Esztergom és Vidéke, 1906

1906-02-22 / 15.szám

ESZTElfiOM es ÍIDEKI r r A „VARMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGAINAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . .12 kor. Negyedévre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Du. Píokopp Bjiila és Bpenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, -előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A munka becse. Elnöki megnyitó. Az esztergommegyei kerületi betegsegélyző pénztár f. é. február 18-án tartott közgyűlésén mondotta : Dr. Walter Gyula. Valahányszor a kerületi betegsegélyző pénztár közgyűlésén résztvehetni szerencsém van, mindannyiszor igen kellemes érzések hatják át bensőmet. Érzem, hogy azok a fáradságok, amelyek a pénztár feladatainak megoldása körül felmerülnek, a haza fontos érdekeinek oltárára szentelt áldozatok. Érzem, hogy azok a gondok, a melyek a pénztár céljainak megvalósításával össze vannak kapcsolva, olyan termékeny magvak, amelyek a munkaerő fokozásának és a kitartás szilárdításának gyümölcseivel kedveskedhetnek a közgazdasági életnek. Érzem, hogy az a közhasznú tevékenység, amelyet a pénztárak kifejtenek, részleges lerovását képezi azoknak a kötelezettségeknek, amelyek a munkásosztállyal szemben a társadalomra nehezednek. A régi világ nem volt képes a kézimunka ilynemű, nagyon megérdemelt méltánylásának magaslatára ,Esztergom és Vidéke" tárcája. haragosomnak. Elszálltak a.fecskék, Messze tenger-tulra: Soká készülődtek A nagy, hosszú útra . . . Egy volt, azt nem birta utánuk a szárnya, Itt maradt. Mig visszajönnek, tán megvárja! Szegény árva fecském, Köztük volt a párod? Itt hagyott ? ... Ne várd! Hiába is várod! Elszállt az én lelkem öröme is messze, Odahagyta hite, lángoló szerelme . . . A fecskékkel szállt el — Nem jön az már vissza Rózsafakadásra, A jövő tavaszra! — Oly közel volt hozzám, s mégis távol tőlem, Lenge délibábként messze tünt előlem, Utána repülnék, De nem bir a szárnyam ... Ugy sem jön már vissza, Hát minek is várjam!? Kállai Ede emelkedni. Nem becsülték a munkát az ókor népei. Kicsinyelték. Lenézték. Megvetették. Tisztességtelennek hirdették. Ciceróval a legragyogóbb elmék hangoztatták, hogy „szabad polgár" bérért nein dolgozhatik! Lealacsonyítaná magát. Megbélyegezné gyermekeit is. Egyedül a társadalom legalsóbb rétegei, legszánalomraméltóbb tagjai végezhettek kézimunkákat. A rabszolgák voltak a társadalom áldozatai. Egyedül ők görnyedtek a munka igája alatt. Minő eszmekörben éltek a régiek, bizonyítja Seneca, aki heves támadásokat intézett Posidonius ellen, mivel egyes mesterségek feltalálását — egy bölcsésznek merészkedett tulajdonítani ! Plutarch a leglelkesebben azért magasztalta Lykurgust, mivel törvényei által „sok pihenést, gondtalan nyugalmat biztosított polgárainak és megtiltotta nekik, hogy bér fejében dolgozzanak*)" Más nézeteknek hódolnak a későbbi századok. Meggyőződésük szerfnt a munka — az emberiség fejlődésének, boldogulásának alapja. Az állami élet szervezetének egyik legfontosabb tényezője, elengedhetetlen feltétele. Ugy az egyesek, *) Vitae paralellae. Lipsiae. 1864. I. 107. Isten Végez. A fiatal erdőkerülő épen most lépett ki a sűrűségből. Előtte egy tisztáson, — közel a hegyről lekanyarodó kocsiúthoz, — egy csinos fehér házikó áll. A kis .udvarajtó e pillanatban kinyilik s egy karcsú leányka fut eléje. A férfi boldogan mosolyog, s meggyorsítja lépteit. Néhány pillanat csak s a szőke leányfő ott nyugszik domború mellén. A férfi magához öleli a leánykát. Aztán karjaiba kapja s ölében viszi be a házikóba. Ott gyöngéden leteszi. — Ugy-e édes nehéz voltam! Erre mindketten boldogan nevetnek. Leülnek közel egymáshoz s kéz a kézben beszélgetnek a jövőről. Mindketten árvák. A férfi kerülő az uraságnál. A leány meg kézi munkával keresi kenyerét. Távoli rokonok. Ez a kis hajlék már közös keresetűk gyümölcse. A rokoninál azonban erősebb kötelék is fűzi már Őket össze. A szerelem. Most meg már azon ponton állanak, hogy nemsokára, mint férj és feleség léphetnek a világ elé . . . Pista mikor csak szerét ejtheti, meglámint a nemzetek szellemi haladásának és anyagi jólétének forrása. A társadalom lelke, éltető és fentartó eleme. Minél nagyobb a szeretet, amelylyel a társadalom a munkát felkarolja; minél szívósabb az erély, amellyel a tevékenységet folytatja; minél fokozottabb a becsülés, a mellyel az ésszerű erőhasználat sikereit méltányolja: annál gyorsabb fejlődése és haladása ; annál szilárdabb rendje és nyugalma, annál virágzóbb anyagi jóléte. Mély értelemmel bírnak, nagy igazságot foglalnak tehát magukban Buffonnak szinte meglepő szavai, hogy „ami az embert emberré teszi — az a kéz!

u A munKa ezen nagy jelentőségének, különös fontosságának természetes következménye az a becsülés és méltánylás, amelyben a komolyabban gondolkozó társadalom részesiti. Egészen természetes a mai társadalom az a törekvése, amelynél fogva a munka becséről és hatásairól táplált meggyőződését külsőleg kifejezésre juttatni, a munkásosztály javára irányuló alkotásokban visszatükröztetni ügyekszik. Nemes versenyre kelve létesiti a társadalom a munkás érdekeit szoltogatja jegyesét. Tiszta szerelmük egét, egyetlen felhő sem háborítja. Bodri — a borjú nagyságú házőrző — ott üli lábuknál. Értelmesen pislog egyikről a másikra. Mintha azt akarná mondani. — Örüljetek az életnek mig fiatalok vagytok ... — De most már mennem kell édesem, szól egy félórai beszélgetés után a férfi. „Hi a kötelesség." Egy ölelés, egy csók, aztán még egy ölelés s még egy csók, s eltűnik a bokrok között . . . Ilonka könnyező szemekkel néz utána. Tudja, hogy nem örök a válás s mégis, hogy fáj az a balga szive. Hátha örök volna ?! Oh ő azt ki nem állana. Meghalna. Egész bizonyosan tudja. E találkozást követő néhány hét a szokott boldog egyformaságban telt el. Találkozás : öröm. Búcsúzkodás : könynyek. Egy szép napon vig társaság jött le a hegyről. Az uraság világjáró fia nagy vadászatot rendezett, haza érkeztének örömére. A környék nagybirtokosai mind itt voltak. Hazafelé tartottak. Az út ott vezetett le a kis házikó előtt. gáló, valóban , áldásos intézményeket. Elodázhatlan feladatának tekinti könnyíteni a munkás terheit. Vetélkedve siet eloszlatni a gondok felhőit, amelyek homlokát beárnyékolják. Kötelességének ismeri segítségére lenni azokban a súlyos küzdelmekben, amelyeket a létfentartás miatt folytatni kénytelen. Ilynemű feladat jutott a betegsegélyző pénztáraknak is osztályrészül. Mennyiben sikerült szerény pénztárunknak a mult év folyama alatt céljait megvalósítania, az iránt azok a jelentések hivatvák a m. t. közgyűlésnek tájékoztatást nyújtani, a melyeket előterjeszteni szerencsénk lesz. Bárminő legyen is azonban ezek alapján a m. t. közgyűlés ítélete, arról legyen szabad biztositanom, hogy a pénztár a legnagyobb odaadással ügyekezett a várakozásoknak megfelelni. A jövőben is mindig egyedül a biztosítottak java fog a pénztár vezetőségének irányitóul szolgálni. Egyedül emberbaráti és társadalmi kötelezettségeinek lehető teljesítése fogja legkomolyabb törekvését képezni. Ezen biztosítás mellett szivem Benn Ilonka dalolgatva végezte napi teendőit. Kellemes csengésű hangja kihallatszik az útra. — Ejnye ki csiripel itt oly kedvesen ? kérdé az ifjú uraság barátaira tekintve. — Valószínűleg az az árva lány aki itt lakik — szól az egyik. — S nagyon szép. Már láttam néhányszor — mondja a másik — de oly félénk, hogy nem lehett megközeliteni. Ugy látszik valami paraszt kölyökkel szűri össze a levet — s kétértelműén kacag. — No majd én megközelítem — mondja hetykén a vendéglátó ifjú. — Várjatok ! Ezzel csendesen benyit. Az udvaron Bodri dühös ugatással fogadja. S már rárohanni készül az „idegenére. Az ifjú a falhoz hátrál s célba veszi a kutyát. — Ebadta bestiája! Hívják vissza ezt a dögöt mert lepuffantom! Hát senkisem lakik itt! ? — Uram ne lőjjön. Jöjj ide Bodri! Mivel szolgálhatok ? Hangzik most a háta mögül. A férfi hátra néz. A leány áll ott. Ámde micsoda leány. Alig bir szóhoz jutni a megzavarhatatlan világfi. Végre megszólal!