Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-25 / 25.szám

osztályt a nemzet öncélja irányában és szellemében átformálhassuk, nem elég ennek eléréséhez csupán az, hogy az iparos ifjú nemzedéket mesternél leendő, hosszabb vagy rövidebb ideig tartó gyakorlati tanoncoskodásra, inaskodásra szorítsuk. A műhelybeli oktatást a mesterre hagyjuk. Azt majd elvégzi. Az iskolai oktatás magának a nemzetnek : a törvényhozásnak kötelező feladata. Az iparoktatás szerintünk két irányban fejlődik, még pedig általános és speciálisan szakirányban. Az általános irányt a népiskolától egészen a legfelsőbb iskolákig, az egyetemig meg kell honosítani. A mai élő nemzedék minden egyes tagját nem lehet megnyerni az ipar tántorithatlan hívének, Meg kell hát akkor nyernünk a jövő nemzedéket ! Már az elemi iskolás nebulónak fejébe is be kell oltanunk az ipari foglalkozás tisztes, becsületes, nemzet és élet fenntartó voltát. Meg kell magyaráznunk ezeknek az apró gyermekeknek is, hogy az iskolateremben minden, amit szeműk lát, kezűk érint, amit magukon hordoznak, — a kérges tenyerű iparos izzadságos munkája, aki csupán arra törekszik, hogy mindannyiunknak használjon s az emberiség millióit étellel, itallal, ruhával stb. elláthassa. Ép ezért kell szeretnünk, támogatnunk, nekünk magyaroknak első sorban a magyar iparost . . . Ilyen elbeszélő, mesélő és oktató rendszerben kell elvetnünk a magyar ipar iránti szeretetnek magvait már a népiskolában. A közösiskolákban az ipar általános ismereteivel, annak nemzeti misziójával kell megismertetni az ifjúságot. Különös haszonnal jár ipari műhelyeknek, telepeknek megszemlélése — nem egyszer-kétszer, mintegy szórakozásból, hanem esetről-esetre gyakran és pedig komoly oktatás s gyakorlati tapasztalat-szerzés céljából. olyan finoman fel tudja szeletelni, avval egypofont ád a nagyon szerelmes Braunnak. Pedig dehogy, dehogy, minek is tenne ilyet az Erzsike, ha okos lány ? Minek rontaná el a szerencséjét ? Mikor biztosan tudja, hogy viheti annyira a dolgot, hogy a Braun elveszi. És az épen nem akadályozná meg azt, hogy az a kis zsarnok hadnagy úr . . . Hát iszen csak ez volt a baj: a kis hadnagy úr! Régen elcsavarta már a fejét a kis Erzsikének. Nem volt azon a napon boldog „a kantinos kisasszony, a legszebb pesti lány" — a hogy énekelték az ezredben, amit valami tollrágó önkéntes csinált — mikor nem látta a kis hadnagyot. Hát ilyenformán megtörtént az, aminek meg kellett történni. Amint egyszer magába baktat le a Braun a kantinba, hát ott kacag, mórikálja magát, az Erzsike a hadnagy úr karjában. A két kis kezével rángatja a hadnagy bajuszát, hol jobbról, hol balról, aztán olyan édes csókokat ad a bajusza alá . . . A Braun csak megfordult és elment. Másnap az Erzsike még szebb ajándékot kapott . . . Másszor már lejött a Braun egészen a kantinba. A keze ökölbe szorult, amint látta az Erzsike mellett a hadnagyot . . , Aztán nagyon csendesen mondta : — Egy pohárka sört adjon nekem Erzsike kérem! . . . Hanem ez igy nem mehetett sokáig. Majd megőrült a szegény Braun. Esténkint borotválkozás közben szinte elámult, mikor egy sovány, sáppadt kép meredt rá a tükörből. Aztán meg fel-felriadt éjjel. Iszonyú álmai voltak. Mindig a kis Ezen. általános iskolai nevelésnek kettős irányban fogjuk érezni becses értékét. Egy részt nemzedéket kapunk, mely az ipar iránt érzékkel viseltetve ténylegesen is támogatni fogja a magyar ipart, másrészt elfogjuk' érni azt is, hogy az iskolázottak közül többen fogják adni magukat ipari pályára. És igy lesz magasabban iskolázott iparososztályunk, mint van Németországban, vagy Angliában, mely helyeken igen nagy, az érettségizett és egyetemet végzett iparosok száma. Az iparoktatás másik nagy utja a tulajdonképeni szakoktatás ipart űzők részére, minden fokon ingyenes oktatással. Az iparos egyesületek misziója itt lép előtérbe. Ezekre hárul a feladat, hogy tagjai számára ingyenes előadásokat, felolvasásokat rendeznének, hogy ezeken az iparművészetek, a technika és tudomány ujabb vívmányaival megismertessék. Az iparos iskolában a tanterv erre is kiterjed, azonban itt is a gyakorlati irány mellé az elméletinek is helyet kell adni. Különösen hangsúlyoznunk kell, hogy az ipar történelme mellett nagy suly fektetendő a magyar nemzet történelmének tanítására. Mert jól jegyezzük meg, feladatunk nem csak az, hogy szakképzett munkássá, hanem a nemzet aktiv elemévé is kell tennünk, emelnünk a magyar iparost. E körülmény felette n^gy horderővel bir, mert most az ipar nagyon alkalmas arra, hogy a nemzet-állam eszméjét megerősítse, de egyúttal veszedelmesen alkalmas arra is, hogy az azzal foglalkozókat a nemzetközi és nemzetiségi eszmék karjaiba csalogassa. Egy uj honalapítás lészen az iparosságnak magyarnak megmaradt részét a magyar állameszméhez való ragaszkodásra megszilárdítani s eltévelyedett részét visszahódítani. hadnagyot látta maga előtt, aztán csak elkezdett az nőni, nőni, a végén .... a végén meg mindig felébredt a szegény Braun és el sem aludt aztán reggelig. Néha fel-felhangzott a kantinból egy ,,ricsaj". Énekeltek, zongoráztak. És hányszor ráismert a zongorajátékból a hadnagy stílusára. Megkihallatszott a sok rekedt, borizű hangból . . . igen az Erzsike hangja. Olyankor szerette volna a koponyáját a falhoz vágni . . . Megesett az is nem egyszer, hogy felkelt, felöltözött a Braun, és lement ő is a kantinba. A mig keresztülment a sötét udvaron, keményen szorongatta a revolvert: lelövöm a kinek az ölében találom ! És legtöbbször —visszafordulta Braun. Vagy ha bement, leült egy sarokban, ott gubbasztott, mig észre nem vették a kamerádok. A vége megint csak az lett, hogy az ő bőrére ment az egész „hecc." Ha leakarták itatni, annál semmi sem volt könynyebb: olyan engedelmesen nyelte, amit a torkára öntöttek, hogy tiz perc alatt igen becsületesen berúgott. De még a bor se változtatta meg. Olyan révetegen, üresen vigyorgott, meg folyton csak azt motyogta : — Igyatok fiúk . . . csak igyatok . . . Aztán elaludt. Másnap meg ment fizetni. Még boldog is volt, mert megint az Erzsike volt előtte. Olyan üde volt, mint egy kis bakfis. Meg se látszott rajta az éjszakázás. Olyan kimondhatatlanul édes frisseséget terjesztett maga körül, amint tettvett, afehér köténykéjem eg ripegett ropogott. Hát szóval ilyen formán állt a Braun, a kétballábú Braun. És a szive úgy, de úgy Az uj honalapitásnak pedig legnagyobb eszköze: az iskola, mig általánosan véve a nemzet, szorossan véve az iparosság részére. Épén ezért arra való különös tekintettel, hogy az iparosságnak még nagy jövője van Magyarország területén, mert hiszen ma még iparcikkeinknek több mint fele kerül külföldről hozzánk, mindenkor érdeklődésünknek főtárgyát kell, hogy képezze az ipari szakoktatás, a mely a magyar iparost versenyképessé fogja tenni a külföldivel. —B. Az ipartestület évi jelentése. Alábbiakban közöljük a helybeli ipartestület mult évi működéséről szólló titkári jelentést, mely az egyesület beléletére, működésére vet fényes világot, s igazolja, hogy az ipartestület mennyire szivén hordotta az iparosság érdekének előmozdítását. A jelentés igy szól: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Esztergom város ipartestülete a jelenlegi ipartörvény szentesítése és életbe lépte után rövid 2 esztendőre, vagyis 1886ban alakult meg s így ezúttal 19. évi működéséről számolunk be. Sajnálattal kell megvallanunk, hogy azok a kedvező jelenségek, melyek a lefolyt 1904. év kezdetén közgazdasági és iparviszonyaink javulása tekintetében jogos ren énnyel töltöttek el, teljesen meddők maradtak. A nyár folyamán beállott rendkívüli szárazság nemcsak gazdasági állapotunkra hatott nyomasztólag, de ipari reményeinket is meghiusítá úgyannyira, hogy kisiparosaink körében félő volt ez évnek lezajlása. Tudva van, hogy iparosságunk a közteherviselés, magyarán jelezve az adózás körében jelentékenyen van érdekelve s ha e súlyos állapothoz még a k.resethiány is társul szegődik, föltétlenül beáll a szegénység és nyomor. Ez a körülmény megtelt keserűséggel .... mintha abból a konyakból sziná magába, amit az Erzsike tölt reggelenkint a poharába. Ugy vágyott valami változás után, oda adta volna életét, ha . . . ha ... . maga sem tudta már, hogy mit akar. Oh csak ne volna az, hí . . . Ma igazán borzasztó napja volt. Valami névtelen, kinos nyugtalanság fogta el: mi lesz most már az Erzsikével ? Mert csak ez bántotta. O elmegyen. Az önkéntes iskolának vége, mennek majd szét a csapathoz. Itt kell hagyni őt. És ezen nem lehet segíteni. Nem lehet! Este megint csak ment a kantinba. Mikor bemegy az egyik szobába, felcsapja sapkáját a fogasra, valami furcsa forróságot érez. A szive még erősebben kezd verni. Megint itt van a hadnagy ! De miből gondolja ezt ? Pedig itt van ! Ahá, most már észrevette: ott van a sarokban a hadnagy kardja. Megismerte rögtön : a legszélesebb szalonkard az egész ezredben. Hát ez emlékeztette rá, ez éreztette vele azt! Egészen megdöbbent. Nagyon nagy respektusa volt a hadnagytól. Keresztülmegy két kis szobán: összehányt asztalok és senki. Ja persze ! Tudja az ördög, miféle bálba, vagy hová mentek ma el mind És most még ezerszerte jobban elkeseredett: most egyedül lehetne boldogan, a kis Erzsikével, és . . . A harmadik szobába lelátni az üvegajtón keresztül. Benézett. Tudta, hogy mit fog látni. És csakugyan: ott ült a hadnagy ölében az Erzsike . . . Kiszámítva, nagy zajjal berontott a szobába. És egy kukkot se tudott szólni. A a társadalom minden osztályára kihat, mert ahol az iparosság mint egyik legjelentékenyebb tényező nélkülözni kénytelen, ott az egész ország határozottan gyengül és beteg. Ez állapot azonban csupán a múltnak bűne s így él bennünk a vigasz, hogy a jövő szebb eredménnyel kecsegtet s felvirrad reánk is a nap, mely boldogulásunkat érdemünkhez mérten előbbre viendi. Igaz, hogy a kisiparosnak ma még sokféle áramlattal kell küzdenie, de hisszük, hogy e helyzet az ipartörvény módosítása keretében változást szenved s az iparosság teljes értékében érvényesülni fog. Soká már nem késhetik a műtét, mely e hatalmas társadalmi néposztályt a szabadiparnak érdemetlenül viselt bilincseitől lesz hivatva megmenteni, mert a baj oly súlyos természetű, mely késedelmet nem tűr, s ez már a legilletékesebb forumok előtt is ismeretes. Ez ügyben ipartestületünk a mull év folyamán sem maradt tétlen, felterjesztéssel élt úgy a nmélt. Minister Ur, mint az országos iparegyesület s a kereskedelmi iparkamaránál az ipartörvény revíziójának sürgetése iránt. Egyebekben elöljáróságunk megbízatásának teljes tudatában állandóan oda törekedett, hogy működésével a törvény által ipartestületünkre ruházott kötelezettségeknek pontosan megfeleljen. Ez alapon nyugodt lelkiismerettel teszi előterjesztését a t. Közgyűlés elé a következőkben. 1) Vásározó iparosaink érdekeinek megfelelőleg tanulmány tárgyává tétetett Magyar és Német-Szölgyén községek vásározási joga. Nevezetesen e két község külön-külön tartott vásárt, holott Magyar Szölgyén erre engedélyt ujabban nem nyert. 1848-tól 1895-ig meg volt ugyan mindkét községnek a 2 külön vásár engedélye, de ekkor a vásártér miatt történt egyenetlenség és összekülönbözés alapján a vásárjogról mindkét község lemondott. Német Szölgyén azonban a lemondással egyidejűleg folyamodást is terjesztett be és pedig nem csupán az eddigi 2 vásár, hanem a Magyar Szölgyén község részéről birt 2 vásárnak is a maga részére leendő engedélyezése iránt, a mit midőn M. Sz. község megtudott, sürgősen meghadnagy tágranyitott szemmel, egyet egyet hunyorítva vizsgálta. A lány meg oiyan durcás képet vágott. Igazán kellemetlen volt ez neki. Most összevesz a hadnagy meg a Braun, ő meg mit tegyen ? A Braunt nem akarja elriasztani. Nem csak haszonlesésből. Sajnálja is már a szegény hű fiút. A hadnagy előtt meg mégse foghatja pártját ? Még itt hagyná ! Hova lenne ő akkor ? A Braun még csak állt a szoba közepén. A kezét fel-felemelte, nem azért, hogy üssön, hanem — beszélni akart. A hadnagy úr, mintha vezényelne rákiáltott : — Ná? . . . A Braun nem tudta, mit tegyen, mit mondjon. Olyan nyegle modorban akarta az egészet elütni, már mégis bánta, hogy bejött, mosolyogni is próbált . . . Olyan furcsa volt, mintha megfagyott volna a mosolygás a tüskés arcán: — Hadnagy úr . . . ez a . . . az Erzsikére nézve . . . hadnagy úr kérlek . . . ezt nem tartom izé ... izé . . . A kis hadnagy roppant hatásos jelenetet inszcenált. Összefonta a mellén a karját, felkacagott, gúnyosan epésen, hogy maga Mefisztofelesz se tudhatta jobban : — Ja úgy ?! Hm, hát igy megy ez ? — aztán elvörösödött, szinte ugrásra készült mintha neki akart volna menni a Braunnak. Élesen, sipítva ráordított: — Hallod-e te . . . Nem mondhatta tovább. Odaállott elébe az Erzsike, olyan könyörgő hangon szólt hozzá, kérlelte : — Hadnagy úr, hadnagy úr! Géza, az Istenért, mit akar . . .