Esztergom és Vidéke, 1906
1906-02-04 / 10.szám
ESZTERGIM es VIDÉKI A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szóm ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gifula és Brenne? Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (ho?a a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Hol épüljön a tanítók árvaháza. Esztergora, febr. 2. Midőn a város képviselete a felépítendő magyar katholikus tanítók árvahaza részére az úgynevezett „Sas* telket jelelte ki, illetve ajánlotta fel ingyenesen, nem annyira a segélyalap bizottsága elnökének átiratában foglalt azon óhaj vezérelte, hogy: „Igen kívánatos lenne ennélfogva, hogy az intézet oly pontján létesüljön a városnak, amely a középiskolához és más tanintézetekhez közelebb fekszik", mint inkább azon körülmény, hogy a telek felajánlása ujabbi terhet a város vállaira nem ró, csupán törzsvagyon állaga csökkenik meg. Az idéztünk szempontból a telek megfelelő lenne, igazat kell azonban adnunk azon véleménynek is, hogy a kérdéses telek egyrészt terjedelménél fogva, másrészt pedig mivel határai meg nem változtatható korlátok által vannak megszabva, kevésbé alkalmas. A város tanácsához intézett átirat azt mondja, hogy az árvaház 100—120 egyént foglalna magában, amiből látható, hogy a létszám nincs határozott számhoz kötve, s hogy Mi rabolt el ? . Mi rabolt el tőlem téged ? Talán bizony te is érzed, Nem vagy már te, nem a régi, Szivem érzi. Mondd, hütelen miért lettét, Hogyha egyszer úgy szerettél ? Engem tudom, nem ér a vád, Lelkem sirva gondol reád. Ugy áldjon meg az Ég téged Amint igaz a hűséged; De hogyha én vagyok vétkes, Vess meg akkor, vess meg Édes! Mondd, nem súgja semmi néked, Hogy a szivem mélyen vérzed? . . . Oh a lelked sem a régi Szivem érzi Budapest, 1905 december 2. Szölló'sy Géza. A szárnyaskerék árnyékából. Vera kendőt borított a vállára és a varrásával lámpagyujtáskor átment a szomszédba, Takácsékhoz, akik a pályaudvar az növekedhetik. Ha már most ez igy van, a célszerűség és a város érdeke javallja azt, hogy a terület megválasztásánál a fejlődés eshetőségeivel is vessen számot, mert hisz ez elsősorban is az ő érdeke. A Sas-telek oly határok közé van ékelve, melyeken tágítani egyáltalában nem lehet, s igy az intézmény jövőbeni fejlődése ki van zárva, a minek pedig kárát csak a város vallja. Ezek után már most előáll a kérdés, hogy hol épüljön hát az árvaház, mely telek alkalmas annak céljaira ? E sorok irója is foglalkozott a kérdés mikénti megoldásával, azonban igazán alkalmas helyet találni nehéz. Emlegetik a Knauz-féle telket, mely kiterjedésénél fogva igen alkalmas, hol van hely az esetleges terjeszkedésre, hol kertnek, játszótérnek bőviben van hely, s amelynek jórésze már is be van fásitva. Eltekintve egy morális hibájától, amin azonban könnyűszerrel segíthet a hatóság, igazan ideális egy hely, mely egy megfelelő terület minden elképzelhető kellékével, sőt előnyeivel bir, amelynek megszerzésénél az egyedüli akadály közelében, soklakójú bérkaszárnyában laktak. Fejlésben elmaradt, vézna gyermek volt a sorompoőr fiatal lánya. A nélkülözés, a korai gondok nyomait viselte. Apja a falatot vonta el szájától — mint mondani szokták — hogy Verát taníttassa. El is végezte a leányok kereskedelmi tanfolyamát, többnyire azonban nem volt állása. Szegénynek szegény a szerencséje. Hát itthon segített anyjának a háztartás körül, ráfért a sok gyermekkel megáldott, korán elöregedő asszonyra a segítség. Egyetlen szórakozása volt a leánynak ha ilyenkor munkájával átmehetett Takácsnéhoz, aki szivesen átengedte neki a varrógépét és jóltartotta szóval. Nem valami mulatságos dolgokról beszélgettek, hisz a szegény embert ritkán éri öröm, a baj meg árnyékként lépked a nyomában. Vera beteg apját panaszolta, meddig birja még a huszonnégy órás szolgálatot künn a sorompó mellett, szélben, fagyban! A kocsirendezőné még az urán sopánkodott, aki évek óta szaladgál a vágányok közt forró nyáron, zivatarban, hóförgetegben egyaránt. Emlegeti is szegény feje eleget, mikor úgy reggelenkint fáradtan esik ágynak, hogy öregséget kezdi érezni a csontjaiban. annak ára, mely a város által felajánlott telek becsárát, kétszeresen, sőt háromszorosan is meghaladja. Hogy annak megszerzésével a város hozzon egyedül áldozatot, bár annak evidens érdekében áll, az nem méltányos. Helyesen a kérdés úgy lenne megoldható, ha,aváros a felajánlott Sastelek leltári becsértékét, esetleg néhány ezer koronával megszerezve készpénzben ajánlaná tel, a segélyalap pedig méltányolva a városnak zilált anyagi viszonyai dacára hozott áldozatkészségét, a telek árának többi részét ő fedezné. A reprodukált vélemény acceptálása javára szolgálna az intézménynek, de előnyére válnék a városnak is. Legyünk tehát körültekintők és előrelátók s számoljunk a jövővel, mielőtt végleg döntenének. Verus. Hanyatlás. Még ha az optimizmus szemüvegén keresztül nézzük is a dolgokat, meg kell látnunk azon hosszú árnyat, melyet közerkölcsiségünk aláhanyatló napja társadalmi életünkre vet. Másnap aztán megint csak neki indult a szolgálatnak. Csak ezen a zimankós télen volnánk már tul! A vonatok rendetlenül közlekednek, a vágányok megtelnek nem továbbitható kocsikkal. Napról napra bajosabb a rendezés. — A főnök úr lármáz a hivatalnok úrral, a hivatalnok úr lehordja a kocsimestert, a kocsimester úr leszidja a kocsitolókat. Hát ne átkozza meg a szegény azt a percet, amikor meglátta a síneket? — Aztán tudja Vera lelkem — sóhajtozott tovább Takácsné — Gáspár soha sem indul jobban. A leány felpillantott varrásáról, színtelen arcán árnyék suhant át. — Ma kapta vissza a tizedik kérvényét. Másfél esztendeje dolgozik ingyen. Pedig, hogy biztatta az igazgató úr, mikor az érettségi után a nagyprépost őnagysága kártyájával alkalmazást kért. Hogy azt mondja: „Csak maradjon itt öcsém. Biztos a jövője. Majd meghirdetem a pályázatot, kinevezem díjtalan gyakornokká. Néhány hónap se telik bele, ha levizsgázott, megkapja valahol a dijas á 1 lást." A város végén felsüvöltött a gyári kürt. — Jaj, hat óra már! Szegény fiam mindjárt itt lesz s még hideg a vacsorája. Maradt délben egy kis főzelék. A rombolás műve, a tiszta erkölcs pusztulása úgyszólván szemeink előtt megy végbe. Ha bizonyos az, hogy a civilizáció magaslatára rohamlépésekben jutottunk, az is bizonyos, hogy közerkölcsiségünk rohamosan hanyatlott. Szükséges-e bizonyítékokat hozzunk fel ezen általánosságban elmondottak igazolására. Azt hisszük — felesleges. Mindenki tudja, hogy a szemérmetlenség mindenben, még a művészetben is, mindinkább kezdi magát otthoniasan érezni, s hogy a pirulni tudó fiatalok s tiszta életű öregek sorai egyre ritkulnak. Ma már a rejtett célzással sem érik be, hanem nyilt frivolitást követelnek s a pikáns jeleneteket a maguk meztelenségben szeretik látni. A sajtó is hódol ennek a frivol irányzatnak s állandóan botrányokat hajhász. Azt tartják a zsurnaliszták, hogy unalmas az újság, ha legalább egy-két botrányos leleplezés nincs benne, s ha valakit hasábokon keresztül le nem gazembereznek. Szóval dekadencia, visszaesés ütötte fel fészkét a társadalom minden terén. Ezt a visszaesést szomorúan tapasztalhatjuk a magyar sajtó működésében is, mely nem ideális célokért küzd s éppen nem váloAzzal sietett is ki Takácsné a konyhába, Vera egyedül maradt. Vékony ujjai, melyekre a nehéz házimunka szürke barázdákat mélyített, szaporán forgatták a tűt. Amikor alkalmazásban volt, meg tudott egy-két koronát takarítani. Egy kis vászonra, „kelengyére" valót. Most is a Gáspárra gondolt, akivel együtt jártak be annak idején vonaton az iskolába, mikor még künn laktak a rendezőben. Együtt ebédeltek délben száraz kenyeret, ha az iskolaszolga jókedvében volt, egy tanteremben, máskor meg a sétatér egy árnyékos padján. Most már felnőttek, a városban laknak. Újra közös a sorsuk, küzdelem a balvégzettel, melynek mindig megvan egy szalmaszála, egy göröngye, mit utjokba tehet. Verának nincs alkalmazása, .Gáspárt az állam dolgoztatja — ingyen. A szomszéd kutyája szűköl az udvaron, a következő percben benyit a fiatal ember. — Jó estét Verus! — köhécsel. — Jó estét, Gáspár. Mi baj ? —Förtelmes köd ereszkedik alá. Szegény apám, megint nehéz éjszakája lesz. —• Hallotta Verus már ismét „megjöttem". „Végzést kaptam." „A kért állás másnak adományoztatott." Oda van a tizedik koronás bélyeg. „Esztergom és Vidéke" tárcája.
