Esztergom és Vidéke, 1906
1906-12-16 / 100.szám
ESZTERGOM es YIDEKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA'NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 flllér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA Laptula jdonos kiadók: Di 1 . Prokopp Síjula és Brenner 1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. .. Kéziratot nem adunk vissza. , , Gerlach Ferenc dr. Esztergom, dec. 15 Meghalt egy öreg, gyengeségben összetöpörödött vén pap, ki elveinek egyikében azt vallotta: az Úr szolgájának minden szolga . . . ura ! Mily hatalmas tükre mély bölcseségének, mely a papi hivatás legragyogóbb értelmezése és dicsői tése anélkül, hogy a kiváltsága te kintélyén csorbát ütne. Ez a mély bölcseségű és életében fenséges hivatása mellett koldus szerint élő pap, kinek rongyos, fakult tógáján, megviselt kalapján és felöltőjén, egy régiségszámba menő foszladozott nyakkendőjén és egy szétmállásnak induló lábbelijén kivül egyéb gazdaságot nem keresett senki ; akinek éjjeli szállása ott volt, hol nem kell fizetni, öltözője a kapualj; kit meggörnyedetten lépegetve akárhányszor láthattunk Budapesten és Esztergomban és akin szánakozással tekintettünk végig; mikor a halál angyalának hivó szózatát hallotta: hatalmas és tiszteletre méltó alakká domborodott ki. Á Melchisedek rendjének ezen egyik tüneményes alakja a túlélet „Esztergom és Vidéke" tárcája ^ természet leánya. Hívogató szavára mind odafutottak hozzá a nagy, gyepes udvar szárnyas, lármás lakói. Ő meg ott állt az udvar közepén, kezében az eleséges kosárral s szórta nekik a búzát, Pi. . . pi. . . pi. . . pi. .. Még 'úgy volt, amint kikelt az ágyból. Szétbontott hajjal és az éjszakai köntösben. Mezítelen karját pirosra festette a hideg, hajnali szellő. „Egyetek, egyetek pipikéim. Most már csak ti vagytok az én kincseim. S beszélt hozzájuk az ő édes hangján, mit már megszoktak a tollas vitézek. Hozzámerészkedtek. Megsimogatta őket. Mindegyikhez volt mondani valója: „Te csúnya, kis jószág, már megint hol jártál, hogy ilyen piszkos a lábacskád ?. . . Hess, hess, te vén madár, te már eleget ettél, hess innen ! . . ." Egyszer csak aztán könybe lábadt a két szeme. Hiszen ma van már csütörtök, október elseje. . . Ma elmegy Sándor. Elmegy messzire katonának . . . Ugy facsarta valami a lelkét. S könyet csalt a szemébe, mit pillájára szárított az őszi szél... küszöbén bíborral vonta be a földi életét és elszálló nemes lelkének oly emléket szerzett, mely előtt szent megilletődéssel kell állni, sze génynek gazdagnak egyaránt. S honnan, miért ? Kettőszázharmincezer koronát ha gyott a főegyházmegyei rkath. iskolák felsegélyezésére. Hol vette r Megmutatja koldus élete. Ez volt a bánya. Eszmének, fenségesen szép eszmének élt, mely ott ragyogott szemében, mely lázban égett, vala hányszor koldulása sikerre vezetett. íme az eszme hatalma ! Én ismertem őt, az alázatost, a mindenkinek kitérő embert. Az ő alakja lekötötte figyelmemet, de nemes lelkének ismeretétől épúgy távol estem, mint azok, kik tán a hivatásáról, tekintélyéről megfeledkezett kath. papot láttak egyedül benne. Szántam, mert azt hittem, az élet viharaitól szárnyaszegett ember, ki kerüli az embereket. De mennyire csalódtam azon kijelentése után, hogy az Úr szolgájának min den szolga ura. Mit bizonyít ez? Azt, hogy papi hivatásának teljes tudatában volt akkor is, mikor nem kéregetett és akkor is, mikor koldult és koldusként élt. Már alig volt mellette egy-két kis élhetetlen. „Jó, hát ti is elhagytok engem?" S újra megeredt a könye. Aztán elgondolkozott. S adnak majd rája cifra mundért. Kék, rézgombos mundért. Még kardja is lesz. . . Jaj, de szép lesz. Aztán még csak három évre viszik el. Majd csak visszakerül s akkor!• . . . Behunyta a szemét s ugy gondolt arra a gyönyörű, teljesedő álomboldogságra. . . Arra rezzent csak fel, hogy valaki a nevén szóllitotta „Megfázol. Lidi. Ejnye, ejnye, hogy nem vigyázol az egézségedre. Pedig az az enyém is, nemcsak a tied !" Megfordult. Sándor állt előtte. Fején már katonasipka volt. Világoskék, kerek jószág. Mellette a földön ott állott a ládikója. Olyan közönséges, feketére pingált, nyolc sarkos láda, amibe a ruhái voltak Sándornak, no meg egy kis elemózsia is, a amit a nagyságos asszony adott neki az útra. . . Valami olyan, fojtó fájdalom ült a szemében. „Eljöttem — kezdte lassú hangon s leszekte a fejét, — eljöttem, hogy Isten hozzádot mondjak neked leány. . . Megakadt a hangja. Lidi a két kezébe temette az arcát és sirt. „ Ne sirj má' no, hiszen nem akartalak ríkatni." S megfogta két izmos, vastag kezével a leány pirosra fujt karjait. A vállára tette s a nvaka köré fonta: „no Nemes ember, áldott legyen em léked. Áldott legyen, mert a legfensé gesebb eszme volt életed vezérlője; áldott legyen, mert soha el nem múló példát adtál azoknak, kik az eszme fényénél hatalmas alakoknak bizonyulnak, de mikor az eszme, az ige megtestesitésre vál: oly egyszerű, gyarló emberek, kiknek szivében az eszme fénye megtörik, mert egész életében önmagának élt és ezen életében az eszmét ajkán hordozva tündökölt a sokaság, az embertömeg között. Nemes lélek, áldva köszönti em lékedet az, ki áttudja érezni a val láserkölcsös irány szükségességét. Áldva köszönt az, ki benned a papon kivül a fejedelmi adomány zót látja, kinek a közérdek iránti szeretete csodálatot kelt, hogy hagynak magasztaljon porladó ham vaidban. Az örök világosság fényeskedjék nemes lelkednek, emléked pedig őrizze meg a kath. iskola, amelyért éltél, amelyért koldultál s amiért szolgának vallottad magadat az úrral és a szolgával szemben. Bertalan Vince. ne sirj má'". S megcsókolta a leányt, a ki odadőlt hozzája szerelmes, édes odaadással s hízelegve simult hozzája, mint az erdei törzshöz a zöld levelű futóka : . . . A csirkék, a tyúkok mind visszafutottak melléjük. Körülcsipogták, körülkotyogták őket, mintha ők is siratnák a válást. ' Már alig látszott a por, mit a futó kocsi felvert s mit messzire felkavart a szél, s a lány még mindig ott állt az utcaajtóban s lengette fehér keszkenőjét, mit a kulai búcsúról hozott neki Sándor. Karját már jéghidegre mosta a hűvös szél; mezitelen nyaka fázott a hidegbén s még mindig nézett a futó kocsi után. Fájó, szerető, epedő nézéssel. Mintha a lelkét tépték volna ki . . . * Alighogy bement a házba, ott várta már a nagyasszony küldönce, hogy most már, hogy elment Sándor, a kocsis, jöjjön fel ő a nagyságos asszonyhoz fehércselédnek. Boldog volt, hogy legalább ott lehet, ahol Sándor szolgált. ' II. Jó dolga volt. Különösen, amióta a fiatal úr hazajött Bécsből, bántak véle kétszeresen jól. Semmi dolga nem volt. Csak a csirkékre vigyázott. A nagyságos asszony is nagyon szerette. Ha lejött a konyhába, csak véle állt szóba. El-elbeA közigazgatás menete a megyénél. A közigazgatás november havi menetének ismertetése képezte egyedüli tárgyát a közigazgatási bizottság szerdai ülésének. Volt egy nagyobb szabású vita, mely a körül forgott, hogy a mogyorósi templomnak ki a fenntartója, a vallásalapitvány, avagy az érsekség ? Az akadémikus jellegű vita a kérdést aképen oldotta meg, hogy annak fenntartója, a vallásalapitvány. Az alispáni jelentésből két pont ragadta meg a figyelmet, az egyik, hogy a Gerenday-féle állami márvány fűrésztelep működését novemberben megkezdette, ami a kőfaragó ipar fellendülésének kétségtelenül egyik emeltyűje lesz. A másik felemlitésre méltó az, miszerint Esztergom városában november hóban, ami pedig a legforgalmasabbak egyike, 228 egyén volt a vendéglők és szállodákban megszállva. A szomorú statisztikai adat fényes világot vet idegen forgalmunkra. A pénzügyigazgató jelentése hasonló volt az előző hóéhoz, t. i., hogy az adókivetés befejezést nyert, a különféle adónemek és illetékek befizetésénél általános emelkedés constatálható. A kir. tanfelügyelő jelentése szerint az oktatás terén zavar nem volt. Lábatlanon az iskola a hó mászélgetett véle. Ilyenkor mindig sorra került Sándor. A többiek irigykedtek is ezért reá, de ő nem igen törődött vélök. Karácsonyra egyedül ő kapott ajándékot az ifiuctól. Gyönyörű piros ruhát} nagy, fekete rózsákkal. S a szoknyája hosszú volt. Nem olyan parasztos. Valami nagyon finom szabónő csinálta . . . Alig merte felvenni magára. A nagyaszszony segítette felvenni néki. Boldog volt. Hogy fog tetszeni Sándornak benne, ha hazajön. Csúnya hir kélt szárnyra ezalatt a faluban. Valamelyik faluvégi házból pattant ki s indult útnak. Bekopogtatott ide is, oda is. Mindenütt hittek néki. S mindenütt örültek néki. Eljutott egy szegény öregasszonyhoz is, aki ott lakott a falu másik végén. Megijedt nagyon. Nem hitte el. Jobban ismerte ő unokáját, hisz maga nevelte a szegény árvalányt. De hát, ha olyan nagyon erősitik, csak van valami a dologban. Meg aztán Lidi az utolsó időkben nagyon szép ruhákban járt. Még aranyfüggője is volt. Magasan hordta is a fejét. Irigykedtek is rá a lányok a faluban. Hátha igaz. Hátha . . . S a szegény öregasszonyt ágyba döntötte a hir. Nagyon beteg lett. Mikor a kastélyban megtudták, orvost hivattak hozzá a városból, de az nem segíthetett
