Esztergom és Vidéke, 1906

1906-10-04 / 79.szám

A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. =s?sft Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dr

1

. Prokopp Gijula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. 3íalálnak napja, gyászos őszi nap ^\ hősök holtan, lelkűk: már szabad ! ti zenhárem emlékezetét •3fiába, nem tudjuk feledni még! S bár rég kihalt, mi akkor lángra gyúlt, JNincs éjszaka, nincs, csak as éj borult, S bár fáj as emlék, szivünk feldobog INagy példátokra ti szent • mártírok. E sírotoknál, bárha rajt virág IKem önti tömjénezve illatát, — «JiH géniusz áll hősök szobra képen ©rök forrású könnyel 'bús' szemében. DE sirhalom, amelynek mélyiben ©rszágok szive, szabadság pihen, j£ sirhalom, hot minden porszemet D\

r

agy nemzetek szive megkönnyezett, ÜL sirhalom egy oltár, melyre még Esküdni fog a késő nemzedék, 2Ts oszlopánál gyújt szövétneket ^{s el nem alvó honfi érzület, 2K"ogy szétragyogni lássuk azt a szát ^ma búbájos, édes hangozót, 3/Celytőt szivünknek nincsen maradása, S a lusta földet sarkiban meorázza. S ha lesz idő, ha újra felriad — £égy üdvözölve botdog pillanat! — 5 ha a szabadság izzó pallosul, 3/Cint bosszúálló üstökös kigyúl, S ha jönni fog — éh szivem mért dobogsz? 3ía győz a jé és elbukik a rossz, ÜL sirhalomnál gyűlünk össze majd üde temetünk köny et és sóhajt . . . S mi drága, szent; e sirnak adjuk át — ©H jertek áldozatra, unokák! — sirhalomtél kölcsönzünk erőt ^égig harcolni a nagy temetőt. 3{alálnak napja, gyászos őszi nap. IKapja szabadság vértanúinak, »xH te emléked örök, szent, dicső, ^Imit' el nem temethet sors, idő. £5 ez áldozé oltár itt, mely felett éghez esd a honfi kegyelet . . . Sírj őszi szél, bolygván hazátatan, 2Kol vértanuk elgázolt sirja van, ©e hagyd az átkot!-. . , csak suttogj imát, S vedd szárnyaidra a szent sír porát, Es szórd el a honban, belőle majd si^lzokhoz mélté hősök sarja hajt. (Libád.) Lévai Sándor. „Esztergom és Vidéke" tárcája. Költemények. Irta: Hesperus. Wien, okt. 2. Uj élet. Elértem a nirvánát. Összetörött egy sárga, szines, szikrázó Élet. A megdöbbentő nyers erőt megemésztette a megsemmisülés. Halva fekszik egy sziklákat hasogató Titán. Az isteni munkakedv elmerült a szűz vizek kacagó örvényébe. Jer, violaszinű Hajnal: új Elet, viaskodó Avatara. Jer. Várok. Megjött. Újra születtem viHám-pántlikás, könnyező, dörgő ég alatt: idegenben. Uj Élet. Uj célok. Uj vágyak. Mind, mind egy Lányért, Lada, Érted. Csecsemő vagyok. Beteg, őszi estén csillogó paloták közül derű felé száll szomorú lelkem vágyódása. Előd, Álmos, Kund földjére. A Kárpátok alá. A Duna mellé. Ahol még ma reggel annyi könnyem hullott. Búcsúztam könnyező, gyengeszivű emberektől. Sajnált a kert, ház, ember, állat. Sirt utánam a fodros őszirózsa. .Sírtak a tavaszi virágok : orgonák, liliomok, érzékeny mimózák, csikós pipacs kacagott örvendező, gúnyos hahotával rejtekéből. Kerestem őt. Nem találtam. Levágta csipkés levelét az Ősz. Az én Tavaszom. Melyben uj életet kezdek. Csecsemő vagyok. Itt volt Lada. Végigkacagott a Nyár hófuvalmas lelkemen. Recsegtek, ropogtak a fagyos érzelemcédrusok. Sirtam. Kék szememben megtörött a sugár, melyet belelopott Lada lelkének ragyogása. A kínom felhők lágyságába veszett. Bámultam. Reszkető, omló, puha, patyolattiszta fátyolt lengetett a száraz őszi szellő. A széle fellebbent. Alatta volt violette moáréruhában Lada. Nevetett. Kacagtam. Contrast. Álom : Tapadós csókok. Ölelések. Nagy fogadalmak. Sóvár vágyak : kielégítve. Csókok. Ébredés: Könnyek. Sirás, keserves, hamleti sírás. Nagy csalódás. Egy misztikus éjjel gúnyos hahotája. Könnyek. Beteljesedett. Ő kis leány volt. Én feltörő siheder. Más kertjében játszott. Azt mondta, hogy nem törődik velem. Én két zsebkendőt vettem elő s a deszka palánkon. át vitriolos szatírával imitáltam a sírást. „Igy sirok magáért, ni: jaj, jajj, jajjj !" Nem hittem akkor még, hogy igazat mondok. Beteljesedett. Úgy sirok. Aludni vágyom. Fölvonta néma fekete sátrát az Éjjel. A hullólevelű platánfák ágain nem cseng a bül-bül torka, táncoló nótát. Hervasztó dér rágja homlokom. Tagadom a lelkemről pajzán dalt lefosztó hervadást. Fáradt, cserzett gondolatok űznek. Az álom pajzán istenasszonya kéjes tompasággal nótákat dalol fülembe. Vontatott, zümmögő, zsoltáros, zsolozsmás nótákat. Korbácsolja vérem a keleti ritmus. Nem akarok tovább álmodozni. Aludni vágyom. Csak aludni. Minden csak hangulat. Künn" a zsombékokon ott leng ' már az ősz fáradt, süket melankoliája. Elsárgult törpe bokrok halk, selyemsusogása reszket a párás levegőben. Büszke, gőgös lelkemet megszállja keresztényi alázatosság. Hulló vérébe ful a nap a láthatáron. Kárhozott vagyok. Poklom a föld. Átkom az erőm, a testem. Borzalmas fátum az élet. Minden csak hangulat. A költői feljajdulás bizarr ötlete. Csak Lada emléke ragyog előttem ugy, mint egy megszentelt kehely. Vérbuborékok. A kegyetlen léha istennő, Ámor koponyámra ült. Véremből és velőmből buborékokat fú a légbe. Azok elszállnak keletre . . . keletre . . . Lada éjhajára rakodnak, mint csillogó gyöngyök. S elpattannak. Mire Ladához érnek, széthullanak az én gondolataim tükrös buborékai. S ő nem tud Ámor kegyetlenségéről. Meghalt a magány. Egész életemben sajgó idegekkel, zúgó fejjel kerestem a magányt. Valami dé-