Esztergom és Vidéke, 1906

1906-08-09 / 63.szám

Ennyi is elegendő érv volna a csók ellen. De vegyük tekintetbe Roepke és Huss vizsgálatait. Ok kimutatták, hogy az archoz s a kézhez sokkal erősebben tapadnak a kórcsirák, mint bármely más tárgyhoz. S a legerélyesebb dezin­fekcióval is csak nehezen távolít­hatók el. Legtöbbet árt azonban a csók a csecsemőknek. 50 százaléka bizto­san a csók áldozata, akik ily korán elhalnak. Mert azt szegényt, mivel védekezni nem tud, csókolja boldog, boldogtalan. A cseléd, a dajka, a rokon, a vendég, az ismerős, a testvér, a mama, a papa. S nem gondolnak arra, hogy esetleg az a csók lesz gyilkosa a gyereknek. Az okos szülő sohasem csókolja s má­soktól sem engedi megcsókolni gyermekét. Tudom, hogy a bohó szerelme­sek kebelében pokoli gyűlölet ápo­rog majd ellenem, ha elolvassák e cikket. Mert ők rajongnak a csókért. Hát hiszen, ha mindakettő egészsé­ges s másokkal nem csókolódzik : gyakorolhatják. De egyébként nem. Mert a csók életveszélyes. Tehát, ha a csókot, mint bacillus­közvetitő cselekményt törvényileg szabályozzák, a tisztelt törvényho­zók ne íeledkezzenek meg a poé­tákról se. Mert ők elsősorban a legnagyobb okai a csók terjedésé­nek. Amennyiben a csókról irt dalaikkai csókolódzásra szuggerálják a szerelmeseket. Pedig a csók, mint mondám, életveszélyes. Ezen közleménnyel én nem aka­rom terjeszteni a bolondos bacillus­féle'lmet. De igen meggondolandó, hogy a betegség terjedésének, egyik legnagyobb okát, a csókolódzást tovább is gyakoroljuk a teljesen felesleges udvariassági formák ked­véért. Bevallja nyíltan, hogy szeret. És ezért' imponál az őt imádó Csillájának. Az a nő határozottan imponál nekem, aki félredobva azt a társadalmi megrög­•zöttséget, mely őt a semmitevéshez fűzi, az önálló szabad gondolkozás és a munka mezejére lép. Szóval az a nő, aki lelké­ben nő, de munkájában férfi; imponál. Emancipacionista. A férfinak hivatása ezernyi. A nőé egy : szeretni. S ezért imponál az a nő, aki — hivatásának él. Egy hivatásos férfi. Én azt hiszem, nagyon kioktatjuk a nő­ket arról, hogy mi imponál bennök. Te­hát jó lenne egy kissé óvatosabbnak len­nünk és nem árulnánk el valamennyi, ed­dig féltve őrzött titkunkat. Látja kérem ;— Vesper úr, — nekem most már nem imponálnak a nők. Volt idő, igenis mikor imponáltak. De akkor még ifjú és bohó vol­tam. Hej, de azóta sok akart volna im­ponálni — de egy se tudott! Caius. A szerelemről azt tartják, hogy ez a fő alapja az ideális életnek. Én megenge­dek annyit, hogy erről, lehet üres gyomor­ral irni, (ez is ideálismus) mint azt sok Gondoljuk ezt meg az emberiség réme, a tuberkulózis pusztításainak szemügyre vételénél. Ez év május havában Magyarországon meghalt tüdővészben 7651 ember. Megyénk­ben az elmúlt hónapban 40. Pedig ez az ország legkisebb megyéje! A mult évben a tuberkulózis 80.000 embert pusztított el Magyaror­szágon. Hát csókolódzunk még tovább is ? Gondolják meg. * Az isteni Zsazsa, a világhírű lábművésznő, aki a fejlődő magyar színészet nyakára hágott, sorra vá­sárolja a birtokokat. Amit a lábá­val keresett. Apró kollégái látják, hogy mily hálás foglalkozás a tánc, (inkább, mint a színészet) ők is szereznek maguknak reklámgyárosokat. Mert a fő a reklám. Játszani nem mu­száj tudni. Ha nem érdekli a játé­kuk a közönséget, majd kijönnek trikóban. S igy a siker biztos. A Fedák-iskola sokkal jövedel­.mezőbb, hogysem ne akadnának tanítványai. Itt van Petrás Sári. Félig-meddig már a neve is rokon Fedákéval. A tehetsége is. Amennyiben egyikük­nek sincs semmi. Kivéve a koalí­ciós Zsazsa táncát. Aki úgy járja, amint a vezérek fütyülnek. Nohát ez a Petrás Sára, Thália ifjú papnője, a napokban Rákos­szentmihályon fényes nyaralót vásá­rolt sok ezer koronákért. Lám, lám, hova viszik az embert a formás lábak! És ezt a férfiaknál nem fizetik meg. Furcsa eset, de megesett. A Ko­vácsiban szombat este. Lement a haute-voléc. Lekísérte őket a hadse­elkeseredett poéta már megcsinálta; de azt tartom, hogy a szerelem is csak jól­lakott gyomor alapján fejlődhetik ki iga­zán. Hogy befejezzem mondókámat, ne­kem oly kis leány imponál (ez a tárgy), ki majd az urának a gyomrát tudatlansá­gával soha kockára nem teszi . . . Realista. Leányka még. Nem is hosszú teljesen a ruhája. De imponál, mert benne már előre veti árnyékát a jó háziasszony. Va­lamennyi újságból kivágja és elteszi magá­nak a „Konyha" rovatot. —chs. Nekem a nőben a „nőiesség" imponál! Besnyő. Totó Tavaly ilyenkor megcsókoltam „félig" egy szép, álomarcú gyermekleányt. Azóta nem tudtam megkapni tőle a csókom má­sik felét. Már haragudtam is reá. Mártel­jeseri ott is akartam őt hagyni azóta. De az a félbemaradt csók nem engedett soha tőle. Tegnapelőtt végre megkaptam a hiányzó felet és most már — ezerszer jobban fűzi őt hozzám valami. Ez a fél csókja. És ez imponálóvá is teszi őt előt­tem. Kérdezzék csak meg tőle, ha nem hiszik, hogy igaz! Rajta ! Zoltán. reg tisztikara. Katonazenekart is vittek. Egyszóval; mulatni akartak. Hát mulattak is. Nem a jóked­vükben, hanem a vendéglősön. Ez a tipikus frakkos bácsi nagy re­formban böstörködött. Olyanfélé­ben, mely még ami kulturviszo­nyaink között elcsúszik, mint Lon­donban a sárgacipő. Hát ez a vendéglő-bérlő kikiál­totta stentori hangján, hogy előbb fizess, azután igyál! Előbb fizess, azután egyél! Ez nálunk történt a haladni vágyó Hunnia modern nya­ralóján. A hercegprímás székváro­sának kirándulóhelyén, A Ková­csiban. Úriember ilyesmit meg nem cse­lekedhet, hogy előbb fizessen, mint eszik. Megjárja ez, tisztelt bérlő Úr, valamelyik kaszárnya baka kantinjá­ban, vagy valami útszéli kanász­csárdában. Ahol nem lehet biztos abban a vendéglős, hogy van-e a vendégnek csakugyan pénze s nem mondja-e egy őrizetlen pilla­natban, hogy: 111 a berek, nádak, erek , . . Lábra kelek. De itt uram, intelligens emberek­kel volt dolga. Akikről csak a ke­sergő szamárság tételezheti fel, hogy megszöknek. Hol tanulta ezt a finom modort a tisztelt bérlő úr? Talán járt valamikor iskolába is. Nem elég, hogy az embert ott ügyetlen gyerekekkel szolgáltatja ki s megvárakoztatja a rendelt étel­lel órahosszáig is s hogy olyan ára­kat számit, mint valami főúri orfe­umban, hanem még előkelő vendé­gei tisztességében is mer kétel­kedni. Ezt nem teszi uram, ven­déglős uram, a pusztai csárdás vö­rössapkás csaposa sem. S ön rá­vetemedett. Ha ilyen szándékokkal jött kö­zénk : minek jött ? Akadt volna oda finom, modoros, előkelő bérlő is. Hát ugy bizony. A zenekart visz­szapakolták a következő propellerra. S a mulatni vágyó társaság egy szálig mind visszahajókázott Esz­tergomba s 8 órakor már a Für­dőben énekelték : Nem, nem, nem ; nem, nem, nem nem megyünk mi innen el . . . stb. (y-ő.) A párviadal. Ezen a cimen egy vezető közle­mény jelent meg e lap hasábjain, mely azon alkalomból, hogy a Ko­vácspatakban a közeli napokban vívóversenyt rendez egy vívómes­ter, elitéli a párbajt s azzal vég­ződik, hogy nemcsak a párbajozó­kat és provokálókat, hanem a vi­vómestereket is kellene a törvény szigorával sújtani. Hogy a párbaj a középkor is­tenitéleteinek maradványa, hogy egy elavult, ósdi intézmény, mely nemcsak a polgári, de a katonai elemnél is kezdi magát lejárni, mi­ként ezt a német hadseregnél lát­juk, ahhoz kétség nem fér. Mennél, jobban világítja meg a műveltség szövétneke a társadalmi felfogásokat, annál sötétebb szín­ben tűnik fel előttünk a párbaj, mert ma már jóformán csak azok vívnak, kik karuk felkötésé­vel, egy darab felragasztott angol tapasszal, lapokbani nyilatkozatok­kal akarják a közfigyelmet ma­gukra vonni, s igy a cikknek az az intentiója, mely a párbaj ellen foglal állást, helyes, de nem oszt­hatom azon felfogást, hogy a vivó­mestereket is kellene büntetni. Mi­ért ? Mivel vívni tanítanak ? Téved a cikk irója, ha azt hiszi, hogy .a vívástanulás a párbajokat elősegíti. Ellenkezőleg. Tapaszta­lati tény, hogy a jó vivás között a legkevesebb a párbaj, sőt igen ritka, úgy annyira, hogy elmond­hatjuk, hogy a Vívástanulás hatá­sos ellenszere a párbajozásnak. A jó vívóval nem egyhamar kezde­nek ki, s viszont ki jól tud vívni s az ebbeli képzettségét nem a vér­ontásra fecsérli, hanem a saját szórakozására és mások gyönyör­ködtetésére, testének edzésére, lel­kének nemesítésére használja in­kább fel. Meg vagyok róla győződve, hogy a középkor barbár intézményét, a párbajt sikerülni fog az országo­san megindult mozgalomnak, a li­gáknak elfojtani ; A vívástanulás azonban fenn fog maradni minden művelt népnél, mit megszüntetni sohasem fog eszébe jutni sem­miféle párbajellenes szövetség­nek. Mert a vivástanulást, magát a vívást, mint a testet edző, hajlé­konyságot, ügyességet, éberséget, fürgeséget, találékonyságot, bátorsá­got kölcsönző, legegészségesebb sport e nemét, melyben minden tagja, úgyszólván minden izma a testnek tevékeny részt vesz ki ma­gának, kiküszöbölni, feladatául a társadalom soha sem fogja tűzni. Helyes tehát, ha a társadalom lépten-nyomon üldözi a feltűnési viszketegségből vért szomjazó, kö­zépkori lovagokat, ne törjünk azon­ban pálcát a vivás, mint legegész­ségesebb sport felett. dr. —p. —a. HÍREK. Szent István finnepe. Az ünnep-rendező-bizottság tegnap dél­után 4 órakor tartott gyűlést, melyen az ünnepség végleges és részleges módoza­tait is megállapították és az egyes szak­bizottságokat megválasztották. A város ta­nácsa pedig az alábbi falragaszokat adta ki s széjjelküldték a vidékre. Az ünnep lefolyásának még részlegesebb módozatai­ról szintén értesíteni fogják városunk né­pét és a vidéket. Az 1000 példányban megjelent falragasz teljes szövegében igy szól: NEMZETI ÜNNEP! a Patrona Hungáriáé és szent István király tiszteletének ünnepi hete Esztergomban. (Augusztus 15-tól 21-ig.) Augusztus 15-én • Magyarország védasz­szonyának: Szűz Máriának búcsúja az esztergomi főszékesegyházban, az ország bazilikájában. Búcsújáratok felvonulása a várba. Ünnepi nagymise. Utána szt. beszéd. Délután kirándulás csavargőzössel. Augusztus 16-án az ősi, történeti em­lékekben gazdag város megtekintése. (Ba­lassa Bálint költő elestének helye. Bottyán kuruc generális palotája stb.) Délután tér­zene a primási parkban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom