Esztergom és Vidéke, 1906

1906-01-21 / 6.szám

Helc Antalnak azon nagyszabású beszé­de, melyet ugyanazon alkalomból a vá­rosháza erkélyéről az ünneplő közön­séghez intézett. A tanács köszönetet mondott a főügyésznek azon gondossá­gáért, mellyel az iratokat eddig meg­őrizte s amelyeket a város levéltárba fog­nak elhelyezni. — A csata-köbölkati vicinális. Pólya Lajos nagyölvedi ev. ref. lelkész 1904. év­ben újból felvette fonalát annak a moz­galomnak, melyet már több, mint egy év­tized óta űz, fűz, hogy t. i. Csata—Kö­bölkút és Köbölkút—Hetény között vi­cinális vasút létesitessék. Önzetlen fárado­zásának volt is eredménye, amennyiben a köbölkút—hetényi vonal kiépítése már a megvalósulás stádiumában van, mig az előbbi vonal kiépítése ugyancsak közelfekvő, mi kitetszik azon érdeklődés­ből, mely iránta a pénzvilágban megnyilvá­nul. Igy nemrégiben Elek Simon a főváros­ból az alábbi szövegű levelet intézte nevezett lelkészhez, mint kilankadatlanul munkálko­dik a vasútvonal mielőbbi létesítésén. A levél a következő : „Nagytiszteletű Pólya Lajos ev. ref. lelkész úrnak Nagyölved. Egy nagyobb pénzcsoport, magyar helyi érdekű vasúti vállalkozásokban részt óhajt­ván venni, engem bízott meg a megfelelő objectumok megszerzésével. Ezen pénz­csoport nemcsak az építésre már kellően előkészített vasutak financirozását és épí­tését vállalja el, hanem az előmunkálatok­ban is részt venne olyformán, hogy meg­felelő részesedés ellenében a vasút, nyom­jelzési, tervezési és egyéb költségeihez is hozzájárulna. Amennyiben tehát a terve­zett vasút előmunkálatai illetve finaneiro­zásának gyorsabb kivitelét óhajtja, tiszte­lettel kérem, méltóztatna az alábbi kérdé­sekre nézve engem tájékoztatni. 1. Milyen stádiumban van általában az engedély va­sút ? 2 Milyen a tervezett vasút rentabilitása és készült-e már rentabilitási táblázat ? 3. A nyomjelzési munkálatok elkészültek-e ? 4. Milyen üzemre van kontemplálva ? 5. Mely községeket fogja érinteni ? 6. Meny­nyiben pártolja az eszmét a helyi érde­keltség? 7. Jegyeztettek-e már törzsrész­vények? 8. Történtek-e már lépések a fi­nancirozás érdekében és mily eredmény­nyel?" — A. főispán köszönete a városnak. Főispánunk a város közönségének, a hoz­zá intézett újévi üdvözlésre a követke­zőkben válaszolt : „Közös és egységes az a cél, melyet városok és megyék igyekez­nek megvalósítani és melyet az államnak is minden tevékenysége hirdet; az ál­lam ép úgy, mint kebelében a többi er­kölcsi testület ugyanazon egy célért küzd — polgárainak, lakosainak minél tökélete­seb boldogulásáért. Egyiket is, a másikat is, az államot ép úgy, minta megyét,vá­rost és a legkisebb községet is, az ösz­működés szükségességének belátása, a közös céloknak, a közös érdekeknek, erős, rendithetlen összműködés által való kön­nyebb, sőt egyedül lehetséges elérése hozta létre. S ha az elmúlt esztendő határ­kövénél visszatekintünk a már átélt na­pokra, bizonyos szomorúsággal látjuk, hogy az ugyanazon célért küzdő állam és önkormányzati testületek között a cél elérésének eszközei tekintetében dissonan­tia uralkodott, sőt uralkodik sajnos ma is. Ennek a dissonantiának eltűnését s egy jobb, boldogabb, békés időnek bekövet­keztét kell remélnünk ma, az uj esztendő küszöbén, a mely végre megvalósítani lesz hivatva mindnyájunknak reményét, óhaját, akaratát — egy erős nemzeti alapra feltett boldog magyar állam kiépítését. Ez az idő lesz hivatva megvalósítani azon óhajunkat is, hogy a békés viszonyok áldásai között, midőn megnyílik előttünk a cselekedhetés tág tere, együttes erőinkkel Esztergom város fejlődéséért, lakosságá­nak boldogulásáért — a biztos siker re­ményével — küzdhessünk. Fogadja a mélyen tisztelt közönség, annak érdemes tanácsa és tisztikara az uj esztendő alkal­mából ugy a magam, mint családom irá­nyában tanúsított figyelmükért hálás kö­szönetemet és legjobb kivánataim őszinte kifejezését. " — Jótékonycélú előadás a vízivárosi zárdában. Az esztergomi érseki felsőbb nőnevelő-intézet Mária-kongregációjának tágjai könyvtáruk javára február hó 3-án este 6 órakor az intézet nagy termében jétékonycélu előadást rendeznek, a követ­kező műsorral: 1. Nyitány. Norvégia. Griegtől. Zongorán négykézre játszák: Idinger Lujza és Schmied Poldina. 2. Felolvasás. Mattyasóvszky Marianna. 3. Serenade. Bragatól. Hegedűn játszák: Bleszl Erzsike és Borovicska Adolf. Zon­gorán kiséri: Bleszl Margit. 4. Virágálom. Allegorikus játék dalokkal és táncokkal 3 felvonásban. ' Szövegét irta: Tordai Grail Erzsi, zenéjét szerzé: Dr. F. L. Személyek: Virágtündér — Reviczky Er­zsike, Rózsa — Magurányi Ditta, Liliom — Niedermann Ber.tike, Rozmarin — Papp Ilonka, Rezeda — Szeness Livia, Szegfű — Büttner Irma, Orgona — Vayand Ilonka, Viola — Brutsy Ilonka, Bazsa­rózsa — Bajczár Margit, Tulipán — Szá­voszt Ilma, Pipacs — Szegedy Jolán, Gyöngyvirág Szalkay Félike, Ibolya — Schermann Margit, Nefelejts — Ecsi Irénke. 5. Az első és második felvonás között „Cavalleria Rusticana" Eilenberg­től. Zongorán játsza: Vayand Ilonka. 6. Élőkép. A szent Szűz virágos kertje. 7. Rienzi. Wagnertől. Trio. Harmoniumon játsza: Sr. Frank Philothea, zongorán: Schmied Poldina, hegedűn : Borovicska Adolf. A közbeeső zeneszámokat éneklik : Adolf Juliska, Beke Tusi, Erdélyi Olga, Glock Katica, Karácsonyi Aranka, Kovács Rózsika, Parsch Aranka, Strobentz Józsa, Schottert Gizella, Szalay Aranka és Sze­gedy Ilona. Rendezők: Mattyasóvszky Olga, Niedermann Elza, Ecsy Gizella, Jedlicska Mariska, Fray Anna és Nagy Mariska. Belépő dijak: I. sor 5 kor., II—Hí. sor 3 kor., a többi sorokban 2 korona. Jegyek előre válthatók Mattya­sóvszky Marianna őnagyságánál, a kong­regáció elnöknőjénél s előadás előtt a pénztárnál. Felülfizetéseket szívesen fogad és hirlapilag nyugtat az Elöljáróság. — A főgimn. segitőegylet közgyűlése a gimnáziumi igazgató lakásán ma d. e. 10 órakor lesz megtartva. — Dementi. A „Budapesti Hirlap" keddi számában esztergomi levelezőjének tu­dósítása nyomán egy hir jelent meg, melyben a többek között az volt, hogy B. Szabó Mihály honti főispánt városunkban mindenki boykottálta, s még Wimmer Imre polgármester sem fo­gadta el köszöntését. Nevezett lap csü­törtöki számában polgármesterünktől egy cáfolat jelent meg, melyben kijelenti, hogy mióta Szabót főispánnak kinevezték, azóta véle nem találkozott és össze véle sehol sem jött, csupán Wimmer Ferenc temetésénél, hol egymást köszöntötték. Hogy az a tisztelt tudósító mily megbíz­ható tudósításokkal látja el lapját, iga­zolja a polgármester cáfolata. — Sziniügyünk rendezése, A sziniügy az utóbbi időkben városunkban igen el­hanyagolt állapotba jutott. Hosszú idő múlik el, mig egy társulat városunkba te­szi lábát, s azok is csak másod-, harmad­rendűek, szóval a városnak rendes színé­szete nincs. Oka pedig ennek az, hogy miután a város a győri szinikerülethez tartozik, másnak, mint Mezey Bélának en­gedélyt nem adott. Mezey több izben for­dult a tanácshoz engedélyért, mit a tanács meg is adott, azonban Mezey el nem jött s igy színészek nélkül maradtunk. Legu­tóbb már a tanács aképen határozott, hogy más társulatnak ad engedélyt, mig Mezeynek csak azon esetre, ha óvadékot tesz le. Mezey ennek folytán 200 korona óvadékot helyezett letétbe, annak biztosí­tásául, hogy városunkba jön társulatával. Közben történt, hogy Székesfehérvár pol­gármestere sürgönyileg intézett kérdést polgármesterünkhöz aziránt, vájjon a vá­ros nem lépne-e be a székesfehérvári szi­nikerületbe, mit a polgármester feltétele­sen kilátásba helyezett. A kérdéssel leg­utóbbi érdemleges ülésén foglalkozott a tanács és elhatározta, hogy a város a győri szinikerületből kilép és belép a szé­kesfehérvári kerületbe, mi végből dr. Föld­váry István városi főügyészt, mint a helyi szinügyi bizottság elnökét küldötte ki a Székesfehérváron tartandó tanácskozá­sokra. Egyben kimondotta, hogy városi sziniügyünk rendezése általánosan érzett kulturális követelmény, mivégből javasolja a képviselőtestületnek, hogy amennyiben találkoznék vállalkozó, ki az állandó színhá­zat saját kockázatra felépítené s fentartaná, úgy segélyezze a város évi 1000—1200 korona állandó segéllyel a vállalatot. — A főkáptalan a póttartalékosokért. A főkáptalan elhatározta, hogy a nála al­kalmazásban lévő póttartalékosok család­jairól teljes mértékben gondoskodik. A behívott póttartalékosoknak kiszolgáltatja rendes fizetésüket és családjukat meghagy­ja az összes .járandóságok elvezetében. A behivottakat pedig addig is, mig állá­sukba visszatérhetnek, helyettesíteni fogja. — A vízivárosi zárdatemplom villany­világításának bevezetésére ujabban a kö­vetkezők adakoztak: lovag Mattyasóv­szky Lajos 100 kor., Vézinger Károly 40 kor., Venczell Antal 20 kor., Simor Teréz 50 kor., dr. Walter Gyula 40 kor., Szalkay Félike 2 kor., Siposs Antal 20 korona. Ujabb adakozásokat kérve fenti­eknek hálás köszönetet mond a zárda­templom Elöljárósága. — A pénzügyi bizottság tegnap délután ülést tartott, melynek egyik fontos tárgya a magyar kath. tanítók árvái részére a segélyalap által városunkban építeni szán­dékolt árvaház részére szükséges telek­nek a város részéről való ingyenes fel­ajánlása volt, mely célra a pénzügyi bi­zottság az úgynevezett Sas teleknek, a kis Duna felőli részét javasolta felaján­lani. — A Kath. Legényegyesület farsangi mulatsága. Az Esztergomi Kath. Legény­egyesület a házépítési költségek fedezésre február hó 4-én a Fürdő vengéglő nagy­termében tánccal egybekötött színielőadást rendez, mely alkalomból szinre kerül: „Nem házasodunk." Vígjáték 3 felvonás­ban. Irta: Pfudel Frigyes. Németből for­dította : az esztergomi papnövendékek ma­gyar egyházirodalmi iskolája. SZEMÉLYEK: Erdősy Jenő tengerész kapitány . Rieger Andor. Marci, inasa . . Krajniker Ferenc Erdősy Imre, a csillagászattan ta­nára, a kapitány bátyja . . . Vörös Lajos. Reményi földbirtokos Fazekas Dezső. Margit, ) Hugyecz Irma. Ella, J l ean y a .i Kapus Juliska. Julis, cselédleány Reményinél. . Miklósy Juliska. ! Történik az 1. és 3. felvonás a tanár lakásán, a második felvonás „Sas" szállóban, Reményi lakásán Belépő-dij : Személyjegy 2 korona, csa­ládjegy (három személyre 3 korona 20 fil­lér.) Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete esti fél 8 órakor. — Közgyűlés a városnál, A város képviselőtestülete folyó hó 25-én délután 4 órakor ülést tart. — Az iparos ifjúság karnevál estélye. Az esztergomi iparos ifjúság február 2-án a Fürdő vendéglőben tombolával és mu­lattató bohóságokkal egybekötött velen­cei karnevál estélyt rendez. A műsorból olvassuk, hogy lesz : a velencei karnevál megérkezése Japánba, a velenceiek be­vonulása Japánba, matrózok diszgyakor­lata a japáni teaház előtt, a japáni bak­fis leány álmai, karnevál tánc, vagy ho­gyan járnak farsangkor Japánban azok, kik elfelednek hazamenni, a Mikádó ha­zaérkezése Mandzsúriából, egy bohócz mint katona zenekar, a Mikádó legkisebb feleségének ábrándjai stb. — Hűtlen alkalmazott. Reviczky Károly bikoli nagybirtokos titkárja a napokban gazdájától ezer korona készpénzt magához véve, Tata-felé vette útját, hol kenyéradója nevében 250 koronát egy ottani vaskeres­kedőtől kicsalva, ismeretlen helyre távo­zott. A főszolgabiróság elrendelte körözte­tését. — Kifogott hulla. Schönauer Ferenc párkányi ácsmester hulláját, ki két és fél hónappal ezelőtt tüntel, pénteken délután a Garam torkolatánál lévő szigetnél kifog­ták. Mellén szúrástól, mig fején ütéstől eredő sebet találtak, mi nyomtalan eltűné­sét gyanússá teszi. — A hazai ipar érdekében. A kereske­delemügyi minisztérium már régebben megállapította azokat a kikötéseket, ame­lyek a szállítható mezei vasutak engedé­lyezése és üzletbevétele iránt a polgár­mester, vagy alispán részéről, a hazai ipar támogatása és védelme érdekében érvényre juttathatók. Vörös László ke­reskedelemügyi miniszter ezt, a rendel­kezést határozottabban kívánja körvona­lazni, s ezért kívánja, hogy a vonatkozó határozatba a következő kikötést vegyék föl: A vasút építéséhez kizárólag hazai vasipar termékeit kell használni, s általá­ban a mezei vasút építkezés összes szük­ségleteit (ide értve a kocsikat és forgalmi eszközöket is) a hazai ipar utján kell fö­dözni. Külföldi beszerzést csakis a keres­kedelemügyi miniszter előzetes engedélye alapján lehet tenni. A műtanrendőri bejá­rás elrendelését kérelmező előterjesztés alkalmával pedig igazolnia kell az enge­délyesnek, hogy honnan szerezte be az anyagokat és gyártmányokat. Ha kitűnik, hogy ilyen beszerzést előzetes miniszteri engedély nélkül tett, akkor a beszerzés értékének 20 százalékával egyenlő birság­gal sújtja az illetőt a miniszter. — A SZÜlŐkhÖZ. A kolozsvári középis­kolai-tanárjelöltek segélyegylete közvetít nevelői, korrepetitori, tanári, másolói, raj­zolói, fordítói, zeneoktatási állomásokat, miáltal az arra érdemes és tehetséges egyesületi tagokat kívánja felsegélyezni. Midőn erre a körülményre felhívjuk a ha­zai tanintézetek s a nagyközönség figyel­mét, tájékoztatásul megjegyezzük, hogy a közvetítés a bejelentőkre nézve díjtalan; a bejelentett állomásokra alap-, szakvizs­gás tanárjelölteket, avagy okleveles taná­rokat ajánlunk. Az egyesület cime: A kö­zépiskolai tanárjelöltek segély egylete, Ko­lozsvár, egyetem. Mezey Sándor, elnök. Borbély István, titkár. A gyermekek kiválóan fejlödnek vele és nem szenvednek emésztési zavarban. Kitűnően bevált hányás, bélhurut, hasmenés stb. esetén. A bel­és külföldön sok ezer orvos ajánlja. Gyermek ISZt Legjobb táplálék egészséges és gyomorbaj os gyer mekeknek. Kapható gyógysze rtárakban és drogériákban. Diet, tápláló szerek gyára KUFEKE R. Wien I. és Bergedorf-Hamburg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom