Esztergom és Vidéke, 1907

1907-06-02 / 43.szám

határolt. Igy, egy alkalommal oly tér képet kivánt, melyben fel legyen tüntetve az Eufrates folyó völgyében volt minden hadjárat Crassus és Antoniustól kezdve Traján és Juliánig, ez pedig a legmegbíz­hatóbb mű legyen. Majd Nagy Sándornak történetét kérte, melyet valamely perzsa történész készített. Mily szándéka lehetett azonban Napóleonnak, midőn oly műve­ket kivánt, melyben Litvánia kimerítő is­mertetése van. Meg legyenek benne erdei, mocsarai, folyói, utai, hidjai stb. Majd Kurland történelmi ismertetését, majd XII. Károly betöréseinek történetét Len­gyel- és Oroszországba. Ezekhez Livonia és a balti tartományok földrajzi és topo­gráfiai leírását óhajtotta és még egy akkor megjelent ismertetését a muszka hadseregnek. Kétség nélkül valamely uj hadjáratnak tervével Oroszország ellen foglalkozott. Eme harcászati tanulmányok mellett előszeretettel foglalkozott a szép­irodalommal. Szorgalmasan olvasta Mon­taigne essays-t. Nagy vonzalma volt a császárnak a német irodalom iránt is. Nemcsak olvasta Goethe „Werther"-jét, hanem egész részleteket könyv nélkül tudott belőle. Midőn 1803-ban a császár Goethével az erfurti fejedelmi napon ta­lálkozott, ezt vele tudatta. Bizony a könyvtár hűségesen tolmá­csolja, mily eszmékkel foglalkozik tulaj­donosa. — s. 1 Üzlet eladási! © l - W AV Komáromban egy régi jó A\ Í»V hírnevű m \\ Ví k szálloda és vendéglő, k #\ továbbá egy 54 év óta fennálló 5\ k fényképészeti műterem ty w teijes ieiszereiessei szaoaa w JjJ kézből eladó. Bővebb felvilágosítást ad : ^ Berinkey Bálint lapszerkesztő ^ A\ Komárom. Ä a Horgony-Pain-Expeller pótléka egy rógjónak bizonyult háziszer, mely már több mint 37 év ota legjobb fájdalom­csillapító szernek bizonyult köszvénynél, csúznál és meghűléseknél, bedörzsölés­kóppen használva. ••••••••>•» Figyelmeztetés, Silány hamisítványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan üveget fogadjunk el, mely a „Horgony" védjegygyei és a Richter czégjegyzéssel ellátott dobozba van cso­magolva. Ára ivegekbenK—.80, K 1.40 és K 2.— és úgyszólváu minden gyógy­szertárban kapható. — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapest. Dr Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz" Prágában. Elisabethstrasse 5 neu. Mindennapi szétküldés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy az éttermi helyiséget ismét megnyitottam, hol a legjobb ételek és italok lesznek felszolgálva. Naponta friss csapolás a legjobb minőségű udvari sör (a la pilseni). A sörcsapolás rendes csappal törté­nik, szénsav illetve levegőnyomás mellőzésével. A kávéházi helyiségben a legjobb kávéházi italok fel­szolgálása mellett különös súlyt fektetek a fagylalt és je­geskávé készítésére és külön e célra egy szakavatott cukrászt szerződtettem. Naponta zeneestély Bangó Lajos jól szervezett zenekara által. A nagyérdemű közönség szives pártfogásáért továbbra is esedezve maradtam kiváló tisztelettel PORGESZ BÉLA. Kula, Bácsmegyének a Telecska magas­latán fekvő JOLÁNFÖLDI szólöoltvánj és kertészeti bérletén tavaszi szállításra kapható: 1. Szokvány minőségű, minden alanyon fajtisztán, sima és gyökeres zöldoltvány. 2. Amerikai és európai sima és gyö keres vessző. 3. Alma, körte, barack és kajszinfák 1, 2, 3 éves ojtványok a legkiválóbb fa­jokban. 4. Gleditsia és Maciura Aurentiaca élősövény, amelynek gyökerei nem sar­jadzanak, tövisei igen sűrűk, semmiféle rovar nem pusztítja, minden időjárásnak ellenáll. — Kívánatra név- és árjegyzéket készséggel küldök. Szives megkereséseket kér: Manhold Kálmán, nagybérlő. Premier-gépek hangadók a minőségben. Mezőgazdasági tárgyak eladása. Egy darab utazókocsi ruganyos üléssel. Egy darab ruganyos faj­tonfaju kocsi. Egy darab extirpator. Egy darab cséplőgép négy lóerőre. Két darab szelelőrosta. Egy darab szecskavágó kéz- és járgányra ala­kítva. Egy darab szárazmalom. Egy darab hintószán. Hat darab vasa­latlan és tizenkét darab vasalt dragacs. Két darab Il-od osztályú sertés ól. Két darab telitett vízhatlan ponyva. Egy darab hordóeresztő kötél. Továbbá egy darab kis konyhaszekrény, felül csavarral. Egy darab fes­tett ágy. Mindezen tárgyak szabad kézből eladók Krafft Lipót úrnál Piszke, 70. szám. Egyedüli elárusító Esztergomban Sehenkengel A. Csak valódi Mack-féle A valódi Mack-féle Kaiser Borax a leglágyabb és legegészségesebb s mar évek ota ismert bőrszépitőszer, a vizet puhává, s a bőrt tisztává, gyengéddé és fehérré teszi. Kedvelt antiseptikus szer a száj és fogápolásnál és orvosi rendeletnél. Vigyázzunk a be­vásárlásnál ! Valódi csakis vörös dobozokban a 15, 30 és 75 fillér a mellékelve látható véd­jegygyei és kimerítő utasítással. Sohasem mérve! Egyedüli készítője Magyarország és Ausztria részére Gottlieb Voith, Wien III/l. a „GNOM" benzin és „GNOM" szivógázmotor. Referenciák : Nincs szükség fütöre. Nincs szükség vízszállításra. Nincs szükség szénszállításra. Nem jár költse* ges javítással. lovag Wiener Velten Béke. Glücher Jakab Ga hinta. Gróf Pálfy János Szomolány. Gróf Esterházy János Nyitra-Ujlak. MANHOLD KÁLMÁN Legolcsóbb és legbiztosabb üzem I Obernrseli motorgyár részvény-társaság, Budapest VI. ker., ü-utca 6. szám. — Bécs VI/2 Gumpendorferstrasse 72.

Next

/
Oldalképek
Tartalom