Esztergom és Vidéke, 1906

1906-10-18 / 83.szám

ESZTERGOM es mm A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak: Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Nvilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő: DR PROKOPP GYULA. « Laptulajdonos kiadók: D?. Prokopp Gijula és Brenner* Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (bora a kéziratok, előfizetések, nylltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Bada)-ntca 485. szám. ' Kéziratot nem adunk vissza. ===== Kérő szó az árvaház érdekében. Esztergom, október 16. E lap egyik előző számában olvastuk, hogy Ő Felsége szivének jótékony sugara vetett áldásos fényt az „ Orsz. Kath. Tanitói Árvaházra," arra az intézményre^ amely a leg magasztosabb humanitást szolgálja A legmagasztosabb humanitást mert tudvalevő dolog, hogy a magyar kath. tanitói kar a magyar király trónjának, fényének, emberi értelemben véve örökéletének leghűségesebb, legodaadóbb támasza, miért is a munkában korán kidőlt tagjainak árváiról gondoskodni egyike a legszebb erények gyakorlásának. Az a királyi adomány, melynek háttérében kétségtelenül ott látjuk a magyar nemzeti tanügy apostolát, Apponyi Albert gróf miniszter urat, mint a tanitók legjobb barátját és ügyeinek lelkes támogatóját már most kétszeresen serkentsen bennünket a „viribus unitis" jel szónak közöttünk való érvényesülé sére. Csüggedést, fáradságot ne is gom es tá Mikor pán furulyázik. A mesés Árkádiában felvonta ijesztő sátrát a kormos éjjel. Misztikus hortyogással alszik a Likajosz hegye. Végigborzad az éj egy-egy sóhajtása a marcona fákon. Szomorú meséket susog egymásnak a bükkös és tölgyes. Szerelmes istenekről. Meghalt Istenekről. A hegyoldalban rémes barlangok unalmasan, ijesztően ásítanak az éjben. Kihallatszik belőlük a nimfák, najádok szűzi epedő sóhajtása. Szent, nagy álmok jönnek ki onnét, s még félelmesebbé teszik a fekete éjjelt. Mélyen alszik a vén Likajosz. Furcsa, vad álmai lehetnek, mert olyikkor haragos borzongással megrázza magát. Aztán csend újra. A nimfák és^ najádok édes, zümmögő hahotája kihallatszik a mohágyas barlangokból. Mintha a földnek titkos, selymes muzsikája lenne. Fönn a Likajosz tetején vad indák futkossák össze a legfélelmesebb barlang torkolatát. Áz indák közül kidugja fejét a hegy ura, a pásztorok csúf Istene : Pán. Kócos, fekete, összecsapzott üstöke alatt kérges kecskeszarvak merednek. Rút szemerjünk s tegye meg minden ma gyar kath. tanitó saját hatásköré ben mindazt, amit tehet. Csak tizenkétezer kath. tanítót számítva, ha egy-egy öt koronát gyűjt a saját érdekeit szolgáló célra, hatvanezer koronát teremtünk elő De' gyűjthet többet is, ha a gyűjtésben kitartó. Fáradságot nem kiméivé, rendez zetek ünnepélyeket úgy, mint az esztergomi tantestület, mely egy estén egyezerhatvan koronát szedett be az árva házra. Nincs olyan falu, nincs olyan város, ahol az észter gomiak példáját követni nem lehetne: csak akarat kell. Az akarat győz, mert nem ismer akadályt ott, hol nemes cselekedetről van szó. Kell-e nemesebb cselekedet, mint saját árváinkról gondoskodni ? Van-e nemesebb cselekedet, mint azoknak érdekeit szolgálni, akiknek nemesítő kezén megy keresztül a nemzet legféltékenyebb kincse : a gyermek. Magyarországban nyolcvan különféle jótékony országos intézmény van, s mit szóltok hozzá? a tízezer létszámon jóval felül emelkedő magyar katholikus tanitói karnak nincs egy országos intézménye, a mei, mint a bengal tűz, rémesen villognak. Kis füle, tarka, gondozatlan kecskeszakála még ijesztőbbé teszi. Szőrös kecskelába és farka eltűnik az indák sötét gyűrűi között. Mintha nagy várakozásában dühös lenne, hogy soká múlik az éj: vad hangjával egy nagyot, reszketőt, félelmeset ördit. Megborzad a bükkös, a tölgyes. Remeg az ősz Likajosz. A barlangokból ideges nimfák lányi sikoltása hallik. Megijedtek. Álmatlanul, remegve összefut a hegy alatt a tippedt nyáj. Mintha minden kis állat mást-mást, de nagy, félő sejtést érezne. Alig szűnik a vadon borzongása: újra beleordít vad hangjával Pán a csendbe. Elölről kezdődik a borzongás, remegés. A szűz nimfák álma végkép elszáll rezgőssugárú szemükről. De a nagy recsegés szűnik. A félelmet szelídebb húron pengeti tovább egy bizsergető, álombontó édes melódia. Mi az ? Tán nyitva feledték a tündérvilág kapuját ? Vagy fönn az Olimpuszon az Istenek dáridóznak ismeretlen hangszerek csoda-melódiáján ? Nem. Megszokottak már e hangok. Megszokottak és édesek. Pán csókolgatja szirinx-sípját. A vad isten a barlang alján oly misztikus, édes nótát fúj ki sípjából, hogy Apolló irigykedve csikorgatja fogát fenn az Olimpumelyre azt mondhatná, hogy ez az enyém, alkotása Önmagamat dicséri. A lelkesedés izzó heve szálja meg szivünket. Legyünk egyek, amint hogy egyeknek kell lennünk a hitvallásos és erkölcsös magyar nemzeti állam kiépülésének nagy munkájában és szorgalommal, kitartás sal hordjuk össze a köveket, ame lyekből a magyar kath. tanítók árváinak menhelye fölépül. Adjunk tanúságot arról, hogy a magyar kath. tanító, ha szegény is, de gazdag az irgalmasság cselekede teiben, amint hogy még gazdagabb magyar nemzeti érzelmeiben. Nem hiszem, hogy volna magyar kath. tanitó, kinek szivét át ne járná az árvákról való gondoskodás fenséges eszméje. Nem hiszem, hogy az a tanító nem volna képes abban a körben, melyben mozog, ha csak fillérenként is, némi összeget összegyűjteni. Az eddigi gyűjtés már is igazolta ezt. Föl tehát tettre magyar kath. tanitói kar ! O felségének, a királynak legkegyelmesebb adománya tettre buzdítson, serkentsen bennünket. Mi áll utunkban ? Semmi ! Istennek kegyelméből árvaházalaszon. Aztán beleszédül a nóta zsolozsmás gyönyörűségébe. Az előbbi félelem ijesztő árnya eltűnik Eko és Pitisz nimfák'elől. Lelküket megszállja Pán nótájának isteni gyönyörűsége. Csillapítják hókeblük lihegését. Álmatag elmerüléssel hallgatják a páni-dalt. Minden nóta után kijjeb mennek a barlangból. Szeretik a nótát. A szerelmes nótát. Gyönyörködnek benne, bár tudják, hogy a csúf kecske-ember fújja. Nem volt ily bűvös Orfeusz lantja. Nem ily csodás zengésű az aeolhárfa. Egy-egy nóta végén egy-egy mélyebb sóhajtás száll a nimfák kebeléből. Ekó nimfa a szép Narkisszoszt várja. Mintha csak arról szóllott volna neki minden dal Pán sípján. Mennyire szerette e nimfa Narkisszoszt. övé volt patyolat-leikének minden érzése. De ha a szép Narkisszosznak nem kellett Ekó. Utálta és gyűlölte a szűz nimfát. Hervadt lassan, mint a bús levendula, Ekó. Hiába vallották meg szerelmüket neki a hegy többi istenei. Egyiket sem tudta megölelni. Mert csak Narkisszoszt szerette. Reménytelen, makacs szerelemmel. De szeretett mást is. Pán nótáit. Csak a nótáit, mert őt magát utálta. A pásztorok istene pedig csak neki zengte csodás-melódiáju nótáit. Nem is tudta, hogy minden nimfa, najád és bacháns nő hallgatja ihlet gyönyörűséggel. punk az egyszásznyolcvanezer korona felé közeledik. Ámde, ez még alig fele a szükséges összegnek. A munkának élén dr. Walter Gyula esztergomi prelátus-kanonok áll, aki fáradságot és áldozatot nem kiméivé törekszik az eszmét megvalósítani. Most van alakulóban a város legkiválóbb és agilis polgáraiból álló helyi bizottság, melynek feladata leend az árvaház telkét kiszemelni s mihelyt a szükséges tőke összegyűl, az építkezést foganatosítani. Az előkészítő bizottság lázas munkát fejt ki, hogy az árvaház minél rövidebb időn belül létesüljön. A magyar kath. tanitói karnak feladata immár a bizottságot a legodaadóbban támogatni. Rajta tehát, támogassuk egyesült erővel, szent buzgalommal és lelkesedéssel az árvaház ügyét és az Ige testté lesz! Bertalan Vince. Járásbíróság avagy törvényszék. Esztergom, okt. 17. Városunk és megyénk közvéleményét jelenleg ez a két kérdés fogPán Ekót szerette tikkasztó, tépő, önemésztő szerelemmel. De ő sem talált viszonzásra. Ekó bujt előle. Utálta. Félt szarvaitól. Szőrös teste, kecske-lába, farka rémes borzongással tölte meg lelkét. Csak Pán nótáit szerette, melyeket neki zengett nádsipján. Pán bűvös hangszerén kicsalta az ég peremére a csinos és kedves Aurora istennőt is. Kék sugarakkal árnyalta be a hajnal a haragos-zöld Likajoszt. Pán fújta sípját tovább. Útnak indult. Kereste Ekót. Barlangja előtt kék, csillagos, uszályos fátyol-ruhában állt Ekó. Tán ép Narkiszszoszt leste. Mikor megpillantotta Pánt: ijedten rémült sietséggel vissza vonult barlangjába. Pán, akit agyongyötört a legszebb nimfa csoda-tekintete: utánna ment. A nimfa sikoltozása vad idegeit csak felébresztette. Már előtte feküdt pehely ágyán Ekó! Kétségbeesett lelkek nagy riménkodásával könyörgött a vad istennek kegyelemért. — Ne kivánd, hogy szeresselek. Utállak téged. Csak nótád szeretem. Kegyelmezz dalos isten. Ne kiváhj engem. Narkisszoszé a lelkem. Narkisszoszé akarok lenni. Nem tehetek róla, hogy ő nem szeret. De téged utállak. Menj! A pásztorok istene dalos lelke kegyetlen indulattal, borzadó, dermedt gőggel telt meg.