Esztergom és Vidéke, 1906
1906-02-18 / 14.szám
— Az amerikai katholikus magyarok Prohászkának. Az amerikai katholikus magyarok nagy örömmel fogadták azt a hirt, hogy Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspökké neveztetett ki, s a feletti örömükben Grosz Ferenc csikágói plébános indítványára elhatározták, hogy Prohászkát egy értékes pásztorbottal lepik meg, mi végből nagy hamarjában mintegy 1400 koronát gyűjtöttek össze. — Ifjú Zsakovecz Nándor hangversenye. Ifjú Zsakovecz Nándor, a budapesti zeneakadémia növendéke, ki a zeneakadémián a zenetanári kurzust végzi, s akinek művészi szin vonalú hegedűjátékában már volt alkalmunk gyönyörködni, március 1-én a Fürdőben Antalffy Zsíros Dezső és Szántó Dezső, ugyancsak zeneakadémiai növendékek közreműködésével hangversenyt tart, melyre eleve felhivjuk zeneértő közönségünk figyelmét. Megemlítjük még, hogy a fiatal művész mostanában tért vissza Lussin Grande-ból, hol pihenni volt, s a hová a nevezett zeneakadémia költségén ment ki. — A mnzslai járásbíróság áthelyezése ügyében a kiküldött bizottság az alispán hivatalos helyiségében tegnap délelőtt értekezlet tartott, melyen dr. Záborszky István ministeri titkár, az igazságügyministerium képviseletében volt jelen. Dr. Hulényi Győző főügyész ismertette az ügyet keletkezése idejétől minden fázison keresztül, viszont a minisztérium kiküldöttje az igazságügyi kormány álláspontját, mi röviden az, hogy a kormány a járásbíróság részére szükséges épületet fel nem .építteti, azt a minister által adandó tervek szerint a községnek kell felépíttetnie, s a kormány csak bérbeveszi azt. Az épület a fogházi helyiségekkel, valamint a telekkönyv részére szánt helyiségekkel együtt, hozzávetőleges számítással 60,000 koronába jönne. Megjegyezzük, hogy a telekkönyv egyenlőre nem vitetnék' át, azonban helyiségeiről már most kellene gondoskodni. A bizottság jelentést tesz mindezekről az őt kiküldő közgyűlésnek, mely Párkányt ujabbi határozat hozatalra fogja felhívni. Az igazságügyi kormány a kérdés végleges megoldását igen sürgeti, mert ha a legközelebbi időkben, mondjuk a tavaszszal megállapodásra a községgel nem jönne, úgy még a nyár folyamán átalakíttatja a muzslai járásbíróság belyiségeit, mit tovább halasztani nem lehet. A leggyorsabb és legjobb esetben a járásbíróság 1908. év nyarán költözik át Párkányba. — Az altisztek jótékonycélu mulatságaA helyőrség hivatásos altisztjei csütörtökön a Fürdő vendéglőben hangversennyel egybekötött jótékony célú táncmulatságot rendeztek, mely ugy anyagi, mint erkölcsi tekintetben valóban fényesen sikerült. A táncmulatságot hangverseny előzte meg, melyet teritett asztalok mellett hallgattak végig a megjelentek, s amelynek számait Schubert Nándor, a 76-ik gyalogezred jeles karnagya vezette. Nagy tetszést aratott a Magyar hangverseny ábránd, melyben a „Képeddel alszom el" van variálva, melynek áriáját Langer Richard, a zenekar új vezetője adott elő szárnj'kürtön, tiszta, csengő hangon, érzéssel, mi nagy tetszést aratott. Tizenegy óra volt, midőn a hangverseny véget ért, s megkezdődött a tánc, mely reggeli hat óráig tartott, mondani sem kell, vig, kedélyes hangulatban. A négyeseket száz párnál több táncolta. A mulatság védnöknője Hess Rezsőné ezredesné. volt, kit megérkezésekor a rendezőség a lépcsőháznál fogadott, s akinek egy pompás virágcsokrot nyújtott át. Az ezredesné kíséretében voltak: Sasich Gáborné őrlagyné, Bonn Gusztávné, Hauzer Károlyné, Zólyomy Árpádné és Phiiippovics Károlyné kapitánynék, majd özv. Schummacherné Ida és Heindel Izabella. Felemiitjük még, hogy a mulatság tiszta jövedelme, mi 300 koronát meghaladott, az altisztek segélyalapjának gyarapítására lett fordítva. A segély-alap intézménye egészen uj, mely más ezredeknél nem létezik, s amely a 76-ik gyalogezred ezredesének, Hess Rezsőnek kezdeményezésére az elmúlt évben alapíttatott, melynek nemes célja az altisztek özvegyeit, árváit segélyezni, melynek vagyona alig egy év lefolyása alatt 11.000 koronára szaporodott fel, mi nevezett ezredesnek érdeme. A jelen volt nők névsorátj tudósítónk a következőkben jegyezte fel: Aczél Vilmosné, Anda Józsefné és leányai, Ádám Jánosné, Barton Teréz, Baróth Ferencné és leánya, Brigán Jánosné és Teruska, Barmos Józsefné, Búkor Gizuska, Cseicsner Jánosné és leánya, Dux Gyuláné, Effenberger Vincéné és Etelka, Fekete Linka, «Giegler Ferencné, Havas Ilonka, Haslinger Györgyné, Hornyák Bözsike, Höttinger Jánosné, Herb^k Jánosné és Regina, Ibermasser Józsefné és Mariska, Kuzsák Jánosné, Kreinicker Ferencné, Klotz Emma és Vilma, Krizmanits Mariska, Krein Józsefné és leányai (Párkány) Körschel Ignátzné, Klotz Józefin, Langhammer Józsefné, Mihók Jánosné, Emma és Vilma, Mayer Sándorné és Annuska, Mahrer Józsefné és leánya, Neumann Józsefné és leánya, Neumann Gyuláné, Nyilas Jánosné és Ilonka, Özv. Oriskó Józsefné és Gizella, Ötvös Emma, Paulus Béláné, özv. Pelczmann Ignácné és Irma, özv. Pilársz Jákobné, özv. Pór Antalné és Etelka,, özv. Pillárcsekné és Cecilia, özv. Rutt Károlyné, Rettmüller Mátyásné, özv. Schafferné és Annuska, Seinitz Károlyné, Szűcs Ilüska és Róza, Süveges Edéné és Izabella, Schmuzár Jánosné, Stéindl Józsefné, Szőrszön Mariska, Özv. Szerkál Jánosné, Irma és Aranka, Tatai Józsefné, Tarr Gézáné, Trexler Sándorné, Turányi Sándorné és Magdus, Vékony Sándorné, Varga Jánosné, Wanyek Jánosné és Amália. — A rendezőség köszönetét tolmácsolja a résztvevőknek s mindazoknak, kik felülfizetéseikkel a segélyalap gyarapításához hozzájárultak. — Az izraelita nőegylet művészestélye. Az esztergomi izr. nő- és leányegylet alaptőkéje javára február 24-én a Fürdő nagytermében tánccal egybekötött művészestélyt rendez, melyen közreműködnek : Kiss Klára a magyar kir. Operaház tagja, Lenkeffy Janka a Király-színház tagja, Faragó Jenő a „Figaró" főszerkesztője, Z. Molnár László a Király-színház tagja. Kezdete este 8 órakor. Személyjegy 2 kor. Jegyek a számozott ülőhelyekre előre válthatók : Scheiber Rezső, Fleischmann Ignác, Virág és Szántó és Schmideg Soma urak üzletében. Felülfizetéseket köszönettel fogad a rendezőség, melynek tagjai: Diamant Lajos, Ferencz Emil dr., Goldner Fülöp dr., Grósz Géza, Haár Ignác, Lenkei Emil, Milch Hugó, Patai Dezső, Pálmai J. József, Popper Ede, Renner Ferenc, Renner Géza, Sárkány Sándor, Schmideg Soma, Schrank Béla, Steiner Mór, Schwitzer Gyula, Szántó Bertalan dr., Székely Lajos, Székely Ödön, Székely Zsigmond, Vajda Mihály. — Az esztergomi kath. íöldm. ifjúsági egyesület tagjai f. hó ll-én fényes tanúságot tettek életrevalóságukról. A földműves legények Mátéffy Viktor belv. káplán igazgató vezetése mellett Géczy István 3 felvonásos színművét "Az anyaföld" et meglepő sikerrel mutatták be. Aki a színielőadást végig nézte, önkénytelenül is arra a godolatra jutott, hogy földmives ifjúságunk erkölcseiben szelídülve, a nemesre is megkapható, csak állandóan gondos vezetésben részesüljön. A színdarab keresztény szellemben mutatja be a józan földműves socializmust, a hazátlan, vallástalan s igy erkölcstelen szociáldemokratizmussal szemben. A szereplők átérezték a lényeget s igyekeztek annak kidomboritásán, noha némelyeken a lámpaláz, a feszes mozdulaton jelentkezett, mit azonban a törekvéssel egybevetve feledni lehet. Különös dicséret illeti meg Vörös Antal, Beneczky Juli, Kapa Anna, Kubovics János, Tátus János ifj., Patkóczy Juli, Gerendás Róza, Viszolai János főszereplőket, de elismeréssel tartozunk a mellékszereplőknek is, mert nemcsak súgóra nem szorultak, hanem az összhangot is emelték. Megkell emlékezni a kis Gálic Józsikáról is, ki ugyan még csak ovodista s már is tud szerepelni. A közönség illő elismeréssel karolta az előadást, mert nemcsak tapsben adózott, hanem az egész termet szorongásig megtöltötte. Ha hivatásos színészeink ily telt ház előtt szerepelhetnének, a társadalom irigyeltjei lehetnének. Előadás után az ifjúság táncra perdülve rend, csendzavarás nélkül vig hangulatban mulatott. Igy nemesedve földműves ifjúságunk, elhagyja a duhajkodást s szelíd erkölcsben gyarapodva a város becsültjei lehetnek, mely eredményért a vezetőségnek elismeréssel tartozunk. Felülfizettek: dr. Fehér Gyula 5 kor., Magurányi József 2 kor., Perényi Árpád 2 kor., dr. Csárszky István 5 kor., Fekete Árpád 3 kor., Rajner Lajos 10 kor., Pauer Károly 2 kor., Skoda János 3 kor., dr. Csernoch János 4 kor., Sujánszky Antal 3 kor., Vézinger Károly 3 kor., Blümmelhúber Ferenc 10 kor., Bogisich Mihály 3 kor., Wenczell Antal 4 kor., Graeffel János 5 kor., Brühl József 2 kor., Péchy Gusztáv 2 kor., dr. Kereszty Viktor 1 kor., Krammer György 2 korona, Babura László 2 korona, Kersh Ferenc 2 korona, Klínda Teofil 5 kor., Guzsvenitz Vilmos 2 kor., dr. Walter Gyula 2 kor., Keményfy Kálmán 4 kor., dr. Hulényi Győző 2 kor., Lengyel Flavian 3 kor., Niedermann Pál 5 kor., Búzás István 2 kor., Döller József 2 kor., Mén József 2 kor., Számord lg nác 4 kor,, Miklósy József 1 kor., Kiffer József 1 kor., Burány József 60 fii., Pach József 60 fii., B. F. 60 fii., Nagy János 40 fii. A nemesszivű adakozóknak az ifjúság és az egyesület vezetősége ezúton hálás köszönetét tolmácsolja. — Az önálló iparosok dalköre f. hó ll-én a Magyar Királyban zászlóalapja javára szinielőadással és tánccal egybekötött dalestélyt tartott. Az estély műsora Czigler B. Egyetértés indulójával vette kezdetét, mit a férfikar énekelt. Ezt a „Kántorné" cimű egy felvonásos színmű követte, a következő szereposztással. Kántorné, színésznő Szerkál Aranka. Mari, leánya , Brigán Teruska. Virágné, özv. tanitóné Mihók Vilma. Bauer, fiatal lakatos Fazekas Dezső. Juci, szolgáló Virágnénál Szűcs Ilonka. Súgó : B. S. Az előadás után a hölgykar magyar dalokat énekelt. Végül Schönwalder K. Állatversenyét adták elő. A műsor minden száma jól sikerült, miért is úgy a szereplőknek, mint a dalárdának bőven kijutott a tapsból. A műsort tánc követte, mi a hajnali órákig tartott kedélyes, vig hangulatban. Az estély anyagilag is igen szépen sikerült, amennyiben mintegy 260 koronát jövedelmezett a Tölgyesy István buzgó elnöklete alatt álló egyesületnek. Megemlítjük ezen hírünkkel kapcsolatban^ hogy a dalkör, melynek módosított alapszabályai mostanában érkeztek vissza a jóváhagyási záradékkal, f. hó 25-én tartja évi közgyűlését a Magyar Királyban. Az egyesület, mely a lelket üditő és nemesítő feladaton, a dal müvelésén kivül feladatául tűzte szegény sorsú tagjai özvegyeinek, árváinak segélyezését, méltán megérdemli, hogy pártolásban részesüljön, melynek pártolói tagdija egy évre mindössze 2 korona. — A város közjótékonysági bizottsága f. hó 13-án ülést tartott, melyen folyó ügyek intéztettek el. — Nyilvános nyugtázás. Az esztergomi kath. legény egylet február 4-én tartott farsangi mulatságán felülfizettek. Dr. Blümmelhúber Ferenc, Dr. Csernoch János, Szilányi Ferenc, Greaffel János, dr. Klínda Theophil, Vézinger Károly, dr. Horváth Ferenc, Mattyasóvszky Lajos, Wenczel Antal 10—10 kor., Schlick István, özv. Schuller Pálné 6—6 kor., dr. Csárszky István, özv. Buzárovits Gusztávné, Philip Konrád, Meizler János, Porgesz Béla, Dóczy Ferenc, dr. Andor György 5—5 kor., iványi Géza, Miller Imre, Kitzinger József 4—4 kor., Bogisich Mihály, Leitgeb János, dr. Fehér Gyula, Eitner Elemér, Számord Ignác, dr. Goldner Fülöp 3—3 kor., Draxler Ferenc, Draxler Alajos, Skoda János, Pauer Károly, Neményi Károly, Rothnagel Frigyes, Hulényi Péter, Sipos Antal, N. N. N. N. 2—2 kor., Schenkengel Antal, Polusin Mátyás, Stricz Lajos, N. N, Lukács 1.80—1.80 kor., Búzás István, Cseicsner János, Cseicsner Ferenc, Bagyary Simon 1—1 kor., Mayer János, Neumann Gyuláné, Miedler Gusztávné, özv. Wanitsek Rezsőné, özv. Krechnyák Ferencné, Kishonti József, Müller József, Simonidesz János, Kapus Mihály, Puskás Károlyné, Kuzmein János, Zsoltér Lajos, Szűcs István, Szimhardth Károly, Liszi Sándor, Bokos Józsefné, Kicsindi Miklós, Uhlárik Jánosné, Csincsura Mártonné 80—80 fii. N. N., N. N. 20—20 fillér. Fogadják a nemes szivű adakozók egyesületünk hálás köszönetét! Pelczmann László egyleti pénztárnok. — Halálozás. Vettük az alábbi gyászjelentést. „Steiner Zsigmond, mint férj a maga és az aluliróttak nevében fájdalomtól mélyen megtört szivvel tudatja, hogy szerető hitvese, a legjobb, önfeláldozó anya, nagyanya, testvér és rokon Steiner Zsigmondné szül Leitersdorfer Sarolta életének 58. és boldog házasságának 29. évében hosszas és kínos szenvedés után folyó hó 14-én délután 2-órakor jobblétre szenderült. Drága halottunkat folyó hó 16-án pénteken délelőtt IOV2 órakor fogjuk a gyászházból (VIII., Főherceg Sándor-tér 4. sz.) az uj izr. temetőbe kisérni és ott az anyaföldnek átadni. Budapesten, 1906. február hó 14-én. Steiner Hermina, Böhm Hugóné, ifj Steiner Mór (Párkány), Steiner Ármin, Steiner Richárd, Steiner Elza, Steiner Olga gyermekei, Böhm Hugó veje, ifj. Steiner Mórné, szül. Weisz Jenny menye. Steiner Sándor unoka. Leitersdorfer Dávid, Leitersdorfer Zsigmond, özv. PolacsekLipótné szül. Leitersdorfer Julia, özv. Epstein Sándorné szül. Leitersdorfer Malvin testvérei. Özv. Leitersdorfer Lipótné A gyermekek kiválóan fejlödnek vele és nem szenvednek emésztési zavarban. Kitűnően bevált hányás, bélhurut hasmenés stb. esetén. A bel- és külföldön sok ezer orvos ajánlja. Gyermek liszt Legjobb táplálék egészséges és gyomorbajo s gyer mekeknek. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Diet, tápláló szerek gyára KUFEKE R. Wien I. és Bergedorf-Hamburg.