Esztergom és Vidéke, 1906

1906-02-01 / 9.szám

gyaira. Ki kellene terjeszteniök gyöngéd gondoskodásukat a betegekre mindaddig, mig abba a helyzetbe nem jutottak, hogy akadálytalanul végezhessék hivatásuk kötelmeit. Részesiteniök kellene őket mindazokban az előnyökban, amelyeket az orvosi tudomány a levegő változtatásában, a gyógyvizek használatában, a íürdők alkalmazásában és hasonló segédeszközökben szokott a lábbadozók számára megjelelni. Emberbaráti kötelességet teljesítenének és nem csekély társadalmi szolgálatokat tennének a betegsegélyző pénztárak ha a komolyabb szenvedésekkel küzdő munkásokról ily módon gondoskodnának. Németországban több nagyobb pénztár létesített már üdülő telepeket a biztosítottak javára. Van talán hazánkban is olyan pénztár, amely e feladat megoldására saját erejéből vállalkozhatnék. Bizonyosabb azonban, hogy tömörülve és egyesülve, minden nagyobb megerőltetés nélkül is létrehozhatnának a pénztárak olyan alkotást, amely az érintett céloknak megfelelne. Közös akarattal és kitartó összműködéssel létesülhetne az ország valamely különösen alkalmas pontján egy n

Munkás-*szanatorium." Minő jogosult önérzettel tekinthetnének a pénztárak ily magasztos alkotásra ! Abban a reményben vagyunk bátrak az eszmét felemlíteni, hogy az a tekint. Igazgatóság kebelében óhajtott visszhangra fog találni. Ha e reményünk megfelelne a valóságnak, a további teendőkre nézve a gény. De ne kérdezz, mert nem felelhetek. Jöjj utánam. Visszavezetett a trónterembe. Megálltam a lépcső alján. — Ide mellém. Mától fogva itt a helyed mellettem, csengett felém az én édes tündérem. Azt sem tudom, hogy kerültem melléje. De mikor már ott ültem, mintha soh'se lettem volna máshol. Azt az érzést nem tudom leirni ami akkor elfogott. De hiába is mondanám el, mert úgysem értenétek. Elég az hozzá, ott ültem mellette. Végre megszólalt. — Három évig tartó elmúlásra ítéltelek. Ma fog kezdődni büntetésed. Addig pedig együtt élünk. Bánod-e ? Férji hatalmad van fölöttem'mindenben. Erted-e? — Halljátok ! engem kérdezett, hogy értem-e ? — Csak egy kívánságomat tartozol mindig teljesíteni. Annyiszor, és akkor csókolsz meg, mikor én akarom. — No fiuk mit szóltok ehhez ?! — Ha ha ha !!! Jól beszél az öreg. Éljen! — Ha csak az a kívánságod, azért ugyan nem kell nagyon kérned. Magam is azt akarom. — Az én ajkamat még nem érinté senki. Én sem csókoltam soha szólt ő. Ezt már ki nem bírtam tovább. Magamhoz vontam és olyan hosszú csókot nyomtam ajkára, hogy .... megkellett néhányszor ismételni. következőket volnánk bátrak megjegyezni. Méltóztassék a pénztár kebeléből egy, vagy több tagot kiküldeni. A kiküldöttek annakidején tanácskozhatnának az eszme életrevalósága, kivihetősége felett. Megvitathatnák ennek részleteit. Határozhatnának a megvalósítás módozatai felől. Indítványunkat a tekintetes igazgatóság jóakaratú figyelmébe ajánlva, kartársi üdvözlettel maradunk az „Esztergom-megyei Kerületi Betegsegélyző-pénztár" nevében. Esztergomban, 1906. január 30. Társadalmi egyenlőség. Annyi a magyar közéletben a hangzatos jelszó, hogy ha azoknak a magasztos eszméket hirdető aranymondásoknak csak a negyedrésze is beválna és testet öltene, kétségtelenül Magyarország lenne a földkerekség legboldogabb és legideálisabb országa. A magyar ember mind született politikus, természetes tehát, hogy nálunk majd minden kaputos embernek akad újításokat hirdető eszméje, mely ha a hiresztelőjének sok szabad ideje és jó torka van, csakhamar közismeretűvé válik, sőt rövid idő alatt híveket is szerezhet neki, mert nálunk már az a divat, hogy mindenki csatlakozzék valamely fennen hangoztatott politikai, vagy társadalmi mozgalomhoz, ha mindjárt annyira közömbös is reá nézve a végcél elérése, mint a nagyszebeni szabólegényre Missisipi áthidalása. És éppen ez a nagy élvhajhászás aztán az oka, hogy nálunk ma már okos ember vajmi keveset ad arra, hogy a közvélemény hullámzó tengerén milyen eszméket emeltek a szeszélyes habok véletlenül a legmagasabbra, mert oda Nap nap után múlott. Egyik nap egy kristály terembe tévedtem. Úgy néztek ki a falai, mint négy óriási tükör. Majd hanyatt vágódtam ijedtemben. Olyan halvány fickó nézett rám a falból, mint amilyet az üvegszekrényekben láttam. Alig ismertem magamra. Hát igy állunk ? Csókkal szívja ki belőlem az életet az én dámácskám ? De már ez igazán különös elmúlás. Kezdtem félni. S mégis alig vártam, hogy ajkán csünghessek. A folyosón találkoztam azzal, aki ruhát adott. Rám nézett s egy könnycsepp hullott ki szeméből. Lehajoltam és fölvettem. Egy drága gyöngy volt. Szomorú volt szegényke. Megállítottam. — Mért vagy oly szomorú ? — Téged sajnállak. — Mert nemsokára véged, ha csak valahogy nem tudsz menekülni. — De hogyan? — Gyere ki este a koraierdőbe. Várni foglak ott. Visszatértem királynémhoz. — Csókolj meg édes — ezzel fogadott. Hogy ne gyanakodjék, megtettem. Pedig éreztem ereimben apadni véremet. Alig szabadultam karjai közül, kimentem sétálni. Esteledett. Kiértem a korall erdőbe. A« leányka már ott volt. — Nagy veszélynek teszem ki magamat, ha rajtad segítek. De szeretlek. Nem akarlak megöletni. Én, ha megtudják, meghalok idelent. De ott fönn újra szülétek. jutottunk, hogy nem mindig helyes a közvélemény állásfoglalása. Gyakran érdektelen semmiségek heteken, sőt hónapokon keresztül indokolatlan izgalomban tartják, máskor még, mint az alvajáró, figyelmetlenül siklik el olyan tények és jelenségek mellett) a melyeket pótolhatatlan mulasztás meg nem látnia. Mikor az emberiség legnagyobb bölcselői kimondták, hogy a társadalmi egyenlőség az emberi társasélet legnagyobb boldogságának elérése lesz, voltaképen nem mondtak mást, mint a társadalmi élet vezérelvévé avatták a felebaráti szeretet igéjét. Az ész következtetéseinek utján eljutottak oda, a hova a vallásos embert a szive vezette. Aztán egy ideig hangoztatták ezt a jelszót is, de, mert a hatalmasabbaknak nem tetszett, hát csakhamar elcsititották,. Azóta többször felriadt már szendergő álmából, de mindig akadt, a kinek érdekében állott, hogy elringassa. Hányszor előfordul, különösen a magyar társadalomban, hogy akik egy időben a leglelkesebb apostolai voltak a társadalmi egyenlőség igéje hirdetésének, azok később önző érdekeik igaztalan megvédésére habozás nélkül nyúltak az exclusivitás kétélű fegyveréhez. Mindenfelé hirdetik minálunk a társadalmi egyenlőség magasztos eszméjét és mégis talán sehol se fordul elő annyi jogcím a kiváltságra, mint a magyar társadalomban. A társadalmi egyenlőség terjedésének legrégibb és legmegdönthetlenebb két akadálya a születési, illetve a származási előkelőség és a vagyoni előkelőség, a plutokrácia volt. Ezekhez-járult az utóbbi időben mindinkább tért hódító vallási előkelőség, mely a vallásoknak önkénytes rangsorba sorozásából származott. Ami az első, kiváltságos osztály Még találkozhatunk is. Meg akarlak menteni minden áron. — Nézz csak az égre. Még most is fönn lebegett a hajónk. Csónakokat is láttam ide-oda úszkálni. Lehet, hogy kerestek. — Hallgass ide. Ebben az erdőben óriási halak laknak. Egyet meg kell ölnünk. Kivesszük a hólyagját. A többit meglátod. Lassan haladtunk a sűrűben. Egy helyen rettentő szuszogás ütött fülembe. Óriási hal aludt egy fa tövében. — Döfd át, de gyorsan — kiáltá a leány. Kirántottam kardomat és úgy szivén szúrtam, hogy meg sem moccant, de akkorát hördült, hogy a korall fák közül néhány száz gyökerestül kifordult. Hamarosan fölnyitottuk a gyomrát. Rengeteg nagy hólyagot találtunk benne. Mikor kivettük, odakötöttük egy fához. Akkora volt, mint egy kis léghajó. Most már tudtam, mit akar ez az édes, okos kis lány. — Leültünk pihenni. Ő az ölembe. Barátim ez sem volt az utolsó fehér cseléd. Aztán ennek csókja nem is ölt, hanem gyógyított. — Most menj aludni. Korán reggel jöjj ki ismét a saját ruhádban. Itt foglak várni. Ezzel még egyszer megölelt. Alig vártam a reggelt. A fiatal halakat még ki sem hajtották a pásztorok, már talpon voltam. Beszaladtam elbúcsúzni üveg alatt levő kollegáimhoz. Szervusztok, én nem jutok jogcímét, a születési előkelőséget illeti, arra a legtalálóbb feleletet Kant Immanuel, a németek nagy filozófusa adta, aki azt mondta : készséggel meghajlok a született arisztokrata előtt, ha benne a sziv és ész előkelőségét tisztelhetem. Nincs szándékunk most a születés és érdem örökös harcáról beszélni, csupán figyelmeztetni óhajtottuk azokat, akik a társadalmi egyenlőséget legtöbbször hangoztatják ma is, hogy akkor, midőn kicsinyes érdekből kiváltságokat akarnak megszerezni maguknak, melyekkel szegényebb sorsú embertársainkat esetleg megkárosítják, nemcsak elveiket szegik meg, de tanúságot tesznek arról, hogy vagy a szivük, vagy a gondolkozásuk nem a legeszményiebben működik. Az ismeretek folytonos terjeszkedése és általános közkincsévé tevése, a művelődés feladata a társadalom egyes osztályai között még mindig fenálló ellentétek elsimítása. Ha az egyes különböző, de egyaránt szükséges és hasznos feladatokat teljesítő társadalmi osztályok egymást becsülik és tisztelik, önként összeomlanak azon válaszfalak, melyek ez idő szerint a társadalom egyes osztályait és rétegeit elválasztják. Bakfisch bál. Kedves Szerkesztő úr! Nagy titokban az érdekeltek részéről, de anná jobban dobra verve azok által, kiket jóformán nem is érkekelhetett az egész, mégis csak létre jött egy olyan mulatság itt nálunk, hol minden jelenlevő meg. volt elégedve magával is meg a társaságával is. Mi leányok nem vagyunk ugyan elbizakodottak de az a néhány fiatal ember méltán elbízhatja magát látva

r hogy reggeli 4 órakor még az egész általuk összetoborzott társaság egy szálig együtt van és ha mamáink nem készülődtek volna, tud'j isten meddig is maradtunk volna. Miért imám le a mulatság lefolyását önnek, hiszen egy részét látta, amit meg nem látott úgy is meghallja. Végre is nem csupán a külső megnyilatközétek. Magamra rántottam ócska ruháimat, s rohantam ki, ki az erdőbe. Mentő angyalom már ott volt. — Hamar, hamar! A vadőrök megtalálták a megölt halat s jelentést tettek az esetről. Istenem már jönnek is. Siess! Megragadtuk ketten a gömböt, s húztuk az erdőből kifelé a tisztásra. Épen fölöttünk lebegett a hajó. Az erdőből már tódult kifelé a fegyveres tömeg s mi még akkor is búcsúzkodtunk. — Isten veled ! Isten veled! Belekapaszkodtam a gömb aljába, s az egy pillanat alatt magasba ragadott a handabandázok feje fölött. . A nagy sebesség egészen elvette a lélegzetem. Mikor meg kinyitottam a szemeimet, pajtásaim ott állottak fejem fölött. — Hála Istennek, most már megmenekül — szólt a hajó orvosa. Kutya erős természeted van öcsém. Három hete fekszel már ész nélkül. Nem adtam volna érted egy adag bagót sem . . . Többet nem, hallottam, mert újra üditő álomba merültem . . . Egyszerre kitört a féktelen lárma. — Hát minket két óra hosszáig dajka mesével bolondított az öreg. Egy álmát mondta el nekünk?! Disznóság! Gyalázat! Ki vele! . . . — No fiacskáim nem kell ugy lármázni. Nyugodjatok meg. Hisz az egész élet maga is csak egy álom. — Vén csaló ! töltsd meg nekik is az üvegeket! . . . Walter György.