet maradt. Legjobb volt Déri a festő szerepében, ez a színjátszás igen közel járt a tökéletességhez, rangsorban utánna Holéci Ilona következett, ki a boldog, vesztébe rohanó asszonyt játszotta ; a legelső, a legnagyobb szerepben Bátori Béla bár nagyon ambicionálhatta őt, a felette kitűnő Ördög szerep, a három főszereplő között aránylag a leggyöngébb volt. Hegedűs Gyula A bujdosók keseregve néznek utánna. Egyik utánna iramlik, hogy visszahívja őket, de alig ér nyomukba. Már itt a határ. Visszafordulnak mégegyszer, talán utoljára, hogy örökre lelkükbe véssék ezt a drága szép hazát. De nehéz elválni! Hirtelen akaratlanul is egymásba mélyedt tekintetük. S a másik pillanatban görcsösen zokogva karolják egymást át a házastársak. Ne menjünk ! eseng az asszony. Ne menjetek! moralják sötéten a Tátra bércei. — Maradjatok ! ringatják a fenyők. — Én szültelek benneteket! Hova mentek? dübörög az édes anyaföld a lábuk alatt. — Hová is mennél? Folytatja az aszszony keseregve. — Céltalan a mi bujdosásunk. Hiszen Rákóczi is segítségért ment. Majd vissza jő s akkor újra harcba állhatsz. Dénes, ne hagyd magára az árva népet! Tőled remeg az ellenség bilincseidben is, irántad való tekintetből megkíméli majd ezt a szegény bujdosó harcosokat is. — Nemzetes kapitány uram, instálom, ne menjen el! Ne hagyjon itt bennünket, mert akkor még keserűbb lesz a sorunk ! rimánkodott az ezalatt odaérkezett kuruc harcos is és esdeklőieg tárja feléje kezét. ruhája nem kosztüm, mit bárki felvehet. Jobb szerettük volna Bátorinak a férj szerepét, mig az övét Szathmárinak adva látni. Mellékszerepekben Hidi és Ráthonyi játszottak. Örülünk rajt, hogy közönségünk érdeklődésével élénk jelét adta az igazi művészi szép iránt való érdeklődésének és nagy számmal jelent meg, mely telt ház nekünk Az Ördög megismétlését jelenti. Pénteken harmadszor a Berger Zsiga ment, tegnap és ma Szép Ilonka, d. u. a Vig özvegy. Solo. AZ ESZTERGOMI HAJÓS EGYLET HIVATALOS KÖZLEMÉNYEI. A „Győri csónakázó egyesület" az alábbi táviratot intézte az egyesület cimére. „Vasárnapi ünnepünkre elvárunk benneteket, kérünk értesítést." Az elküldött válaszban tudattuk, hogy egyesületünk néhány tagjával képviselteti magát* Felhívja az igazgatóság ismételten azon tagjait, kik képesítésüket elnyerni óhajtják, hogy abbeli szándékukat az inditványkönyvbe bejegyezni szíveskedjenek, annak feltüntetésével, hogy mely napon óhajtanak megjelenni reggeli 6 Va órakor, midőn is művezetőnk, vagy helyettese szintén meg fog jelenni. HÍREK. — Személyi hírek. Dr. Kohl Medárd püspök egy hétig városunkban tartózkodott s lelki gyakorlatokat tartott. Pénteken utazott vissza Budapestre a papi szentelésekre. — Hymen- Verseghy Imre kürti főtanitó, aki városunkban végezte összes tanulmányait, kedden vezette Kürtön oltárhoz Jungmann Karolin kisasszonyt. Az uj párt a vőlegény volt tanára, Keményffy Kálmán plébános eskette. — Fürdőzés. Matyasóvszky Kálmán ügyvéd, takarékpénztári ügyész több heti tartózkodásra Karlsbadba ment. — üj jogtudor. Dr. Szilárd Béla szolgabíró, tb. főbiró a napokban tette le jó eredménnyel a kolozsvári jogiegyetemen a jogtudományi szigorlatot. Felavatása tegnap volt. Berzenczei forrongva néz maga elé. Karját összefonja mellén s szemét az égre emelve, álmodozó hangon mondja: — Hogy is mondtad tegnap ? Hogy az őszre, a bánatra tavasz következik ? — Nem! előbb a tél zord fagya letarol mindent. — De aztán eljő a tavasz! kiáltotta tűzben égő szemmel. — El! El kell jönnie ! ismételte szilaj erővel. — Rákóczi nagy lelke bocsáss meg! Híved maradok mindhalálig! Ha idegen segítséggel visszajősz, hogy tüzet gyújts bennünk, én leszek az első, ki zászlód alá állok, ha elhagyott vándorként lépsz küszöbömre, mint az üldözött vad, a véremet is kiontom érted. — De a hazámat nem tudom elhagyni. — folytatta vonagló szívvel. — Igazad van Ella: melyik nép igy szereti hazáját, az nem veszett el, annak még föl kell támadnia. Vissza! Vissza! S pár pillanat múlva már prüszkölve röpültek vissza a nemes paripák a már egyszer megjárt ösvényen, vidám nyerítéssel üdvözölve a Tátra szikláit, melyek ugy meredtek az égnek a csillagok szende fényénél, mint valami kihalt tenger kövé vált hullámai.