Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-10 / 37.szám

tásra felhívott nemzet újból ítélt s félreérthetetlen ítélete, mely ellen nincs fellebbezés az, hogy szentesitette a nemzeti ellenállás eszméit, céljait és vezéreinek eljárását; szentesitette a békét s némely kérdéseknek egy időre függőben tartását; főkép pedig szentesitette azt, hogy az uj korszak kettős vezércsillaga, útmutató iránytűje csak az alkotmányos szabadság és a nemzeti eszme lehet. Magyarországnak, mint nemzeti államnak teljes kiépítése, az állami szervezet minden izének és tagjának, az állam minden intézményének magyar nemzeti szellemben való kifejlesztése és megerősítése : ez a végcél, melyet a mostani választás félreismerhetlen határozottsággal tűzött ki és tett a nemzet képviseletének, a törvényhozásnak feladatává. Esztergom vármegye hazafias közönsége az alkotmánytipró önkény és erőszak ellen szegezett nemzeti ellenállás küzdelméből lelkes felbuzdulással és hűséges kitartással vette ki megillető részét. Attól az emlékezetes január 26-ától kezdve, midőn választó polgársága lesújtó Ítéletet mondott a november 18-iki parlamenti csíny szerzői fölött és félreérthetetlen módon csatlakozott anemzeti törekvések kibontott zászlaja alatt egyesült erővel küzdő ellenzék táborához, attól fogva a megye törvényhatósága is habozást vagy ingadozást nem ismerő határozottsággal foglalt állást azon politikai irány mellett, melyet az alkotmányvédő parlamenti többség képviselt; s ezen állásfoglalásában higgadt megfontolással és öntudatos mérséklettel, mely bajra bajt halmozni és a bonyodalmakat céltalanul tetézni nem kívánta, de lényegben és érdemileg mindenre kész elszántsággal és szilárdsággal mindvégig hiven kitartott abban a szerepében és feladatában, melyet reá, mint az alkotmány egyik védőbástyájára, a törvény s a magyar lelkében élő haza- és szabadságszeretet rótt. Méltán és joggal kér tehát részt vármegyénk közönsége is az országos örömből és lelkesedésből, mely a beállott szerencsés fordulat nyomán nyilvánul. Ennek a közörömnek egyik minket közelebbről érdeklő része a lélekemelő ünneplés keretében ma végbement főispáni beiktatás is. Örömmel és lelkesedéssel iktattuk be főispánunkat sok nagynevű előd kegyeletes emlékének fényétől körülsugárzott főispáni székébe ; mert habár eddig kévésünknek jutott is a szerencse, hogy személyes érintkezés révén Ő méltósága közelebbi ismeretségével dicsekedhessünk, azért még sem ismeretlenül, annál kevésbé idegenül lépett ő megyénk területére, mert az a hazafias kormány, melynek megbízásából és képviseletében jelenik meg körünkben, az egész vármegye közönségének osztatlan bizalmát és odaadó támogatását birja, s Ő méltósága részére is biztosítja. Mint egykor ama virágvasárnapi bevonuláskor Jeruzsálem leányai ajkán akkép zendült meg az üdvözlő hozsánna, hogy „áldott ki az Ur nevében jő" : azonkép mondunk mi is szivünk őszinte örömével és lelkes bizalommal „Isten hozott "-at annak, kit a nemzeti küzdelem vezérei, mint bizalmukra méltó képviselőjüket küldenek hozzánk, vármegyénk élére. Nincs is abban kétség, hogy az, ami most még politikai bizalom és támogatás alakjában jelentkezik, igen rövid' idő alatt a személyes rokonérzés és ragaszkodás meleg érzelmeivel fog párosulni azon közös működés során, melyre a főispán a vármegye közönségével együttesen van hivatva. Hogy ez a közös munkásság sikert ígérő és gyümölcsöző lesz, azt most már nemcsak reméljük, hanem erősen hisszük is, mert ugy az ország, mint a vármegye közügyei öszhangzatos felfogásának és az ebből eredő egyetértő működésnek legelső feltétele, a politikai nézet-egység már is megvan és fönnáll a főispán és a vármegye közönsége között. Sőt merem állítani és nem félek az ellenmondástól, hogy az a rokonérzés és ragaszkodás a mai nap benyomásai alatt máris gyökeret vert és csirát is hajtott szivünkben. Egy szomorú korszak tanulságaival gazdagodva, uj feladatok és uj kötelességek várnak minden intézményre, melynek az lehet hivatása, hogy alkotmányunk védőbástyája legyen. Ez a feladat az ország törvényhozása után első sorban a törvényhatóságokra és a független bíróságokra vár. Ebben a hazafias munkában Méltóságod lesz hivatott vezére törvényhatóságunknak ; és bizton reméljük, sőt most már tudjuk, hogy úgy ebben, mint a hatáskörébe tartozó egyébb ügyekben a közszabadság, a szabad intézmények szeretete, a polgári jogok tisztelete és a közjólét előmozdítása fogja Méltóságod kormányzati működését vezetni, minek az óhajtott eredmény s vármegyénk szabadságszerető hazafias közönségének elismerő ragaszkodása lesz megérdemelt, elmarad hatatlan ju;alma. Ily gondolatoktól és érzelmektől áthatva, arra kérem fel Önöket, mélyen tisztelt Uraim, hogy midőn Esztergom vármegye törvényhatósága részéről, melynek nevében ez ünnepi alkalommal szólhatnom kiváló szerencse és tisztesség nekem, méltóságos Gyapay Pál főispán úr egészségére köszöntöm ez áldomáspoharat, ürítsék azt velem együtt azzal a hő kívánsággal, hogy ő méltóságának a haza, vármegyénk és városunk közjavának előmozdítására célzó hazafias működését a Mindenható bő áldása kisérje, siker és elismerés koszorúzza, melynek élvezetében sokáig boldogul éljen ! Dr. Hulényi Győző tiszti főügyész a megyei tisztikar részéről igy üdvözölte ezután az ünnepeltet. Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség! Azt szeretném, ha gyönge beszédem olyan lehetne, mint egy fénytörő prisma, amelyen a nap egyetlen sugara megtörve, ezer szines kévében érinti a látó szemet. Szeretném és óhajtanám, hogy amikor Esztergom vármegye tisztikarának mai érzelmeit tolmácsolni szerencsém van, az üveghasábon megtört sugárból, Ő Méltósága és a mélyen tisztelt ünneplő közönség azt láthassa, hogy az egész tisztikar egy és ugyanazon egységes érzelemtől hevül, mint ahogy a prisma szines fényözöne is a nap egyetlen sugarából származik. Ez az egységes érzelem: a mindent betöltő hazafias öröm érzésének izzó, fehér napsugara ! És ez igen természetes és indokolt is! Mert bár éppen Esztergom vármegye főispáni installation különösen a XIX. században a modern magyar állam kialakulása és fejlődésének egyes mozzanataival mindig szoros kapcsolatban állottak és majdnem mindegyik egy-egy államfejlődési fok mérőpontja volt, mégis oly fontos, örvendetes és oly korszakotalkotó egy sem volt, mint a mai. Ha egy futó pillantást vetünk a történelem lapjaira, azt látjuk, hogy a királyi hatalom erősítésére szolgáló főispáni állások közt ez a főispáni szék volt az ' első és legrégibb, amely azáltal, hogy az esztergomi érsek székével egyesittetett, örökös főispánsággá lett. Nemzeti történetünkben pedig azért játszott kiváló szerepet, mert örökös főispánjaink kiemelkedő közjogi állásuknál fogva a történelem hullámzása közben, hol a túltengő király i hatalom dagályának, hol a nemesség túlkapásainak megtörő sziklaszirtjei voltak. Erről a hosszú korról elmondhatjuk: hogy ez volt a király főispánjainak kora. A modern Magyarország szaporodó állami feladatai, a fejlődés kívánalmai és a nemzeti munka széttagolásának szüksége folytán az előtérbe toluló állami hatalom képviseletét külön kezekre levén bizni kénytelen, az 1870. évi törvénynyel megalkotta az örökös főispáni czim tiszteletben tartása mellett az állami végrehajtó hatalmától függő külön főispánok állását. És bár vármegyénk ez akkori uj főispánja még szintén az egyházi rendhez tartozott, a törvény már egyedül az államhatalom bizalmasának tekintette. Az államhatalom feszítő erejének és kizárólagosságra való irányzatának mértföldmutatója volt az az installatio, amely 1881-ben, gróf Majláth György személyében megyénkben legelőször ültetett világi férfiút a főispáni székbe. Es itt kezdődik az az idő: amelyet az állami főispánok korának nevezhetünk! A nemzeti állam kiépítésének jelszava alatt lázasan folyó munka ez idejében, a modern állam napról-napra több hatalommal ruházta fel a főispáni méltóságot, sokszor szem elől tévesztve, hogy az apró hatalmak összessége szertelenséggé fajulhat, mint ahogy a célja felé rohanó folyamnak nem jut eszébe, hogy a magával sodort szikladarabok és fold árja futásának medrét sekélyitik. És e hatalom szertelenségéből támadt a legújabb korban egy tévhit, az: hogy a magyar állam végrehajtó hatalmának képviselője nem kell, hogy egyszersmind a magyar nemzet vágyainak képviselője is legyen. Sőt mi több — amint a legutóbb lefolyt nemzeti küzdelemben láttuk — e tévhitből meg akart élni egy átmeneti állapot, amikor a magyar állam hatalmával szembe került: a magyar nemzettel! De amiként a folyam partján magasra törő .nádbuzogányok szélhordta magvaiból szaporodó uj és uj nádtelepek csak addig szűkítik a medret, mig a rohanó ár erejének súlyával elsöpri az alattomosan szövődő akadályt, úgy a magyar nemzet csodálatos ezredéves alkotmányának őserejével átzúdult a torlaszon, maga alá temetve a nemzeti élet lüktető hullámainak akadályait. Hála a Gondviselés és a magyarnemzet szívósságának, hogy ime Méltóságod mai beiktatási ünnepélye fényes bizonyítéka annak, hogy ez a tévhit elfoszlott, hogy ez az állapot megszűnt — s hogy ma már a magyar állam hatalmának képviselője csak az lehet, aki a nemzet vágyainak igaz képviselője is — és hogy igy elkövetkezett a nemzeti főispánok korszaka. Mert Méltóságod politikai múltjának paizsán emelkedett e főispáni székbe és ez a paizs zálog és biztosíték nekünk arra, hogy ezután csak nemzeti főispánjaink lehetnek. És éppen ez az, ami ennek az installationak korszakalkotó jellégét és fontosságát megadja. És • azért sugárzik az egész tisztikar a hazafias örömtől, mert Méltóságod székfoglalása azt is jeenti, hogy lemúltak végleg azok az idők, amikor a magyar vármegyei tisztviselőnek vagy a koldusbotra kötött tulipán, vagy a szuronyra tűzött kenyér közt kellett választania. De, mert egy tévhit lerombolása és kipusztítása a. hatalmas Könyves Kálmán király törvényének sem sikerült egyszerre, és mert az uj tudat megtartása kitartó küzdelem nélkül nem lehetséges, tudjuk: erős munka és fogcsikorgató önmegtagadás idői következhetnek még. Tudjuk, most következik a kettőzött anyagi és szellemi munka ideje, amikor a nemzet szellemi kincseinek visszahóditása mellett, az elhanyagolt, elkallódott, elszármazott anyagi kincseket felkeresni, ápolni, visszaszerezni és megtartani kell s hogy mint a törvényhatóság és közönség kiválasztott szolgáinak kettőzött erővel kell munkába állanunk. De mi nyugodtan bizzuk magunkat Méltóságod vezetésére, mert Méltóságod politikai és szakbeli múltja biztosit arról, hogy a magyar nemzet igéretföldjének útjáról le nem térhetünk ! Ebben a munkában és küzdelemben örömmel állunk Méltóságod rendelkezésére, agyunk minden sejtjével, testünk minden izmával s amikor Méltóságodat tisztelettel és örömtele kebellel üdvözöljük, kívánom a magyar hazánknak, hogy a nemzeti főispánok sora „örökös" maradjon Méltóságodnak, hogy az Isten lelki és testi erővel jövendő munkájára áldja meg és mi tisztviselők Ígérjük, hogy Méltóságod vezetése alatt úgy fogunk dolgozni és munkálkodni a mi kis körünkben, hogy ha majd egyszer hosszú idő múlva visszatekintünk a küzdelemjárta úton a mai kiinduló pontra s' ha majd valósulni látjuk azokat az eszméket, amelyeket ma még csak millió és millió tulipán jelképez a kebleken, elmondhassa rólunk Méltóságod : Emberül dolgoztatok ! . . . Isten éltesse sokáig Esztergom vármegye első „nemzeti főispánját". Majd Gyapay Pál főispán állott fel és a béke lánglelkű apostolát, a hercegprímást éltette. Fehérmegye közönsége nevében Tarafás Béla váli főbiró a következő szavakkal búcsúzott el Gyapaytól. Még dühöng a fergeteg, még hallszik a menybolton cikkázó haragos villámok döreje, még hull a zápor keményen, midőn a szellő egy fuvalatára széthullanak a fellegek s a tiszta égboltozaton felragyog a nap s a levegő űrben csüngő cseppeken megtörnek fényes sugarai, s még sir az ég az egyik szemével, de a másikkal már nevet, a midőn piros ivű szép szivárvány fogja körül az eget. Alig néhány héttel előbb még fergeteg dult végig a hazán, villámok szántották annak borús egét, enyészet fenyegette a mindenséget az ököl és szurony, az erőszak és féktelenség végpusztulással fenyegette alkotmányát és szabadságát, midőn mintegy varázsütésre felragyogott újra az arany szabadság ragyogó napja, üditő verőfényes sugarai megtörtek a hazafiak szemében rezgő könycseppeken s a nemzeti ébredés hajnalán feltűnt az égen fényes színpompájában a szivárvány. A varázsvesző, mely a fellegeket szét oszlatta a nemzeti irány ellenállhatatlan ereje volt, a nemzet bizalmával rendelkező és a nagy ideát képviselő kormány tagjai, a nemzeti küzdelem hősei és őrtálló katonái pedig alkották az égboltot átfogó szivárványt. Az egész nemzet, a népek milliói örömmámorban úsztak, s ezen öröm közepette csak nekünk lopódzott bánat a szivünkbe, köny a szemünkbe, mert a szabadság hajnalhasadása ép azt szólította el körünkből, kit legjobban szerettünk és becsültünk, kit egészen a magunkénak vallottunk s akit szivünk meleg szeretetével fogva tartottunk. De a bánat érzete csak pillanatnyi volt, felváltotta azt az öröm és büszkeség érzete, Örvendtünk mi is az örvendezőkkel s büszkék voltunk és vagyunk arra, hogy a nemzeti ébredés hajnalán feltűnő szivárvány szinpompájához az egyik ragyogó szint mi szolgáltattuk e nemes vármegye mai napon beiktatott főispánjának személyében. Büszkék vagyunk reá, mert tudjuk róla, hogy ő, aki egyike volt azoknak, akik az elnyomatás és a durva erőszak idejében lángoló hazaszeretetével, csüggedést nem ismerő lelkesedésével a mármár csüggedők lelkébe uj erőt és bizalmat öntött, a kételkedőket kitartásra buzdította, — e diszes méltóságot nem kereste, de igen is a hatalmat elvállalta azért, hogy biztosabban valósithassa meg