Esztergom és Vidéke, 1906

1906-09-30 / 78.szám

fel, hogy még akadnak emberek, akik kutyahussal élnek. No mert Muth Anna mészár széke kutyahus-mészárszék volt. Az igaz, hogy ő borjúnak nevezte az ebet. De mindegy. Megtörtént. Ravaszdi asszonyka lehet ez a Muth Anna. Szegény volt nagyon Nem volt már betevő falatja sem. Elkeseredésében mi telhetett tőle? Nagyot ütött botjával a kultúra fejére. Azaz hogy borjú helyett az ebére. Mily valószínű, hogy a világlá pókban ily cikk jelenik meg ez alkalommal. Éhínség Magyarországban. A tejjel és mézzel folyó országban éhen pusztulnak, potyognak az emberek, mint a legyek. Már L

valamennyi kutyát: dakszlit, kopót, vizslát, dogot felfaltak. Most már a macskákra került a sor. Egy-két hét alatt ezeket is felfalják a csikós magyarok. És félig-meddig igazuk lesz nekik. Ez az ország igazán tejjel és mézzel, folyó. Nézzék csak megy, hogy a piacokon, hogyan folyik a kiöntözött hamis tej és méz. Hanem azért ne üljenek fel a külföldi lapok. E látszó nyomor nálunk csak hypokrisis. Mi nem tehetünk arról, hogy Muthné azt kérdezte az ebektől, amit Bem a rácoktól: — Hunde, wolt ihr ewig leben? — kutyák, Örökké akartok élni ? S mivel azok nem feleltek : felelt ő. Gorkij, Comte, Schopenhauer, Spencert, Paul Verlain, — én ideáljaim, veletek ? Kilődözzék a manlicherből ? Ezt érdemelnétek? Emlőiteken nőttem fel s most, mint a farkaskölyök, csatangoljak kiaszott pagonyban ? Ahol nincs élet, gondotat, eszme ? Ahol csak gép az ember ? Annyi se: gaz, mely ellopja a hasznos növényektől a tápanyagot, a kenyeret. Engem, kit a betű kéje hizlalt, táplált, megrontsanak most apró leventék, apró gondolatokkal? S ki az emberiségért élek: tanuljak gyilkolni üres emberektől ? Mily boldogság, mily kéj lenne, itt a szabad emberek között harcolni vérengző titánként! Erős vagyok. Izmos vagyok. Bátor vagyok. Élni szeretnék. S haljak meg. Vagy legalább is butuljak el. De hiszen magam akartam, hogy mind ez igy legyen. Magam akartam! Nem. Az embernek nincs szabad akarata. A körülmények szabadok. Ezek láncolják le az akaratot. S az ember rab. A körülmények rabja. Az én akaratom ura Te vagy, Te élő körülmény: Lada. Ki tudtodon és akaratodon kivül szuggeráltál engem erre a szükséges halálra. Mely után lesz a feltámadás. Vagy azt hiszed, hogy nem lesz feltámadás részemre az a pillanat, melyben már beszélni is szabad Hozzád? Melyben már szeretnem is szabad ? Lásd, feláldozom Érted ezt az életet, melyet úgy szeretek. Lemondok Érted minden dicsőségről. Eltagadom, hogy földön járó Csillagok unokája vagyok. Mert tudom, hogy koldusán Neked ez nem imponál. Nagyra születtél. Nagyra nevelődtél, én ' kacér csóktalan istennőm. S én merészségemmel, Vagdosta s kimérte az ugató borjúkat. S Budapest felfalta borjú helyett a zöld szemű, bodros szőrű családi idillek kedves állatkáját, a házőrző kutyát. Mert olcsó volt. Szegény emberek! Képzelem, mint mesélték szomszédról-szomszédra, hogy: Ma két kiló borjúhúst megettünk. A Laci gyereknek még most is fáj a hasa tőle. Fogadni merek, hogyha Szana Tamás nem is, de Herceg Ferenc vagy Mikszáth Kálmán, legbiztosabban azonban Malonyai Dezső ir róla regényt. Lz lesz a cime : „Újra volt Budán kutyavásár." Természetes, hogyha ezek a jó urak megírják a regényt, a vaskalapos, de Tudományos Akadémia legnagyobb díjával tünteti ki. „Ez rendin van." Mint jellegzetesen mondaná rá Halas városának volt, derék rendőrkapitánya. Igaz, holnap október 1. Minek magyaráznám a nap jelentőségét? Ismerik akik voltak is katonának, akik nem is.Csakhogy az idén az „ex-Iex" megváltoztatta egy kissé e nap külső színét. Nem jönnek az apróládikás, nemzeti pántlikás, fajmagyar • gyerekek, mint más években. Csak egy-két „tintanyaló" (katonaszótár) rukkol be. Már az önkéntesek. No meg egy-két póttartalékos. Fene jókedve lehetett az éjjel egy-két ilyen „tintanyalónak." Kihallatszott egyik előkelő kávéházból, mint éneklik: Nem hitted, hogy katona vagyok én. Majd elhiszed, ha masírozok én. Kék atilla szorítja mellemet. Rezes csákó nyomja a fejemet. Ezt a nótát azonban csak kevesen énekelték : Az bakkancs, az bakkancs, sárga patkó rajta. Elmegyek ma este, az babámhoz rajta. Elmegyek tehozzád, rózsám mulatozni. Fúvik az trombitát, be kell masírozni. Bizonyára azért oly kevesen, mert nem akartak hazudni a szegények. Az idén nem a Borcsák, Katák Zsófik, Bábik, Pösék, Julik, Marcsák sírnak a regruták után, mint inkább a Helének, Szerének, Klarisszok, Malvinok, Ellák, Gabriellák. Már ezek is, ha sirnak. Ezek énekelik, hogy : „Nézz ki babám a kaszárnya ablakán ..." Hát azok ki is néznek —- hanem rendesen másra. Igy szokott az lenni. * Nekem is megzápulhat ám már a glosszázási ambícióm ! Agyő, kedves publicum. (-y-ó\) hogy koldusán szerettelek, régen káromollak. Vétettem Ellened. Nem tagadom.Gyónni fogok Neked. Oldozz fel. Aztán taszíts el Magadtól. Bűneim kútfeje, hogy mindig ellenedre cselekedtem. Te azt mondtad: Ne.nézzek Rád. S mégis folyton Rád néztem. Azt mondtad: Ne gondoljak Rád. S én másra se gondoltam. Rólad imádkoztam. Hozzád imádkoztam. Ha kívántad, hogy ne járjak Utánad: Téged kergettelek folyvást, mint pillangót a gyermek. Akartad, hogy ne szeresselek. S én makacsul ellenálltam kívánságodnak. Szemtelenül szerettelek. Imádásig. Tovább : hisztérikus őrjöngésig szerettelek, truccoltalak. Kívánságod ellenére. Szerettelek. Ez a bűnöm. Oldozz fel, ha lehet. Mert nem tudom, hogy a szerelem vallásában ki a pápa, aki ezt megteszi helyetted. Oldozz fel. Vagy tudod mit? Tedd magadévé vétkem. Kárhozzunk el mind a ketten. De mi az ? Én, a büszke, gőgös, magas homlokú férfi koldulni mertem szerelmed ? Szerelmet koldulni . . ."? Hát még én is férfi vagyok ? Nem, nem. Gyáva rabszolga. Aki szerelmet koldul. Igen: tarisznyás koldus vagyok. Lökj ki a pitvarodból. Most már gyűlölhetsz, utálhatsz, megvethetsz, szidhatsz, káromolhatsz, téphetsz, szaggathatsz, kínozhatsz, mocskolhatsz, piszkolhatsz. Megérdemlem, én tarisznyás koldus. Megérdemlem, mert megfeledkeztem férfiassá

7 gomról, büszkeségemről. Most már ne kegyelmezz ! Hogyan ünnepeljük Rákóczy Ferenc hamvainak hazahozatalát. Nagyságos Polgármester Úr! A magyar nemzet szabadságért ontott vérével felmagasztalt dicső II. Rákóczy Ferencz fejedelem (^Nagyságának kegyeletes megérkezése kapcsán vagyok bátor egynémely javaslatot Nagyságod elé terjeszteni, hogy azt a szab. kir. váTörd szét, zúzd szét szivemet darabokra. Alamizsnának nem kell nekem a szerelem. Inkább vesszek el, de ne lássak alamizsnát. Légy kőszívű, kemény, kegyetlen, sziklaakaratú, sámsonerejű. Rejtsd el a szerelmed. Zárkózz el. Mert én megakarlak törni! Mert én megfoglak törni! Mert én megmutatom, hogy férfi vagyok ! Megtörlek, megalázlak. Meg! Csak várj, mig Sámson haja megnő. Evvel a tudattal épit sejtfalat ereimben a törtető plazma. E gondolat feszíti agyam, égeti velőm, erősiti izmom. Várj Lada, várj! Megtörlek. Haragos istennő, itt fogsz térdelni a lábam előtt. Megtörve szomorún. S én csak akkor térdelek Hozzád, hogy felemeljelek. Egymásra fekvő szivünk régi lángjával perzseljük agyon, ki közénk tolakodik, hogy elválasszon. Egymásra boruló szikla-sziveinkkel morzsoljuk agyon ki közénk tolakodik, hogy elválasszon. De megtörlek Lada. Várj csak. Várj. Győzedelmeskedni fogok Rajtad. Pedig Te erős vagy. Pedig Te eszes vagy. Eszedtől kérded, hogy kit és hogyan szeress. Mig én gyenge, .buta férfi, a szivemmel adom össze azt is, hogy kettő, meg kettő: négy. Igen, megtörlek. Csak várj Lada, várj. Addig erőt a küzdelemre! Isten Veled ...! Isten veled . . .! Egy forró búcsúcsók sugár kezeidre! Cseörgeő Huba. ros képviselőtestülete elé juttatni, elfogadásra ajánlani méltóztassék. Nagyságod f. hó 19-én tartott magas szárnyalású beszédében kidomborította azon történeti tényt, hogy legendás nemzeti hősünk alakja mily szoros összefüggésben van Esztergom szab. kir. város múltjával. A fennálló várfalak mindmegannyi tanúbizonyságai mindazon küzdelmeknek, melyekkel a fejedelem által személyesen veretett hős kurucai az osztrák zsoldost, Kukländert, megadásra kényszeritették. . A Sión ormán tenyésző pázsit a kuruc magyar vérével táplálkozik és a Bakács-kápolna mystikus homálya az Isten kegyelmében bizó hazaszeretet érzését regéli sziveinknek. Megszentelt az a hely, mint Nébó hegye, amelyen a próféta sarutlanul jár az ő Ura Istenéhez. Mi azonképen járunk folyvást az emlékezet sasszárnyaival Rákóczy nagy szelleméhez. Ha közeledünk a várhoz ésaváralhoz, oda, hol egykor ő délceg alakjával, a hazáért meghalni kész vezéreivel táborozott: felsóhajt a lelkünk: Haj Rákóczy! Nemsokára egy örömkiáltás fogja átharsögni Magyarország rónáit, halmait és bérceit. Az emlékezet könynyeit fogja fakasztani szemeinkben a hir : Hozzák a fejedelem tetemeit! Haza hozzák a magyar szabadság lánghevű bajnokát, apostolát és látnokát, hogy annak a méhében találja nyughelyét, amelyet ősei szereztek és amelyben ősei pihennek. Vajha azon köteléknél fogva, mely Esztergom szab. kir. városát, nagy Rákóczy Ferenc O Nagyságával, személyes tetteivel is összefűzi, ércben állithatnánk maradandó emléket. De szegények vagyunk. Szegénységünk nem engedi az anyagi áldozatokat, amellyel a város szülöttének, Szent István királynak, a hős fejedelemnek, Rákóczy Ferencnek, a hős lyrikusnak, Balassa Bálintnak, a rabláncot kettészakító Kossuthnak maradandó emlékművet építhessünk. Legyünk azonban annál gazdagabbak szivünk hazaszeretetének forrásból meritő kegyelet megnyilatkozásában, miért is a következő javaslatot terjesztem elő Nagyságodhoz, e város első polgárnagyához. 1. Azon napon, midőn Rákóczy tetemei a haza határába érkeznek, mindaddig mig el nem helyeztetnek, reggel ötkor, délben és este 7 órakor, mozsárlövésekkel figyelmeztessenek a város polgárai a nagyjelentőségű nemzeti ünnepre. 2. Azon a napon, mikor a szabadsághős fejedelem tetemei ünnepélyesen elhelyeztetnek, a kegyúri templomban is nagy pompájú gyászmise tartassák. 3. Az ünnepélyes istentisztelet után a Széchenyi-téren egy közös emlékünnepség tartassák, amelyre az összes testületek és a tanuló ifjúság saját zászlajával vonuljon fel. 4. Ugyanazon a napon este a város világittassék ki, hogyigy méltó befejezést nyerjen az ünnepség. 5. -Ezekkel kapcsolatosan a város legalább is öt-hat taggal képviseltesse magát a kassai ünnepélyeken. Ezen kiküldöttség vigye magával a város zászlaját és a nagy fejedelem tetemeit záró koporsó érintésével hozza vissza. Azon a napon pedig a városban és környékén szüneteljen a munka,