Esztergom és Vidéke, 1907

1907-04-18 / 30.szám

Esztergom, 1907. XXIX. évfolyam 30. szám. . •: ^7 T .*.,...„..... W 9L.~L,,.-,.-. _,. .. _ Csütörtök, április 18. Törlesztéses kölcsönök) Esztergom, április 15. Nehéz időket élünk. A társadalom minden osztálya, legyen az földműves, iparos, kereskedő, avagy szellemi munkával foglalkozó, egyaránt érzi a megélhetés nehézségeit. Ma az iparos adja tudtunkra, hogy a bőr, a posztó ára tetemesen felemelkedett, munkásaik az eddigi bérük kétszeresét kérik, holnap a kereskedő áll elő, hogy a fűszert, a vásznat, a kalapot, a vasat nem adhatja az eddigi árakon, mert a gyárosok mindeme cikknek az árát folyton emelik. A földműves kis gazdának még a hajaszála is az égnek áll, hallva ama felcsigázott munkabéreket, melyeket a napszámosok kilátásba helyeznek. De ha még csak ez volna a legnagyobb baj. Óriási teherként nehezedik minden társadalmi osztályra az állami és községi kötelezettség. Bármiként is hangoztatják a bölcs államférfiak, hogy egy állam, egy ríemzet sem állhat fenn adófizetés *) Méltányolva a közgazdasági érdekeknek szolgálni akaró törekvést mely a cikkírót sorai megírásánál vezette, készséggel adunk a soroknak helyet, bár jelezzük, hogy mindenben egyet azokkal nem értünk. A szerk. jó barát. Irta : Csehov Antal. A bájos Dóra, vagy amint az útlevélben szerepelt: Fedóra Usakoff, mikor kikerült a kórházból, olyan helyzetben volt, aminőben ezelőtt soha; nem volt lakása es nem volt egy kopekje sem. Már most mit csináljon ? Legelőször is a zálogházba ment, ahol türkiz gyűrűjét — egyetlen .értékes holmiját záíogba tette. Egy rubelt kapott rá. . . De mit vehet egy rubelen? Nem kaphat érte' se divatos japuettett, se magas kalapot, se szép 'cipőt, e dolgok nélkül pedig szinte Ugy érezte magát, mintha meztelenén járna. Azt képzelte, hogy nemcsak az emberek, hanem a lovak és kutyák is csak őt bámulják, s kinevetik a ruhájának az egyszerűsége miatt. Csak a ruhájára gondolt, mig az a kérdés, hogy hol fog aludni és mit fog enni, egyáltalán nem nyugtalanította. Csak legalább egy jó baráttal találkozna gondolta magában. Pénzt kérnék tőle. És nem utasíthatna el, mert. . . De nem találkozott egy jó baráttal, egy ismerős úrral sem. Nem lett volna nehéz' nélkül és bármint hirdessék hazafias kötelességnek az adófizetés pontos teljesítését, bizony mindenki húzódik* eme hazafias cselekedet teljesítésétől és pedig nem azért, mintha a szalmakunyhóban lakó is ne tudná, hogy ma már adót kell fizetni, hogy államot kormányozni, azt fenntartani adó nélkül nem lehet, hanem azért húzódik, mert az adóteher nagy, azt fizetni képtelen. Képtélen fizetni az iparos, mert még a mindennapi kenyerét is kivette kezéből a gyári ipar, képtelen fizetni a kereskedő, mert a hitel szörnyű magas kamatot szed, képtelen fizetni a gazda, mert a Gondviselés ritkán ad bő termést. Mindezek tetejébe odafurakodik a váltó és a jelzálogos kölcsönök fizetésének nagy gondja. • Ma már fehér holló az adósságot nem ismerő ember. Az iparos, a kereskedő váltóval dolgozik a műhelyében, a boltjában levő ipar és kereskedelmi cikkekért, határidőhöz kötött váltóval fizet és nagyon sok gondot okoz, nagyon sok álmatlan éjszakát szül a lejárati határidő, amikor a. váltót készpénzfizetés mellett be kell váltani. A gazda jelzálogos kölcsönökkel rájuk. találni a Renaissanceban, de a Renaissanceba ilyen egyszerű ruhában kalap nélkül, nem engedik be. : Mit csináljon ? Hosszas vonakodás után, miután már belefáradt a sok járás, kelésbe és töprengésbe, rászánta magát a legvégső eszközre, arra, hogy .valamelyik jó barátját, valamelyik ismerősét meglátogatja, s pénzt kér tőle. De hát melyikhez menjek ? . . . Misához nem mehetek mért megnősült. . . A vöröshaju öreg meg egész nap hivatalban van. Eszébe jutott Finkel fogorvos, egy kikeresztelkedett fogorvos, aki három hónappal ezelőtt karperecet ajándékozott neki és akinek a német clubban souper alatt egy pohár bort öntött a fejére. Mikor ez a Finkel eszébe jutott, Dóra nagyon megörült. Bizonyosan kapok tőle valamit, csak otthon találjam — gondolta magában, mikor elindult a fogorvoshoz, ha pedig nem ad semmit, akkor összetöröm a lámpáját. . . \ Mikor a fogorvos lakásához közelebb ért, már készen volt a terve ; nevetve haladt fel a lépcsőn, beront az orvos szobájába s huszonöt rubelt követel tőle. De mikor odaért és a csengetyűhöz akart nyúlni, egyszerre szétfoszlott a terve. Dóra hirtelen félni kezdett, sőt remegett is ami van bőségesen megáldva. A házára, a földjére kölcsönt vett fel, hogy az árverésre került szomszédjának szőlőjét, földjét megvehesse, ámde a szőlőjét tönkre tette a phylloxera, a földjének termését elverte a jég, a nagy szárazság, nem bírja fizetni a kölcsönkért tőkét, a kamatot is alig bírja kiteremteni. Evek, sőt évtizedek során fizet anélkül, hogy a főke egy fillérrel is apadna. Látjuk, hogy legtöbb kisgazda az adósságot is Örökségül hagyja utódira s innen származik az a rémséges sok árverés s ennek folyamányaként az ingatlan vagyon értékcsökkenése s örülhetnek az örökösök, ha a hagyatékból kikerül az adósság. Hát ezen a bajon, ha nem is egészben, de jórészt segíteni lehet a törlesztéses kölcsön által. A tapasztalat, szomorúan, igazolja, hogy az esztergomi kisgazdákat, sőt az iparososztályt is a két és három évtized előtti rosz közgazdasági viszonyok, mint az évtizedes szárazság, phylloxera rombolása, az ipar nagymérvű hanyatlása, meglehetősen belekényszeritették az adósság csinálásba s abba, hogy vagyonán túladott, az eis zör történt vele. Durva és szemtelen csak vidám társaságban szokott lenni, most azonban közönséges ruhában és egy közönséges kéregető szerepében nagyon józannak és félénknek érezte magát. Szégyen és félelem fogta el. Talán már el is felejtett, — gondolta magában és nem merte megnyomni a csengőt. És hogy menjek be hozzá ilyen ruhában ? Olyan vagyok, mint valami koldus vagy szobalány. Dóra megnyomta a csengőt. . . Az ajtó mögül léptek zaját hallotta. Itthon van a doktor ur ? — kérdezte. Most már jobban szerette volna ha a portás nemmel válaszolt volna. Ehelyett azonban bebocsátotta az előszobába és levette a köpenyét. A lépcső nagyszerű volt, sőt pompás, a fényűzésből azonban Dórának leginkább egy nagy tükör tünt fel, amelyben egy elzüllött alakot látott, akin nincs sem divatos jaquett, sem magas kalap. És különös, hogy most, amikor oly szerényen volt fölöltözve, mint valami mosónő, vagy varrónő megint nagyon szégyelte magát, nem volt benne semmi elszántság, semmi szemtelenség, sőt már nem . is Dórának, hanem csak Fedóra Usakoff nak képzelte magát. Kérem — szólt a szobaleány, aki a egyszer elvesztett vagyont pedig nagyon nehéz a legmunkásabb kézzel is visszaszerezni, avagy az adósságtól mentesíteni, de van reá mégis mód, hogy az adósság évek során át letörlesztessék s az utódók ne kényszerüljenek az ősök otthonát elhagyni s puszta kézzel uj jövőt keresni. Ez a törlesztéses kölcsön, amely a teherviselést megosztja, elviselhetőbbé teszi, de amit sokan nem ismernek és amitől idegenkednek. Saját érdekükben cselekednek helyesen pedig kisgazdáink, ha tőketartozásaikat törlesztéses kölcsönné alakítják át, Ismételjük, nehéz időket élünk, s önmaga ellen cselekszik az, a ki a midőn terhén könnyíteni lehetne, az ennek elérésére szolgáló eszközöket nem használja fel önönmaga javára. Senex. Esztergom vármegye selyemtenyésztése 1906. évben. Vége. Az átlagos kereset ugyanis 20 koronáról 31 koronára emelkedett, noha egy-,egy termelő csak körülbelül fél annyi hernyót vállalt mint fogorvos szobájába bevezette, — azonnal jön a doktor ur, tessék leülni. Dóra ledőlt egy puha karosszékbe. Egyszerűen azt mondom neki, hogy adjon kölcsön huszonöt rubelt — gondolta magában. Ez nagyon tisztességes dolog, mert a fogorvos ismerősöm, jó barátom. Csak legalább kimenne ez a szobaleány, az ő jelenlétében különös volna. Egyáltalában minek áll itt ez a leány. Körülbelül öt perc múlva nyilt az ajtó és bejött Finkel, egy nagy, kövér arcú kidülledt szemű fekete zsidó. Az arca, a hasa, a tokája mindene a jóllakottságra vallott és olyan visszataszító volt. A Renaisenceben vagy.a német klubban rendesen sokkal vidámabb volt; sokat köl-. tött a nőkre, szívesen tűrte a tréfájukat. Mikor például Dóra egy pohár bort öntött a fejére, csak mosolygott és az ujjával megfenyegette. Most azonban komor volt és álmos és fontoskodott, mint valami hivatalfőnök. — Mit parancsol ? — kérdezte anélkül, hogy ránézett volna Dórára. Dóra egy pillantást vetett a szobaleány komoly arcára, majd Finkel kövér alakjára, aki őt nyilván nem ismerte meg és elpirult. — Mit parancsol? — szólt az orvos most már kissé idegesen. . -4 A. . . a. .- .-a' fogam fáj — dadogott Dóra. ^Esztergom és vidéke" tárcája