Esztergom és Vidéke, 1905

1905-03-19 / 23.szám

harcoltak, halálukból új élet ébredett! Kimúlások nem volt, nem lehetett gyászos, mert hiszen van-e szebb a dicső halálnál? Hervadhatatlan emlékük, varázsos, szép nevük szent marad előttünk örökké ; de szent hazánk földjének itten minden röge, mert vérük, könnyeik, honfifájdalmuk szentelte meg minden porszemét! Tegyünk koszorút hőseink sírhalmára, akik a nagy eszméért nehéz, véres pályán haladtak, akik életükben tövisek között bujdostak, áldozzunk hálás szívvel emléküknek e néma síroknál, ahol a zöld pázsit nagy jövőt takar, tanuljunk hazaszeretetet e véres oltárnál, gyulladjon szivünkben lángra honszerelmük szent tüze, s akkor majd, ha jőnek küzdelmes napok, bátran szállunk szembe vésszel, viharral és az ő nyomukban járva vérünkkel védjük meg édes hazánk szabadságát! A szónoki hévvel, élénk taglejtéssel elmondott gyújtó, szép beszédet, hatalmas éljen követte. Majd felhangzott a tanítóképző énekkarának dala, mely Nemesszeghy István zenetanár vezetése mellett a „Szentelt hantok"-at adta elő, mit Korencsy Rezső IV. éves tanítójelölt Petőfi „Nemzeti dal"-ának szavalata követett. Az iparosok dalköre a „Hősök sirj a" cimű dalt énekelte el, mely után dr. Kmety Károly országgyűlési képviselő alkalmi beszéde következett. Esztergomiak ! Édes testvéreim ! Igy kezdette nagyszabású beszédét. A negyvennyolcas események ismertetéséből indult ki. Lelki szemeink elé varázsolta azokat a küzdelmeket, harcokat, melyeket helytelenül neveznek el forradalomnak, mivel az a magyar nemzet önvédelmi harca volt. Dicsőitette a magyar nemzet szabadságszeretetét, hazaérti áldozatkészségét, majd a mai válságos helyzetre tért át, s a független Magyarország éltetésével fejezte be szavait. Az éljenzések elnémultával, felhangzott a Szózat. Az ünnepélyt ima fejezte be. Ünnepi vacsora. Este 8 órakor a Magyar Királyban mintegy 200 terítékű vacsora volt, melyen a 48-as honvédek is jelenvoltak. A tányércsörömpölések és pohárkocintások zaja egyszerre elnémult, midőn dr. Helc Antal szólásra emelkedett, s igy szóllott: Igen tisztelt Uraim ! Ennek a barátságos körnek, az esztergomi polgári egyesületnek még elődjétől, a vidám emlékezetű Tarkaságtól örökségül átvett szép és kegyeletes hagyománya március tizenötödikének hazafias megünneplése. Erre az ünneplésre jöttünk össze ma is ; és ha netalán akadna valaki, idegen, aki azt kérdezné : mit ünneplünk ? mi értelme, oka és célja van március tizenötödike ünneplésének, emléke évenkinti felújításának és dicsőítő magasztalásának ? annak mi feleletül szemei elé tárnok törvénykönyvünk azon lapjait, melyekre az utolsó pozsonyi rendi országgyűlésen 1848-ban alkotott, nemzetünk újjászületését jelentő korszakos reformtörvények irvák; és reámutatnánk hazánk ezeréves történetének érctáblái közt azokra, melyeken az újjászületést nyomon követő tüz-és vérkeresztségnek, a nemzet önvédelmi és szabadságharcának legendás eseményei vannak följegyezve, s a honvéd dicsőséges neve és diadalmas csatái kitörülhetetlen betűkkel Örök időkre bevésve. Mert a nemzet palládiumává lett 1848iki törvényeknek s a bennük kifejezésre jutott alkotmányos jogoknak megvédelmezésére, a szabadságot és a magyart gyűlölni századok óta megszokott bécsi ka marilla cselszövő fondor aknamunkája, majd az álarc félrevetésével nyilt támadásba menő ellenséges föllépése következtében megindult önvédelmi és szabadságharcnak előhangja, bevezető nyitánya 1848. március 15-én zendült meg szabadságharcunk lánglelkű Tyrtaeusának, Petőfinek nemzeti dalában, és a túláradó lelkesedés elemi erejével önmagát szabaddá tett sajtó alól e napon kikerült: „Mit kivan a magyar nemzet?" cimü tizenkét pontban. A magyarság hajnalhasadásának, a nemzeti, eszme tavaszi ébredésének, nemzetünk elpusztíthatatlan életereje tüneményes megnyilatkozásának emlékünnepét üljük március tizenötödikén ; azét a korszakét, mely a magyarról már-már megfeledkezett világot őserejének bámulatos kifejtésével meglepte és csodálatba ejtette ; azét a korszakét, melyben megmutatta a magyar nemzet, hogy fiainak izmos karjaiban elég erő, halálmegvető sziveikben elég bátor elszántság lakozik még, hogy ezt a vérrel szerzett és vér árán megtartott szép hazát fegyverrel is megbírja védeni, és magyarnak és szabadnak — mert hisz e két fogalom elválaszthatatlan egymástól, — a jövő századok végére láthatatlan során is fenntudja tartani; azét a korszakét, mely jóbarátot és ellenéget egyaránt meggyőzheteit arról, hogy a magyarnak idegen lobogó árnyékában, mesterséges módon homályba borított vitézi hírneve és hadverő hősi erénye nem a rég mult idők pókhálós regéje, hanem élő valóság, mely az élet jogával követel elismerést és érvényesülést a magyar katona régi jó hírének, és a csaták vérmezején diadalmasan lobogtatott háromszínű nemzeti zászlajának. Van tehát oka és értelme ama dicső márciusi nap lelkes ünneplésének; sőt komoly és életbevágó célja is van: a nemzetfenntartó erkölcsi erőtényezők egyik legelsejének, a nemzeti öntudatnak emelése és erősítése. Mert a nemzet élete múltjában, történetében, mint éltető, tápláló talajában gyökeredzik. Nemzeti öntudat nélkül nincs nemzeti élet; a nemzet öntudatát pedig, erejének és helyzetének helyes felismerése mellett, első sorban történeti hivatásának fölértése és átérzése, tehát történetének ismerete, emlékeinek ápolása és időnkinti felújítása, tanulságainak elménkbe és szivünkbe vésése táplálja és erősiti; hogy a nagy tettek és messzeható események lelkesítő példája követésre buzdítson, a fölismert hibák és tévedések okulásra szolgáljanak és a veszélyek elkerülésére intsenek. Ebből a szempontból nézve, a kiváló történeti események emlékezetének felújítása hazafias kötelességgé is válik, mert hazafiságra nevel, midőn alkalmul szolgál arra, hogy nyilt vallomást tegyünk magyarságunkról, haza- és szabadságszeretetünkről és mindarról, ami a haza iránti kötelességeink felől eszmény gyanánt honol lelkünkben. Ezt a hazafias kötelességet teljesíteni, az emlékezet oltárán áldozat tüzet gyújtani, melytől magasabb lánggal lobogjon fel haza — és szabadságszerető szivünk hő érzése, 1848-at, a szabadságharcot és a honvéd dicsőséget ünnepelni gyűltünk mi is ma össze, először ott künn azokon a szentelt hantokon, melyek alatt „nyugosznak ők, a hősfiak, dúló csaták után" és most itt, ebben a baráti és hazafias körben. Ám midőn a dicső mult emlékezetén lelkesülünk, nem feledkezhetünk meg a jelen gondjairól és feladatairól sem, melyek épen ez időben nagyobb erővel és hatalommal ragadják meg egész lelkünket, mint bármikor évtizedek óta; és talán soha nagyobb szükség nem volt, mint most, azokra a lelkesítő és erőtadó tanulságokra, melyeket az 1848-diki törvényhozás és a tragikus végződése ellenére is nemzetünk létjogát és életerejét oly fényesen igazoló szabadságharc példája állít remény és kétség, bizalom és aggódás közt hányódó lelkünk elé. Válságos történeti időket élünk, s a hazafi gond aggódó figyelemmel és reménykedő érdeklődéssel kiséri az események fejlődését. Mohács óta vörös fonálként húzódik végig hazánk történetén az összbirodalmi eszme, hogy összbirodalmi hóbortnak ne mondjam. Még Mária Teréziának aránylag jó indulatú uralkodása sem volt kivétel ezen irányzat alól, és hogy őseink vitézsége és áldozatkészsége megmentette a dinasztia trónját, csak arra vezetett, hogy II. József, a kalapos király germanizáló és centralizáló rendszere hazánkat is be akarta olvasztani az egységes összbirodalomba, és hasonlóvá tenni az úgynevezett örökös tartományokhoz. Ezen rendszer és törekvés ellen tiltakozott hatalmas erővel az 179%-diki országgyűlés, kimondván tizedik törvénycikkében, hogy Magyarország saját önállással és alkotmánynyal biró szabad és független ország, mely semmi más országnak alávetve nincsen. Az Összbirodalmi eszme szegül ellene most is a nemzeti akarat megvalósulásának, s ellene fog szegülni ezentúl is, ha elmulasztjuk a mostani kedvező alkalmat felhasználni, hogy törvényes jogainknak és önálló nemzeti és állami létünk természetes követelményeinek érvénye szerezzünk. Alkotmányos jogunk van hozzá, s ha nemzeti létünk törvényes és természetes jogait igaz értékük szerint megtudjuk becsülni, követelnünk is kell, hogy állami önállóságunk minden állami intézménynél, tehát a hadseregben és a külképviselet terén is, nyilt és félre nem érthető kifejezésre jusson. Ez a mostani válság — bármeddig húzódjék is el — nem végződhetik a nélkül, hogy a magyar nem zetnek ebbeli jogai világosan és kifejezetten el ne ismertessenek, és ha rögtön és azonnal nem is, legalább némi átmeneti idő leteltével, tényleg foganatot ne nyerjenek. Önálló vámterület, a hadsereg magyar ezredeiben magyar zászló, magyar szolgálati nyelv és magyar vezényszó: ezen követelmények elismerése nélkül nincs végleges kibontakozás. A nemzet kinyilvánította akaratát, melytől élállani, s az ösvényről, melyre a január 26-diki választással lépett, letérni soha többé nem fog. A nemzet élni kivan, s a nemzeti élet teljességének egyetlen föltételéről sem mondhat le, mert van benne élni hit, jog és erő. Ezért a nemzeti követeléseket állhatatos kitartássá kell napi renden tartanunk. Nem közömbös egykedvűséggel, nem s türelmetlen hévvel, hanem nyugodt méltósággal várhatjuk be a dolgok természetes fejlődését, mert a nemzeti akaratnak végre is- győznie kell. Ellenfeleink hihetőleg arra számítanak, hogy a nemzet lelkesedése lelohad, kitartása elernyed, összetartásába viszály és a pártoskodás ősi átka ver feszítő éket; hogy jogait követelő és ellenálló ereje lehanyatlik, és ismét az egykori csüggeteg lethargiába sülyed, amikor aztán könnyű lesz vele elbánni. Kihez forduljunk, kinek segítségében bízzunk, hogy ellenségeink kaján számítása szégyent és kudarcot valljon, hogy a nehéz küzdelemben mindvégig kitartók és összetartok, alkotmányos jogainkhoz szilárdan ragaszkodók, azok gyakorlatában önzetlenek és áldozatkészek, bárminő kisértésnek, csábitásnak és erőszaknak egyaránt ellentállók legyünk és maradjunk ? Kérdésünkre a költő ad feleletet, midőn igy énekel: Jöjj, napok legszebbje, leghatalmasabbja, Március szent napja ! Jöjj csodálatos nap! Szállj le ránk lobogva, Mint pünkösdi lángok az apostolokra 1 Szállj a lelkeinkte, ó tüzes lehellet, Hogy hiven kitartsunk népünk joga mellett ! Hogy az arany jármok bölcs magasztaló]', Ne lássanak minket gyáván meghajolni! Hogy bármit kínáljon a Cézárok jobbja, Mi a szabadságot tartsuk legnagyobbra I Hogy más drágaságunk ne legyen minékünk, Csak hazánkhoz való örökös hűségünk ! Igen, szabadság szent napjának, március idusának tüzes szelleme, te önts malasztot szivünkbe, te világosítsd fel elménket, hogy megértsük és átérezzük, mikép kell a nehéz elhatározások idején hiven, becsülettel és hasznosan szolgálni hazánk szent ügyét, mint kell lábhoz tett fegyverrel, de küzdelemre, elszánt harcra minden pillanatban kész szívvel várnunk azt a napot, mely meghozza nemzetünk számára az idők teljességét, jogos követelései beteljesedését. És még valamire tanit bennünket március szent napjának emlékezete. Arra, hogy lelkünknek lelkével legyünk magyarok, és szeressük a hazát, szeressük a szabadságot. Éljünk és munkálkodjunk a haza Jáváért, és haljunk meg, ha kell, a haza és szabadság védelmében. Hogy ez a tanítás foganatos legyen, és mindnyájunk szivének legmélyére bocsássa gyökerét: azt adja meg — kérjük — e szent napon a magyarok Istene! Éljen a haza! Éljen a szabad és független Magyarország ! Szűnni nem akaró zugó tapsvihar és éljenzések követték Helc szavait, kit formálisan ünnepeltek elhangzott beszédeért. Dóczy Ferenc a polgári egyesület elnöke dr. Kmety Károly országgyűlési képviselőt köszöntötte fel az egyesület tagjai nevében s reá és családjára ürítette poharát. Dr. Kmety Károly megköszönte Dóczy Ferenc üdvözlését, előadta hogy nehezen határozta el magát arra, hogy az aktiv politika terére lépjen, mely elhatározásában az őserőt Esztergom város választó polgáraitól merítette. Foglalkozott a jelen politikai helyzettel, reflektált Helc Antal beszédére, melyet úgymond mindnyájunk lelki gyönyörűségére elmondott, s azzal az ünnepélyes fogadalommal fejezte be szavait, hogy a független Magyarországnak, ha egymaga lesz is, örökké hive marad, s azokból a követelményekből, melyek a független Magyarország kivivására vezetnek, soha egy hajszálnyit engedni nem fog. Vimrner Imre polgármester a nagy idők élő tanúira, a jelenvolt agg honvédekre ürítette poharát. Az általános közóhajnak engedve szóllott Dr. Földváry István, ki szépen átgondolt költői lendületű b3széde végeztével a város polgárait és ezek családját éltette, majd dr. Fehér Gyula, a hatalomról beszélt köztetszést aratott szavaival. Éltette dr. Kmety Károlyt, s azzal végezte szavait, hogy adjon az ég e hazának oly férfiakat, kik a hatalmat nem célnak, hanem a haza boldogulása eszközének tekintik. A vig hangulatban lefolyt mulatságnak a késő éjjeli órák vetettek véget. —r. HÍREK. — Szent István kultnSZ. Az országos nemzeti szövetség mozgalmat indított, Sz