Esztergom és Vidéke, 1907

1907-01-01 / 1.szám

gyes szép határ gyeppel ékesített erdejét, szántóföldjét, adjon bő szőlő termést a Hegyalja szőlő hegyeire, óvjon meg bennünket éhségtől, be­tegségtől, háborútól, az országos herce-hurcától, adja meg, hogy ki­rály a népével, nép az ő családjá­val tudjon örülni az új esztendőnek, tudjon örülni azért, mert ő maga is közreműködött az újesztendő bol­dogságában. Ilyen érzelmek hatása közben kí­vánunk mi olvasóinknak boldog új­évet ! A kaszinó évzáró közgyűlése. Az esztergomi kaszinó, mely egyike az ország legrégibb kaszinóinak, hatvankette­dik évi rendes közgyűlését, az évek hosz­szu sora által szentesitett szokáshoz ké­pest karácsony másodnapján, szerdán tar­totta meg, a tagok elég nagyszámú érdek­lődése mellett. Reusz József volt elnök elhalálozása foly­tán üres lévén az elnöki szék, a közgyű­lést Büttner Róbert, igazgató nyitotta meg, ki miután üdvözölte a megjelent tagokat, felkérte a társulat titkárát Einczinger Fe­rencet, jelentésének felolvasására. A ka­szinó elmúlt évi működését visszatükröző titkári jelentést a jelenvoltak nagy érdek­lődéssel hallgatták, mely igy szóllott: Tekintetes Közgyűlés! Az egyesületek életében a közgyűlés az a nap, melyben önmagának beszámol egy évi működéséről. Ez, ha vesszük annyi, mintha Ön élet­rajzát imánk és évről-évre a bel-életében megtörtént eseményeket időrendben fel­sorolnánk. Csekélységemnek jutott a szerep, hogy kaszinónk 1906 évi, immár 62-ik évi mű­ködését, történetünk táblájára feljegyezzem. Azonban, ha önéletrajzot irok, mitől jelen ténykedésem miben sem különbözik, óvatos kezekkel kell azzal bánnom. Igaz, hogy meg lehet bocsájtanunk azon körül­ményt, hogy önmagunk irányában elfogul­tak vagyunk, mégis a tárgyilagosság kor­bünhöz. Az apáca merő ellentéte: fekete, dus hajú és sötét fekete szemű leány volt. A tavaszi sugár, a lég, a madárdal meg­ihlető őket. S beszédes lett az ajkuk. „Ugye megígérted nővér, hogy Te is elmondod életed történetét." Szólt a be­teg és nagy kék szemeit kérőén függeszti az apácára . . . S elkezdte a kékruhás, fehér főkötős szent lány. Csendes, alig hallható, hangon, mely néha a suttogásba olvadt. Olykor­olykor megállt, mintha rendeznie kellene gondolatait és mintha sok fájdalmat ele­venítene fel. „Atyám — kezdé — még kicsiny ko­romban elhalt és én egyetlen fitestvérem­mel és idősebb nővéremmel édes anyám gondjaira maradtam. Csendes boldogság­ban, az anyai szeretet melegén nőttem fel, mint puha fészekben a pelyhes íiók. Leány testvérem férjhez ment már és bátyámat is elszóllitá hazulról az élet. En mint 16 éves kis leány maradtam egye­dül anyámnál, kinek mindég kedvence voltam. Csendes, kis városka volt, ahol laktunk. Mély völgyben fekvő. Hatalmas, egekbenyuló hegyek környezték és erdő­ségek, ahová sokat eljártam virágot szedni, ha hozott a kikelet. Ide jártam el délu­tánonként madárdalt hallgatni és gyö­nyörködni abban, amit a természet nyújt azoknak, kik rajongói. Erősen vallásos nevelésben részesültem. Mindig apácák neveltek. Tele volt a lelkem istenimádás­sal, szeretettel és csodálattal. Mint minden leánynak, nekem is meg­látozására emberi fegyelmezettségünk ke­vés erővel rendelkezik. Igaz lehet az élet­rajz, szórói-szóra, de amennyiben több igazat elhallgat, hamis benyomást kelthet. Ha nem is dicséri, vagy védi magát, de könnyen olyan szint ölthet magára, mi­lyennek magát láttatni szeretné. És eme vágyódásának kifejezésre jutása körül már könnyen elkalandozhat a képzelet régi­óiba. Mivel azonban Önmagunkról, önmagunk előtt számolok be jelentésemmel, az ér­dekközösség elvénél fogva bizom hallga­tóim szíves elnézésében. Bizonyos melankoliával kell . hangsú­lyoznom, hogy társadalmi életünkben ál­talában és annak fejlődésében, nincsenek markáns jeleké Nagyon is prózai, egyen­letes, az érzik minden vonalon, hogy a rideg számító élet tette reá kezét, sőt ta­lán jobban ezen a téren is az-a dekaden­tia uralkodik, mely egyesületünket is po­lip karjai közé ragadta. Kaszinóinknak, mint társadalmi egyesületnek az a célja, hogy társas életünk mérvadó faktora legyen, az élet mozgalmasságának hőmérőjeként kell jelentkezni és itt kellene összefutni a sok érdek szálnak, mely társadalmunkat alkotja. Aggódva tűnődöm ezen, mert nem lá­tom felkelni a csillagot, mely a jövendő tavasz vezérpontja lenne. Hajdan a ka­szinó barátságos otthon, látogatott össze­jövetelek szinhelye volt és hogy ismét azzá legyen, olvadjon el a közöny burkoló jégkérge, friss, uj, meleg vér járja át él­tetőn, életre hivatott idegeit, szivem mé­lyéből kívánom. Jelentésem során elsőben az egyesüle­tünket ért gyászról kell megemlékeznem, mely Reusz József elnökünk elhalálozásá­val érte egyesületünket. És mert az egyén elmúlik tek. köz­gyűlés, letűnik a működés szinteréről, áll­jon meg az élők összessége a társada­lom azok elmúlása felett. Mert kegyelet nélkül valóban hálátlan lenne derék mun­kásai iránt, kiknek az elismerés sokszor az egyedüli jutalma csak. Köztiszteletben állott elnökünk emlékének óhajtok áldozni, ki itt körünkben, mint kaszinónk minden­kor lelkes tagja, közbecsülést és hervad­hatlan érdemeket szerzett. Sajnos, egyesületünk vezetésében hosszú voltak a magam ábránd képeim. Álmaim­ban láttam egy férfit; magas, büszke, éjszeműt, aki eljön egyszer és elvisz, mint a mesebeli tündérkirályfi a maga tündérkirálynőjét . . . Egyszer aztán, tisztán emlékezem még, a legelső „nyilvános bálomon" megismer­tem egy ifjút. Egy álomarcú gyereket. Soha olyan különöset, soha olyan édeset nem éreztem, mint akkor. Ugy éreztem eljött az az ifjú, akiről én annyi tündér­szép álmot szőttem egybe. Mintha álma­im mind beteltek volna. Azután jött a végzetem. xVIegszerettük egymást nagyon, a fiatal, lánglelkek lá­zas szerelmével. Azután elhalgatott . . . „Miért hallgattál el Immakulata ?" szólt halkan a beteg. Folytasd kérlek ! Rögtön, suttogá az apáca és elsietett a másik beteghez, aki lázas álmában rém­képeket látott. Felkeltette és vizet adott néki inni. Visszatért a beteg leányhoz. Ami azután jön, az nagyon szomorú — folytatta. — Mély, vallási árok állott gátnak közénk. Ő nem volt azon az igaz, egyedül üdvözítő hiten, amelyen én va­gyok. De ezt a gátat legyőzte a szerelem és mi egymásban már csak a szerető lel­ket néztük. Egyszer aztán . . . virágos tavasszal. . . vége szakadt mindennek . .. Anyám nem volt otthon. Az egész lakás­ban csak ketten voltunk. Beszélgettünk, mint mindég, a boldogságról, arról az betegsége folytán nem vehette ki kellő­kép részét, de jó akaratát és vonzódását még utolsó napjaiban is kifejezésre jut­tatta. Tegyünk szellemileg egy ciprus ágat hóboritotta sírjára és adjuk át kegyelettel emlékét egyesületünk történetének. . Egyesületünk tagjai sorából kiragadta a halál a lefolyt évben Kollár Mihály vá­lasztmányi tagot, kinek ravataláfa diszes koszorút helyeztünk kegyeletünk jeléül, továbbá Vörös József, Malína Lajos és Zsiga László tagtársainkat. Választmányi üléseinknek úgyszólván ál­landó megbeszélés tárgyát képezte a hát­ralékos házbér ügyünk. Az esztergomi takarékpénztár, mint háztulajdonos ugyanis jelenleg 4000 K. házbér hátralékot vezet terhünkre és ez irányban oly kérelemmel fordultunk a társasághoz, hogy ismeretes humánus gondolkozására és városunk fel­lendítése körül kifejtett sok oldalú tény­kedésére apellálva, kértük miként e 4000 K. házbérhátralékot 10 év alatt 400 koro­nás részletekben fizethessük vissza és hogy a rendes évi bérből engedjen el e 400 K-val terhelt 10 év alatt egy hánya­dot. Egyesületünk március idusán szépen si­került matinét rendezett, melyen szerepel­tek Brenner Juliska, Frey Vilmos dr., Brenner Sándor és csekéhységem. E hó 15-én pedig Rákóczi ünnepélyt rendezett mely minden tekintetben magas nivón állt és fényes eredménnyel zárult. Ez ünnepélyen közreműködtek: özv. Mül­ler Gyuláné, Büttner Irmuska, Berán Ká­roly, Bárdos Sándor, Berényi Zoltán dr., Bertalan József, Brenner Antal dr., Bren­ner József ifj., Csernák Béla, István fi Ele­mér, Kartaly István ifj., Katona Sándor, dr., Marosi Ferenc, Müller Gyula, Schen­kengel Antal ifj. és csekélységem. To­vábbá, mint vendég az ünnepély bezáró­jául nagy hatású szárnyaló emlékbeszédet tartott Dombay Nárcisz bencés tanár. A választmány elhatározta, hogy a ta­gok gyakoribb összejövetelét célozva, szó­rakoztatóan tudományos jellegű felolvasá­sok rendezését veszi programmjába, melynek megnyitójául Tóbiás Frigyes Ganz társa­sági mérnök a villamosságról és annak jelenségeiről tartott szép sikerű látogatott előadást. elérhetetlen valamiről, mire egész életén át törekszik az ember. De elérni soh' sem tudja. Feláldozza érte az életét is, hogy elérje, s mikor befejeződött a nagy szín­játék utolsó felvonása is, mikor már nem él, akkor éri el. Talán ez a bűvölő, tavaszi szellő, talán valami gonosz szellem szállta meg a lel­két . . . Megfogta a kezemet és nem akarta elbocsájtani . . . Magához húzott erővel és remegő ajakkal tapadt az én ajkamra. Mikor megtette, mint kielégített vérszopó tigris, rogyott le előttem ä földre... Ellöktem magamtól . . . Megutáltam. Takarodjék ! — Kiáltottam teljes erőm­ből. Elkerget ? — kérdé és ment kifelé, szótlanul . . . Kicsordult a könnye . . . Vissza-vissza nézett, bágyadt, fájó nézés­sel, ami nagyon a lelkembe vésődött. Soha idő e nézést ki nem égeti belőlem... Majd megölt véle . . . S mikor elment, csak akkor lettem igaz leány. Levetettem magamat a földre és ugy zokogtam. Sirattam azt a boldogsá­got, amelyet már elértnek véltem . . . Mikor anyám hazajött, azzal fogadtam: felveszem a fátyolt . . . * ' # ­* Azóta nem láttam őt. Azt hallottam róla, hogy valami nagyon gazdag, előkelő leányt vett felségül, akivel — hiszem — most is boldog . . . Imént mondtad nővér, hogy a boldog­Bátor vagyok indítványozni, hogy az estélyeken szereplő hölgyeknek és urá%a nak a jelen közgyűlés jegyzőkönyvi kö­szönetet szavazzon, különösen kiemelve szeretet igazgatónk, Büttner Róbert érde­meit, ki fáradhatlan segitő társa szakava­tott vezetője és főrendezője műkedvelőink­nek, kérve tőle műkedvelő társaim nevé­ben, hogy jóindulatát a jövőben sem vonja meg tőlünk. A Széchényi pályadíj tételéül a főgim­náziumi ifjúság részére, ez évben mint legidőszerűbb témát: Emlékbeszéd Rákóczi hamvainak hazahozatala alkalmából, tűz­tük ki Kaszinónk beléletéről, mai helyzetéről és forgalmáról bátor leszek felolvasni a számvizsgáló bizottság és könyvtáros kö­vetkező jelentéseit. A titkári jelentéssel -kapcsolatosan a könyvtáros és a számvizsgáló bizottság je­lentését olvasta fel a titkár. A számvizs­gálók szerint a kaszinó anyagi helyzete nem változott. Az évi összes bevétel volt; 7075 kor. 44 fillér, ezzel szemben a kia­dás : 6265 kor. 07 fillér. A jelentések tudomásul vétele után a jövő évi költségvetés állapíttatott meg, mit négy darab kölcsönkötvénynek kisorsolá­sa követett. Kihúzattak : 62. számú (Frey Ferencé), 31. sz (Leimdörfer Nándoré), 54 sz. (Kollár Péteré) és 73. sz. (Istvánffy Eleméré). Miután a küzgyülés a tisztviselőknek fá­radozásukért jegyzőkönyvi köszönetet mon­dott, Büttner Róbert igazgató a maga és tiszttársai nevében lemondott és felkérte id. Brenner Józsefet, hogy a tisztikap meg­választásának idejére, a közgyűlést, mint korelnök vezetni szives legyen. Id. Brenner József átvévén a korelnök­séget, elrendelte a szavazást az uj tiszti­kar és a választmány megválasztására. A szavazás eredményeképen a tisztikar a következő : if " Elnök: Niedermann Pál. Igazgató : Bütt­ner Róbert Titkár: Einczinger Ferenc Ügyész: Horn Károly dr. Pénztáros: Be­rán Károly. Háznagy: Nédeczky Béla. Könyvtárnok: Várallyay Sándor. Választ­mányi tagokul megválasztattak : Áldod Mór dr., Berényi Gyula dr., Berényi Zoltán dr., Bleszl Ferenc, id. Brenner József, Brutsi ságot csak meg lehet közelíteni, de elérni csak akkor, ha elérkezett az élet vége.. . Ugy van, gyermek . . . Két kórházi szolga vitt hordágyon a termen keresztül egy halottat. Letakarták fehér lepellel, de a leplen is átütött a vér kékes-vörös színe. Az apáca önkénytele­nül megrezzent. Mikor előttük mentek, lecsúszott a halott arcáról a lepel . . . Há­lántékán hatalmas golyőütötte seb . . . Immaculata a holttestre nézett . . . Meg­riadt, visszarettent . . . Éles sikollyal ro­gyott a földre. Ő volt az egykori . . . A beteg lány egy pillantás alatt átér­tett mindent . . . Immakulata nővér, — szólt beteges, töredezett hangon — az em­ber csak akkor éri el igazán a boldog­ságot, ha a nagy színjáték utolsó aktusa is lejátszódot. III. Megint ősz van. Hideg, fojtó ködös ősz. Levélgyilkos, virágölő . . . Mintha . már a telet hozná az a hideg szél, mi észak felől kerekedik és sorra fújja el a sírokon égő kegyelet világokat . . . Egy besüppedt, gondozatlan sir előtt egy apáca térdel . . . Lehajtá fejét és imád­kozik ... S a ' siron nyíló őszi rózsa bánatosan hajtja le fehér, selyemsziromját, mintha ő is sirna . .. Budapest, 1906. nov. 24. Pártos Zoltán. medikus.

Next

/
Oldalképek
Tartalom