Esztergom és Vidéke, 1906

1906-05-10 / 37.szám

iSZIERGOM es A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. mm Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. 6 kor. Egyes száin ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Di*. Píokopp Gjnla és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nein adunk vissza. Gyapay Pál főispáni beiktatása. Esztergom megye ujonan kinevezett főispánjának, gyapai Gyapay Pálnak ünnepélyes beiktatását ülte szombaton a megye és város közönsége. Azt irtuk a beiktatást megelőzőleg a megye és város közönsége nevében, hogy erős vár a mi szeretetünk tárháza, mely várat, hogy kardcsapás nélkül fogja az uj főispán bevenni, abban nem kételkedünk. Sokkal gyorsabban, miként hittük, történt ez meg. Mindenki, aki látta arcáról leolvasható szeretetreméltóságát, hallotta hazaszeretettől lángoló szavait, a legnagyobb lelkesedéssel beszélt róla. Mintha valami varázserővel hatott volna férfias megjelenése, nyiltszivűsége, törhetíen hazafisága, egyszerre meghódította a sziveket, melyek szeretetteljes bizalommal zárták őt magukba. Jóleső örömmel hallottuk ajkairól elhangzani a fogadalmat, hogy ő a megye és a város ügyeinek nemcsak munkásává szegődött, ,de annak fia óhajt lenni. Egyéniségének megbecsülhetlenségét mindennél fényesebben illusztrálta szülőmegyéjének az a nagyszámú küldöttsége, mely őt uj otthonába kisérte, hogy tanúi legyünk annak, hogy mint siratja meg őt, a távozót, kit rajongó szeretetük teljességével halmoztak el, de eljöttek a szomszédos Hont, Komárom és Győrvármegye küldöttei is, hogy megjelenésükkel dokumentálják egyéniségének jeles qualitását, melyet vele született törhetíen hazafiság, alkotmányosság, igazságosság, nyiltszivűség, népszeretet jellemeznek főképen. A főispáni székbe történt beiktatását, melynek lefolyását alább ismertet]" ük, Esztergom ünnéppé avatta, mely örökké emlékezetes fog maradni. A város képe. A város lakossága már a kora reggeli órákban talpon volt, s a lobogó diszt öltött utcákon le s fel hullámzott a nép. A fogatok egymást űzték, sürgés, forgás, készülődés volt mindenfelé. Fogadtatás Leányváron és Doroghon. Pissuth Kálmán h. és Palkovics László tb. főbirák üdvözölték diszmagyarban először Leányvár község indóházánál, majd Dorogh község elöljárósága és képviselőtestülete Benedek József körjegyzővel élén várta az érkező főispánt, hol Pissuth Kálmán üdvözölte és Benkö Jolánka a jegyzői kar nevében egy pompás csokrot adott át annak. Fogadtatás a vasútnál. A város tisztikara magyarban, legtöbbje diszmagyarban, Vimmer Imre polgármesterrel élén és a törvényhatósági bizottság felkért tagjai félkörben állottak fel a pályaudvaron, midőn kilenc órakor berobogott a budai vonat, melynek utolsó kocsijában foglalt helyet főispánunk kíséretével, a beiktatásra jött vendégek és küldöttségi tagokkal. A polgármester szép szavakban tolmácsolta a város lakosságának a feletti igaz örömét, hogy falai között üdvözölheti a hazafias kormány képviselőjét. Gyapay köszönetet mondott a szívélyes üdvözlésért, szép szavakért, melyeket nem tudja mivel érdemelt ki, mert azok személyét, mint idegenét meg nem illethetik, de nem szólhatnak azok a főispánnak sem, mert úgymond, a letűnt sötét kor főispánjai, a főispáni méltóság zománcát kicsorbitották. Azzal fejezte be szavait, hogy fogadást tett, hogy ő nemcsak a megyének főispánja, hanem a megye és városnak hű fia és polgára lesz. Ezután saját, tulipánokkal feldíszített négyes fogatába ült, valamint a vendégek s a fogadóbizottság is kocsira ültek és a hosszú kocsisor útnak indult. Fogadtatás a megyeházán. Az ősi megye gályákkal, lombokból font girlandokkal, valamint kek és teher szövettel dekorált székházának emeletjén várták a megye tisztikara diszmagyarban, valamint a törvényhatóság bizottságának tagjai az érkező főispánt, kit dr. Perényi Kálmán helyettes alispán üdvözölt, mire a főispán aképen válaszolt, hogy megilletődve és kegyelettel lépi át az ősi megye székházának küszöbét, mert eszébe jutnak halhatatlan emlékű elődei, kiknek nyomdokába lépni ő gyenge, kijelenti azonban, miszerint azon reményben vállalkozott a főispánságra, hogy becsületes és önzetlen munkásságában és törekvéseiben a megye részéről jóindulatú támogatásra fog találni. Uraim, — fejezte be szavait — jóindulatot és igazságos kritikát kérek. Ezután rövid időre lakosztályába vonult. Isteni tisztelet. Kevéssel fél tiz előtt a főispán, az ünneplő közönséggel a plébánia templomba vonult, hogy lekérje az Ég áldását munkájára. Gyönyörű, festői látvány volt a felvonulás. A menetet Pissuth Kálmán nyitotta meg a megye lobogójával, Reviczky Elemér és dr. Frey Vilmos közigazgatási gyakornokok társaságában. Elől a főispán ment, utána következtek a vendégek u. m. Lils Gyula honti főispán, Békdssy Elemér kamarás, báró Nyáry Alfonz, Ziskay Antal kir. tanácsos, Totovics Kálmán, dr. Kmety Károly, Zlinszky István, Szokoly Lajos, Horváth Gy"ula Lengyel Zoltán országgyűlési képviselők, a megye és város tisztikara, a főpapság, a törv. biz. tagjai, a városi képviselők, az érsekuradalmi és főkáptalan tisztikara, hatóságok, testületek, egyletek képviselői kiküldöttei stb. stb. Szebbnél szebb, gyönyörűbbnél gyönyörűbb díszmagyar ruhákban volt alkalmunk ezúttal gyönyörködni. A 'templomban, mely túlzsúfolásig telt meg, az Isten tisztelet alatt a kath. kör dalárdája énekelt, melynek befejeztével a közgyűlési terembe vonultak. A beiktató közgyűlés. Talán felesleges is említenünk, hogy a közgyűlési teremben egy talpalattnyi tér szabadon nem maradt. A hallgatóság részére fentartott helyet, valamint a karzatot szépeink foglalták el, kik nagy számban voltak képviselve. Tiz óra volt midőn dr. Perényi Kálmán helyettes alispán a közgyűlést megnyitotta, tudatva annak célját. Ezután pedig egy hét tagú küldöttség ment a főispánt meghívni, ki rövid vártatva megjelent zúgó éljenek közepette, melyek lecsendesültével tudatta kineveztetését s kérte az okmány felolvasását, minek megtörténte után letette az esküt, melynek minden egyes, de különösen három utolsó szavát „Isten engem ugy segélyjen" érces hangon, különös hangsúlyozással és nyomatékkal mondott el. Az eskü letétele után hatalmas konceptiójú beszédet mondott. Gyapay Pál székfoglaló beszéde a következőképen hangzott. Tekintetes Vármegyei Közönség! Lelkem sugallatát és hazafiúi érzelmeimet követve, meghatott szivvel mondok hálát a magyarok Istenének, hogy magához emelte a király szivét s oltalmába fogadta nemzetünk igaz ügyét. De alattvalói hűséges hálámat ki kell fejeznem Ő Felsége a király iránt is, hogy elűzte a trón zsámolyától a rossz tanácsadókat s visszaadá nemzetünk sorsának intézését, mert csak ugy vált lehetővé az alkotmányos jogrend visszaállítása s ez tette lehetővé, hogy az ország kormányzatát oly férfiak vették kezükbe, kik a nemzet bizalmának igaz letéteményesei s annak szeretettől és bizalomtól körülvett vezérei voltak. A mély tisztelet hangján kell megemlékeznem a magyar kath. Egyház bíboros fejéről, Esztergom vármegyének örökös főispánjáról, Ő Eminentiájáról a Hercegprímásról is, ki a békének már-már fonynyadásnak indult olaj ágát hazaszeretetének melegével védte-oltalmazta, mig az meghozá gyümölcsét a mindnyájunk által annyira várt: alkotmányosságot. Történelmi nagy időket éltünk át, tekintetes vármegyei közönség. Mindnyájan éreztük és láttuk, hogy 400 év óta szemben álló nagy erők mérkőztek újra. Egyfelől a nemzeti akarat viaskodott történelmi jogainak visszaszerzéseért, másfelől Ausztria anyagi érdekeit védelmező összbirodalmi politika küzdött kisajátított jogaiért. Eme nagy nemzeti küzdelem a nagy véderő-vita óta állandóan izgalomban tartja az országot. Áthatotta az egész nemzetet azon mindenható érzés és gyökeret vert mindnyájunk szivében azon meggyőződés, hogy a nemzet és király iránti elválaszthatlan hűségnek csakis akkor teszünk szolgálatot, ha a katonai kérdésnek a nemzeti szellem által megjelelt irányban keressük a megoldását: mert ezzel nemcsak a nemzet áldozatkészségét láttuk biztosítva a véderő fokozottabb igényeinek teljesítésére, hanem a nemzeti szellemtől áthatott hadseregben láttuk a trónnak ép ugy, mint állami érdekeinknek legbiztosabb támaszát. Nem volt a küzdelemben egy parányi része sem koronás királyunk szent és sérthetetlen személye iránti hűtlenségnek. S mi, akik e küzdelemben tehetségünkhöz képest különböző értékű eredménynyel, de mindannyian lángoló hazafisággal a magunk helyét megállottuk, sohasem téveszthettük szemünk elől ama hagyományos hűséget, amely minden magyar ember szivében koronás királyunk iránt él. A katonai kérdésekkel együttesen lépett előtérbe közgazdasági helyzetünknek a magyar állam érdekeinek megfelelő berendezése és Ausztriától való függetlenítése is. Nem tartottuk továbbra is megengedhetőnek, hogy ki legyünk szolgáltatva az osztrák érdekek üzérkedésének, mely az egykori tisztes magyar ipart máris koldusbotra juttatta. Szemeink előtt lebegett, hogy mig más államok nemzeti aspirációi és állami érdekei kielégítést nyertek, egységes, független szabad államok lettek s mint ilyenek óriási léptekkel haladnak az anyagi és szellemi fejlődés útján, addig mi „pusztultunk, veszünk s mint oldott kéve hull szét nemzetünk." Nem politikai kérdések ezek ma már tekintetes vármegyei közönség, hanem az ország létkérdései. Mert az állam életében ép úgy, mint a családi életben is a vagyon biztosítja a megélhetést. Ez adja az erőt, az önállóság és függetlenség érzetét ez önti az embe-