Esztergom és Vidéke, 1906

1906-04-15 / 30.szám

ESZTERGOM es mm A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél óyre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp ßijiila és Brennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Húsvétra A Názáreti Jézus feltámadott. A harangok s az embernek a nagy igazságot megértő szive oda vonzanak ma mindenkit a templomba, hogy a fönséges eszme mellett eltudja feledni az élet oly sok szomorú óráját, tudjon vigaszt találni abban a ragyogóan fönséges igazságban, hogy ború után derű, meghalunk és feltámadunk. A gyertya világ káprázatos fényében glórifikált Megváltó nagy igazságának örökké nagy ünnepe a húsvét. Nagy igazsága mentől messzebb halad bele az emberiség történetébe, annál spontánabb, annál értékesebb és maradandóbb érzelmeket vés a hivő lelkek szivébe és nemcsak a templomok nagy ünnepe lesz ez, hanem oda fog kisérni bennünket az élet nagy harcában, az élet minden órájában. Urunk Jézus Krisztus apostolkodása a legkifejlettebb álokoskodás mellett is megmarad isteni erejűnek. Az ő végtelen nagyságából hova tovább több himpora tapad a vallásos emberek lelkére és a feltámadás nagy jelentősége nagy ünnepét, a béke ünnepét, az eszme igazságának diaDurvái} elűztél. Durván elűztél s én zokogva mentem, De kint megálltam az ajtód előtt: Egy szót reméltem hallani, csak egyet, Egy szót, egy bűnbánót, engesztelőt. . . . S kacagtam, amikor arról beszéltek, Hogy mindjobban sápadva, betegen, Arcképemet naphosszat sirva nézed S megbántad már, mit vétettél nekem. ... De hallom, hogy vigasztalóra leltél S nem vagy külömb a többinél te sem : S most én, ki könnyeid felett kacagtam, Mert boldog vagy . . . sirok keservesen. Ferke Ágost. 2^z asszony filozofál. (A szerzőnek, „Párbeszédek könyve" cimű, sajtó alatt levő munkájából.) A férfi. (Kezdődő férfi korban. A haja fekete, az arca fehér, sima. A finoman leborotvált állán könnyű kékes-fekete árnyalat. Az egész arc jellemző jegye, középpontja a fel-felcsillanó, kifejező, mély tekintetű sötétszürke szem. Öltözködése: dalát fogja jelenteni úgy a kastélyban, mint a kunyhóban. Mentől jobban kiélesedik az emberek vallási közönye, mentől szomorúbb eredménye lesz az emberek torzsalkodásának, melynek nyomában az elégedetlenség eltörli az ideálizmus virágát, annál jelentősebb lesz a Megváltó ünnepe: mert a letargiából fölfog villámlani a nagy eszme viágitó sugara: mely az eltévelyedetteket a szebb világ felé vezeti. , Ez oly egyszerű, mégis annyira mély, nagy igazság. Az emberek túlboldogsága, jóléte, gondnélkülisége szinte megakasztja az embert abban a gondolatban, hogy hogyan is volna akkor, ha minden emberre rászakadna a nyomor. A jólétben nem törődik senki a föltámadás, a nagy változás, a jó változás eshetőségével, eredményével és mihelyt gondok bántanak, igyekszünk változtatni a szomorú renden s csak akkor érezzük a feltámadás nagy jelentőségét, ha jobb napok virradnak reánk, a szomorúságok, a csapások után. Igy vagyunk a szép húsvéti ünneppel is. Harcolunk, pusztulunk, gondolkodunk. Eljön a magasztos az Ízléssel párosult elegancia, szinte nőies finomsággal a részletekben. A beszéde halk, kellemesen poentirozott, néha-néha mosolyog hozzá.) Maga most elmondta a véleményeit. Én ugy veszem, amint talán van is, .hogy ezek nem puszta nézetek, hanem elvek. Maga kritikát kér. Még azt is hozzáteszi, hogy nem azért kiváncsi a kritikámra, mertiró vagyok, tehát legalább egy bizonyos kör által elismert egyéniség, hanem csak bizonyos kiváncsiságból. Hát már maga az, hogy ezt igy nyíltan kimondta: mindennél jobban megmutatja, hogy menynyire nem hasonlít az átlag asszonyokhoz . . . Az asszony. (Egytipus: a hipermodern, dekadens passziókkal tultömött léha, ünnepelt szép asszony. A műveltsége magas, a tudása nagy és asszonyos. Fölületes, rendszertelen. Épen olyan, mint ahogyan gyűjti. Ha valami megkapja, elhatározza: ezt ismerni akarom, tudni akarok róla, belőle sokat. Nem áll meg a könyveknél. Inkább — elsiet mellettük. Hallatlanul ügyes, kényelmes módot talált: a szalonjába hivja a könyveket élő agyakban Szinte csak interpretátornak hivja meg ezt vagy amazt az irót, művészt, de csak világfit. A szürke, unalmas, erkölcsös tudóst, akinek még annyi bátorsága sincsen, hogy ateista legyen, aki a sok, megtanult könyvet nem gyűri maga alá piedesztálünnep, az ő kikeletjében, varázsában. A Megváltó mély szeretete belevésődik a legalacsonyabb rétegű társadalmi egyénekbe is, nem kell ahhoz pszihológus, hogy a feltámadás nagy igazságát, a Megváltó e nagy ünnepét megértse, térdre omlik a kérges tenyerű paraszt, imádkozik a legnagyobb bölcs, a kiben csak elme és sziv van: mert a húsvét az emberiségnek mindinkább növekedő jetentőségű napja. És minden, mi előttünk van, oly igaz vonásokban, oly éles perspektívában tárja elénk ez ünnep igazságát. Az alvó természet fölüdül. Bimbót fakaszt a fákon, a ragyogó napsugár. A szomorkodó ember feleszmél, mert reményében virágot bont ki a hivés, az akaraterő, mely változást kivan, változást óhajt, tud akarni, változtatni, ideákat feltámasztani és megváltani. Érezzük, hogy lelkünkben pezseg a gondolat: hogy a földi robotnak is vannak változásai, érezzük, hogy ennek is vannak megváltói, talán mi magunk, talán a jobbak, de ezek a megváltók élnek, valahol mellettünk, valahol távol, de élnek, a kik ideákból táplálkozva megváltják az embereket a szenvedéstől. nak, hanem elcsigázva vergődik alattuk . . . no hát azt nem szereti. Annál inkább a Nietsche embereket. Különben a férje is ott van néha a szalonjában Az, akitől elvált. Ne törődjünk vele, hogy miért. Az maga egy — másik irás témája, ha nem — több. Különben ő sem törődik vele. Már mint az asszony. A férfi ? őt talán csak az élteti, hogy vár. Várja az ő gyönyörű, okos asszonyának a visszatérését. De erről majd hallunk máskor, másoktól Tehát ilyen érdekes — legalább némelyikünknek — ez az asszony. Ha valamibe belekap, különös szivósággal ragaszkodik hozzá — egy darab ideig. Most például filozófia van a soron. Annak vetette magát : mindenről filozofál. Azok közé az asszonyok közé tartozik, akiknél az ember nem tudja, mit csodáljon rajtuk inkább: a szépségüket, vagy azt a mesés raffinériát, eredetiséget a toalettjük legapróbb részleteiben is, amivel kiaknázzák és követelőn elismertetik a szépségüket. Háttal ül az ablaknak. És ahogy a függöny csak a sötét hajára enged rá egy kis világosságot: szinte villogóra válik haján egy pár fénycsik. A szeme alatt puha zsirfényű, sötét karikák: petyhüdtségfélét mutatnak az arcán. Különben, mintha az egész gyönyörű testet valami benső hév, vagy tán ép annak elfojtása: fárasztaná. És mig a földi robot gondjait szemléljük és összehasonlítjuk a nagy Mesiást a mai reformátorokkal, megváltókkal, mennyire nagy, mennyire igaz és isteni embernek kell tekintenünk az isteni Megváltót, a mai ünnep örökké nagy Mesterét Jézus Krisztust, ki oly régen, oly erő és oly szeretettel teremtett nekünk egy ünnepet, melyre tekintenünk, melyet megünnepelnünk oly jól esik, mikor az emberek szive sivár, mikor húsvét ünnepén már gondolkodóba esnek a jobbak: hogy az emberek keressék egymást, mert a feltámadás ünnepe arra inti az embereket a lét nagy nyomorúságában : Feltámadunk! A villamos összekötő vasútról. Esztergom, április 14. A politikai események rohamos váltakozásai a közelmúlt időkben háttérbe szorítottak minden más — ha még oly — közérdekű dolgot, igy a tervezett összekötő villamos vasút kérdését is, melynek pedig letárgyalása záros határidőhöz van kötve, ha ugyan a terminus az országos válság dülőrejutásával ki nem toA férfi szivarra gyújt. Kérdőn, hosszasan néz.) A férfi (tiltakozva int): Folytatom : én nem mondok kritikát. Nem is igen szeretek, eleget kell „hivaalosan". Maga persze furcsának találja, hogy épen én kérek sokszor véleményt. Magának is ugye adtam kéziratot és mindig faggattam a kritikáért. De miért teszem én ezt? Csak egy kis fogás az egész. Nem azért kérdezem én ettől vagy attól, hogy mit szól a dolgomhoz, mintha arra volnék kiváncsi, hogy jól irtam-e meg vagy roszszul . . . dehogy! Nagyon jól tudom én, hogy amit csináltam, az jó-e vagy nem. Hanem abból a kritikából, amit mond, néha egy-egy észrevételből . . . igen, mondom ilyesmikből pompásan megismerem azokat, kik méltóknak látszanak rá, akiket vágyom megismerni. Ugy-e megmosolyogja ezt a nagy önhittséget: hogy én a saját dolgaimat állítom fel a megismerés kánonául. De hát én magamnak Ítélek, nem másnak . . . Persze én nem akarom, hogy egy hasonló valaki a saját fortélyommal fogjon meg. Nem bírálok. Még elveket sem. Nem tartom olyan fontosnak, hogy igazán annak ösmerjenek, aki vagyok. Rájuk bizom az emberekre. Gyönge a kifogás ugy-e? Azt akarja mondani ? Az asszony (egy kicsit csípősen): Nem, .Esztergom és file" tárcája.