Esztergom és Vidéke, 1906

1906-08-23 / 67.szám

gazdasági nagyságának alapját lerakják és csak akkor hódolnak a szabad verseny elvének, midőn már a hatalmas iparnak, a hatalmas kereskedelemnek, a hatalmas hajózásnak semmi oka sincs másoktól félni. A gazdasági fejlődés szolgálatában álló sovinizmus minden eszközt megragad. Még azt is követelték, hogy a halottakat csak belföldi szövetekben szabad eltemetni! Kitiltották, az idegen kereskedőket, minek igen érdekes esete volt néhány év előtt Finnországban, hol hadjáratot indítottak az orosz utazók ellen és e küzdelem céljaira á „veszélyes dúvadak" kiirtására szolgáló alapokat használták fel! Magyarországon is egy virág jelképében terjed a gazdasági sovinizmus, erősen fölrázván a társadalmat közönbösségéből. Mint mindig, úgy most is vannak gúnyolok, kik azonban természetesen, mint már az szokásos, a majdan elért gyümölcsökben maguknak részt fognak követelni, sőt bizonyítani fogják, hogy hiszen ezt ők is akarták, sőt hogy az övék az érdem legnagyobb része. Egyelőre pedig gúny tárgyává teszik azt, ami egy természetes fejlődés tulaj donkép késő eredménye, mert azt csak mindenkinek el kell ismerni, hogy azt a megerősödött nemzeti érzés követeli, mely végre is nem abban merülhet ki, hogy a színpadot, a zenét, a költészetet magyarrá tegyük, hanem a termelést is nemzeti alapra kell fektetni. Minden kishitűség ellenére is. Mert a kishitűek lépésről-lépésre tagadják a nemzeti eszme jogosultságát, követelményeinek megvalósithatását. Tagadták annak idején a magyar nyelv használatának jogosultságát, (Berzeviczy Gergely.) Tagadták a magyar nemzet életrevalóságát és elitélték Széchenyit, ki a nemzetet végzetes álmából fölrázta. Tagadták, későbben, az ötvenes évek abszolutizmusa idejében, midőn ismét Széchenyi hitének, reményének a „Blick auf den Rückblick"ben kifejezést adott. Tagadták, mikor sebb, kegyetlenebb és tépőbb, mint az előbbi. Még a Jehova is két halált ismer: a vakságot és a sirt. Ő nem volt öngyilkos. Ő csak két halál között választott. Azt, amelyik könynyebb. Kis gyerek korában jelentkezett már szemeiben a látóideg-sorvadás. Már nyolc év előtt megjövendölték orvosai, hogy megvakul. Már hiába is ment hozzájuk. Segíteni nem tudtak rajta. S ő félt a katasztrófától. Már évek előtt tudta, hogy valamikor a méregpohárhoz kell nyúlnia. Gyula Öccsének, ki Budapesten orvosnövendék, leveleiben már a mult télen igen kétségbeesetten panaszkodik szembajáról. Egy majdnem 100 oldalas, könyvalakba kötött leveléből idézem az alábbi sorokat: „Magamról. Hát,- édes öcsém, ezt a keserves tárgyat eddig szántszándékkal kerülgettem. De mivelhogy megreklamáltad, hát ráfanyarodom. Te akartad. Azért nem irtam magamról, mert nem akarlak szomoritani. Nem akarom derültségedet teleiszapolni piszkos fekete iszappal. Azt szeretném, ha messze tőlünk, jó kedvvel járnál a dolgod után. Emelkedett, nyugodt lelki hangulat nélkül az élet átok és nem megy a munka. Pedig neked sokat kell dolgoznod. És hát bizony csak szomorúság neked, amit én magamról irhatok. Mert neked nem akarok hazudni. Hazugságokat mondok az egész világ szemébe százszor egy nap, de neked nem tudok másképpen, mint igazán beszélni, mert az alkotmány visszaállítása után a magyar kormány az ügyek vezetését átvette, hogy a nemzet képes lesz a német hivatalnokok, a német tanárok, a német vasutasok helyét betölteni. De a tények megcáfolták a kishitűeket, igazat adtak a sovinistáknak, kik meg voltak győződve arról, hogy a magyar elme a munka minden terén kiváló alkotásokat, kiváló szolgálatokat képes tenni. Ma már könyvnyomdáink is oly munkákat állítanak ki, melyek bátran állják ki a versenyt a legelőrehaladottabb nemzetek munkáival. És ugyanez áll sok más iparágról. Általában hibás az a tölfogás, mintha a magyar az iparra kevésbbé alkalmas volna; ennek ellentmond a belföldön és külföldön dolgozó kiváló munkások egész serege, ellentmond általában népünk intelligens volta, mely az iparban igen hálás tért fog találni, ha egykor biztosítva lesz az ipari munkának jövedelmezősége. A nemzeti gazdaság sovinizmusának követelményét tehát meg kell valósítana mert a gazdasági élet egyetemlegessége, szerves volta, arányossága, teherviselési képessége csak ily módon biztositható. Ahol lényeges szervek és lényeges funkciók a nemzeten kivül működnek, ott a nemzet életelve csak részben valósulhat meg, mert idegen törvényeknek, idegen akaratoknak, idegen céloknak szolgál. A gazdasági függés pedig, — mint fájdalommal látjuk, — arra csábit, hogy politikailag is kiaknáztassék. A természetes haladás, a szükségletek szaporodása követeli a gazdasági tevékenység megsokszorosodását. És ha ma ugyanazokkal az érvekkel küzdenek gazdasági szervezeteink tökéletesebb kiegészítése ellen, amelyekkel körülbelül száz év előtt joggal küzdhettek, mert a népesség csekély.volta a művelési és termelési ágak kezdetlegességét megokolta, akkor az álláspont tévességét ama gazdasági bajok eléggé magyarázzák, melyek súlyosan nehezednek ez ország népére. nem akarok. Pedig ez az igazság oly kétségbeejtően szomorú. Az átok egyre jobban súlyosodik rám. Nap nap után roszszabbul látok. Nincs egyetlen reménysugár sem a nagy feketeségben, mely egyre jobban tárja felém a torkát. Olyan irtózatos nehéz lemondani. Nincs egy óra, melyben ne hallanám szinte megbomló agyamban zsongani ezt a szörnyű kérdést, hogy : mi lesz ? És járni kell a világban nevető, derült arccal. Ugy fázom attól, hogy meghúzzák fölöttem a lélekharangot és elsajnálnak, eltemetnek. Pedig a testemet nem ölik meg. Amig igazán meg nem halok, ennem kell. És a kenyeret nem adják ingyen. Senki sem. Mihelyt teljesen tudni fogják végzetemet, napirendre térnek felettem. Miért is kezdtem el a hazudságot ? Hisz nem vagyok bűnös, nem loptam, nem raboltam. De hát mikor alakoskodás nélkül semmibe se vettek volna. Pedig bennem olyan hatalmas nagyravágyás lobogott. Hogyne, mikor éreztem magamban az erőt, melylyel az egész világot meg kell hódítani. És mire használhatom majd ezt a tehetséget ? Rövid idő és egy nyomorult vak koldus számára fogom vele a részvétet és a kenyeret kierőszakolni. Azt hiszem megfogok őrülni. Nem birok egy órára sem szabadulni a fojtogató gondolatoktól. A keserűség olyankor majd meg fojt. Olyan végtelenül nyomorultnak érzem magamat. " íme, világos, saját kezeirásával igazolja, Ami pedig a szomszédságból áthallatszó jajkiáltásokat illeti, ugy egyelőre még hosszú ideig a megindult mozgalom az Ausztria és Magyarország közötti gazdasági viszony nagy arányait lényegesen nem változtathatja meg. Részben erre már az a tény taníthat, hogy dacára a magyar állam által indított iparfejlesztési akciónak, melyet milliókra menő áldozatok, továbbá az iparoktatás terén létesített intézmények, a vasúti tarifa-politika, egyszóval a magyar állam rendelkezésére álló összes eszközök támogatnak, mégis Ausztriának a bevitele folyton emelkedik, és kerek összegben ma ezermillió koronának felel meg. Tehát a magyar ipar által elfoglalt tér régi állományában keresvén érdekeit, eddig egészében nem veszélyeztette, csak fogyasztás természetes fejlődésének egy részét foglalta le magának. Nagyobb eredményt csak évek hosszú során át folytatott serény, öntudatos, tervszerű és komoly munkával érhetünk el. Nem a pillanatnyi felbuzdulás, nem a dobszó lármája, nem az ellenfél durva sértegetése az, mire szükség van, hanem évtizedek fáradhatatlan munkája, szervezeti úton biztosított nemzeti akarata és fokozatos haladása. Az ily módon nyilvánuló sovinizmus a nemzeti lélek oly megnyilatkozása./melyre nálunk nagy szükség van, mert nélküle csákugyan soha más nem lehet ez ország, mint Ausztria gyarmata. HÍREK. — Főispánunk itthon. Gyapay Pál, Esztergom vármegye főipánja egy hétig székvárosában tartózkodott. Jelen volt a Sz. istván-napi ünnepélyen is. Tegnap reggel hagyta el városunkat, hova egy hét múlva ismét visszatér. — Eljegyzés- Cziglényi Gyula tanitó, eljegyezte Budapestről Szecskay törvényszéki tisztviselő Irénke leányát. hogy egyedül bekövetkezendő vaksága kergette-a halálba. Tehát, mint az elterjedt hirek mondják, a szerelemnek semmi köze sem volt öngyilkosságához. Bár igy ir egy-két hónap előtt egyik kiadatlan versében : S hülő ajakkal, hunyt szemekkel, Ha betelik a végezet S elfut előttem éltem sorja, Neveddel — Édes — mosolyogva Elsóhajtom a lelkemet. Ezekben nem halálára való oknak hozza fel a szerelmet. Ő nem volt reménytelen szerelmes. Sőt, hogy őszinték legyünk, valjuk meg: ő nem akart, vagy nem tudott szeretni. Ezt maga mondta többször másoknak is, nekem is. Sőt nem hitt a költői ihletésben sem. Pedig költő volt. Azt mondta, hogy nem érzett soha, mikor verset irt, költői ihlettséget. Ő csak mesterséggel irta dalait. Mint Poe Edgár. S igen sokban hazug a hang, a tónus. Nem is tartotta magát hivatásos poétának. Épen emiatt. Ő nem szeretett poétái szerelemmel. Vagy nem ezt mondja az alábbi strófa ? Ez a dicső tavasz, ez az illatos, Sugárzó nagy csoda — nem az enyém. Másnak dalol a szerelmes madár S a virágok nem néznek én felém. Jó, hogy nem szeretett. Talán akkor nehezebb lett volna a válás az élettől. Ám ez sem tartotta volna vissza a méregpoharat ajakáról. Inkább siettette volna. Szerelmes áradozásokkal sohase foglalkozott. Igy ir a fenn emiitett hosszú levelében — Itt VOlt képviselőnk. Dr. Kmety Károly, városunk országgyűlési képviselője vasárnap reggel városunkba érkezett a szt. istvánnapi ünnepre. Hétfőn diszmagyarba ment fel a bazilikába az ünnepi misére, a város tisztikarával. — Zlinszky István, a dorogi kerület képviselője Budapestről öt hétre Aradra utazott. Aradon is helyt akar állni elveinek. Ugyanis ő az aradi „Függetlenség" c. lap tulajdonosa. Kerületét ezúton értesiti távollétéről, nehogy hiába keressék Budapesten. — Esztergom Ünnepe. A hatnapos ünnep vége elérkezett. Sz. István napján, mikor sok idegen volt városunkban s mikor ünnepünk fénypontjához értünk : egész nap szünet nélkül esett az eső. A tervezett diszfelvonulást nem lehetett a maga teljességében-megtartani. Csupán a vidékről érkezett processiók indultak a Széchenyi térről. A bazilika azonban egészen megtelt. As ünnepi szt. misén dr. Rajner Lajos püspök celebrált. Jelen volt ott főispánunk, Gyapay Pál és országgy. képviselőnk, Kmety Károly is. Városunkba érkezett idegenekről még most nem adhatunk végleges kimutatást. Annyit azonban már megjegyezhetünk, hogy hétfőn meglehetős számmal kerestek fel bennünket a szomszéd városokból. Vasárnap és hétfőn nyitva volt az érseki kincstár is. Hanem oly sokan akartak bemenni, hogy a nagy tolakodás miatt bizony nem lehetett valami nagyon élvezni a műkincsek nyújtotta gyöngyszerüséget. Ezen ünnepély lefolyásából sokat tanulhattak az intéző körök, hogy jövőre miként rendezzenek egy egészséges, és sikerült ünnepet. — Orsz. rendőrkapitányi értekezlet lesz f. hó 29-én Budapesten. Városunkból megjelenik ott Unger Hugó rendőrkapitány, mint egy szűkebbkörű 10-es bizottság tagja, Csernák Béla fogalmazó kíséretében. — Megürült plébánia. A szentszék a mult hét folyamán, fogadta el Némethy Lajosnak a vízivárosi plébániáról való lemondását. A közeli napokban megtörténik az utód kinevezése is. — Letelt szabadság. Vimmer Imre, Esztergom város polgármestere f. hó 22-én érkezett haza szabadságáról s 23-án már hivatali működését is megkezdi. erről öccsének: „Az áradozás, az álmodozás nem férfiembernek való. Neki a világot kell meghódítania, minden gondolatát a cselekvések felé koncentrálnia. 21 év ! Micsoda bűbájos korszak ez az ember életében. Aki érzi izmainak hatalmas feszülését, mellének szabad tágulását. A kinek agya gondolatokat termel, szivét lendülő érzelmek hevítik! 21 év! Kinek lelke nincs telve ebben a korban a jövő iránt?" Az övé már telve volt ekkor. Alig töltötte be a 17. évet, már megjelent a nyilvánosság előtt komoly, tanitó cikkeivel, élvezetes poémáival. Azóta szakadatlanul a sajtó munkása volt. A lankadhatatlan küzdelem, a markos tusák, a tántoríthatatlan akaraterő, mindmegannyi beszédes tanúi irói működésének. A helybeli „Szabadság "-nál kezdte bontogatni szárnyát széles tehetsége. Azután átment az „Esztergomi Lapok "-hoz, melyet utolsó percéig önfeláldozóan irányított. Ő volt a lap lelke és talán esze is. Az ő cikkeit szerette a közönség legjobban. Sokat dolgozott a „Magyar Pestalozzi'' c. pedagógiai szaklapba is. Ha gyakorlatilag nem is maradt a tanítói pályán, elméletileg sokat foglalkozott a pedagógiával. Mindenki szolid, munkás ifjúnak ismerte. Szemeiben néha felvillant az irónia tüze. Néha meg valami csodálatos fény, mint a látnokok szemeiben, kik tudják az élet jövendő misztériumait. Beszéde lassú, megfontolt és szabatos volt. A szebbnél szebb, ujabbnál-ujabb gondolatok özöne,