Esztergom és Vidéke, 1906

1906-03-15 / 21.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGA"-NAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Előfizetési árak Egész évre Fél évre . 12 kor. Negyedévre. . 3 kor. 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő: DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: DPV Prokopp ßijnla és Brenner

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. Zúg, búg, tombol napok óta az orkán, végig korbácsolja szenvedélyes hévvel ezt a sártekét, vészesen sivit bele a sötét éjszakába, mintha közelegne az Ítélet napja . . . Majd lecsendesedik a vihar, ünnepies csend kél nyomában és a setét, komor felhők mögül, bíborban kél a nap, hogy bearanyozza március idusát. Az alvó természet, melyet az isteni gondviselés a tavasz langy fuvallatával kelt lassú ébredésre, mintha szokatlanul gyorsan eszmélne, siet kitolni rügyet fa, cserje, hogy részt kérjen a szabadság hajnalhasadásának emlékünnepén. Oltsunk hát mi is ünnepi köntöst, tegyünk íélre e szent napon minden bút, keservet, félreértést, legyünk egyek az ünneplésben, hogy annál szebben, méltóbban, fenségesebben ünnepeljünk. Zarándokoljunk el a porladó hősök vérrel áztatott sírjához, s re„Esztergom és Vidéke" tárcája. Oh ne hidd . . . Oh ne hidd, hogy nincs tnár dal az én szivemben, Csak elült a hangja. Zakatoló élet forrongó zajában Elnémul a múzsa. Oh ne hidd, hogy nincs már érzés a szivemben, Csak lelohadt lángja. Meleg, tüzes fénye ma is kisugárzik. Csak lelked nem látja. Teli van érzéssel ma is még a szivem, Dalolok is néha. Ki sem hült az érzés, forró még a nóta, •> Csak hangja lett néma. Szabolcs E. Ferenc. begjünk hő imát a magyarok Istenéhez, hogy áldja meg a Magyart, balsors akit régen tép. Megkoszorúzva a szentelt hantokat, honszerelmük örökké lángoló tüzénél gyújtsuk meg a hála és kegyelet áldozati tüzét, hogy lobogjon fennen, magasan s hirdesse örökké a Magyar nemzet szabadságát. * A mai ünnepség sorrendje. Délelőtt: 10 órakor ünnepi istentisztelet a város kegyúri templomában a reáliskola énekkarának közreműködése mellett. A vármegye meghívott küldöttsége, a város tisztikara és a képviselőtestület tagjai a városház nagytermében 3

A 10 órakor gyülekeznek s innen a város zászlójának elővitele mellett a szentegyházba vonulnak. Délután: a honvédtemetőben nyugvó szabadsághőseink sírhelyének hazafias ünnepély keretében leendő megkoszorúzása. E végből détután 2 órakor a Széchenyi-téren gyülekezés, és a város zászlójának elővitele mellett pontban fél 3 órakor indulás az ünnep színhelyére, melynek sorrendje: 1. Hymnus. 2. Alkalmi beszéd. Mondja Várkónyi Dezső főgimn. VIII. oszt. tanuló. Szerelemből. (Folyt, és vége.) Neszmédiné valósággal becézte. — Jaj édes fiam, de nagyon vártuk! Ella már napok óta nyugtalankodott maga miatt s bizony ha tegnap nem kapjuk levelét, ugy magunk mentünk volna érte. Kertes szólani sem tudott, ugy körülfogták s végre is a kézcsókok után beléphetett. Cserte ámulva nézett után ok. Egy pillanat alatt tisztán látott. Tehát azért nem „áltatják" őt tovább ! Ezért törték össze az ő élete boldogságát . . . Ó, igaz, igy már reménykednie sem szabad! . . . •Azok közül az emberek közül való volt, a kik a szivöknek megrajzolt álmaiban hinni tudnak s a kik a csalódás fájdalmára összeroskadnak. Az a mély, legyőzhetetlen szerelem, mely olthatatlan lánggal lobogott szivében, egy egész élet boldogságának ára volt. Együtt élni szerelemmel a sírig, de egymás nélkül egy percig sem! Valami kinos gondolat villant meg agyában, s bár elszerette volna űzni, nem sikerült. Ránehezedett a lelkére s minél jobban igyekezett menekülni tőle, annál élesebben vált ki a zavaros képek t^özül . . . 3. „Talpra Magyar!" Énekli a tanítóképezde énekkara. 4. Nemzeti dal. Szavalja Kósik Ferenc építőmester. 5. „Tavasz elmúlt . . Énekli az esztergomi tanítóképezde énekkara. 6. Ünnepi beszéd. Mondja Bagyary Simon főgimnáziumi tanár. 7. Ima. 8. Szózat. Este: Este fél 8 órakor a Magyar Királyban a Polgári Egyesület helyiségében ünnepi vacsora az öreg honvédek megvendégelésével és a Kossuth-serleg felavatásával. Az ifjúsághoz. Aki a nemzet ifjúságában a hazaszeretet tüzétől élesztett hazafiúi érzelmek külső megnyilatkozását bármily módon és alakban megakadályozni törekszik: az nincs tisztában a nemzeti élet azon követelményével, mely eszméinek megvalósítását, annak diadalra jutását a bátorság, a lelkesedés, a kitartás ifjú véranyagába önönmaga és nemzői faji és nemzeti sorsának előbbrevitelére és állandósítására kell, hogy helyezze. Tanár, tanitó, ki tanítványaiban a hazaszeretet külső megnyilatkozását türtőztetni, elfojtani akarja, az nem érdemli meg a nemzet bizalmát ama hatáskörében, melynek elIII. Neszmédi Elláéknál nagyban készülődtek az — esküvőre. Sürgés forgás között, ezernyi gond meg munka mellett is persze elég időt tudtak szakítani arra. hogy a legújabb mende — mondákat letárgyalják. Ella egyik nénje, ki nemének egyéb előnyei híján kiváló beszélőképességgel volt megáldva, különös előszeretettel szokta tárgyalni a hallott eseményeket. — No, ez a Cserte Kálmán —-• kezdte egy szép napon — ugyancsak sokat hallat magáról. Hol ebben a korcsmában, hol abban a kávéházban dőzsöl éjek hoszszán át. Jézusom, ha véletlenü* az lett volna az urad, Ella ?! Szépen el úszott volna egy két év alatt az egész vagyonotok. Ella felkacagott. — Ugyan, mit gondol néni ? Csak nem tételezte fel rólam, hogy én meg Cserte! — — Szegény, bizony búsul, tudom, de hát végre is nem tehetek róla. — No, én csak annyit mondok, hogy nemsokára dobra kerül a nemesi kúria. — Azt nem tudom, de meglehet! Az egészből pedig annyi volt az igaz, hogy Cserte kezdett félni az otthonától. Az olyan embernél, akinek egy élet üdvösségét rabolták el, igen sokszor megevégre is legelső erkölcsi folyama a hazaszeretetet a legnagyobb odaadással ápolni, fejleszteni, fölötte a legnagyobb éberséggel őrködni és minden megengedhető alkalmat megragadni arra, hogy a hazaszeretet érzelme külsőleg is megnyilatkozhassak. Ezzel ellentétben minden néven nevezendő csökkentetés, vagy mulasztás oly nemzetellenes bűn, mely a tanárt, a tanítót a nemzet megbélyegzésére érdemesiti és méltatlanná vált bizalmára. Méltatlanná vált a nemzet bizalmára, melynek kapcsán belé helyezte aranyifjúságának, reményteljes vérének hazafias szellemben és érzületben való nevelését és képzését. Tudjátok-e ki és mi a nemzet ifjúsága ? A nemzet lelke; a nemzet ereje;, a nemzet reményének szemefénye; mindene, akiért, amiért mindent fel kell áldozni és elkövetni, hogy erőben, bátorságban, a nemzeti eszmék bűvös légkörében növekedjék, gyarapodjék: fajának, nemzetének javára, jólétére és fennmaradására. \ Nem lehet nagyobb átok a nemzetre nézve, mint ifjúságának ridegsége, közönye. És akik azt előkészítik, ebben közreműködnek: elevenen temetik el a nemzetet, feladván minden jogot arra, hogy a nemzet, mint nemzet éljen. Nemzeti idealizmus nemzeti érzeltudni azt, hogy elhagyatva, egyedül vagyunk. Keressük akkor, szomjúhozzuk a társaságot s örülünk, hogy egy-két órára megszabadulunk a magánytól. Cserte is kereste a társaságot, de egyebekben megmaradt a régiek szerint. Azt gondolta, hogy ha elkeli is pusztulnia, a mit hátra hagy maga után, rendezett maradjon mindvégig. E gondolat már hetek óta lidérckedett agyában. Menekülni már nem is próbált tőle. De még egyszer beszélni akart Ellával. Az esküvő előtti napon találkozott vele. Egyedül volt a kertben, mikor belépett. — Miért jött — kérdezte a leány meglepődve. — Hogy elbúcsúzzam, — feleié Cserte. A leány mosolyra nyitotta ajkát. — No, ez igazán szép öntől. Köszönöm ! És hova megy ? A férfi ránézett. — Hogy én hova megyek ? Azt hiszem, maga is gondolja. Azért jöttem, hogy végső istenhozzádot és boldogságot kívánjak. — Cserte maga sápadt! — szóljon, mit akar ? — — Cserte elnevette magát. Üres, hideg kacagás volt az. — Én? — igazán semmit. A közelben léptek hallatszottak. A leány sik ez. Nincs nyomorultabb lét, minthirtelen kezet nyújtott neki: