Esztergom és Vidéke, 1907

1907-04-04 / 26.szám

A REÁLISKOLÁRÓL. Fejlesztés vagy államosítás? Ügy van e két kérdés szembe állítva, mintha ezek a reáliskolai ügy megoldásának egymással ellentétes, sőt talán egymásnak ellentmondó útjait jelölnék annyira, hogy aki az egyiket megkezdi, az meg ne kísérelje a cél elérését a másikon. A kerékkötés művészete hálás mesterség, mert tökéletlen alakjában is bizton számithat az egyszeregy határán alul álló értelmi világ szolgai tömjénezésére. Trefort Ágoston, egykori kultuszminiszter személyes érdeklődése, látogatása idején tenyerén hozta az állami nyolcosztályú reáliskolát egy alkalmas telek (Bárány korcsma) lekötése s 1500 frt. városi hozzájárulás biztosítása ellenében. A kerékkötés vetőt mondott sub titulo, hogy e város nem fogadhat el a kormánytól semmit sem, hogy a tanárválasztásról való lemondás jogfeladást jelent. Mit tehetett a miniszter mást, minthogy felügyeleti jogánál fogva az iskola észlelt hiányainak költséges pótlása végett rádiktált az iskolafenntartó városra 2000 frt. államsegélyt. Az idő múlt s a reáliskola ismét mögéje került a hazai tanügy állapotának. Jött Klamarik János miniszteri tanácsos a korábbi ajánlat azon mérsékelt módosításával, hogy a városi hozzájárulás elvi szempontok miatt már 1800 frton alul nem maradhat. A korábbi feltételekhez képest 300 frt-nyi többlet a hozzájárulás terhében a legháládatosabb cim volt a kérdés elaltatására. Klamarik visszatérhetett bureaujába gyártani az akolszerű tornateremmel disztelenkedő reáliskolai épület ellen a megrendszabályozó rendeleteket. A megindult hivatalos manőver áthidalt ismét néhány esztendőt, hogy a kerékkötés erénye újra tobzódó ünnepet ülhessen a közvélemény conservativ jóhiszeműségén. Hóman Ottó tankerületi kir. főigazgató a minisztérium bizalmának birtokában üdvös s eredménnyel kecsegtető transaktiót kezdeményezett a reáliskola államosítása és fejlesztése érdekében; kitanította az ügy lebonyolítására hivatott tényezőket, hogy jelöljenek ki ezen intézet számára alkalmas telket, készíttesse el a város az épület-tervet s kérjen ezen célra megfelelő államsegélyt; a többit magára válalja. Az eredmény biztosítottnak látszott, mert a mai tüzoltótelep a parkos előtér egy részével a melegen érdeklődő főigazgató személyes közbenjötte mellett a reáliskola számára alkalmas területnek találtatott, a szükséges vétel és átengedés a közgyűlés elé terjesztetett. Megijedtek a kerékkötők s hogy eredményhez juthassanak felavatták magukat hivatásra termett paedagogusoknak, hygienikusoknak. Viszhangzott a közgyűlés terme hogy iskola nem épülhet a Duna partján mert a folyó állandó veszély önmagában is, a Kis Duna nyári vízállás mellett egészségtelen, a minden oldalról szabad épület léghuzamos. Ha csak egy kis gondolkodás vezette volna az érvelést, a tanítóképző példáján nyomban láthatóvá lett volna, hogy tanuló az iskola környékén nem csatangol örömest, sőt ellenkezőleg az iskola egy nagy területet immunizál a diák-csintalanság megnyilatkozásától ; a kis-dunai házsor, a hatóságilag engedélyezett uszoda a hygienikus aggályokat oszlathatta volna él ; Magyarország elsőrangú intézetének a m. kir. Ferenc József nevelőintézetnek s az ujabban létesült kath. internatusnak a budai hegyoldalon, a Mátyás templom tövében való elhelyezése kiáltó cáfolat arra, hogy a minden oldalról nyitott épületnél feltélezhető léghuzam akadálya az iskolaépületnek. Nem is volt elegendő ám e sok érvelés s azért a királyváros és a „hódított tartományok" élénk érdekellentétét kellett ledönthetlen torlaszként a kérdés akadályául előtérbe helyezni. Kiadatott a jelszó, hogy Viziváros vagy Szentgyörgymező lehet csak jogosult várományosa a reáliskolának. Egy szavazattal megbukott a kijelölt területnek a reáliskola javára leendő adoptálása, de a „hódított tartomány" még ma is adós azzal, hogy a saját határában jelöljön ki telket a reáliskola számára. Haladt az idő, a muló évek sorra vitték nyugalomba 2200 K. végellátással az elöregedő tanárokat 40 évet meghaladó szolgálat után, abban az időben, amikor a tanári végső fizetés a korpótlékkal együtt Magyarországon már 4600 K. volt. Az egyéneknek fáradhatatlan szorgalommal biztosított megélhetése az irigylés emberi gyarlóságba fojtotta a reáliskoláról, mint intézményről való gondoskodás szükségszerüsé gét. Közel tiz évi hangtalan stagnálás után a reáliskola végre életének eruptiv szakába lépett. A tanári fizetéseknek az első korpótlékig az állam által már teljesen rendezett állapota váltotta íel a régebbi gyarló helyzetet, ami külömbség mutatkozik még a községi és állami tanári állás javadalmazása között, az a jogigények fokozatos fejlődésével remélhetően egyidejűleg rendezhető lesz. A fizetéseknek ily rendezett állapota semmikép sem lehet a gondos iskolafenntartó kárára, sőt ezen esetben az állampénztárból kiszivárgó minden többlet is csak a város pénzforgalmának gyarapodását mozdítja elő. Ki hitte volna néhány évvel előbb hogy mindez nemcsak a város minden megterhelése nélkül lesz elérhető, de időnkint még néhány száz korona direkt jövedelem is lesz e címből az intercalariák révén. Persze ebbe bele nem szólhatott a lehető végeredmény felől tájékozatlan kerékkötő aggódás, hát egy kis utánjárással jóformán automatikusan belefejlődött az egész ügy a maga rendes medrébe. A reáliskola fejlődésének második mozzanata a nyolcosztályuvá fejlesztés, aminek a tanári testület készséges egyhangú munkavállalása oly örvendetesen biztató lendületet adott, hogy valóban már csak külön ezen célra produkálható mű- aggály lehet a kérdés hátramozditója. Nem soká várat magára. Mi is történjék Esztergom vármegye nemesen gondolkodó főispánjának az államosítás iránti kezdeményezésével, ha a tanári kar a város Országgyűlési képviselője által hozott information felbuzdulva az avatatlannak érthetetlen határozatával belekiállt az altató törekvés csendjébe? Hogy az antik Herakles megakadt a válaszúton, az annak az őskornak primitiv észjárásába beleilleszthető tünet, de, hogy ma a felett is képes valaki aggódó véleményt kockáztatni, hogy a nyolcosztályu reáliskolához vezető útra az államosítás vagy a fejlesztés ösvényén juthatni-e, az csak a magyarországi iskolaügy fejlődésében teljesen tájékozatlan s igy komoly figyelemre méltatlan agygimnastika töprengő jelensége. A szentgotthárdi főgimnázium fejlődése szemünk előtt folyt le. A községnek volt négyosztályu gimnáziuma, melyet nagynevű pártfogók átvezéreltek az állam kezelésébe, de a nyolcosztályuvá fejlesztés folyamatba lépni nem tudott. Az átmenet nehézségeit a község gondos előrelátása áthidalta olykép, hogy a fokozatosan emelkedő államsegély terhére fokozatosan felállította az, egyes osztályokat, szervezett 4 rendes és két helyettes tanári állást s amidőn az iskola életének normális menete már biztosítva volt, a f. évi országos költségvetésbe ezen intézet teljes államosítása beillesztetett. Nyilvánvaló tehát az állami adminisztráció törekvése, hogy az intézmények szervezésének gondját készségesen megadott segéllyel is átutalja az érdekeltség gondoskodásába, mert a szervezés folyamata az állampénztárnak mindenkor tetemes improduktív költséget okoz. Hogy áll e kérdés nálunk? Nincsen nagynevű pártfogónk, a ki átvezérelne bennünket az állami kezelésbe, de ne is várjunk egyhamar eredményt, mert az épület-kérdés jelentékenyen komplikálja az ügyet. Ha négyosztályu intézetünk számára kérünk megfelelő építési segélyt, abból nem emelhetünk 8 osztály számára való épületet, mert a