Esztergom és Vidéke, 1907

1907-04-21 / 31.szám

Ha tehát nehézség lesz az új törvény életbeléptetésénél, úgy ez az orvosi kér­désnél már meg is van. De azért nem hiszem, hogy egy kis jó akarattal ne le­hessen ezt a fogas kérdést is megoldani. Mert, hogy is áll a kérdés ? Az'orvosszö­vetség javaslata arra törekszik, hogy az orvosoknak a kellő díjazást a pénztárak adják meg. A pénztárak pedig nem szán­dékoznak ez elől kitérni, mert a hosszú tapasztalatuk azt mutatja, hogy az orvos­kérdést okvetlen rendezni kell. Tehát egy úton jár mind a két tényező. A kérdés csak az, hogy hál miként történjék e megoldás ? Dr. Flesch két alternatívát ál­lit fel : vagy általányban fizessen ki a pénztár az orvosok részére járó 6 koro­nát pénztári tagonként; vagy pedig egy­egy orvosnak 500 tagonként fizessen a pénztár 6—6 koronát. Eme javaslat a régi állapotot tartaná fenti, mely sem a tag, sem a pénztár, de még a jobb izlésű orvosok ambícióját sem elégíti ki. Mert tudjuk nagyon jól, hogy éppen az volt a régi pénztárak legfőbb hibája, hogy a tagok nem részesültek kellő gyógykezelésben. A kerületi rend­szer még a legjobb orvos tekintélyét is aláássa, mert majdnem képtelenség egy orvosnak 500 tag igényét kielégíteni. Azaz, hogy ez lehetséges csak akkor lenne, ha a tag kellő bizalommal volna az orvos iránt. A győri orvosszövetség a napokban tárgyalta dr. Bánóczy Gyulának, a győri kerületi pénztár főorvosának e tárgyában készített javaslatát. Ez a következőket tartalmazza: Minden pénztár állítson rendelőt fel ott, hol ren­delő-intézet még nincs, mert ez a gerince az orvosi szolgálatnak. Itt rendeljenek spe­ciális orvosok. A fekvő betegekhez hív­hatja a tag azt az orvost, kihez legna­gyobb a bizalma, kivéve a rendelő-inté­zetben levő orvosokat. A rendelő-intézeti és vidéki orvosok fix fizetéssel lennének dotálva; mig a fekvő betegek kezelői az első vizitért 2 koronát, a többiért pedig 1 korona díjazást kapnának. A hazai kerületi betegsegélyző-pénztá­rak központi bizottsága is foglalkozott az orvoskérdéssel, de mielőtt határozatát ki­mondaná, óhajtja tudni az orvosok állás­pontját is ; e célból valószínű, hogy még e hó folyamán meghívja értekezletre a pénztár főorvosait. Ha akár az orvosszövetség, akár Bá­őszi nap és hosszú sugárkévéje lágyan simogatja a veranda sokféle szinű virá­gait. A széles kavicsos utakra sárga s rozsdaszinű levelek libbennek le imitt­amott a fákról. Napsugár, csend és virág­illat mindenfelől, minden mintha moso­lyogna itt, úgy várja a rég nem látott gazdáját haza ködös Angliából, hová rokonság fűzi a tősgyökeres magyar mágnást a felesége révén, aki egy angol . arisztokrata család leánya. Kora őszi virradaton, mikor még a hamvas szürke harmat köd alakjában rajta ült az ébredő természeten, megérkezett a grófi család, egy csomó cseléd s lakáj kíséretében. Öt kocsi hozta be őket a vasútról. A grófnő ahogy leszállt a bejáratnál, elfin­torította az arcát, ahogy megcsapta az oleander bódító illata, zsebkendőjét az arcához szorítva, megvető szempillantással nézi végig a rögtönzött virágos lugast és mond valamit angolul a férjének, aki szin­tén nem tetsző arckifejezéssel nézi a vi­rágokkal dúsan megrakott oleánderfákat, miknek harmatos fürtjeit csendesen haj­togatja a hűvös reggeli szél és árad belőlük a bóditó illat, ami egészséges idegeknek jólesik — de a túlérzékeny, finom idegzetűeknek fejfájást okoz. A kertész már ott sétál a virágok kö­zött és arra gondol, vájjon mit szól majd a gróf úr ahhoz a meglepetéshez, amit nóczy dr. javaslatait pénzügyi szempont­ból mérlegeljük, akkor azt látjuk, hogy a három közt alig van egy pár ezer korona különbség, ha pedig igy áll a dolog, ak­kor a szabad orvosválasztást kell elfogad­nunk, mert ezzel, úgy hiszem, egyidőre meg lenne oldva e nehéz kérdés. . . . y. Tanitógyíílés. F. hó 18-án, a városház üléster­mében tartotta meg az „Esztergom­járási róm. kath. Tanitói Kör" rendes tavaszi közgyűlését, melyen az egyesület rendes és pártoló tag­jain kivül dr. Walter Gyula prae­latus-kanonok, Vimmer Imre pol­gármester, több érdeklődő vendég, továbbá az óvónő- és tanítóképző növendékei is részt vettek. Bertalan Vince elnök megnyitó­jában hálával emiitette föl azok neveit, kik a törvényhozás előtt lévő s a nem állami tanitók fizetés­rendezéséről szóló törvényjavaslat­nak a felekezeti tanítókra nézve sérelmes intézkedéseinek megváltoz­tatása ügyében közreműködtek, kiknek a közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetet is szavazott. Majd meg­emlékezvén a király O Felségének 40 éves uralkodói jubileumáról, a tagokat királyhűségre s hazaszere­tetre buzdította. Az elnöki megnyitó a következő volt: Mélyen tisztelt Közgyűlés ! Kedves Pályatársak ! Ha behatóan mély figyelemmel kisérjük a XX-ik század általunk megért korányá­nak rohamos eseményeit, lehetetlen észre nem venni, minő hömpölygő árammal tör elénk az egyéni érvényesülés, ugy a gaz­dasági, valamint a társadalmi rend külön­féle osztályaiban. Nehéz napok virradnak reánk, mert tudvalevő, -minden kérdés helyes megol­dásának effektuálását, kivitelét a mi vállainkra, a lelkészekre és a tanítókra bizzák. Mi volnánk az a hatalom, mely képes a tömegeket vezetni s azon irány­ban megtartani, amit az államhatalom a nép jólétének, közművelődési emelkedésé­nek érvényesülésére maga elé kitűzött. Mi nem rettenünk vissza a munkától, mi hosszú idő óta annyi gonddal és fárad­sággal készített a grófi pár számára. A kastély déli részén utat nyittatott egészen a parkot átszelő Maros partjáig, ott a dombos parton zöld pázsitmezőben szines virágokból kirakta a gróf és grófnő ne­vének kezdőbetűit művészies monogram­ban, fölöttük a család nemesi címerével. A kastély ablakából jól lehet látni. Vájjon feltünik-e neki és mit fog szólni, tetszik-e majd ez az ujitása ? — kérdezgette ma­gában a túlbuzgó ember. Akit délfelé csakugyan hivatott a gróf úr és alighogy benyitott hozzá, már dörgött felé a szi­gorú parancs, hogy az oleánder-virágokat eltávolitsa a bejárattól, mert a grófnőnek fejfájást okoz az illata és hogy a park minden utján naponta tisztára felsöpör­tesse a hulló faleveleket, mert a gyerme­kek sokat fognak a parkban sétálni és meghűlnek, ha a nedves falevélen járnak. És semmi egyéb, egy barátságos szó, valami megjegyzés a meglepetésre s amig eldörögte ezt a szigorú parancsot, valami sötétszinű keserű teát ivott minden egyéb nélkül, az volt a reggelije. Átható, keserű fűszag terjengett 'szét a szobában ettől a pocsolyaszinű folyadéktól, aminél talán csak a gróf úr lehet még keserűbb. (Vége köv.) hiven fogjuk teljesíteni a vállainkra rakott feladatokat. Mi i.em félünk a fáradalmak­tól. Edzettek vagyunk mi azokban. Mert a magyar kath. tanitó nemzetének viha­ros múltjában azzá edződött, aminek minden tanítónak lennie kell: közműve­lődési, államfentartó tényezőnek, mely munkájának hatékony erejét a Megváltó Jézus Krisztus tanából és a nemzeti esz­mék kiapadhatlan forrásából meríti. Felelősségteljes és terhes munkánkkal együttjár a szenvedés. Nem azt a szen­vedést értem, amit az odaadó munka szerez, midőn fáradtnak tudjuk magunkat, hanem az a rideg valóság, amely verejté­kezővé teszi homlokunk barázdáit: a gond magunkat és hozzánktartózóinkat anyagilag, habár legkisebb mértékben is ugy ellátni, hogy a szükség ne akadá­lyozzon bennünket nemes munkánk hű­séges teljesítésében. A nemzeti kormány — hála érte — reánk irányította figyelmét. Most van tár­gyalás alatt a nem állami tanitók fizetés rendezése. Nem célom a javaslattal bő­vebben foglalkozni, hisz kedves pályatár­saim, kik azzal legközvetlenebbül érde­kelve vannak, ismerik annak minden fá­zisait. Azt is önelégülten jelenthetem ki, mint az a titkári jelentésből kitűnik : kö­rünk mindent megtett azon jogos és mél­tányos kívánalmak teljesítése érdekében, amiket a magyar kath. tanitói kar a ja­vaslattal szemben előterjesztett. De még hálánkat kell, hogy kifejezzük mindazok iránt, kik törekvéseinknek buzgó támoga­tói voltak. És itt első sorban is köteles­ségszerűig kell megemlékeznem kegyel­mes főpásztorunkról, a bibornok herceg­prímás Ő Eminenciájáról, akinek amikor a hét folyamán személyesen tiszteleghetni volt kiváló szerencsém, a maga részéről a legodaadóbb támogatásáról biztosította a magyar kath. tanitói kart és a kultusz­miniszter Ö Méltóságával történt szemé­lyes érintkezésbőr kifolyólag a legnagyobb sajnálatának adott kifejezést, hogy egye­lőre nem lehet úgy, amint vártuk és kértük. Őt követi a főkáptalan egyik illusztris országos képviselő tagja, mélt. és főtiszt. Csernoch János p. praelátus, kanonok úr, ki a nemzetgyűlésben ép úgy, mint sze­rény körünkben tőle telhetőleg mindent megtett, hogy kath. iskoláink érdekei és a tanitók ellátása lehetőleg kielégíttesse­nek. Szívből jóakaró támogatónk, körünk működési mintáját annyira féltő kedves tagunk, nagyságos dr. Fehér Gyula udv. káplán, belvárosi plébános úr is, ki bok­ros teendői mellett is a legnagyobb kész­séggel vett részt tanácskozmányainkban és időt sem kiméivé számadatokkal bizo­nyította be azon különbözeteket, amelyek az állami és nem állami tanitók megálla­pított korpótlék különbözetében tárulnak elénk. Azonképen hálás érzelemmel kell visel­tetnünk a Tanügyi Tanács két érdemdús elnökének: szentgyörgyi Jordán Károly szaniszlói apát, lovag Ember Károly igaz­gatótanár és a javaslat előadójának Bara­bás György sárvári igazgatótanitó urak­nak, kik szakadatlan buzgalommal, az ér­vek özönével iparkodtak diadalra vinni a kath. tanitók jogos igényeinek kielégítését. És ha nem mindenben sikerült elérni azt, amit annyira óhajtottunk, tekintettel azon nemzeti alapozatokra, amiket a tár­gyalás alatt levő javaslat foglal magában és a kultuszminiszter úr Apponyi Albert gróf ő Excellenciájának azon kijelentésére, hogy ha Isten élteti s továbbra is meg­marad a közoktatásügy élén, minden tö­rekvése az lesz, hogy az ellentétek, a különbözetek kiegyenlítessenek : meg kell nyugodnunk a változhatlanban. Elvégre is azt el nem tagadhatjuk, hogy megélheté­tésünk gondjai a közel jövőben, megcsök­kennek s végellátásunk tekintetéből a leg­nagyobb sérelem, amely szerint a kántori illetékek a nyugdíj igénybe be nem szá­míttattak a javaslat törvényre való eme­lésével megszűnik. Midőn ezekután a közgyűlést megnyi­tom, egyben tiszteletteljesen indítványo­zom, hogy Ő Eminenciájának, Csernoch János p. praelátus kanonok, Fehér Gyula udvari káplán, belvárosi plébános, szent­györgyi Jordán Károly szaniszlói apát és Ember Károly igazgatótanár elnökök, vala­mint Barabás György sárvári igazgató-ta­nító előadó urak iránt viseltető hálás ér­zelmeink jegyzőkönyvünkben örökítesse­nek meg s erről a jegyzőkönyv kivonatá­val értesíttessenek. Ezek után megragadom az alkalmat, hogy megemlékezzem arról, hogy a jelen év június hó 8-án lesz 40-ik évfordulója annak, hogy ő csász. és kir. apostoli fel­sége I. Ferenc József királlyá koronázta­tatott. A magyar nemzet múltja és jövője a királyság eszméjével van összeforva, miért is hazafiúi érzülettől indíttatva hí­vom fel Pályatársaimat, egy lélekkel és szív­vel kiáltsák : Éljen a király ! Az elnöki előterjesztések során fi­gyelmeztette a tagokat, hogy olyan ügyekben, melyek döntést igényelnek, a kultuszminiszterhez magánlevélben ne forduljanak ; közölte a biboros her­cegprímás leiratát, melynek értel­mében május 15-ike előtt vizsgák sehol sem tarthatók ; felhívta a ta­nitók figyelmét a kultuszminiszter rendeletére, mely szerint á gazda­körök létesítésén fáradozó tanítókat a miniszter jutalmazni fogja; évi jelentést terjesztett elő a kath. tanitói segélyalap működéséről; kö­szönetét nyilvánította dr. Walter Gyula pápai praelátusnak az Esz­tergomban létesítendő tanitói árva­ház ügyében kifejtett jóindulatú működéseért; bemutatta Kecskés Ilona esztergomi tanítónő által ké­szített földrajzi tombolát, mely az elemi iskolások földrajzi ismereteit van hivatva állandósítani. Felolvastatván a mult közgyűlés jegyzőkönyve, Szvoboda Román tit­kár évi jelentést terjesztett a köz­gyűlés elé, melyben a tisztikarnak a tanitói fizetésrendezés ügyében kifejtett tevékenységét, a megyei népnevelők egyesülete és az egy­házmegyei központi bizottság szer­vezése tárgyában teljesített előmun­kálatait hozta a közgyűlés tudomá­sára. A választmány ügyrendjéről, a pénztár állapotáról s a tanitói könyvtár szükségessé vált kibővíté­séről s áz uj tagokról is a titkári jelentés adott számot. Ez ügyek kapcsán több fontos indítvány is tétetett, melyek közül dr. Walter. Gyula praelátus-kanonoknak egy nyilvános tanitói olvasóterem és szakkönyvtár berendezéséről szóló indítványát, melynek értelmében a helybeli Kath. Kör egyik termét az egyesület e célra átengedni kérné, hol úgy a helybeli, mint a vidéki tagoknak szaklapok és paedagógiai szakkönyvtár állna ingyenesen ren­delkezésére, a közgyűlés nagy lel­kesedéssel tette magáévá s a prae­átus-kanonoknak, ki e célra azonnal 200 koronát fel is ajánlott, zúgó éljenzés közepette mély háláját nyilvánította. Egyben javasolta a praelátus, hogy kéressenek fel a könyvkiadók, hogy kiadványaik 1 — 1 oéldányát ajándékozzák a szak­könyvtárnak, továbbá a tanszer­gyárosok, hogy az ujabb tanszerek­ből az olvasóterem helyiségében állandó kiállítást rendezzenek. Dr. Walter Gyula továbbá, mint a kath. tanitók segélyalapja orsz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom