Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-25 / 25.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE A „VÁRMEGYE KÖZPONTI MEZŐGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁÉNAK HIVATALOS LAPJA. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak. = Egész évre . . 12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér Felelős szerkesztő : DR. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók: Dí. Píokopp Gijüla és Brennei

1 Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők) Kossuth Lajos (azelőtt Buda)-utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. A vizvezeték kérdéséhez. Esztergom, márc. 24. Nagy figyelemmel és érdeklődéssel olvastam a tervezett városi vizvezeték ügyében Varga József mérnök ismertető előadásáról hozott tudósítást, mind pedig azt a beadványt, melyet a tervező a város tanácsához intézett, az elvi döntés meghozatala céljából. A vizvezeték létesítése, főleg a mai — talán helyesen mondom — epidemikus világban kétséget kizárólag nemcsak szükséges, de, főleg azon városokban, melyekben még a csatornázás keresztül vive nincs, egészségügyi szempontból, nélkülözhetetlen valami. , Sok nélkülözhetetlen egészségügyi intézményt kénytelen vidéki városaink legtöbbje nélkülözni, az arra szükséges pénz hiánya miatt, s igy bármennyire is nélkülözhetetlen egészségügyi követelmény egy városban a vizvezeték, ezt is, Esztergom városa az utóbbi rövid egy évtized alatt oly számú közdolgokat létesített, melyek erőforrásait majdnem kimerítik. Ezen tudatban nem is a városra, mint ilyenre támaszkodik a vizve„Esztergom es Vidéke" tárcája. Egy kis garnizonból. Í Elég sablonos volt a dolog. Vagy is inkább a külseje. A hadnagy összevagdalta a kantinban Braun huszárönkéntest. Ok : „összeszólalkozás". Hanem párbaj nem lett belőle. Persze, hogy nem. Hisz a szoldateszka még azt is meghatározza, hogy egy huszárhadnagy kardján, milyen vérnek is szabad száradni — párbajban. „Amúgy" az egészen más ! Hanem hát kezdjük elölről, a világ teremtésétől. Már diákkorában olyan irigységgel vegyes csodálattal tekintett a Braun, a kétballábú Braun, az elegáns osztálytársakra. Milyen jól áll rajtuk a ruha, a nadrág kivasalt ..... és a pálca, meg a virág a gomblyukból sose hiányzik — délután. Ö rajta meg úgy áll minden, mintha beleugrott volna. De ő nem akart snassz lenni. „Kiöltözött." Akárhányszor előfordul olyan „snasz" embereknél afféle nevetségesen naiv gigerliskedés: a nadrág.rojtozott, a cipő foltos, ütött-kopott, de — a nyakkendő nagyszerűen van megkötve. Persze piszkos galléron. zeték tervezője, mert úgymond, az a városnak mi áldozatába sem fog kerülni, hanem a fogyasztókra, a lakosságra. Jelen esetben azonban distingválni nem lehet, mert az új teher tényleges viselői ugyanazok. Hogy tehát a vizvezeték létesíthető legyen, első és főtörekvésnek annak kell lenni, hogy a teher a jelen generáció vállaira minél kevésbbé nehezedjék, hogy a vizdijak minél alacsonyabbak legyenek és hogy a megterheltetési kulcs minél reálisabb legyen, mert mig a kombinációba vett legalacsonyabb tételek is súlyosan nehezednek a szegénysorsúakra, addig a nem a kellő aránnyal kivetett vizdijak a tehetősebbre igazságtalanul nehezednek. Az első és fő tehát arra törekedni, hogy a vizdijak minél alacsonyabbak legyenek. Ne nyerészkedési vállalat legyen az, mely a városnak jövedelmet hoz, avagy amelynek évi jövedelem maradványából csatornázási alap létesíttetik, hanem oly vállalat, melynek bevétele az esetleges leírások figyelembe vételével ép, hogy fedezze annak kiadásait. Fontos kérdés az üzemi költségek tételénél, a hajtó erő kérdése. Nem tudom, de úgy vagyok értesülve, Épen igy tett Braun. Az összes esztétikai érzéke a nyakkendőjébe szorult. Valósággal szerelmes volt a nyakkendőjébe. Kibontotta napjában féltucatszor. Ha néha-néha az utcán valakinek rátévedt a tekintete, a Braun azt gondolta magában: a nyakkendőmet nézi. És kötögette szorgalmasan. És radírozta a manzsettáit. Sőt elment a korzóra is 1 És a mint nézte a sok elegáns asszonyt, embert, mindig jobban meggyökeresedett a fejében, ahol eddig csak holmi száraz üzleti dolgok voltak „beraktározva" —

: az az úgynevezett ruhabolondság. Hisz sokan vannak igy: mikor végre elérkezik vágyaik netovábbja, az új ruha, akkor, haj, akkor ők boldogok, a társaságban sziporkázik belőlük a szellemesség, a mozdulataik elegánsak . . . szóval ők boldogok. Hát Braun, a két ballábú kesernyés Braun ilyenfélékrőlkezdett ábrándozni. Őszsze-vissza gondolt minden vadat és zöldet. És ez rá nézve fontos, nagyon fontos eseményt okozott. Életbevágó eseményt. Az öreg Móric testálni akart. Becsületes kereskedő volt az öreg, amig az volt, igy hát afféle csendes ember. De valahogyan egy kis kék vér, egy kis dzsentri természet szorult az öregbe. Hanem maga mégsem értett elég jól a pénzköltéshez. Hiába, mikor ránézett egy-egy kékhasú, nagy hogy hajtóerőül a villamos erőnek való felhasználása, a gőznél többe nem jönne, mely esetben feltétlenül a villám volna felhasználandó és pedig kettős okból. Elsőben, mert a város villamos műve egy nagy fogyasztót nyerne, s igy bizonyos jövedelemre tenne szert, mi a vizdijak összegét a pótadó csökkenésével lejebb szállítaná, de másrészt elősegítené és biztosítaná a nappali üzemet, melyből viszont iparosainknak volna hasznuk. Egy kényes kérdés az érseki vizvezeték további fennállásának ügye. Ezt feszegetni, főleg jogi szempontból felesleges és célszerűtlen volna, mert sem az érsekségnek, sem a főkáptalannak helyi patriotismusában nincs ok kételkedni, abban, hogyha csekély, elenyésző áldozat árán előmozdíthatják Esztergom város egy áldásdús közművének létesítését, hogy az alkalom megragadásával késni fognak. —r. Ipari szakoktatás. Esztergom város képviselőtestülete mindenkor gondoskodásának kiváló tárgyául tartotta az iparos-tanonciskolát, a melynek fejlesztésére bankóra mindig összeszaladt a fejében egy csomó reminiscencia — aztán szinte sajnálta olyan könnyen kiadni, ahogy illet volna. Sokszor magához hivatta az unokaöcscsét, a Braunt. Öreg volt már nagyon, nem látta a betűt, hát felolvastatta magának áz újságot. Azután mindig egy kis eszmecsere következett. Az' öreg tanácsokat osztogatott a Braunnak. És valamikép el-elhullajtott a beszédben az unokaöcs valamit, a világfihoz méltó elveiből . . . . Az öreg még csak hallgatta . . És olyankor -mindig ugy elgondolkozott . . . Ami most következnék, az roppant hálátlan dolog. Nem érdemes leírni. Mert manapság nem hiszünk már a csodákban. Pedig történnek még csodák. Vagy nem volt csoda az, hogy egyszerre gazdag ember lett a Braun. Hogy az a sok szép bankó, meg-a kuponokkal teli részvény, meg az emeletes házak, meg minden a Brauné lett. Vagy nem csoda-é, hogy a Braun, a két ballábú Braun — huszárönkéntes lett! Sőt annyira ment, a merészségével, hogy egyszer csak — egyszer csak megesett vele az, ami mindenkivel megeshetik, szerelmes lett a Braun. Természetes, hogy -a kantinos kisasszonyba. Hogy is került volna ő máshoz? Az igaz, hogy a nyegle képet jól betanulta, de az is olyan naiv volt, hogy bizony megmosoévenként tekintélyes összegeket irányoz elő költségvetésében. És ez igy van jól. Mert az ipari szakoktatás végső célja az agrikultur államban egy erős, számottevő iparos nemzedéket nevelni. És erre egyedüli eszközünk, az ipariskola. Az iskola fegyvereknél és ágyuknál is erősebb védelmi eszköze a nemzetállamnak. A nemzetállam kiépítésének nagy munkája szempontjából az ipart illetőleg első s tán legfontosabb feladata a szakoktatás kellő szervezése. Tanult, iskolázott kisiparos osztály ipari termékeinek előállításánál nagyobb eredményt tudhat elérni s igy könnyebben versenyre kellhet a belföldi gyár és külföldi iparral szemben. Egy nemzet-iparos lelki szeme előtt nem tisztán az a törekvés lebeg, hogy megrendeléshez, avagy a felmerülő szükséglethez mérten éppen csak elkészítse munkáját, amiből életét fenntarthatja. Ennél a pontnál nemzeti-iparos meg nem állapodhatik, mert a nemzetállam ennél többet követel. Követeli ugyanis azt, hogy minden ipartermékében a nemzet karaktere, jellege tükröződjék vissza. Minden ipartermék a nemzet sajátos szokását adja vissza ugy, hogy eképpen a belföldi fogyasztó mind kielégítve viszszaszoritsa a külföldi ipar jogtalan betolakodását. Hogy ekként az egész iparosIyogták . . . Persze csak a háta megett. A szemébe nem mondták, mert hiszen ő volt az önkéntes iskolában a „gyökér ideálja" — ahogy a kadét mondta. Fizetett ő boldog-boldogtalannak. A ruháit, az extráit hordta egyik „bajtárs" a másik után. Az őrmesterek beleszámították a havi gázsiba a járandóságot a Braun önkéntes úrtól . . . Hát persze a kantinos kisasszonynak se volt csukva a szeme, hogy fel ne tűnjön neki az a sok pezsgős vacsora, az uzsonnától reggelig tartó „murik" .... Szóval szives volt a Braun önkéntes úrhoz, Aladárnak szólítgatta, sőt még blúzát sem felejtette behajtani a szép fehér nyakánál, ha ott volt a Braun. Hát megtörtént mondom, hogy irgalmatlanul belebolondult a Braun a fess kis kantinos kisasszonyba, az Erzsikébe. Még a kezét is megcsókolta egy-két hét múlva, sőt alig egy hónapra rá már a haját is.. Persze csak miután már kedveskedett egy kis ajándékkal, egy kis ékszerrel — potomság, — alig egy pár száz forintért. De még azt is csak úgy közvetve merte tenni. Meg mikor megcsókolta szép kis szőke fejét, akkor is úgy hunyorgatott szemével a Braun, hogy talán egészen természetesnek találta volna, ha a kis Erzsike azzal a szép fehér kezével, amivel a szalámit