Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-20 / 40.szám

• 1 SZTER60M es ÜDÉRE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyedévre. . 3 kor. 6 kor. Egyes számára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: M Prokopp Gyula és Bmnei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bnda)-ntca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Az igazi iparpártolás. A magyar iparpártolásáról beszélnek mindenfelé az országban. Gyűléseken, hírlapokban, magántársaságban mindenütt arról folyik a szó, hogy milyen jó volna, hn Ma gyarországnak is volna ipara. Eddig is elég szó esett erről a témáról. Itt-ott fel is buzdultak, a magyar ipar azonban még most is csak kezdetleges állapotban van, mert az a pár ember, a ki a moz gató szerepet kezébe vette, szegény. A magyar tőke mind kiment a külföldre és a külföldi gyáripar nagy produktuma- olcsóságával a szegény és általában a magyar ipa ros intelligenciája nem birta so káig a versenyt. Mindezideig ezért nem volt képes a magyar ipar fejlődésnek indulni. A vagyonos osztály pénzének külföldre való exportálása és a ma gyar iparos intelligenciája volt a mélyreható oka annak, hogy a magyar iparos nem tudott vagyonban terjeszkedni, gyárakat Íétesiteni, ehhez a főbenjáró okokhoz csatlakozott még az is, hogy a magyar középosztály vakon követte a mág„Esztergom és Vidéke" tárcája. Yisszajáró álmok . . . Visszajáró álmok hagyjatok pihenni; Halvány árnyak miért kisértetek engem ? Némán is beszédes arcotokat látva Ugy fáj az én bohó álmodozó lelkem, Szegény, beteg lelkem . . . Nyugodjatok békén ; temetésiek óta Lelkemnek nyugalmát nem zavarta semmi, Maradjatok lenn hát, ne járjatok vissza : Szeretnék már egyszer mindent elfeledni S boldog ember lenni . . . Szilamér. Boldog házastársak. Tekintetes Kolacskó János ügyvéd úr felesége, Kolacskó Jánosné őnagysága néhány esztendővel előbb látta meg a napvilágot, mint a férje. Ez a néhány évnyi különbség erősen meglátszott őnagysága arculatján s ezt maga Kolacskó János úr is észrevehette, mert az a hir volt róla elterjedve, hogy nem nagyon ragaszkodott ahhoz az eskühöz, amit annak idején az oltár előtt tett le. Igen, ez a hir volt elterjedve, pedig Kolacskó János úr az emberiségnek furnásosztályt, mely fiaiból jogászt, hi vatalnokot nevelt s akinek móc adatott ahhoz, hogy fiainak földet pénzt adjon, az egy sem engedte fiait iparipályára, hanem gazdának nevelte, a hol szenvedelmesen torn bolt a kártya, az asszonyszenvedély, a lóversenyzés, a nagy uri passziónak sokszor észszerűden és indokolatlan költekezése. Most a válságideje alatt meg döbbenve látta a nemzet, hogy mennyi hivatalnok jelentkezett ál lás után. A hírlapok, maga a köz vélemény mily erővel, mily dehonestáló szavakkal sietett megbé lyegezni az embereket becsületér zésükben és habár sokaknak szá molni kellett azzal, hogy a társaságok diszkvalifikálják őket, sokak nem meggyőződésből, nem hazafi ságból, vagy azért vállaltak szere pet, mert azt vélték, hogy hazájuk nak szolgálatot tesznek, hanem azért vállalkoztak, mert diplomával kezükben máskép nem tudtak érvényesülni. Most, hogy vizsgákra készülnek fiaink, most a mikor újra megje lennek az. iskolai évvégi értesítők és olvasni fogjuk az átlag emberek tanulmányainak vergődését, ujfangos osztályához tartozott s nem igen szokott nyilatkozni viselt dolgairól. Mint neve is mutatja, a legfelsőbb vidékről származott ide a tejjeí-mézzel folyó Dunántúlra, amely búzácskában, borocskában és egyéb földi javacskákban bővelkedik. A felső vidéken tudniillik mindent kicsinyitnek, csak a hegyeket nem. És Kolacskó János úr csakugyan kicsi batyucskával érkezett ide a tejjel-mézzel folyó földre, ahol a kisasszonyocskáknak is több a hozománya, mint Liptómegyében. Végre is, gondolta magában János úr, egy-két esztendő korkülönbség nem nagy baj, ha a hozomány elég nagy. Igy történt aztán, hogy Fazekas Amália kisasszony Kolacskó Jánosné lett. Eleinte csak jól folytak a dolgok, a családi boldogságot nem zavarta meg semmi körülmény. Hanem néhány esztendő elmultával, mikor Kolacskó János úr a vagyonos osztályhoz, felesége pedig a fonnyadó asszonyok közé tartozott, akkor Kolacskó János úr kezdte kihasználni azokat az alkalmatosságokat, amelyek a vidéken való végrehajtásnál kínálkoztak ; végre is Kolacskó úrban megdagadt az önérzet s nemcsak vagyonos embernek, hanem fiatalnak és hóditónak is érezte magát. János úr ebben egy kissé tévedett s ha azzal kérkedett is gondolatban, hogy ő „a hölgyek kedvence", ez ból hangoztatnunk kell, hogy a magyar ipar fejlődésében az fontos gátló akadály, hogy nálunk anynyian a hivatalnoki pályára tüle kednek. De a mikor ezt konstatáljuk eszünkbe jut az a momentum mely szintén a válságnak egy érdekes eszköze volt, ez: a* tulipán mozgalom. Nem keressük a politikai okokat, mert azokkal nem is akarunk foglalkozni. Egy azonban bizonyos, hogy az ipari vállalatok felkarolására egy egész ország öszszetartó ereje szükséges és hogy eredményeket tudjon felmutatni, azt éppen a tíilipán mozgalom mutatja. „ Az iparpártolás eszméjének ál landónak kell lenni és hogy állandó maradjon, a tőkepénzeseknek, a földes, és magánuraknak ipari vállatokat kell íétesiteni, kiknek hegyi birtokain az iparigyártáshoz szük séges természeti erők maguktól, ingyen kínálkoznak. Mihelyt az arisztokrácia azzal a valóságos demokratikus szeretettel nézi az iparpártolás eszméjét, hogy iparpártolásával a hazának, polgártársainak tesz szolgálatokat, az ipar fellendül; fel pedig azért, mert az emberek megtalálják egymást nem volt puszta igazság, mert a „hölgyeknek" nem volt kedvence, ha a hölgy szót a maga valódi értelmében vesszük. Egyébként az nem fontos körülmény. Sokkal fontosabb az, hogy János úrral felesége őnagysága nem völt mindig megelégedve, ami miatt többrendbeli családi pörpatvar keletkezett a házban. Ezt a családi pörpatvart úgy kell érteni, hogy Kolacskóné őnagysága elégedetlenkedett, János úr pedig hallgatott. Ezt nemcsak a helyzet hozta igy magával, hanem János úr természete is. Mert János úr nagyon óvatos volt, annyira óvatos, hogy még jövedelméről is elszámolt a maga módja szerint s csak egyszer kapta rajta a felesége, hogy bizonyos pénzeit mellényének egy titkos zsebében szokta elrejteni. E fölfedezés óta ezek a bizonyos pénzek a kalap bélésébe szorultak meg s ez bizony elkerülte az asszony figyelmét. Hanem az nem kerülte el a figyelmét, hogy János úr egy fiatal, de nem épen bús özvegy vigasztalásában fáradozik a lehető legnagyobb titokban ugyan, de valószínűleg nem minden eredmény nélkül. Arról is tudomást szerzett a gondos hitves, hogy férje végrehajtás ürügye alatt egy korcsmában, képzelt bánatát enyhitgeti némely bánatos barátjával egyetemben, lízek a körülmények a családi perpatvarokat valóságos viharokká fejlesztették s nem keresnek ellentéteket egymásban s nem is a megkülönböztetések áldatlan harcainak szentelik az időt, hanem megkedveltetik a munkát, a mágnásosztály is látva a munka áldásait, ipari vállalatainak szívesen adja a tőkét, mert annak kamatai jóval felülhaladják a föld jövedelmét. Az önálló vámterület előkészítésével uj jövőt kell biztosítani az ország lakosságának. Fiaink kenyerét már most kell biztosítani, mert hihető, hogy az uj korszak, uj alakulását jelenti az iparnak is. Az lesz az igazi iparpár tolás, ha az iparnak is ép, egész embert nevelünk. Ez a rendszer többet ér, mint a szónokló emberek rendszere, de azért a beszéd sem • árt, mert mentől többet szólunk róla, annál jobban sietteti a cselekvést, az idő. K—t. A Tulipánkert-Szövetség célja. A tulipánkert szövetség e hó 27-én alakul meg városunkban. Hogy olvasóközönségünk és a nagyközönség a szövetség céljáról megbízható tájékozást szerezzen, alább adjuk a szövetség célját, amiként azt az országos központ egybeállította. azok előtt, akik nem voltak János úrral hitvesi kötelékben, nagyon érthető volt, hogy János úrnak csakugyan vannak bánatai, amelyeket múlhatatlanul szükséges enyhitgetni. Történt, hogy János úr bánata az elkeseredésbe csapott át s annyira megfeledkezett óvatosságáról, magáról, feleségéről, mindenről, hogy éjfél már jól elmúlt s ő még mindig vigasztalta magát bánatos barátjai között, cigánymuzsika mellett. Épen kedves szólóját (Ezrivel terem a fán a megy . . .) akarta elhuzatni, mikor a pincér kétségbeesett arccal arra figyelmeztette, hogy valaki sürgősen akar vele beszélni. János úrnak sokkal szélesebb volt már a kedve, semhogy megijedt volna. Nagy, de nem biztos lépésekkel ment ki az udvarra, ahol felesége őnagysága karon ragadta s aztán .. . szorosan egymás mellett, de nem a legszorosabb barátságban lépegettek hazafelé. Otthon aztán történt valami, ami még sohasem történt meg. János úr megragadta felesége őnagyságának két vállát, kissé gyöngédtelenül megrázta és vérben forgó szemekkel a következőket mondta: — Asszony! ha ez még egyszer megtörténik, megöllek. Nem . . . nem öllek meg, hanem el fogok tőled válni. Az asszony egy kissé megingott, az